José Saramago

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
José Saramago
Cropped JSJoseSaramago.jpg
Született 1922. november 16.
 Portugália, Azinhaga
Elhunyt 2010. június 18. (87 évesen)
 Kanári-szigetek, Lanzarote
Nemzetisége portugál
Foglalkozása költő, író, újságíró
Díjak Irodalmi Nobel-díj (1998)

José Saramago Autograph.jpg
José Saramago aláírása

José Saramago az IMDb-n

José Saramago (Azinhaga, Portugália, 1922. november 16.Lanzarote, Kanári-szigetek, Spanyolország, 2010. június 18.) irodalmi Nobel-díjas portugál prózaíró, költő.

Azon portugál írónemzedékhez (Lídia Jorge, António Lobo Antunes) tartozott, amely a latin-amerikai irodalomtól eltanulta a mágikus realizmust, s a posztmodern irodalom elemeit is beépítette műveibe.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1922-ben született Azinhagában, egy kis portugál faluban. 1924-ben családja a szegénység elől Lisszabonba költözött. Géplakatosnak tanult egy szakiskolában, ahol kiváló irodalmi oktatás folyt. 1939-től egy kórházban géplakatosként dolgozott, de irodalmi érdeklődése egyre erősödött, a portugál történelem foglalkoztatta. 1944-ben megházasodott, egy lánya született. Az 1950-es évek közepétől értelmiségi körök közelébe kerülve kiadóknál kéziratok lektoraként dolgozott, kezdett maga is írogatni, eleinte verseket, cikkeket, krónikákat, majd regényeket, amelyek által híres lett.

1969-ben tagja lett a portugál kommunista pártnak, társadalmi funkciókat vállalt, minisztériumban dolgozott, majd lapigazgató lett a Diário de Notícias című napilapnál, ahonnan 1975-ben elbocsátották. 1976-tól kizárólag fordításból élt, és sorra jelentette meg saját műveit. A világban sokat utazott, előadásokat tartott.

1988-ban nősült másodszor, egy spanyol újságírónőt vett feleségül. 1993-ban elhagyta Portugáliát, mert a parlament tiltakozása miatt nem kaphatta meg az Európai Irodalmi Díjat. A Kanári-szigetekhez tartozó Lanzarotén telepedett le, ahol haláláig élt. 1998-ban megkapta az irodalmi Nobel-díjat.

Művészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1977-ben írta saját bevallása szerint regénykísérletét, a Festészeti és szépírási kézikönyv (Manual de Pintura e Caligrafi) című alkotását. E regénye első megjelenésekor nem keltett feltűnést, de később nagyon fontossá vált, mivel az író bemutatja, hogyan lesz egy emberből művész, milyen eszközök segítségével dolgozik a festő és az író. Valójában saját íróvá válásának naplója e mű, ezáltal bepillantást nyerünk a szerző műhelyébe, az írói technikák elsajátításainak titkaiba.

1980-ban megjelent Fölemelkedve a földről (Levantado do Chão) című regényéért megkapta Lisszabon Város Díját. Ezzel a regénnyel kezdődött meg Saramago úgynevezett történelmiregény-ciklusa, de nem a műfaj hagyományos nyomdokain haladt. Történelmi regényeit úgy írta, hogy kiválasztotta a portugál történelem egy-egy jeles eseményét, s nem a múlt, hanem saját kora szemszögéből tekintett vissza a múltba. Idézett regényében a 20. század első felének alentejói parasztmozgalmait jeleníti meg ezzel a módszerrel.

Az 1981-es Utazás Portugálián át (Viagem a Portugal) lírai útinapló hazájáról. 1982-ben megjelent A kolostor regénye (Memorial do Convento) című művével vált igazán híressé. Ebben a 18. század elejének nagy építkezését, a mafrai kolostor felépítésének eseményeit eleveníti fel. (A mafrai kolostor költséges építkezése érdekében mozgósították az egész országot, és tömegeket sodortak a nyomor határára.)

1984-ben a Ricardo Reis halálának éve (O Ano da Morte de Ricardo Reis) című regényéért a portugáliai P.E.N. Club díját kapta. E regényében Portugália 1936-os esztendejére tekint vissza. Történelmiregény-ciklusának utolsó, legjelesebb műve 1989-ben jelent meg Lisszabon ostromának históriája (História do Cerco de Lisboa) címen. Ez a portugál nemzeti öntudat ébredése időszakának is tekinthető 1147-es esztendőt idézi fel, amikor a portugálok önerejükből visszafoglalták Lisszabont a móroktól.

