Beaujolais

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Beaujolais borvidék
Beaujolais localization.jpg
Adatok
Minőségbesorolási kategória Appellation d’origine contrôlée (AOC)
Besorolás éve 1936
Ország Franciaország
Régió Burgundia
Megye Rhône-Alpes és Saône-et-Loire
Borrégió Burgundi borrégió
Éghajlat kontinentális, mérsékelt övi
Talajösszetevők gránit, agyagpala, mészkő és homokkő
Régió területe 10,500 hektár
Szőlőfajták Gamay, kevés Pinot noir, Chardonnay, Aligoté, Pinot gris, Pinot blanc és Melon de Bourgogne
Érési időszak augusztus vége, szeptember eleje
Bortermelés Beaujolais, Beaujolais–Villages, Cru–Beaujolais, Beaujolais–Nouveau

Beaujolais Franciaország történelmi borvidéke. Az ország keleti felében, Lyontól északra elterülő tartomány két régió – Rhône-Alpes és Burgundia – egy egy megyéjének – Rhône és Saône-et-Loire – dombos vidékét foglalja magában. Közigazgatásilag a világ egyik legváltozatosabb borvidékének, Burgundiának legdélibb része, de nemzetközileg önállóan is elismert, nagy múltú bortermelő vidék. Egyedi borkészítési technológiája a szénsavas maceráció, amellyel a népszerű Beaujolais nouveau készül. A beaujolais-i borok az Appellation d’origine contrôlée (AOC), azaz ellenőrzött eredetmegjelöléssel ellátott borok közé tartoznak; a legmagasabb minőségi fokozatot képviselik. Fő alapanyaguk egy vékony héjú, alacsony tannintartalmú egyszerű kékszőlő, a gamay; bora jellemzően könnyű, friss, gyümölcsös vörösbor. A vidék teljes bortermelésének mindössze 1%-át kitevő fehérborok jellemzően chardonnay és aligoté borszőlőfajtákból készülnek. Jó évjárat esetén Beaujolais tartomány több bort készít, mint Burgundia másik három borvidéke – Chablis, Côte-d’Or és Mâconnais – együttvéve.[1]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A terület első szőlőültetvényeit a rómaiak telepítették a Saône folyóvölgy mentén haladó kereskedelmi útvonal mellett. A legnemesebb római kori dűlők a Mont Brouilly lábaira felkúszó Brulliacus és Morgon ültetvények voltak. A 7. századtól egészen a középkorig Bencés szerzetesek művelték a szőlőskerteket és ők foglalkoztak borkészítéssel is. A 10. századtól a régió a Beaujeu-i földesúr birtokában volt, aki a 15. században átengedte Burgundia hercegének. Beaujolais alacsony alkoholtartalmú, rövid eltarthatóságú borai hosszú ideig csupán a Saône és a Rhône folyóparti településekbe és Lyon városába jutottak el. A piac növekedését a francia vasúthálózat kiépülése eredményezte; ez nyitotta meg Párizs kapuit a beaujolais-i borok előtt, a 19. században.

A borvidék legismertebb bora – a Beaujolais nouveau – sikertörténete az 1941-es helyi borvidéki rendelet kiadásával vette kezdetét, amely meghatározta az újborok fogalomba hozatalának legkorábbi dátumát – ez minden évben november 15-e. „Vannak, akik a XX. század egyik legnagyobb bormarketingfogásának tartják, vannak, akik a természet és az ember közös munkájának egyik remekét látják benne. Tény azonban, hogy a Beaujolais nouveau egyszerűségével küzdötte fel magát a világhírű, nagy francia italok sorába.”[2] A helyi borászok ünneppé tették az első újbor megjelenését, és azt a borászt választották az év legsikeresebb termelőjének, aki november 15-én elsőnek ért szállítmányával Lyon városába. A „Beaujolais noveau-őrület” meghódította Párizst és Svájc közeli városait - és e könnyű bor sikere arra késztette a vidék borászait, hogy más, sokkal komplexebb, hosszabb élettartamú, tölgyfa hordóban finoman érlelt borok gyártásával is foglalkozzanak.

