William Golding

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
William Golding
William Golding 1983.jpg
<--Élete-->
Élete
Született 1911. szeptember 19.
St Columb Minor, Cornwall,  Egyesült Királyság
Elhunyt 1993. június 19. (81 évesen)
Perranarworthal, Cornwall,  Egyesült Királyság
Nemzetiség Brit
Pályafutása
175px
William Golding aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz William Golding témájú médiaállományokat.

Sir William Gerald Golding (St Columb Minor, Egyesült Királyság, 1911. szeptember 19. – Perranarworthal, Egyesült Királyság, 1993. június 19.) irodalmi Nobel-díjas brit regényíró, költő. Legismertebb műve A Legyek Ura. Man Booker-díjjal tüntették ki 1980-ban Beavatás (Rites of Passage) című regényéért, amely a A Föld határáig (To the Ends of the Earth) trilógia első kötete.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

William Golding 1911 szeptemberében született a délnyugat-angliai Cornwall grófság egy kis településén,.[1] Apja tanár volt, tankönyvek szerkesztésével foglalatoskodott. Fia számára a mindentudás megtestesülését jelentette. Alec Golding szocialista eszméket vallott, és a tudományos racionalizmus volt rá jellemző. Édesanyja, Mildred, a háztartásról gondoskodott, és egyetértett a női egyenjogúság mérsékelt harcosaival. Apja kívánságának megfelelően 1930-ban Golding beiratkozott az Oxfordi Egyetemre, ahol a Brasenose College diákjaként természettudományt hallgatott, azonban két év elteltével az angol irodalom tanszékre váltott. Első kötetét, melyben verseket jelentetett meg, 1934-ben adta ki a Macmillan kiadó. Ebben oxfordi barátja, Adam Bittleston spiritiszta filozófus segítette. Golding nagy állatvédő aktivista volt.

Házassága és családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pedagógia diplomájának megszerzése után, 1939. szeptember 30-án kötött házasságot Ann Brookfielddel, akitől két gyermeke született: Judy és David.[1] Golding Lailsburyben kezdett tanítani. A haditengerészetnél töltött éveit leszámítva egészen 1961-ig tanított ebben az iskolában.

Katonai szolgálata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Golding meghatározó élménye a második világháború volt. A Brit Királyi Haditengerészet tagjaként részt vett Németország leghatalmasabb csatahajójának, a Bismarcknak az elsüllyesztésében. A normandiai partraszállásban egy, a partot tűz alá vonó hajó kapitányaként vett részt, valamint egy tengeri akcióban Walcherennél, ahol 24 támadó járműből 23-at süllyesztettek el.[2] A háború végén visszatért a tanításhoz és az íráshoz.[1] A háború évei alatt jól megtanult ógörögül.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1963-tól 1993-ban bekövetkezett haláláig egészen az írásnak szentelte magát. 1985-ben feleségével a cornwalli Perranarworthalba költöztek. Az író itt hunyt el nyolc évvel később, szívelégtelenség következtében. Dél-Wiltshire-ben temették el, Bowerchalke faluban. Egy, az ókori Delphiben játszódó regény vázlatát hagyta hátra, aminek a Dupla nyelv (The Double Tongue) címet adta, ezt posztumusz adták ki.[3][4]

Írói sikere[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1953 szeptemberében Golding elküldte egy könyv kéziratát a Faber & Faber kiadónak Londonba. Bár elsőre elutasították, a cég egyik új szerkesztője, Charles Monteith nagyon lelkesen fogadta az írást. Néhány részt kihúzatott belőle, de 1954 szeptemberében A Legyek Ura címmel kiadta. Ezt hamarosan további regények követték, többek között Az örökösök, Ripacs Martin, és a Szabadesés.

Az angol tanárembert 1954-ben A Legyek Ura (Lord of the Flies) egy csapásra híressé tette. Ez lehetővé tette Golding számára, hogy 1961-ben kilépjen tanítói állásából, és a következő tanévet rezidens íróként az Egyesült Államokban töltötte a Hollins Főiskolán, a virginiai Roanoke mellett. Miután 1958-ban Salisburyből a közeli Bowerchalke-ba költözött, találkozott földijével és sétatársával, James Lovelock-kal. Együtt vitatták meg Lovelock Gaia-elméletét, miszerint a Föld bolygó élő anyaga egyetlen szervezetként működik. Az elmélet elnevezését Golding javasolta Gaia, a görög mitológia Földistennőjének nevéről.

