Kim Dzsongil

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Kim Jong Il szócikkből átirányítva)
Kim Dzsongil
김정일
Kim Jong-il 2011.jpg
Kim Dzsongil 2011 augusztusában
A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Nemzetvédelmi Bizottságának elnöke
Legmagasabb hatalommal bíró állami, de nem államfői poszt 1998. szeptember 5-étől
Hivatali idő
1993. április 9.2011. december 17.
Előd Kim Ir Szen
Utód Kim Dzsongun
A Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának főtitkára
Hivatali idő
1997. október 8.2011. december 17.
Előd Kim Ir Szen
Utód Kim Dzsongun

Született 1942. február 16.[1]
Pektuszanmirjong, Gyarmati Korea
Elhunyt 2011. december 17. (69 évesen)
Phenjan
Párt Koreai Munkáspárt

Gyermekei Kim Dzsongnam
Kim Dzsongcshol
Kim Dzsongun
Foglalkozás politikus
filmproducer
Vallás ateista
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kim Dzsongil témájú médiaállományokat.

Kim Dzsongil (koreaiul 김정일, nyugaton: Kim Jong-il, oroszul: Юрий Ирсенович Ким; Jurij Irszenovics Kim, vagy Ким Чен Ир; Kim Csen Ir) (Pektuszanmirjong, 1942. február 16.[1]Phenjan, 2011. december 17.) észak-koreai politikus, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság legfelsőbb vezetője volt. Kim több címet is birtokolt egyszerre: ő volt a Nemzetvédelmi Bizottság elnöke (ez a legmagasabb hatalommal bíró állami, de nem államfői poszt, 1998 óta), a Koreai Néphadsereg főparancsnoka és a Koreai Munkáspárt főtitkára. Apját, az 1994-ben elhunyt Kim Ir Szent követte az ország élén.

Gyermekkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az észak-koreai kormány titkolózó természete folytán sok, Kim Dzsongil életét érintő hivatalos állítás áll ellentmondásban külső forrásokkal.

Hivatalos életrajza szerint egy Pektu-hegy környéki titkos katonai támaszponton született 1942. február 16-án[2] Kim Ir Szen és első felesége, a Koreában japánellenes hősnőnek tartott Kim Dzsongszuk első közös gyermekeként. Az életrajz arra is kitér, hogy születését egy fecske jövendölte meg, előre jelezte a hegy fölött megjelenő kettős szivárvány és egy új csillag az égen.[3] Gyermekkori neve Jurij Irszenovics Kim volt, apja oroszosított neve után, legtöbbször Jurijnak hívták. Szovjet feljegyzések szerint azonban 1941-ben[4] a szibériai Habarovszk melletti Vjatszkoje halászfaluban született, ott, ahol édesapja a főként kínai és koreai menekültekből álló 88. szovjet lövészdandár 1. zászlóaljának parancsnoka volt. Egyes feltételezések szerint születésének adatait utólag módosították[forrás?], hogy úgy tűnjön, születésekor apja 30 éves volt, ami kedvezőnek számít a koreai kultúrában.

Hároméves korában a második világháború véget ért és Észak-Korea újra független lett. 1945 szeptemberében édesapja visszatért Phenjanba, novemberben pedig Kim Dzsongil is követte Koreába, egy Szonbongba tartó szovjet hajón. A család egy japán tiszt kertes villájába költözött be. A ház medencéjében fulladt vízbe kétéves testvére. Egy évvel később, 1949-ben, egy halvaszületett gyermek szülése közben édesanyja is elhunyt,[5] így ma (gyermekein kívül) húga, Kim Kjunghe az egyetlen élő, vér szerinti rokona.

Tanulmányai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatalos életrajza szerint iskolai tanulmányait a Mangjongde Forradalmi Iskolában kezdte. Az iskolát a Kim Ir Szen hadseregében szolgáló tisztek és a munkáspárti hivatalnokok gyermekeinek tartják fenn. A koreai háború alatt apja Csilinbe, Mandzsúriába küldte. Hazatérve oktatását a Namszan középiskolában folytatták, ahol 1957 szeptemberétől a Demokratikus Ifjúsági Szövetség alelnöke volt. 1960 és 1962 között a kelet-németországi Légügyi Egyetemen tanult, majd visszatérve Észak-Koreába a Kim Ir Szen Egyetem diákja lett. Itt 1964-ben évfolyamelsőként szerezte meg diplomáját marxista közgazdaságtanból, filozófiából és hadtudományból. Egyetemi évei alatt egy phenjani textilüzemben, útépítő munkásként és a televízió műszaki alkalmazottjaként dolgozott. Egyes források szerint az 1970-es évek elején, Dom Mintoff miniszterelnök vendégeként a Máltai Egyetemen tanult angol nyelvet.[6]