A gamay szőlő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Bátor Fülöp burgundi herceg, aki kiirtatta a gamay tőkéket Burgundia területéről.

A gamay szőlőfajta a pinot noir egyik változata, amelyet 1360-ban, a Beaune városától délre fekvő Gamay faluban nemesítettek. A gamay bőtermő, korán hajt, korán virágzik a pinot noirnál két héttel korábban érik, művelése sokkal egyszerűbb. „A Gamay-ből pérselt borokat fiatalon fogyasztják. Erősen gyümölcsös és íze málnára emlékeztet.” [3] II. Bátor Fülöp, Burgundia hercege azonban lesújtó véleménnyel volt az új szőlőfajtáról: ”nagyon rossz és tönkreteszi a növényzetet”. Mivel féltette az „elegáns” pinot noir fajtát a felhígulástól, 1395 júliusában birtokain elrendelte a gamay-tőkék teljes kiirtását és helyükre pinot noirt telepíttetett. 60 évvel később III. Fülöp herceg megerősítette a gamay elleni rendeletet. "Burgundia hercegei arról híresek, hogy a keresztény világ legjobb borait készítették. Megőrizzük hírnevünket.".[4] Így a gamay állomány teljesen kiszorult Burgundiából, és csak annak déli határain, Beaujolais lankáin maradt meg.[1]

Éghajlat és földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Beaujolais Burgundia legnagyobb borvidéke; 55 kilométer hosszú és 11–14 km széles dűlői, 20,234 hektár területet foglalnak el.[5] A tartomány történelmi központja Beaujeu, gazdasági központja Villefranche-sur-Saône (Velafranche). A beaujolais-i szőlőtermő területek a Saône-völgy keleti-délkeleti fekvésű lejtőin egészen Lyonig húzódnak. A folyó medencéjétől nyugatra emelkedik a Francia-középhegység (Massif Central), amelynek meredek lépcsői mérséklik Beaujolais éghajlatát.

Beaujolais éghajlata félkontinentális, mérsékelt övi, amelynek klímájába a Földközi-tenger közelsége némi mediterrán jelleget hoz. A régió egésze melegebb, mint Burgundia további borvidékei, így az itt termő szőlőfürtök egyenletesebben érnek. A legnagyobb általános veszélyt a tavaszi fagyok jelentik.[1]

Talaja változatos; az óidei kristályos kőzeteket üledékes mészkő és harmadkori vulkáni rétegek borítják. A talaj általános összetétele alapján Beaujolais két részre tagolódik. Az északi dimbes-dombos terület jellemző anyagai az agyagpala, a gránit és némi mészkő; ezen belül a magasabb hegyoldalak talaja gránitban gazdagabb, az alacsonyabb dűlők termőföldje kövesebb, agyagosabb. A déli rész – Bas Beaujolais – lankáinak jellemzője a homokkő, agyag és mészkő összetételű üledékes hordaléktalaj. A két területen a gamay egészen más jellegű termést hoz: az északi lejtőkön termett szőlő több napfényt kap ezért gyorsabban érik, egészen korán szüretelhető, ebből készülnek a strukturáltabb, komplexebb borok; a déli rész picit lassabban érő terméséből a könnyebb és gyümölcsösebb borok.[1]

A vidék borai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Burgundia borvidékeinek térképén,az alsó napságra terület jelöli Beaujolais-t. A bal oldali nagyításon jól láthatóak a borvidék egyes kiemelt területei

A beaujolais-i régió több mint 96 falvában tizenkét különböző megjelölésű bort palackoznak.[6] Az itt működő pincészetek zöme 1936-os alapítású, kiegészítő présházak 1938 illetve 1946-ban, valamint a Régnié borgazdaság 1988-ban nyíltak. A vidék borainak körülbelül a fele a Beaujolais AOC eredet-, és minőségi tanúsítvány nélkül kerül forgalomba. E borok zömmel a Belleville központú Bas Beaujolais területen készülnek. Ezen termékek esetében előírás a minimum 10%-os alkoholtartalom és egyszerűen Beaujolais; vagy ha a bor alkoholtartalma a késői szüretelés miatt meghaladja a 10,5%-ot, Beaujolais Supérieur néven ismertek.[1]