Művei gyakran az utópia és a fantasztikum határán mozognak. Ennek tipikus példája a Kőtutaj (Jangada de Pedra) című történet 1986-ból, amely az Ibériai-félszigetet ábrázolja csodás események közepette. Az Ibériai-félsziget leválik az európai kontinensről, s mintegy történelmi küldetést teljesítve tovaúszik az Atlanti-óceánon, hogy a híd szerepét töltse be az ó- és a portugálok által felfedezett új világ között. A csodás elemek Samarago minden művében fontos szerepet kapnak, általuk mintegy tiltakozni látszik a hagyományos történelemfelfogás ellen.

1991-ben Jézus élettörténetének újraírásával (Jézus Krisztus evangéliuma, O Evangelho Segundo Jesus Cristo) különösen jó lehetőséget teremtett magának az író a csodás elemek megjelenítésére. Ugyanez vonatkozik 1995-ben megjelent Vakság (Ensaio sobre a Cegueira) című művére, amelyben azt ábrázolja, hogy egy különleges kór az embereket megfosztja látóképességüktől, s az addig ismert utat elveszítve nyomorúságos körülmények közt vegetálnak a világban. (E művét Don McKellar forgatókönyve alapján, azonos címmel Fernando Meirelles filmesítette meg; a művet 2008-ban mutatták be.) 2002-ben megjelent Embermás (O Homem Duplicado) című regénye a klónozott emberek világába vezeti be az olvasót.

Politikai nézetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Emberközpontú, szubverzív nézetei a társadalmi berendezkedésről sok ellenzőre találtak[pontosabban?] hivatalos körökben. Nem javított ezen kommunista meggyőződése sem. Szerkesztőkorában, a 70-es évek elején 15 újságírót rúgott ki, mert azok nagyobb pluralitást követeltek a rovatban, ahol dolgozott. Antiszemitizmussal is megvádolták a Gházában tett látogatása után.

Életére, meggyőződésére nagy hatással volt gyerekkori élménye, amikor nagyapja kórházba szállítása előtt kiment a kertjébe és sírva, simogatva búcsúzott öreg gyümölcs- és olajfáitól, tudván hogy nem látja őket többet.

Stílusa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jellemző műveire az esszéista stílus, gyakran elmélkedik, boncolgat, magyaráz, elidőzik az elbeszélés, a valószerűség és a történelem problémáinál. Regényeinek szövegét teletűzdeli a portugál történelmi tudatra és mentalitásra jellemző szövegrészletekkel, közmondásokkal, versekkel. Még a portugál kultúrában jártas olvasónak sincs könnyű dolga ezekkel a posztmodern átszövésekkel. Ugyanakkor karneváli hangulat uralja műveit, amelyet az elit- és a vulgáris kultúra mesteri keverésével ér el.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jose Saramago a Nemzetközi Könyvvásáron 2007-ben Bogotában (Kolumbia)
"Köszönjük, José Saramago", Lisszabon, 2010
  • Valószínű versek (verseskötet, 1966)
  • Valószínűleg boldogság (verseskötet, 1970)
  • Erről a világról és a másikról (regény, 1971)
  • Az utazó poggyásza (krónikák, cikkek, 1973)
  • Az 1933-as esztendő (verseskötet, 1975)
  • A feljegyzések (tanulmány, 1976)
  • Festészeti és szépírási kézikönyv (regény, 1977)
  • Csaknem tárgy (novellák, 1978)
  • Az éjszaka (regény, 1979)
  • Mit tegyek ezzel a könyvvel? (regény, 1980)
  • A kolostor regénye (regény, 1982)
  • Ricardo Reis halálának éve (regény, 1984)
  • A kőtutaj (regény, 1986)
  • Lisszabon ostromának históriája (regény, 1989)
  • Jézus Krisztus evangéliuma (regény, 1991)
  • Vakság (regény, 1995)
  • Minden egyes név (regény, 1997)
  • A barlang (regény, 2000)
  • Az embermás (regény, 2002)
  • Megvilágosodás (regény, 2004)
  • Halálszünet (regény, 2005)
  • Kicsi emlékek (regény, 2006)
  • Az elefánt vándorútja (regény, 2008)
  • Káin (regény, 2009)
  • Alentejo. Egy évszázad regénye (regény, 2012)

Díjak (válogatás)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]