Politikai pályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mire lediplomázott, apja, akit a kormány hivatalos nyilatkozataiban „a nagy vezető” jelzővel illettek, már megszilárdította hatalmát az ország vezetésében. Újraházasodott, és született még egy fia, Kim Phjongil, aki 1988-tól kezdve számos észak-koreai nagykövetségen szolgált Európában, többek között Magyarországon, jelenleg pedig ő az ország lengyelországi nagykövete. Nem tudjuk, hogy Phjongil szóba került-e lehetséges utódként – egyes feltételezések szerint Kim Ir Szen száműzte távoli pozíciókba, hogy megelőzze fiai között a hatalmi harcot.

Az egyetem befejeztével Kim Dzsongil megkezdte a ranglétrán való emelkedését a Koreai Munkáspártban, amelynek már 1961 júliusától volt tagja. 1967 és 1969 között figyelmét a hadseregre fordította. Hitt abban, hogy a szervezet bürokratái elnyomták annak politikai szerepét és eltorzították az állam törvényes rendjét. A negyedik pártkongresszus negyedik ülésén az ő javaslatára a párt kizárta soraiból a felelősnek tartott személyeket. 1968-ban kinevezték a párt Központi Bizottságának tagjává. 1969-ben ő lett a propagandáért, 1970-ben a kultúráért és művészetekért felelős megbízott igazgató. Hivatali ideje alatt a koreai szépművészet forradalmasításán fáradozott. A művészeket új stílusban kötelezte alkotni, új formákkal, módszerekkel és tartalommal. Véleménye alapján, hogy a mozi ötvözi a művészetek összes ágát, ezért fejlődése elősegíti a művészet fellendülését, kezdték meg a film terjesztését Észak-Koreában. Számos, Kim Ir Szen tollából származó alkotást filmesíttetett meg. Öt jelentős operát is rendezett, mint az Éden dala és a Virágárus szűz. 1970 szeptemberében a Központi Bizottság alelnöke lett. 1973-ban a Munkáspárt szerveződési és propagandaügyi titkárává lépett elő. 1974 februárjában Kim Dzsongil a Politikai Bizottság tagja lett. Még ebben az évben kijelölték Kim Ir Szen utódának.

Az ezt követő 15 évben számos más pozíciót is megszerzett, köztük a kulturális miniszterit és a Dél-Korea elleni párttevékenységek vezetését. 1973-tól jelenléte a párt életében egyre erősödött. A párt mindennapi tevékenysége feletti egyre növekvő befolyása miatt gyakran nevezték a „párt középpontjának”.

Az 1980 októberében megtartott hatodik pártkongresszus idejére már teljesen az ellenőrzése alá vonta a szervezetet. Hangsúlyos pozícióba került a Politikai Bizottságban és a Hadügyi Bizottságban. Ekkoriban vette fel a „kedves vezető” címet,[7] és ezekben az években kezdte a kormány kiépíteni személyi kultuszát apja, a „nagy vezető” mintájára. Rendszeresen dicsőítette a média, úgy hivatkoztak rá, mint a „páratlan vezetőre” és a „forradalmi célok nagyszerű örökösére”. Nemsokára Kim Dzsongil Észak-Korea második legbefolyásosabb emberévé állt elő.

Dél-Korea vádjai szerint ő rendelte el a 17 déli tisztviselő életét követelő 1983-as ranguni, mianmari robbantást, és ő állt a Korean Air gépén 1987-ben elkövetett merénylet mögött is,[8] ami mind a 115 fedélzeten tartózkodó ember életét kioltotta. Ez utóbbi esettel kapcsolatban Kim Hjonhi, Észak-Korea ügynöke beismerte, hogy ő rejtette el a robbanószert a repülőgépen, Kim Dzsongil személyes utasítására.[9]

Kimet 1991. december 24-én nevezték ki az észak-koreai fegyveres erők főparancsnokává, ami egy alapvető fontosságú lépés volt, lévén a hatalom tényleges alapja a hadsereg. Úgy tűnik, hogy az egykori védelmi miniszter Kim Ir Szen leghűségesebb követőinek egyike, O Dzsinvu fogadtatta el személyét a hadsereggel, amire nagy szüksége volt, hiszen sosem szolgált katonaként. Mégis, egyetlen lehetséges kihívója a hatalomért Kim Il egykori miniszterelnök lehetett volna, de őt 1976-ban eltávolították a posztjairól. 1992-ben Kim Ir Szen bejelentette, hogy az ország belügyeit teljes egészében a fia ellenőrzi.