  • Beaujolais AOC eredetmegjelölés a borvidék 60 falvára terjed ki; így az itt termett szőlőből készített összes beaujolais-i bor, a francia minőségi besorolás szerint, a legmagasabb kategóriába tartozik. Az előírt minimum alkoholtartalom 9%, a Beaujolais AOC Supérieur esetén 10%. A vidék borainak jelentős része ezzel a minőségi megjelöléssel kerül forgalomba, Beaujolais Nouveau néven. Az évente piacra kerülő maximum AOC mennyiség 55 hektoliter/hektár (3,1 tonna/acre),[1] ami évi 75 millió palack bort jelent.[5]
  • Beaujolais-Villages AOC 39 községet jelöl Haut Beaujolais-ban, azaz Beaujolais északi területein és a régió éves termelésének egynegyedét adja. Előfordul, hogy itt is készül Beaujolais-Villages Nouveau, ám a tájegység borai jellemzően március után kerülnek forgalomba. A terület szőlőültetvényei a hegyoldalak magasabb részein fekszenek, termőföldjük gránitban gazdag agyagpala, amely potenciálisan magasabb minőségű borok készítésének lehetőségét biztosítja. Ha a bor alapanyaga kizárólag egy faluból, egy dűlőről származik, akkor a termék nevében a Beaujolais-Villages mellett megjelenhet a falu neve is. Mióta néhány falu a bor révén nemzetközi ismertséget szerzett, a termelők egyre gyakrabban élnek ezzel lehetőséggel. E szőlőskertek évi maximális terméshozama 50 hektoliter/hektár. A borok élettartama viszonylag rövid, fogyasztásuk a szüretelés utáni két éven belül ajánlott.[5] Néhány termelő, aki vörösborát Beaujolais-Villages név alatt forgalmazza az általa készített fehérbort más, nemzetközileg ismertebb elnevezéssel árusítja; például Mâcon-Villages vagy Saint-Véran.[7]
  • Cru Beaujolais elnevezés alatt, a borvidék dombjainak lábainál fekvő 10 falut, az azok környezetében húzódó szőlőültetvényeket, és ezek gyümölcséből készült termékeket értjük. Ezek a borok nem hasonlíthatóak Burgundia és Elzász cru kifejezéssel jelölt italaihoz, mert Beaujolaisban az alacsonyabban fekvő kertek egészét jelöli és nem önálló dűlőket.[6] Cru megjelölést az egyes borvidékek szőlőtermesztés szempontjából legjobb kertjei vagy területei kaphatják meg, így az innen származó borok képviselik az adott vidék csúcstermékeit. A beaujolais-i Cru borok közül hét, valódi faluhoz kapcsolható; a Brouilly és a Côte de Brouilly, a Mont Brouilly környékén fekvő legősibb szőlőskertek borait jelöli; a Moulin-à-Vent fantázianév – egy helyi szélmalom neve.[5] E borok címkéin, csak ritkán olvashatjuk a Beaejolais szót, azért mert a gazdák így kívánják megkülönböztetni magukat a tömegtermelésben gyártott Nouveau-tól, amelyet a Cru-falvakban egyáltalán nem készítenek. A Cru borok testesebbek, sötétebb színűek és fogyaszthatósági időtartamuk hosszabb. A Grand Cru évi maxiális terméshozama 48 hektoliter/hektár. Északról dél felé haladva a Beaujolais Cru-k a következők: Saint-Amour, Juliénas, Chénas, Moulin-à-Vent, Fleurie, Chiroubles, Morgon, Régnié, Brouilly és Côte de Brouilly.[1]
  • Beaujolais Blanc & Beaujolais Rosé – a borvidék legészakibb csücskének néhány kertjében nevelt chardonnay és aligoté szőlőfajtákból fehérborok készülnek, Beaujolais Blanc vagy Beaujolais-Villages Blanc néven. Ezek a borok a régió teljes termelésének mindössze 1%-át alkotják. Ennek fő oka, hogy a fehérborszőlő ültetvények egy része átnyúlik a szomszédos Mâconnais borvidékre és a kertek gazdái a piacon minőségi fehérborairól ismertebb vidék címkéivel ellátva, Mâcon Blanc név alatt értékesítik boraikat. Másik oka, hogy a régió jellegének és ültetvényeinek védelmében kiadott rendelet alapján Beaujolais községeiben a szőlőskertek teljes területének maximum 10%-án teremhet fehér szőlőfajta. A Beaujolais Rosé alapanyaga a gamay szőlő, de csak ritkán készül; Beaujolais AOC eredet-besorolással kerül forgalomba.[1]

