William Golding

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
William Golding
William Golding 1983.jpg
<--Élete-->
Élete
Született 1911. szeptember 19.
St Columb Minor, Cornwall,  Egyesült Királyság
Elhunyt 1993. június 19. (81 évesen)
Perranarworthal, Cornwall,  Egyesült Királyság
Nemzetiség Brit
Pályafutása
175px
William Golding aláírása

Sir William Gerald Golding (St Columb Minor, Egyesült Királyság, 1911. szeptember 19. – Perranarworthal, Egyesült Királyság, 1993. június 19.) irodalmi Nobel-díjas brit regényíró, költő. Legismertebb műve A Legyek Ura. Man Booker-díjjal tüntették ki 1980-ban Beavatás (Rites of Passage) című regényéért, amely a A Föld határáig (To the Ends of the Earth) trilógia első kötete.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

William Golding 1911 szeptemberében született a délnyugat-angliai Cornwall grófság egy kis településén,.[1] Apja tanár volt, tankönyvek szerkesztésével foglalatoskodott. Fia számára a mindentudás megtestesülését jelentette. Alec Golding szocialista eszméket vallott, és a tudományos racionalizmus volt rá jellemző. Édesanyja, Mildred, a háztartásról gondoskodott, és egyetértett a női egyenjogúság mérsékelt harcosaival. Apja kívánságának megfelelően 1930-ban Golding beiratkozott az Oxfordi Egyetemre, ahol a Brasenose College diákjaként természettudományt hallgatott, azonban két év elteltével az angol irodalom tanszékre váltott. Első kötetét, melyben verseket jelentetett meg, 1934-ben adta ki a Macmillan kiadó. Ebben oxfordi barátja, Adam Bittleston spiritiszta filozófus segítette. Golding nagy állatvédő aktivista volt.

Házassága és családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pedagógia diplomájának megszerzése után, 1939. szeptember 30-án kötött házasságot Ann Brookfielddel, akitől két gyermeke született: Judy és David.[1] Golding Lailsburyben kezdett tanítani. A haditengerészetnél töltött éveit leszámítva egészen 1961-ig tanított ebben az iskolában.

Katonai szolgálata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Golding meghatározó élménye a második világháború volt. A Brit Királyi Haditengerészet tagjaként részt vett Németország leghatalmasabb csatahajójának, a Bismarcknak az elsüllyesztésében. A normandiai partraszállásban egy, a partot tűz alá vonó hajó kapitányaként vett részt, valamint egy tengeri akcióban Walcherennél, ahol 24 támadó járműből 23-at süllyesztettek el.[2] A háború végén visszatért a tanításhoz és az íráshoz.[1] A háború évei alatt jól megtanult ógörögül.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1963-tól 1993-ban bekövetkezett haláláig egészen az írásnak szentelte magát. 1985-ben feleségével a cornwalli Perranarworthalba költöztek. Az író itt hunyt el nyolc évvel később, szívelégtelenség következtében. Dél-Wiltshire-ben temették el, Bowerchalke faluban. Egy, az ókori Delphiben játszódó regény vázlatát hagyta hátra, aminek a Dupla nyelv (The Double Tongue) címet adta, ezt posztumusz adták ki.[3][4]

Írói sikere[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1953 szeptemberében Golding elküldte egy könyv kéziratát a Faber & Faber kiadónak Londonba. Bár elsőre elutasították, a cég egyik új szerkesztője, Charles Monteith nagyon lelkesen fogadta az írást. Néhány részt kihúzatott belőle, de 1954 szeptemberében A Legyek Ura címmel kiadta. Ezt hamarosan további regények követték, többek között Az örökösök, Ripacs Martin, és a Szabadesés.

Az angol tanárembert 1954-ben A Legyek Ura (Lord of the Flies) egy csapásra híressé tette. Ez lehetővé tette Golding számára, hogy 1961-ben kilépjen tanítói állásából, és a következő tanévet rezidens íróként az Egyesült Államokban töltötte a Hollins Főiskolán, a virginiai Roanoke mellett. Miután 1958-ban Salisburyből a közeli Bowerchalke-ba költözött, találkozott földijével és sétatársával, James Lovelock-kal. Együtt vitatták meg Lovelock Gaia-elméletét, miszerint a Föld bolygó élő anyaga egyetlen szervezetként működik. Az elmélet elnevezését Golding javasolta Gaia, a görög mitológia Földistennőjének nevéről.

