Charles Aznavour
| Charles Aznavour | |
 |
|
| Charles Aznavour | |
| Életrajzi adatok | |
| Születési név | Shahnour Vaghenag Aznavourian |
| Született | 1924. május 22. (88 éves) |
| Származás | Párizs,  |
| Pályafutás | |
| Aktív évek | 1936– |
| Hangszer | ének |
| Hang | Tenor |
|
|
|
| Charles Aznavour weboldala | |
Charles Aznavour (Párizs, 1924. május 22. –) örmény származású francia sanzonénekes, zeneszerző és színész
Tartalomjegyzék |
Élete [szerkesztés]
Tanulmányait az École centrale de TSF-en (ma ECE Paris, École centrale d'électronique), majd az École nationale supérieure des arts et techniques du théâtre-on Párizsban végezte. 1933-tól táncosként, 1935-től pedig gyermekszínészként lépett színpadra. 1941-től a Jean Dasté Színtársulat tagja volt. 1942-től Pierre Roche társulatánál dolgozott. 1955-től a Moulin Rouge tagja volt. 1957–től filmezett. 1965–től a French-Music vezérigazgatója volt. 1995–től az UNESCO örményországi utazó nagykövete.
Zeneszerzői, előadóművészi munkássága [szerkesztés]
A legendás francia sanzonénekesek (Édith Piaf, Yves Montand, Georges Brassens) egyik kiemelkedő egyénisége a 20. század második felében. A francia sanzonok a francia folklór muzsikából táplálkoznak leginkább, de gyakran híres költők (pl. Arthur Rimbaud, Guillaume Apollinaire) verseit is megzenésítik, témájuk a szerelem, a szülőföld szeretete, de gyakran a szegénységhez, s a francia történelem nagy eseményeihez is kötődnek (pl. az 1871-es párizsi kommün, később a francia partizánok harca a második világháborúban a német megszállás ellen), de szerzői már valóságos zeneszerzők, sokszor maguk az énekesek is, maga Charles Aznavour, hiszen hogyne formálódna a népdal, a sanzon az énekes által dallamában, s szövegében is.
A francia sanzon a művelt világ nagy részét (Európa, USA) meghódította a 19. század végén és 20. században. A francia sanzonok, s azok tolmácsolói, köztük Charles Aznavour a francia nép összetartozási erejét erősíti szórakoztató, sokszor humoros eszközökkel, de a világszínpadot is rengető deszkákon hozzájárul a népek barátságához. Aznavour Franciaországban, Európában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, sőt Dél-Amerikában és a Szovjetunióban (majd Oroszországban) is nagy sikereket aratott, mint sanzonénekes. Azt is megtette az ő közönségéért, hogy a francia nyelven kívül angolul, spanyolul, olaszul, valamint oroszul is előadott számos francia sanzont. Bakelit lemezeit nagy számban vásárolták, ma már sanzonjait leginkább CD-n, filmjeit DVD-n adják közre.
Énekelt sanzonjaiból (válogatás) [szerkesztés]
- Izabelle
- She
- La Bohême
- Emmenez-moi
- Hier Encore
- Avé Maria
- La Mamma
- Idiote je t'aime
- To My Daughter
- Sa jeunesse
- Emmenez-moi
- Les Comédiens
- Plus bleu que tes yeux
- Yesterday When I Was Yung
- The Old-Fashioned Way
- Le Temps
- Les bons moments
- Je me voyais déjà
- Désormais
- Mes Emmerdes
- Paris au mois d'août"
Filmzenéi [szerkesztés]
- Tejleves (1958)
- A kis kuvaszok (1961)
- Amerika patkánya (1962 (színész is)
- Morzsa a kis madaraknak (1962)
- Egymilliárd a biliárdasztalban (1965 (zeneszerző, és színész is)
- Keressétek a bálványt! (1969)
- Zsaru (1972)
- Sötét utcák (1975)
- Edith és Marcel (1983) (színész is)
- Szerelmi fészek (1996)
- Megint a régi nóta (1997)
- Aki szeret engem, vonatra száll (1998)
- Sztárom a párom (1999)
- Tágra zárt szemek (1999)
- Magányosok (2000)
- Mostohám a zsánerem (2002)
- Meztelenkedés (2002)
- Charlie kettős élete (2002)
- Az élet ára (2003)
- Morir de amor (2004)
- Évforduló (2005)
- Művészlelkek (2006)
- Amikor énekes voltam (2006)
- A hírhedt (2006)
- Szerelem és egyéb katasztrófák (2006)
- Parkinson (2006)
- Hét élet (2008)
Filmszerepei [szerkesztés]
|
|
Díjai [szerkesztés]
- A Francia Akadémia zenei díja (1995)
- Tiszteletbeli César-díj (1997)
Kép és hang [szerkesztés]
Források [szerkesztés]
- Hermann Péter (főszerk.) Ki kicsoda 2000. Budapest, Greger-Biográf, 1999. Aznavour lásd 62. p. ISSN 1215-7066
- Hermann Péter (főszerk) Ki kicsoda 2002 CD-ROM Biográf Kiadó ISBN 963-8477-64-4
- MTI ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283