Beaujolais Cru[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Moulin-à-Vent, a „névadó” szélmalom
A tölgyfahordóban érlelt vörösborok mély, rubintos színe.

A borvidék csúcstermékei minőségi sorrendben: Az első három termék a Cru Beaujolais borcsalád könnyed, zamatos tagjai, fogyasztásuk szüreteléstől számított három éven belül ajánlott.[5]

  • Brouilly – A legnagyobb mennyiségben termelt beaujolais-i Cru bor, a Mont Brouilly környékének – a legrégebbi hagyományokra tekintő szőlőskertek – terméséből készül. A vidék egyik tájegysége Côte de Brouilly. A bor gyümölcsösen ízgazdag, jellegzetes aromái az áfonya, a cseresznye, az eper és a ribizli.[6] Côte de Brouilly-t is beleértve ez az egyetlen olyan Cru Beaujolais terület, ahol a gamay mellett más szőlőfajták is teremnek; chardonnay, aligoté és melon de Bourgogne fajtákat találunk itt. A Brouilly Cru terület része a neves Pisse Vieille szőlőskert is (nyers fordításban Vénasszonyvíz), amely nevét egy helyi vicces történet után kapta: a kert gazdasszonya rosszul hallotta a katolikus lelkész utánakiáltott intelmét: "Allez! Et ne péchex plus." (Menj! És ne vétkezz többé.) helyett azt értette "Allez! Et ne piché plus." (Menj! És ne pisilj többé.) Ezután az asszony férje adta a nevet a dűlőnek, örök figyelmeztetésül.[7]
  • Régnié – a közelmúltban elismert Cru, amely 1988-ban kapta meg a Beaujolais-Villages helyett a kitüntető Cru Beaujolais címet. A kategória egyik legszebb, legtestesebb bora, ribizlis-málnás ízjegyekkel.[6] A Régniét adó szőlőskert volt a Beaujlais borvidék legelső, a rómaiak által ültetett dűlője.[7]
  • Chiroubles – ez a bor a Beaujolais Cru területek legmagasabban fekvő kertjeiből származik, lágyan illatos, enyhe viola aromával.[6]

A következő három bor közepesen testes Beaujolais Cru, amelyeket Mary Ewing-Mulligan amerikai bornagymester ajánlása szerint egy évig javasolt a palackban továbbérlelni, majd a szüretet követő négy éven belül elfogyasztani.[5]

  • Côte de Brouilly – Brouilly Cru területén belül, Mont Brouilly kialudt vulkánja tetején termő gyümölcsök bora, amelyek mélyebb tónusúak, de a Brouilly bornál kevésbé testesek.[6]
  • Fleurie – Ezt a Cru Beaujolais-t exportálják legnagyobb mennyiségben. Bársonyos, gyümölcsös és virágos aromájú borok.[6] Ideális szüreti körülmények között vin de garde-ot, óbort is készítenek belőle, amelyet legalább négy évig kell érlelni fogyasztás előtt, és akár 16 évig is élvezhető.[7]
  • Saint-Amour – Egy helyi történet alapján a vidék egy római katona után kapta nevét, aki miután megmenekült a haláltól, keresztény hitre tért és missziót alapított itt. Saint-Amour bora illatos, barackos aromájú.[6] Óborát palackozás után négy évig ajánlatos tovább érlelni, így maximális életkora 12 év is lehet.[7]