A disszidens Hvang Dzsangjop elmondása szerint Kim Dzsongil vezetése alatt a rendszer még központosítottabbá vált, mint amilyen korábban volt. Bár apja is elvárta minisztereinek teljes lojalitását, a döntéshozatalban is kikérte tanácsukat. Ezzel szemben Kim Dzsongil abszolút engedelmességet vár el az embereitől, és árulásként értékeli a legapróbb különbözőséget is saját nézeteitől. Hvang beszámolói szerint az államot érintő legapróbb ügyeket is személyesen ellenőrzi, így például a szobák számát párttitkárainak házában és az alárendeltjeinek szánt ajándékok kézbesítését.[10]

Kormányzása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kim találkozik Putyinnal, az akkori orosz elnökkel (2000 júliusa)

Kim Ir Szen 1994. július 8-án, 82 éves korában szívroham következtében elhunyt, érdekes módon azonban mégsem váltották le elnöki pozíciójából. Ehelyett, az iránta való tisztelet jeléül, ezt a hivatalt eltörölték. Kim Dzsongil 1997. október 8-án vette át hivatalosan a Koreai Munkáspárt főtitkári és 1993. április 9-én a Nemzetvédelmi Bizottság elnöki székét. 1998-ban ezt nyilvánították „a legmagasabb állami hivatallá”, így ettől fogva tekinthetjük Észak-Korea államfőjének.

1997-ben bevezette a Dzsucse-naptárat, amelynek időszámítása Kim Ir Szen születésétől kezdődik. Érdekessége, hogy megegyezik a Kínai Köztársaság Minguo-naptárával.

A Szovjetunió felbomlásával és Kína nyitásával a piacgazdaság felé Észak-Korea külföldi piaca lényegesen lecsökkent.[11] Ezen negatív hatásokat tovább erősítették az 1990-es évek aszályos esztendői és a fellépő jelentős trágyahiány, aminek eredményeképp az egy főre jutó ételadag mennyisége az egészséges minimum alá csökkent. Az országot sújtó éhezés 600 000-3 500 000 ember halálával járt a ’90-es évek során.[12] A halottak számát nemzetközi segélyekkel 1999-re sikerült visszaszorítani.

A gazdaság életben tartására és a rezsim megerősítésére Kim Dzsongil bevezette a hadsereget előnyben részesítő politikáját, a szongunt. Nemzeti szinten az intézkedés 1996-óta folyamatos, de csekély gazdasági növekedést eredményezett.

Kim Dzsongil 1998-ban bejelentette országa szoftveriparának fejlesztését. 2003-ban Észak- és Dél-Korea közti megegyezéssel Kim engedélyt adott a Keszong Ipari Park létrehozására, mindössze néhány kilométerre északra a két állam határa között. 2007-re a park 21 vállalatnak adott otthont 12 000 észak-koreai munkással.

A nehéz gazdasági körülmények ellenére Észak-Korea továbbra is kitart a tervgazdálkodási modellje mellett. Kim Dzsongil folytatta Kim Ir Szen törekvéseit az önellátás kialakítására. Egyes források szerint valutahamisítással és kábítószer-kereskedelemmel próbálják növelni az állami bevételeket.[13]

2004 novemberében az ITAR-TASS orosz hírügynökség meg nem nevezett külföldi diplomatákra hivatkozva jelentette, hogy Kim Dzsongil portréit szerte az országban eltávolították.[14] A hírt a kormány nyomatékosan tagadta. A Radiopress japán rádiófigyelő ügynökség szerint ugyanezen hónap végére az észak-koreai média már nem hivatkozott úgy az ország első emberére, mint „kedves vezető”-re. Ehelyett a Koreai Központi Televízió, a Koreai Központi Hírügynökség és más sajtóorgánumok csak a „Koreai Munkáspárt főtitkára”, a „KNDK Nemzetvédelmi Bizottságának elnöke” és a „Koreai Néphadsereg főparancsnoka” titulussal illették.[7] Nem tudjuk, hogy ez pártbéli dominanciája csökkenésének jele-e, vagy Kim Dzsongil kísérlete nemzetközi megítélésének javítására.