1970-ben Golding indult a Kenti Egyetem rektori választásán, de veszített Jo Grimonddal szemben, aki a Liberális Párt vezetője volt. Az író 1979-ben elnyerte a James Tait Black Emlékdíjat, 1980-ban a Booker-díjat, és 1983-ban az irodalmi Nobel-díjat. 1988-ban II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Regényei embertani kísérletek terepei. Golding gyakran allegorikus fikciója széles körben merít a klasszikus irodalomból, mitológiából, és a keresztény szimbolizmusból. Regényeit nem köti össze egyetlen, jól kivehető szál, és változatos témákat és technikákat használ. Írásai gyakran játszódnak zárt közösségekben: szigeteken, falvakban, monostorokban, vadászcsapatokban, tengeri hajókon vagy egy fáraó udvarában. Első regénye, A Legyek Ura, amelyet többször meg is filmesítettek, illetve színpadra vittek, szimbóluma a barbarizmus és a háború ellen vívott sikertelen küzdelemnek – egy csoport elvadult fiú történetét keresztül mutatja be a civilizáció kettősségét és törékenységét. Egyesek szerint a regény a második világháború allegóriája is.

Az örökösök (1955) a történelem előtti időkbe nyúlik vissza: a mai emberiség evolúciós elődei, "az új emberek" (akiket általában a homo sapiens tudományos néven emlegetnek), győzedelmeskednek egy valamivel előrehaladottabb faj (a neandervölgyiek) fölött, amihez nemcsak természetadta felsőbbrendűségük, hanem erőszak és csalás is hozzásegíti őket.

A torony (The Spire, 1964) egy olyan torony építését (és kis híján ledőlését) dramatizálja, amelyet egy középkori katedrálisra akartak fölépíteni. A történetbeli templom valószínűleg a salisburyi székesegyházra utal. A katedrális és a torony az esperes legnagyobb spirituális törekvéseinek és világi hívságának hatalmas jelképei.

A Ripacs Martin (Pincher Martin, 1954) egy matróz utolsó perceit tárja elénk, akit a hajóját ért támadás az Atlanti-óceánba vet. A regény felépítéséből Yann Martel kanadai regényíró is merített, amint azt Martel későbbi Booker-díjat nyert művén, a Pi élete (The Life of Pi) címűn is megfigyelhetjük.

A piramis (The Pyramid, 1967) három különálló történetet kapcsol össze ugyanazzal az elbeszélővel, és mindháromban az 1920-as évekbeli angol kisváros környezetét használja fel mint a történetek helyszínét. A Skorpióisten (The Scorpion God, 1971) három kisregényt tartalmaz, melyek közül az első egy történelem előtti afrikai vadász-gyűjtögető hordában játszódik, a második az ókori egyiptomi udvarban, a harmadik pedig egy római uralkodónál; az utóbbi az 1958-ban íródott A rézpillangó (The Brass Butterfly) című dráma átdolgozása.

A Legyek Ura[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A regény egy csapat fiúról szól, akik felnőtt nélkül maradnak egy lakatlan szigeten. A könyv címe az ördög jelentésű héber Belzebub szó szerinti fordítása. A Legyek Ura részben válaszként íródott R. M. Ballantyne 'A korallsziget' (The Coral Island) című művére, amelyben három brit fiú hajótörést szenved a szigeten. Jack, Ralph és Peterkin neve Golding írásában is megjelenik, utóbbi Simon formában. Ballantyne művében a fiúk minden gondon felülkerekedve hősként viselkednek, ahogy az a 'Birodalom' gyermekeitől elvárt. Golding regényében a szerző egy másik lehetséges valóságot ábrázol; azt próbálja elénk tárni, hogyan viselkednének valójában egy lakatlan szigeten partot érő fiúk.

Golding Ralph és Jack karakterei két, egymástól nagyon különböző politikai gondolat megjelenítői; míg Ralph a demokráciát képviseli, addig Jack a diktatúrát vagy az anarchiát.