A következő – utolsó – négy termék a Beaujolais Cru család legjobb tulajdonságokkal bíró, legtestesebb tagjai; annál kellemesebbek minél hosszabb ideig hagyjuk őket érni; fogyasztásuk a szüretet követő 4-10 években ajánlott.[5]

  • Chénas – A legkisebb területet magába foglaló Beaujolais Cru szőlőskertek bora, jellegzetesen vadrózsa illatú.[6] Jó évjárat esetén vin de garde is készül belőle, amelyet fogyasztás előtt minimum 5 évig kell pihentetni, így maximális élettartama 15 év. Terület a hegyoldalt borító tölgyesről (chêne) kapta a nevét.[7]
  • Juliénas – Ez a cru egy római kori, Julius Caesar után elnevezett falu környezetében fekvő szőlőültetvények gyümölcsének terméke. Nagymúltú kertjeit a Gallia területén állomásozó rómaiak idején telepítették.[7] Ez a bor tekinthető a vidék leg-ízgazdagabb, legfűszeresebb, legtüzesebb borának; aromája pünkösdirózsára emlékeztet.[6]
  • Morgon – A legvilágiasabb cru bor; öt éves érlelés után Burgundira emlékezetető karakterű, selymes állagú; a legmélyebb, legsötétebb színű, gazdag vörösbor, sárgabarack és őszibarack aromával.[6]
  • Moulin-à-Vent – E terület adja a teljes Beaujolais borrégió leghosszabb ideig eltartható borait. A Moulin-à-Vent tölgyfahordóban (fûts de chêne) érik, emiatt más a struktúrája és magasabb a tannin tartalma, mint vidék többi borának; savakkal teljes, testes, erős.[5] Óbora, amit minimum hat évig érleltek 20 éven át élvezhető marad.[7] A térség talaja mangánban gazdag, ami túl magas koncentrációban végzetes lehet a szőlőre, mert klorózist előidézve lelassítja a növény anyagcseréjét, és kipusztítja a tőkéket.

Beaujolais Nouveau[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Beaujolais nouveau korai története a 19. század végére vezethető vissza, amikor a Saône-völgy pincészeteiből az újbor első palackjai Lyon bisztróiba megérkeztek. Érkezésük után nagy táblák hirdették, "Le Beaujolais Est Arrivé!""A Beaujolais megérkezett!" Így vette kezdetét a sikeres szüret örömére rendezett ünnepség. A borászok között kialakult „gyorsasági verseny” szabályozása érdekében jelent meg 1941-ben az a helyi borvidéki rendelet, amely november 15-ét jelölte meg az újbor forgalomba hozatalának legkorábbi időpontjaként. Az 1960-as évekig „a szállítás, meg a világ felgyorsulásáig a Beaujolais kóstolgatása mindösszesen a lyoniak kiváltsága volt, aztán 1970-ben Georges Dobeuff, helyi borkereskedő Párizsba is küldött egy palackkal, "Az új Beaujolais megérkezett" felirattal.”[8] A régi szlogen Párizsban is bevált, és az újbor fogyasztás szokása világszerte egyre népszerűbb lett. (A Beaujolais nouveau elnevezés, a felújított reklámszöveg és a teljes marketing kidolgozása George Duboeuf nevéhez fűződik.) 1985-től az Institut National des Appellations d'Origine (a Nemzeti Eredetmegnevezési Intézet, INAO) új rendelete november 15. helyett, minden november harmadik csütörtökére tette át a Beaujolais nouveau forgalomba kerülésének legkorábbi dátumát; így a nemzetközi piacokon értékesített bor első palackjai éjfél után hagyhatják el a raktárakat, a belföldi szállítmányok pedig a pincészeteket. 2007-ben már 120 országban volt „a társasági élet egyik eseménye a híressé vált újbor forgalmazásának kezdete, ahol a forgatókönyv szerint az egész világon egyszerre hangzik fel: »Le Beaujolais Nouveau est arrivé!«” [9]

