Hanglemez

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Különféle mikrobarázdás hanglemezek: MP (bal felső), LP (bal alsó), EP (jobb felső), SP (jobb alsó)

A hanglemez hanganyag tárolására szolgáló analóg adathordozó. Egy lapos korongból áll, amin a lemez mindkét oldalán a széléről a közepe felé spirális barázdák indulnak, amikről a hangszedő olvassa le a hangot. A 20. század nagy részében ezt a technológiát használták a zene kereskedelmi célú sokszorosítására. Az audiofilek körében és az elektronikus zenében a 20. század vége, 21. század eleje felé újra divatba jött. Közkeletű, ámde téves neve „bakelitlemez”.[1] A 78-as fordulatú gramofonlemezek sellakból, míg a mikrobarázdás hanglemezek vinylből – a polivinil-klorid és polivinil-acetát kopolimerjéből – készültek.[2]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar Pathé hanglemez, 90-100-as fordulatszámra
Victrola márkájú gramofon az 1907-ből. Akkoriban a lemezeket ilyen berendezéssel hallgatták

1877-ben Thomas Alva Edison fejlesztette ki a lemezjátszó ősét, a fonográfot. A fonográfhenger uralta a hanghordozók piacát az 1880-as évek közepéig. Az Edison-féle Blue Amberol-hengert 1912-ben mutatták be. Ez 160 fordulat/perc fordulatszám mellett 4 percnyi játékidőt biztosított. A barázdás hanglemezt Emile Berliner találta fel 1888-ban. Először 1894-ig kizárólagosan csak játékokhoz gyártottak, de 1918-ra a szabadalom lejárt, így számos cég kezdte el gyártani ezeket a lemezeket. Az 1890-es években a 17,5 cm átmérőjű lemezek voltak a legelterjedtebbek, 1910-re pedig a 25,4 cm-es (10 hüvelykes) lemez lett a legnépszerűbb formátum. 1903-tól 30,5 cm-es lemezeket is adtak ki, ezeken főleg komolyzenei anyag volt hallható. 1925-ben állandósították a fordulatszámot 78-ra.

A hőre keményedő bakelitből soha nem készítettek hanglemezt, mert a rideg, törékeny bakelitbe nem lehet préselni semmit. Az 1920-as években elterjedt, magas, például 78/perc fordulatszámmal lejátszandó gramofonlemezeket először cinklemezből, keménygumiból és sellakból - ami egy trópusi vidéken élő levéltetű, a Laccifer lacca vöröses színű, sűrűn folyó elgyantásodott váladéka - készítették. Magyarországon a CD hanghordozók megjelenése után kezdték „bakelit”-nek nevezni a régi hanglemezeket a magyar műszaki és zenei szlengben. A téves szóhasználat, a metonímia okozója, hogy a régi hanglemezek anyaga is fekete és viszonylag kemény, hasonlóan a telefonkészülékek, fogantyúk anyagaként régen jól ismert bakelithez.

A mikrobarázdás hanglemezt, Goldmark Péter Károly fejlesztőcsoportjának munkáját a Columbia Records mutatta be 1948-ban. Az első sztereó lemezek 1958-ban jelentek meg, majd 1971-ben mutatták be a quadrofon lemezeket. Az elektromos erősítésű lemezjátszók normál, majd mikrobarázdás hanglemezei pedig a hőre lágyuló poli-vinil-klorid és a poli-vinil-acetát kopolimerjéből, acetilcellulóz-polivinilkloridból készültek, aminek a márkaneve Vinyl. 1982-ben, a kompaktlemez megjelenése után fokozatosan szorult vissza a hanglemezgyártás, 1990 után egyre kevesebb lemez jelent meg, egyes országokban végleg be is fejezték a gyártást.

Előállítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hanglemezre felvenni kívánt műsort a stúdiókban sokcsatornás magnetofonra rögzítik és a szükséges műszaki és művészi szempontok alapján elvégezett keverést követően kétcsatornás sztereo magnetofonnal veszik fel. A rögzített műsort ezen sztereo mesterszalagról játsszák át hanglemezvágóra. A magnetofonról lejátszott hanginformációt a hanglemezvágó berendezés fűtött tűvel vágja lakklemezbe (korábban ritkán még viaszlemezbe is). Az ezen technikával elkészített viszonylag képlékeny felületű lemez a gyártási és sokszorosítási folyamatban az első mechanikai jeleket tartalmazó információhordozó.