Egészségi állapota és az utódlás kérdése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kim Dzsongil valamikor 2009 közepén döntötte el, hogy utódja legkisebb fia, Kim Dzsongun lesz. A dél-koreai sajtó ekkor már szintén őt tartotta a legvalószínűbb új vezetőnek. Korábban legidősebb fiát, Kim Dzsongnamot tartották a lehetséges utódnak, ám letartóztatása miatt elvesztette a vezér bizalmát.

Sigemura Tosimicu japán professzor, Észak-Korea neves szakértőjének állítása szerint Kim Dzsongil már évek óta halott, s egy dublőr helyettesíti. Sigemura könyvében erre a Kim családban végbement változásokat, valamint video- és hangfelvételek elemzését hozza fel bizonyítéknak. Habár a kérdésben egyértelmű cáfolat még nem született, a japán tudós véleménye semmilyen módon nem számít bizonyítottnak.[15] Ugyanő 2009 júliusában a családhoz közel álló forrásra hivatkozva azt mondta, hogy Kim Dzsongil a cukorbetegségének szövődményei miatt hamarosan meghalhat.[16] 2009. július 11-én a dél-koreai YTN kábeltelevíziós csatorna kínai és dél-koreai hírszerzői forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy Kim Dzsongilnek hasnyálmirigyrákja van.[17]

2009. április 9-én Kim először jelent meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy egy évvel azelőtt állítólag agyvérzést kapott, amikor a Legfelsőbb Népi Gyűlés, az észak-koreai parlament megerősítette őt vezetői tisztségében.[18]

2009 júniusában Kim Dzsongunt, Kim Dzsongil legkisebb fiát nevezték ki a titkosszolgálat vezetőjének.[19] Más hírek szerint Kim Dzsongunt már becézgetik hazájában. Kim Ir Szent Nagy Vezérnek, Kim Dzsongilt Kedves Vezetőnek hívták, Kim Dzsongunt pedig már Nagy Örökösként[20] és Bölcs Elvtársként emlegetik.[21]

Őt dicsőítő dal a Tangsini opszumjon, csogukto optta.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az észak-koreai televízió 2011. december 19-én jelentette be, hogy Kim Dzsongil december 17-én, „egy rendkívül intenzív vezetői szemle során” a „hatalmas szellemi és fizikai megerőltetés hatására”, szívelégtelenség következtében elhunyt. A temetést december 28-ra tűzték ki. A temetési előkészületeket vezető bizottság élére Kim Dzsongunt nevezték ki.[22] Halálának hírére Kubában háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el, és félárbocra engedték az állami lobogót a középületeken.[23] Az ENSZ Közgyűlése 25 másodperces néma csenddel gyászolta halálát, amelyet több nyugati ország képviselője is bojkottált.[24]

Halála körül a hivatalos propaganda csodákról számolt be. A születésének helyén megrepedt a jég a tavon, és titokzatos fény tűnt fel a hegycsúcson.[25] Testét a phenjani Kumszuszan-mauzóleumban ravatalozták fel üvegkoporsóban, és előkészítették bebalzsamozásra, hogy megőrizzék azt az utókornak.[26] Temetésére december 28-án került sor. Gyászmenetét örököse, Kim Dzsongun vezette, és a menetben ott volt sógora, Csang Szongthek is, két másik fiát azonban nem lehetett látni. Az út két oldalán sok százezer zokogó gyászoló állt, külföldi delegációkat nem hívtak meg. A temetésre az azt megelőző napokban 120 kamion hozta a virágokat Kínából.[27]

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nincs hivatalos információ arról, hogy Kim hányszor házasodott, a legvalószínűbb viszont az, hogy egy felesége és három szeretője volt.[28] Legkevesebb öt gyereke van: két lány, Szulszong és Ilszun, és három fiú, Dzsongnam, Dzsongcshol és Dzsongun.[29] Felesége, Jongszuk, egy magas rangú katonai tisztviselő lánya volt, akit Kim Ir Szen választott fia számára.[28] Házasságukból egy lányuk született, Szulszong, aki 1974-ben látta meg a napvilágot.[29]