Ma, a teljes régió bortermelésének egyharmada Beaujolais nouveau-ként kerül forgalomba; Nouveau a régió teljes Beaujolais AOC és Beaujolais-Villages AOC besorolású területein készíthető. A szőlőt augusztus végén, szeptember elején szüretelik, rövid erjesztés után préselik, utókezelik, és a szüret után hat héttel már palackozzák. Ez a gyorsaság a Beaujolais nouveau jellegzetessége; minden évben ez az első forgalomba kerülő francia bor. Az eljárás fontos eleme az úgynevezett széndioxidos maceráció, aminek a lényege, hogy a szőlőt óvatosan kezelik (ne repedjen meg a héj, mert akkor beindul az erjedés és az esetleges oxidáció), majd a tartályban széndioxiddal kiszorítják róla a levegőt. Így az erjedés magában a bogyóban indul meg és a friss, primőr ízek gyakorlatilag "kirobbannak" a gyümölcsből. Az eddigi eladási csúcsév 1992 volt.[1] „Mit várjunk a Beaujolais nouveau-tól? … A válasz évről évre megismétlődik: egyszerűséget, vidámságot, friss, ropogós savakat, illatos virágok kavalkádját és sok gyümölcsösséget. Amit pedig mindenképpen tanácsos megfogadni: az év végére (de legkésőbb a következő Húsvétig) lehetőleg fogyasszunk el minden újbort az adott évjáratból!”[9]

Szőlészet és szőlőfajták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Beaujolais borrégió az egyik legzsúfoltabb bortermelő terület, a világ borrégiói között kiemelkedő helyet foglal el a 9000-13 000 tőke hektáronkénti arányaival. A szőlőtőkék nagy részét a római hagyományokon alapuló bakműveléssel nevelik, amelynél a tőke az évenkénti metszés következtében kehely alakúvá formálódik, és a hajtások kör alakban állnak. Ezt a módszert csak az utóbbi időben kezdi felváltani a modernebb egy, vagy két szálvessző vízszintes nevelésén alapuló Guyot-művelés. A szüret szokásos ideje szeptember eleje; amelyet a gépi szedés helyett inkább kézzel végeznek. Ennek alapvető oka a beaujolais-i borkészítés sajátossága – a szénsavas maceráció – amelynél a szőlőfürtök és a bogyók épsége különösen fontos.[1]

A Beaujolais-ban leginkább ültetett gamay szőlőfajta – amit hogy megkülönböztessenek a vörös levű gamay festőszőlőtől (teinturier) és elkülönítsék a kaliforniai Napa Gamay és a Gamay Beaujolais fajtáktól – a Gamay Noir á Jus Blanc hivatalos elnevezést kapta. Ez a fajta adja az ültetvények közel 98%-át,[5] a fennmaradó területeken leginkább chardonnay terem. A 2004 előtt ültetett aligote fajta termése még felhasználható a helyi borkészítés során, azonban ezt a szőlőfajtát fokozatosan, 2024-ig kivonják a régióból. Az AOC szabályozás szerint a fehérborszőlő-fajták 15%-ban alkalmazhatóak minden vörös Beaujolais borban a Beaujolais AOC-tól a Cru Beaujolais-ig, de a gyakorlatban ezek a borok 100%-ban gamay-ból készülnek. A pinot noir – amit csak kis területen termesztenek – felhasználása szintén engedélyezett, azonban ezt is kivonják a régióból 2015-ig, mivel a helyi termelők folyamatosan a tiszta gamay ültetvények kialakítására törekszenek. A gamay fajta olyan ismertetőjegyeket ad a Beaujolais-borokhoz, mint az erős kékes piros szín, az alacsony savtartalom, a közepes tannin tartalom és a könnyű, illetve közepes testesség. A bor aromáját leginkább a vörös bogyók adják.[5]

A ’60-as évek óta egyre több hangsúlyt fektettek az oltónövényekre és a klón-választékra; 6 elismert gamay klónfajtát nemesítettek a régióban. Az utóbbi években a Vialla oltónövény vált népszerűvé, mert a gránitban gazdag talajon is kiválóan terem. Az SO4 és a 3309 oltónövények szintén jelentős termést igazolnak. A gamay szőlő klón-választékát a kisebb, vastagabb bőrű bogyót adó fajták felé kívánják bővíteni.[1]