1970-ben Golding indult a Kenti Egyetem rektori választásán, de veszített Jo Grimonddal szemben, aki a Liberális Párt vezetője volt. Az író 1979-ben elnyerte a James Tait Black Emlékdíjat, 1980-ban a Booker-díjat, és 1983-ban az irodalmi Nobel-díjat. 1988-ban II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Regényei embertani kísérletek terepei. Golding gyakran allegorikus fikciója széles körben merít a klasszikus irodalomból, mitológiából, és a keresztény szimbolizmusból. Regényeit nem köti össze egyetlen, jól kivehető szál, és változatos témákat és technikákat használ. Írásai gyakran játszódnak zárt közösségekben: szigeteken, falvakban, monostorokban, vadászcsapatokban, tengeri hajókon vagy egy fáraó udvarában. Első regénye, A Legyek Ura, amelyet többször meg is filmesítettek, illetve színpadra vittek, szimbóluma a barbarizmus és a háború ellen vívott sikertelen küzdelemnek – egy csoport elvadult fiú történetét keresztül mutatja be a civilizáció kettősségét és törékenységét. Egyesek szerint a regény a második világháború allegóriája is.

Az örökösök (1955) a történelem előtti időkbe nyúlik vissza: a mai emberiség evolúciós elődei, "az új emberek" (akiket általában a homo sapiens tudományos néven emlegetnek), győzedelmeskednek egy valamivel előrehaladottabb faj (a neandervölgyiek) fölött, amihez nemcsak természetadta felsőbbrendűségük, hanem erőszak és csalás is hozzásegíti őket.

A torony (The Spire, 1964) egy olyan torony építését (és kis híján ledőlését) dramatizálja, amelyet egy középkori katedrálisra akartak fölépíteni. A történetbeli templom valószínűleg a salisburyi székesegyházra utal. A katedrális és a torony az esperes legnagyobb spirituális törekvéseinek és világi hívságának hatalmas jelképei.

A Ripacs Martin (Pincher Martin, 1954) egy matróz utolsó perceit tárja elénk, akit a hajóját ért támadás az Atlanti-óceánba vet. A regény felépítéséből Yann Martel kanadai regényíró is merített, amint azt Martel későbbi Booker-díjat nyert művén, a Pi élete (The Life of Pi) címűn is megfigyelhetjük.

A piramis (The Pyramid, 1967) három különálló történetet kapcsol össze ugyanazzal az elbeszélővel, és mindháromban az 1920-as évekbeli angol kisváros környezetét használja fel mint a történetek helyszínét. A Skorpióisten (The Scorpion God, 1971) három kisregényt tartalmaz, melyek közül az első egy történelem előtti afrikai vadász-gyűjtögető hordában játszódik, a második az ókori egyiptomi udvarban, a harmadik pedig egy római uralkodónál; az utóbbi az 1958-ban íródott A rézpillangó (The Brass Butterfly) című dráma átdolgozása.

A Legyek Ura[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A regény egy csapat fiúról szól, akik felnőtt nélkül maradnak egy lakatlan szigeten. A könyv címe az ördög jelentésű héber Belzebub szó szerinti fordítása. A Legyek Ura részben válaszként íródott R. M. Ballantyne 'A korallsziget' (The Coral Island) című művére, amelyben három brit fiú hajótörést szenved a szigeten. Jack, Ralph és Peterkin neve Golding írásában is megjelenik, utóbbi Simon formában. Ballantyne művében a fiúk minden gondon felülkerekedve hősként viselkednek, ahogy az a 'Birodalom' gyermekeitől elvárt. Golding regényében a szerző egy másik lehetséges valóságot ábrázol; azt próbálja elénk tárni, hogyan viselkednének valójában egy lakatlan szigeten partot érő fiúk.

Golding Ralph és Jack karakterei két, egymástól nagyon különböző politikai gondolat megjelenítői; míg Ralph a demokráciát képviseli, addig Jack a diktatúrát vagy az anarchiát.