A fiúkat a végén egy brit tengerésztiszt menti meg, akinek fogalma nincs, miféle barbár, veszélyes játékot szakított meg a parton való megjelenésével. Azt hiszi, hogy a fiúk háborúsdit játszanak, és ártatlanul megkérdezi: "Ki itt a főnök?" Ralph gyorsabb a válasszal, mint Jack, és ezt mondja: "Én." Válaszában benne van a remény, hogy a civilizáció még tartja a helyét a barbarizmussal szemben. Ironikus módon a hajó, amivel a tiszt érkezik, felfogható a mentés szimbólumának, de ugyanakkor a háborús gyilkolásnak is: része annak a hadiflottának, amely éppen az ellenséget vette célba.

Életfilozófiája, stílusa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A modern világ torzulásának okait keresi: legtöbb művében az ember természetében, az eredendő gonoszságban véli megtalálni az okot. Vallásossága pesszimista; nem merül fel a megváltás optimista lehetősége, mégis megható őszinteséggel, mély humanizmussal ábrázolja a hihető külső világot, a szereplők lelki motivációit. Regényeinek szimbolikája, mesterien szerkesztett belső monológjai magával ragadják az olvasót.[5]

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Salisbury, emléktábla a vidéki angol iskolán, ahol William Golding tanított
  • Versek (1934)
  • A Legyek Ura (Lord of the Flies, 1954)
  • Az utódok (The Inheritors, 1955)
  • Ripacs Martin (Pincher Martin, 1956)
  • A rézpillangó (The Brass Butterfly, 1958)
  • A vétkes visszanéz (Free Fall, 1959)
  • A torony (The Spire, 1964)
  • The Hot Gates (1965)
  • A piramis (The Pyramid, 1967)
  • The Scorpion God (1971)
  • Látható sötétség (Darkness Visible, 1979)
  • A Moving Target (1982)
  • Papíremberek (The Paper Men, 1984)
  • An Egyptian Journal (1985)
  • To the Ends of the Earth Tengeri trilógia:
    • Beavatás (Rites of Passage, 1980)
    • Szélcsend (Close Quarters, 1987)
    • Zsarátnok (Fire Down Below, 1989)
  • Kígyónyelv (The Double Tongue, 2008)

Díjak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

William Golding Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jeles magyar írók és műfordítók tették közzé magyar nyelven Golding műveit, köztük A legyek ura című világhíres regényt Déry Tibor fordította. Golding számos művét ültette át magyarra Göncz Árpád, például: Az utódok; A torony; A piramis; Beavatás; A vétkes visszanéz Báti László fordítása.

Irodalom magyar nyelven (válogatás)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szenczi Miklós - Szobotka Tibor - Katona Anna: Az angol irodalom története. Budapest : Gondolat, 1972. William Golding lásd 671-672.
  • Rozsnyai Bálint - Trócsányi Miklós: William Golding regényeinek képi valósága. Filológiai Közlöny, 24. évf. 1978/1. sz. 99-100.
  • H. Szász Anna Mária: Golding legújabb regénye. Nagyvilág, 26. évf, 1981/4. sz. 610-611.
  • Göncz Árpád: A legújabb Golding. Nagyvilág, 26. évf, 1981/8. sz. 1142.
  • Vághy László: A Szélcsend, William Golding utolsó előtti regénye. Iskolakultúra, 5. évf. 1995/6-7. sz. 112-113.
  • Bényei Tamás: Az ártatlan ország. Az angol regény 1945 után. 2003. A szükséges csend: William Golding. 395-427.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a William Golding című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c Kevin McCarron, ‘Golding, Sir William Gerald (1911–1993)’, Oxford Dictionary of National Biography, Oxford University Press, Sept 2004; online kiadás, 2006 május, elérés: 2007. november 13.
  2. Mortimer, John. Character Parts. London: Penguin (1986). ISBN 0-14-008959-4 
  3. Golding, William. The Double Tongue. London: Faber (1996). ISBN 9780571178032 
  4. Bruce Lambert. „William Golding Is Dead at 81; The Author of 'Lord of the Flies'”, The New York Times, 1993. június 20. (Hozzáférés ideje: 2007. szeptember 6.) 
  5. Szenczi Miklós i.m. 672.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]