Borkészítés és jelleg[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hordóban érlelés növeli a borok élettartamát

Beaujolais borok készítésének egyedi technológiája a széndioxidos-maceráció. A szőlőfürtöket egészben 40-300 hektoliteres (1,056-től 7,920 gallonos) cement, vagy rozsdamentes acélkádakba teszik. A fürtök súlyától a gyümölcs alsó harmada összezúzódik, must képződik, ami természetes erjedésnek indul. Az erjedés során szén-dioxid fejlődik, és a hatalmas kádban lévő további, még ép szőlőfürtök szénsavköpeny alá kerülnek. Ebben az oxigéntől elzárt környezetben a szőlőszemekben lévő enzimek hatására bogyón belül megindul az erjedés.[5] Az erjesztési idő a Beaujolais nouveau esetében mindössze négy nap. Ezután kíméletes, szakaszos préselés következik, ebben a fázisban az erjesztőkádakban befejződik az alkoholos erjedés és önmagától végbemegy az almasavbomlás. Gyors derítés, majd hideg kezelés zárja a folymatot; kezdődhet a palackozás. Az eredmény könnyed, friss, gyümölcsös, alacsony tannintartlmú, de nagyon rövid élettartamú reduktív bor.

A további Beaujolais AOC termékeknél a szőlőszemeken belüli erjedési szakasz tovább tart – 4-21 nap –, a derítés, fejtés, érlelés technikái minőségtől függően változnak. Így a gyümölcsös jelleg mellett ezek a borok testesebbek, több tannin, sav, fenol és ízanyag épül a borba.[1] Ezen termékeknél a préselés utáni frissbor almasav tartalma általában magas; ezért tejsavas utóerjesztéssel segítik az almasavbomlást, így lágyítva a készülő bor savait. A gamay szőlő bőtermő, hálás szőlőfajta, de nem nagy cukorgyűjtő, még jó évjárat idején sem terem kiemelkedő minőséget. Ezért ha a gyümölcs cukorfoka nem megfelelő, esetenként feljavítással segítik az alkoholos bomlás beindulását.[1] A borok derítése, érlelése és a stabilizáló eljárások pincészetenként változnak. Ám sok borszakértő negatív kritikaként említi, hogy a nagykereskedelmi mennyiségben piacra kerülő borok gyártói, az optimálisnál agresszívabb, a buké rovására ható derítési eljárásokat alkalmaznak, hogy megvédjék a borokat a palackozás utáni – esetleges – kémiai reakcióktól.[6]

Összefoglalva: A Basic Beaujolais és Beaujolais nouveau klasszikus bisztró-bor,amelyet hagyományosan 1 pintes palackokban kínálnak. E borokat még a szüretelés évében érdemes meginni, mert a gyors erjedés és a gyors utókezelés egyáltalán nem védi a terméket a tárolásból adódó borbetegségektől; egyes évjáratok már márciusra jellegüket veszíthetik de a legjobb minőség is maximum egy évig fogyasztható. A kizárólag gamay szőlőből készült nem primőr borok esetében: a Beaujolais Villages fogyaszthatósági élettartama általában 2-3 év; a vidék borainak csúcsát képviselő Cru Beujolais-k egyszerűbb termékeit a szüretet követő 3 éven belül érdemes elfogyasztani, ám a kategória további borai jellemzően minimum 3 éves érlelés után kerülnek palackba, és minőségüket 10 évig megőrzik. Jó évjárat esetén a Grand Cru család legjobb borainak – a Chénas, Juliénas, Morgon és a Moulin-à-Vent – minősége minden kóstolási szempontból vetekszik a Burgundi borokéval.[1]

Boripar[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Beaujolais-iparágat alig több mint 30 bornagykereskedő (négociants) bonyolítja, akik a borok közel 90%-át a régión kívül értékesítik. A kereskedők nagy része burgundiai, mint Louis Jadot és Bouchard Père et Fils. A legismertebb gyártó és négociants Georges Duboeuf, a Beaujolais nouveau sikertörténetének atyja. A borvidék dűlői, mintegy 4000 szőlősgazda tulajdonában vannak, akik szövetkezetekbe tömörülten 20 faluban készítik és palackozzák boraikat.