A vágott lemez felületét ezüstözik, majd az ezüstözött felületre galvanikus úton felvisznek egy kb. 1 mm vastag nikkelréteget. Ezt a lakklemezről leválasztják, majd erről az alaplemezről további galvanikus másolatot, ún. anyalemezt készítenek. Az anyalemezről szintén galvanoplasztikával a sokszorosítandó mennyiség figyelembevételével több tucatnyi "fiúlemezt" készítenek. Egy-egy fiúlemezről 300...400 műanyag másolatú lemez préselhető.

Ezen fiúlemezeket prés-matricáknak hívják, amelyeket egymással szembefordítva (A és B oldal) szerelik be a présgépbe. A sokszorosított hanglemezt PVC alapanyagú, hőre lágyuló vinilitből préselik.

Műszaki jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A korszerű hanglemezek kétféle méretben készülnek. A hosszanjátszó, ún. "long play" lemezek 300 mm névleges átmérővel, a kislemezek 170 mm névleges átmérővel. A 300 mm-es lemezek lejátszási fordulatszáma általában 33 1/3, a 170 mm-es lemezek lejátszási fordulatszáma leggyakrabban 45 fordulat percenként. A hanglemez vastagsága kb. 1,5...2 mm. A 300 mm-es lemez középpontjában 7,24 +0,09/-0 mm átmérőjű furat van, a 170 mm-es lemez nagyméretű középponti furata 38 mm átmérőjű.

A stereo hanglemez barázdáit egymással 90°-os, a lemez síkjával pedig ±45°-os szögben vágják. Ezáltal a két barázdaoldalba rögzített stereo információ "monokompatibilis", vagyis mono hangszedővel is lejátszható. A középpont felé eső belső barázdafal hordozza a bal csatorna információt, a hanglemez külső kerülete felé eső külső barázdfal pedig a jobb csatorna jeleit hordozza.

Egy 300 mm-es nagylemez-oldal rögzíthető műsoridőt az szabja meg, hogy milyen barázdaszélességgel és milyen barázdatávolsággal vették fel a rögzített műsort. A stereo barázdaszélesség a lemez felületén 40 µm, a barázdamozgás maximális sebessége pedig 80 mm/s.

A korszerű stereo hanglemezeken 1 kHz-es, 80 mm/s vágási sebességű barázdamodulációnál –60 dB zajszintet lehet mérni szelektív mérés útján. A DIN szabvány normája szerint 500 Hz alatt 40 dB/dekád meredekséggel vágó felüláteresztő szűrővel a lemez anyagának és a préselés jóságának függvényében –40...–50 dB zajszint mérhető.

A kétcsatornás stereo információt a hordozó hanglemezek átlagos frekvenciatartománya a –3 dB-es pontokhoz képest 40...15 000 Hz. A stereo hanglemezen az IEC által ajánlott 3180/318/75 µs töréspontú vágási jeleggörbét használják. A tényleges vágási jelleggörbe eltérése a névlegestől az 50...10 000 Hz-es frekvenciasávban ±2 dB.

Csoportosításai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A barázda mérete szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • normálbarázdás
  • mikrobarázdás

A percenkénti fordulatszám szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Adapter 45-ös fordulatszámú kislemezekhez
  • 16 2/3
  • 33 1/3 (1948-tól)
  • 45
  • 78 1/4

Átmérője szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 7 hüvelyk / 17,5 cm
  • 10 hüvelyk / 25,4 cm
  • 12 hüvelyk / 30,5 cm
  • 16 hüvelyk / 40,6 cm

Az átmérő nincs fordulatszámhoz kötve. Léteznek 33-as fordulatszámú 7 hüvelykes lemezek és 45-ös fordulatszámú 12 hüvelykes lemezek is, utóbbiakat "maxi"nak hívják. A 16 hüvelykes lemezek általában rádióműsorok stúdióbeli rögzítésére és annak visszajátszása céljából készültek, ezek 33-as fordulatszámúak, kereskedelmi forgalomba nem kerültek.