A fiúkat a végén egy brit tengerésztiszt menti meg, akinek fogalma nincs, miféle barbár, veszélyes játékot szakított meg a parton való megjelenésével. Azt hiszi, hogy a fiúk háborúsdit játszanak, és ártatlanul megkérdezi: "Ki itt a főnök?" Ralph gyorsabb a válasszal, mint Jack, és ezt mondja: "Én." Válaszában benne van a remény, hogy a civilizáció még tartja a helyét a barbarizmussal szemben. Ironikus módon a hajó, amivel a tiszt érkezik, felfogható a mentés szimbólumának, de ugyanakkor a háborús gyilkolásnak is: része annak a hadiflottának, amely éppen az ellenséget vette célba.

Életfilozófiája, stílusa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A modern világ torzulásának okait keresi: legtöbb művében az ember természetében, az eredendő gonoszságban véli megtalálni az okot. Vallásossága pesszimista; nem merül fel a megváltás optimista lehetősége, mégis megható őszinteséggel, mély humanizmussal ábrázolja a hihető külső világot, a szereplők lelki motivációit. Regényeinek szimbolikája, mesterien szerkesztett belső monológjai magával ragadják az olvasót.[5]

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Salisbury, emléktábla a vidéki angol iskolán, ahol William Golding tanított
  • Versek (1934)
  • A Legyek Ura (Lord of the Flies, 1954)
  • Az utódok (The Inheritors, 1955)
  • Ripacs Martin (Pincher Martin, 1956)
  • A rézpillangó (The Brass Butterfly, 1958)
  • A vétkes visszanéz (Free Fall, 1959)
  • A torony (The Spire, 1964)
  • The Hot Gates (1965)
  • A piramis (The Pyramid, 1967)
  • The Scorpion God (1971)
  • Látható sötétség (Darkness Visible, 1979)
  • A Moving Target (1982)
  • Papíremberek (The Paper Men, 1984)
  • An Egyptian Journal (1985)
  • To the Ends of the Earth Tengeri trilógia:
    • Beavatás (Rites of Passage, 1980)
    • Szélcsend (Close Quarters, 1987)
    • Zsarátnok (Fire Down Below, 1989)
  • Kígyónyelv (The Double Tongue, 2008)

Díjak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

William Golding Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jeles magyar írók és műfordítók tették közzé magyar nyelven Golding műveit, köztük A legyek ura című világhíres regényt Déry Tibor fordította. Golding számos művét ültette át magyarra Göncz Árpád, például: Az utódok; A torony; A piramis; Beavatás; A vétkes visszanéz Báti László fordítása.

Irodalom magyar nyelven (válogatás)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szenczi Miklós - Szobotka Tibor - Katona Anna: Az angol irodalom története. Budapest : Gondolat, 1972. William Golding lásd 671-672.
  • Rozsnyai Bálint - Trócsányi Miklós: William Golding regényeinek képi valósága. Filológiai Közlöny, 24. évf. 1978/1. sz. 99-100.
  • H. Szász Anna Mária: Golding legújabb regénye. Nagyvilág, 26. évf, 1981/4. sz. 610-611.
  • Göncz Árpád: A legújabb Golding. Nagyvilág, 26. évf, 1981/8. sz. 1142.
  • Vághy László: A Szélcsend, William Golding utolsó előtti regénye. Iskolakultúra, 5. évf. 1995/6-7. sz. 112-113.
  • Bényei Tamás: Az ártatlan ország. Az angol regény 1945 után. 2003. A szükséges csend: William Golding. 395-427.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a William Golding című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c Kevin McCarron, ‘Golding, Sir William Gerald (1911–1993)’, Oxford Dictionary of National Biography, Oxford University Press, Sept 2004; online kiadás, 2006 május, elérés: 2007. november 13.
  2. Mortimer, John. Character Parts. London: Penguin (1986). ISBN 0-14-008959-4 
  3. Golding, William. The Double Tongue. London: Faber (1996). ISBN 9780571178032 
  4. Bruce Lambert. „William Golding Is Dead at 81; The Author of 'Lord of the Flies'”, The New York Times, 1993. június 20. (Hozzáférés ideje: 2007. szeptember 6.) 
  5. Szenczi Miklós i.m. 672.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]