Szervírozás – harmonizáló ételek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vékony Beaujolais-bor a könnyű étkek, saláták kísérője.

Karen MacNeil amerikai borszakértő úgy jellmezte a Beaujolais-t, mint „az egyetlen bor ami éppen csak hogy vörös”.[6] A Beaujolais egyszerűsége, frissessége révén elbírja, hogy fehérbor módjára kínáljuk - azaz valamivel hidegebben, mint ahogyan ezt a vörösboroknál megszoktuk: ez a Beaujolais Nouveau esetében 11°C (52°F), a további Beaujolais AOC és Beaujolais-Villages boroknál 13 °C, és a Cru Beaujolais 15-16 °C-osan (60-62 °F ) a legfinomabb – néhány palack esetében a dekantálás is javasolt.[5]

Beaujolais könnyedsége révén a könnyű ételek kísérője: Beaujolais nouveau jellemzően aperitif, ún. barátkozó-bor; a Beaujolais-Villages saláták és szabadtéri étkezések, piknikek itala, ám ”ha igazán autentikusak akarunk lenni, akkor a lyoni kolbászverdék örökbecsű termékeit karikázzuk mellé”[8]; a Cru család vékonyabb tagjai a szárnyasok mellé illenek leginkább, a testesebb cru borokat vörös húsok és nehezebb sültek mellé ajánlják.[5] Paul Bocuse lyoni mesterszakács receptje szerint könnyű desszertet is készíthetünk vele: egy pohárnyi szeletelt őszibarack tetejére néhány szem áfonyát szórunk és a gyümölcskelyhet felöntjük hűs Beaujolais-borral.[6]


Referenciák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m n J. Robinson (ed) „The Oxford Companion to Wine” Third Edition 72-74. oldal Oxford University Press 2006 ISBN 0198609906
  2. Glóbusz Magazin: Gasztronómia 2007. december 17. Megérkezett a Beaujolais nouveau!
  3. További szőlőfajták A-tól, Z-ig
  4. H. Johnson Vintage: The Story of Wine 133-134 oldal, Simon and Schuster 1989 ISBN 0671687026
  5. ^ a b c d e f g h i j k l m E. McCarthy & M. Ewing-Mulligan "French Wine for Dummies" 112-120. oldal, Wiley Publishing 2001 ISBN 0764553542
  6. ^ a b c d e f g h i j k l m n K. MacNeil The Wine Bible 220-225. oldal, Workman Publishing 2001 ISBN 1563054345
  7. ^ a b c d e f g h T. Stevenson: "The Sotheby's Wine Encyclopedia" 165-168. oldal, Dorling Kindersley, 2005. ISBN 0756613248
  8. ^ a b Stevie Kraft: Amire az egész világ gerjed ilyenkor, Borravaló 2008. március 11.
  9. ^ a b T. Nagy Gábor: Megérkezett a Beaujolais nouveau!, Glóbusz Magazin: Gasztronómia 2007. december 17.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • J. Robinson: The Oxford Companion to Wine, Third Edition, Oxford University Press, 2006. ISBN 0198609906 (angolul)
  • E. McCarthy & M. Ewing-Mulligan: "French Wine for Dummies" 112-120. oldal, Wiley Publishing, 2001. ISBN 0764553542 (angolul)
  • H. Johnson: Vintage: The Story of Wine 133-134 oldal, Simon and Schuster 1989 ISBN 0671687026 (angolul)
  • K. MacNeil: The Wine Bible 220-225. oldal, Workman Publishing 2001 ISBN 1563054345 (angolul)
  • T. Stevenson: "The Sotheby's Wine Encyclopedia" 165-168 oldal, Dorling Kindersley, 2005. ISBN 0756613248 (angolul)
  • T. Nagy Gábor: Megérkezett a Beaujolais nouveau!, Glóbusz Magazin:Gasztronómia, 2007. december 17.
  • További szőlőfajták A-tól, Z-ig [1]
  • Stevie Kraft: Amire az egész világ gerjed ilyenkor, Borravaló 2008 március 11. [2]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]