Dario Fo

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dario Fo
Dario Fo.jpg
Élete
Született 1926. március 24. (88 éves)
Sangiano, Lombardia,  Olaszország
Nemzetiség olasz
Pályafutása
Irodalmi díjai Irodalmi Nobel-díj (1997)
Dario Fo signature.png
Dario Fo aláírása

Dario Fo (Sangiano, 1926. március 24. –) olasz drámaíró, rendező, díszlet- és jelmeztervező, időnként zenét is ír darabjaihoz. 1997-ben irodalmi Nobel-díjat kapott.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1926. március 24-én született Sangiano faluban, Lombardiában. Apja a vasútnál dolgozott, közben lelkes amatőr színész volt. A család gyakran költözködött az áthelyezések miatt. A mesélést anyai nagyapjától tanulta, aki halász volt, üvegfújó és mellesleg ismert mesemondó.

A második világháború alatt, 17 évesen ejtőernyősnek jelentkezett az Olasz Szociális Köztársaság haderejébe, amit a kényszernek tud be. Múltjának ezen epizódja számos kritikát váltott ki.

1940-ben a milánói egyetemen művészetet és építészetet tanult. 1950-ben felhagyott építészkarrierjével , és rádiós és tévés munkába kezdett, mint színész és szatíraszerző. 1954-ben feleségül vette Franca Rame színésznőt.

1955-ben Rómába költözik, és 1956-ban megírja és előadja a Non si vive di solo pane című rádióműsort, amit élete egyik legnagyobb sikerének tart.[1].

1962 –ben Fo és a felesége, akik időközben megalapították a Compagnia Dario Fo –t, azaz a Dario Fo Társulatot, egy sor rövidebb tévés varietéprogramot készítettek a RAI –nak, de olyan gyakran találkoztak a cenzúrával, hogy a tévét a színházra cserélték. A színházi munkásságát a szatíra jellemzi, és mindaz, ami ellentmond annak, amit Fo “polgári színháznak” nevez. Fo kilépett a színház keretei közül, és tereken, gyárakban, és egyéb olyan helyeken lépett fel, ahol a közönség a társadalom alsóbb rétegeiből érkezett.

A Buffó misztérium és a grammelot[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1968-ban létrehozta a Nuova Scena színtársulatot azzal a céllal, hogy visszatérjen a színjátszás népies gyökereihez. Az előadásokat a legkülönbözőbb helyeken tartották.

1969-ben nagy sikerrel vitte színpadra a Buffó misztériumot; amelynek ő volt az egyetlen szereplője, és amely egy újragondolt középkori misztériumjáték grammelotban előadva. A grammelot egy színházi nyelvezet, amely a Commedia dell'Arte-ból származik, és amelyet hangok és ritmusok építenek fel, és intonációja egy valós nyelvre emlékeztet.

A 70-es években Fo közeli kapcsolatba került a parlamenten kívüli szélsőbaloldallal. Ekkoriban alapította meg a La Comune mozgalmat az utcai színjátszás előmozdítása céljából. .

1970-ben megszületik az Egy anarchista véletlen halála (Morte accidentale di un anarchico), amellyel Fo visszatér a politikai motívumokhoz. A darabot az anarchista Giuseppe Pinelli halála ihlette.

A nyolcvanas-kilencvenes évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fo munkáinak egyik legfontosabb jellemzői, hogy még a legtávolabbbinak tűnő témákban is megtalálja az aktualitást, valamint általában az antiklerikalizmus. Ezt a kettőt ötvözi az 1989-es Il papa e la strega .

A Nobel-díj után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1999-ben feleségével együtt megkapta a Wolverhamptoni Egyetem honoris causa doktori címét.

A Berlusconi-kormány hatalomra kerülésével munkái ismét politikai töltetet kaptak, . Ubu rois, Ubu bas és Abnormális kétfejű(L'Anomalo Bicefalo) című művei Berlusconiról szóló szatírák, amelyekben Fo személyesíti meg a kormányfőt, aki egy balesetet követő átmeneti amnézia után bevallja az igazságot kétes ügyeiről.

2005-ben megkapta a Sorbonne , majd 2006-ban a római La Sapienza Egyetem honoris causa doktori címét.

2011-ben részt vett egy kampányban, ami az afáziára hívta fel a figyelmet .[2].

2012 március 24-én, a nyolcvanhatodik születésnapján megnyitotta a saját, és felesége életét feldolgozó kiállítást a milánói királyi palotában.

Színpadi művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Legfontosabb művei

  • Il dito nell'occhio (1953)
  • Sani da legare (1954)
  • Non tutti i ladri vengono per nuocere (1958)
  • Az arkangyalok nem játszanak flippert (1959)
  • Aveva due pistole con gli occhi bianchi e neri (1960)
  • Chi ruba un piede è fortunato in amore (1961)
  • Izabella, három hajó és egy széltoló (1963)
  • Settimo: ruba un po' meno (1964)
  • La colpa è sempre del diavolo (1965)
  • La signora è da buttare (1967)
  • Grande pantomima con pupazzi grandi, piccoli e medi (1968)
  • L'operaio conosce 300 parole, il padrone 1000: per questo è lui il padrone (1969)
  • Buffó misztérium
  • Egy anarchista véletlen halála (1970)
  • Morte e resurrezione di un pupazzo (1971)
  • Tutti uniti! Tutti insieme! Ma scusa quello non è il padrone? (1971)
  • Il Fanfani rapito (1973)
  • Nem fizetünk, nem fizetünk! (1974)
  • Clacson, trombette e pernacchi (1981)
  • Nyitott házasság (1983)
  • Il papa e la strega (1989)
  • Johan Padan a la descoverta de le Americhe (1991)
  • Il diavolo con le zinne (1997)
  • Lu Santo Jullare Françesco (1997)
  • Marino libero, Marino è innocente (1998)
  • Il paese dei mezarat (2002).
  • L'anomalo Bicefalo (2003).
  • Sotto paga! Non si paga! (2007),

Bibliográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Olaszul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Lanfranco Binni, Dario Fo, La Nuova Italia 1977
  • Paolo Puppa, Il teatro di Dario Fo, Marsilio 1978
  • Chiara Valentini, La storia di Dario Fo, Feltrinelli 1997

Angolul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Tom Behan: Dario Fo. Revolutionary Theater, Pluto Press 2000
  • Joseph Farrell – Antonio Scuderi: Dario Fo. Stage, Text and Tradition, Southern Illinois University Press, 2000
  • Joseph Farrell: Dario Fo & Franca Rame. Harlequins of the revolution, Methuen 2001

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]