A játékidő szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • SP (Standard Play, kislemez, mely 2 zeneszámot tartalmaz, mindkét oldalán egyet - 3…5 perc/oldal)
  • EP (Extended Play, középlemez (szó szerint kiterjesztett játékidejű kislemez) mely legalább 3, de inkább 4 zeneszámot tartalmaz - 6…10 perc/oldal)
  • MP (Medium Play, középlemez, 25 cm átmérőjű - 15…20 perc/oldal)
  • LP (Long Play, nagylemez, korábban 25 cm, később 30 cm átmérőjű - 20…30 perc/oldal)

A hanglemeznél a technika jellege miatt nincs pontosan meghatározva egy adott lemeztípus lejátszási ideje. A barázda szélességének és kitéréseinek csökkentésével ugyanarra a lemeztípusra lényegesen több zeneanyagot is rá lehet rögzíteni a hangminőség, hangerő, dinamika csökkenése és a zajszint megemelkedése árán. Egy átlag nagylemezen oldalanként 15-18 perc zenét lehet megfelelően jó minőségben tárolni, de a hangerő és dinamika csökkentése árán ezt maximálisan fél órára is meg lehet növelni. Kislemeznél kb. 8 perc a maximális műsoridő, de szintén az elérhetőnél gyengébb hangminőségben.

Hangcsatornák száma szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1: monoaurális (mono)
  • 2: sztereofonikus (sztereo)
  • 4: quadrofonikus (kvadro)

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Átmérő Fordulatszám Felhasználás
12 hüvelyk (30 cm) 16 2/3  rpm 90 perces, főként prózai felvételek, hangoskönyvek céljára
12 hüvelyk (30 cm) 33 1/3 rpm 45 perces LP
12 hüvelyk (30 cm) 45 rpm 12 hüvelykes kislemez, maxi kislemez, EP
12 hüvelyk (30 cm) 78 rpm Normálbarázdás lemez, 5-6 perc játékidő oldalanként
10 hüvelyk (25 cm) 16 2/3 rpm 45 perces, főként próza, meselemezek és nyelvleckék számára
10 hüvelyk (25 cm) 45 rpm 15 perc körül, korai maxilemezek a hetvenes évek végén
10 hüvelyk (25 cm) 33 1/3 rpm 45 perces LP
10 hüvelyk (25 cm) 78 rpm Normálbarázdás lemez, 3-4 perc játékidő oldalanként
7 hüvelyk (17,5 cm) 45 rpm kislemez
7 hüvelyk (17,5 cm) 45 rpm EP
7 hüvelyk (17,5 cm) 33 1/3 rpm Gyakran használták gyermekkiadványokhoz az 1960-es és 1970-es években.

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1973-ban a Monty Python társulatnak The Monty Python Matching Tie and Handkerchief címmel megjelent lemezének érdekessége, hogy a kettes számú oldalán két egymással párhuzamos barázda fut a lemez középpontja felé, így gyakorlatilag az oldal kétszer játszható le más-más hanganyagot szólaltatva meg attól függően, hogy éppen melyik barázdaspirálba sikerül letenni a lemezjátszótűt. A további megtévesztés érdekében mindkét oldala Side Two-ra van címkézve, így csak a mátrix-szám alapján lehet megállapítani, hogy melyik a valódi kettes oldal (CAS1080B).
  • Az 1970-es és 1980-as években egyes együttesek különféle megfordított, felgyorsított vagy lelassított üzeneteket ágyaztak zeneszámaikba, melyeket a szemfüles rajongók rendszerint hamar megtaláltak. A lemezjátszó technikai sajátosságait kihasználva ezeket az üzeneteket a hanglemezt rendre visszafelé hallgatva, felgyorsítva vagy lelassítva lehetett csak meghallgatni. Néhány ilyen jellegű zeneszám: Electric Light Orchestra: Danger Ahead, Fire on High; J. Geils Band: No Anchovies Please, Queen: One Vision.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Ebben a Wikipédiában is rengetegszer fordul elő a hibás elnevezés
  2. A vinyl-lemezek az 1930-as években jelentek meg

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Csabai Dániel: Hangtechnika amatőröknek (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1980. 295-298. old.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Hanglemez témájú médiaállományokat.