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Felépíttetett egy kirakatvárost, amelynek a Kidzsongdong nevet adták.[30]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Szovjet források szerint Vjatszkoje városában született, egy évvel korábban.
  2. 1. fejezet, Kim Jong Il: Brief History (angol nyelven). Phenjan, Észak-Korea: Foreign Languages Publishing House, 1. o (1998) 
  3. Peter Carlson: Sins of the Son (angol nyelven). Washington Post, 2003. május 11. (Hozzáférés: 2007. február 25.)
  4. Profile: Kim Jong-il (angol nyelven). BBC, 2006. október 9. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
  5. The Kims' North Korea (angol nyelven). Asia Times, 2005. június 4. (Hozzáférés: 2008. szeptember 19.)
  6. Peter Preston: Kim is a baby rattling the sides of a cot (angol nyelven). The Guardian, 2002. december 30. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
  7. ^ a b James Brooke: North Korea's dear leader less dear (angol nyelven). The Age, 2004. november 19. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
  8. Liz Harper: Kim Jong Il (angol nyelven). PBS, 2006. október 19. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
  9. Takahasi Kószuke: Fake ashes, very real North Korean sanctions (angol nyelven). Asia Times, 2004. december 16. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
  10. Testimonies of North Korean Defectors: True Picture of North Korea According to a Former Workers Party Secretary (angol nyelven). Korean Central Intelligence Service. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
  11. Prospects for trade with an integrated Korean market (angol nyelven). Agricultural Outlook, 1992. április. [2012. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
  12. May Lee; The Associated Press: Famine may have killed 2 million in North Korea (angol nyelven). CNN, 1998. augusztus 9. (Hozzáférés: 2008. április 14.)
  13. Poór Csaba: Narkommunizmus: Állami drogkereskedelem Észak-Koreában? (magyar nyelven). HVG, 2004. március 13. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
  14. Where Have All Kim Jong-il's Portraits Gone? (angol nyelven). The Chosun Ilbo, 2004. november 17. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
  15. Has Kim Jong-Il been dead for five years? (angol nyelven). The Daily Telegraph, 2008. szeptember 8. (Hozzáférés: 2008. szeptember 13.)
  16. Kim Dzsongil haldoklik. Index, 2009. július 10. (Hozzáférés: 2009. július 11.)
  17. N. Korean Leader Dying of Cancer, Report Says. NYTimes.com, 2009. július 13. (Hozzáférés: 2009. július 13.)
  18. Kim Dzsong Il újraválasztása a "nép egyhangú akaratát" tükrözi. Népszabadság Online, 2009. április 9. (Hozzáférés: 2007. május 20.)
  19. Kim Dzsongil legkisebb fia kémfőnök lett. Index, 2009. június 24
  20. Észak-Korea új utódja – Mit várhatunk tőle?. Hírek.ma, 2011. december 21. (Hozzáférés: 2013. december 23.)
  21. Már becézgetik az észak-koreai vezér fiát. Index, 2009. június 12. (Hozzáférés: 2009. július 11.)
  22. Kim Jong Il, North Korea’s mercurial and enigmatic leader, has died”, The Washington Post, 2011. december 18. (Hozzáférés ideje: 2011. december 19.) (angol nyelvű) 
  23. A „Kedves Vezetőt” gyászolja Kuba. Magyar Nemzet Online. (Hozzáférés: 2011. december 20.)
  24. 25 másodpercig gyászolta az ENSZ Kim Dzsong Ilt. Origo, 2011. december 23. (Hozzáférés: 2011. december 23.)
  25. Megrepedt a jég és égi fény gyulladt Kim Dzsong Il halálakor
  26. Kiállítják a tartósított Kim Dzsongilt. HVG, 2011. december 21. (Hozzáférés: 2011. december 23.)
  27. Megkezdődött Kim Dzsongil temetése. Index, 2011. december 28. (Hozzáférés: 2011. december 28.)
  28. ^ a b The Woman In Kim's Life. TIMEasia, 2003. június 23. (Hozzáférés: 2009. augusztus 4.)
  29. ^ a b Kim Jong-Il's Daughter Serves as His Secretary. The Seoul Times. (Hozzáférés: 2009. augusztus 4.)
  30. Kim Dzsong Il funfact