Ugrás a tartalomhoz

3 Juno

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen InternetArchiveBot (vitalap | szerkesztései) 2021. február 15., 14:44-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Link hozzáadása egy könyvforráshoz az ellenőrizhetőségért (20210214)) #IABot (v2.0.8) (GreenC bot)
3 Juno
A Juno mozgása a háttérben látható csillagok előtt
A Juno mozgása a háttérben látható csillagok előtt
Felfedezése
FelfedezőKarl Ludwig Harding
Felfedezés ideje1804. szeptember 1.
Felfedezés helyeLilienthal Observatory[1]
NévadóIuno Regina
Ideiglenes névA804 RA
KisbolygókategóriaMain belt (Juno clump)
Pályaadatok
EpochaSeptember 13, 2023
Aphélium távolsága502,276 Gm (3,358 CsE)
Perihélium távolsága296,03 Gm (1,979 CsE)
Fél nagytengely399,155 Gm (2,668 CsE)
Pálya excentricitása0,2583
Orbitális periódus1591,93 d (4,36 a)
Átl. pályamenti sebesség17,93 km/s
Közepes anomália7,879°
Inklináció12,971°
Felszálló csomó hossza170,125°
Perihélium szöge247,839°
Központi égitestNap
Fizikai tulajdonságok
Méret290×240×190 km
Átlagos átmérő
  • 233,92 km
  • 246,596 km
Tömeg3,0×1019 kg[2][3]
Átlagos sűrűség3,4 g/cm³
Felszíni gravitáció0,12 m/s²
Szökési sebesség0,18 km/s
Forgási periódus0,3004 d[4]
Albedó0,238 (mértani)[5]
Felszíni hőmérséklet~163 K
max: 301 K (+28° C)[6]
Látszólagos fényesség7,5[7]-től 11,55-ig
Abszolút fényesség5,33[5]
Látszólagos méret0,30"-től 0,07"-ig
A Wikimédia Commons tartalmaz 3 Juno témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

A 3 Juno (a latin Iūno szóból), a harmadjára felfedezett kisbolygó, amely egyike a legnagyobbaknak a kisbolygóövben, és a második legnehezebb az S-típusúak között. 1804. szeptember 1-jén fedezte fel Karl L. Harding német csillagász, majd Juno római istennő után nevezte el.

Tulajdonságok

Méretösszehasonlítás: az első tíz kisbolygó a Föld Holdjához hasonlítva. Juno a harmadik balról.

Juno a legnagyobb kisbolygók egyike, az egész kisbolygóöv tömegének körülbelül 1,0%-át adja. Méret szerint tizedik a sorban. A 15 Eunomiával verseng a legnagyobb S-típusú kőzetes kisbolygó címért, habár a legújabb számítások a második helyre sorolják.

Az átlagos S típusúakkal ellentétben szokatlanul sok fényt ver vissza, ami arra utal, hogy felszínének eltérő tulajdonságai vannak. Ez megmagyarázhatja rendkívül magas látszólagos fényességét egy olyan kicsi testnek, amely nincs az öv belső határánál. Akár +7,5-es is lehet kedvező oppozícióban, amely fényesebb a Neptunusznál és a Titánnál, így arra is fény derül, hogy miért fedezték fel hamarabb néhány nagyobb aszteroidánál (például a Hygieanél, a Europánál, a Davidánál, vagy az Interamniánál). A legtöbb oppozíciónál csupán +8,7-es magnitúdót ér el, így csak távcsővel látható.

A Junót korábban bolygónak hitték a Ceresszel, a Pallasszal, és a Vestával együtt. Később kisbolygóként osztályozták, miután három újabbat fedeztek fel. A Juno kicsi mérete és szabálytalan alakja miatt nem kaphatott törpebolygó státuszt a Nemzetközi Csillagászati Uniótól 2006-ban.

Jegyzetek

  • Yeomans, Donald K.: Horizons system (angol nyelven). NASA JPL. (Hozzáférés: 2007. március 20.)
  1. JPL Small-Body Database
  2. Pitjeva, E. V. (2005). „High-Precision Ephemerides of Planets—EPM and Determination of Some Astronomical Constants” (PDF). Solar System Research 39 (3), 176. o. DOI:10.1007/s11208-005-0033-2.  
  3. Pitjeva, E. V. (2004). „Estimations of masses of the largest asteroids and the main asteroid belt from ranging to planets, Mars orbiters and landers”. 35th COSPAR Scientific Assembly. Held 18 - 25 July 2004, in Paris, France: 2014. 
  4. Harris, A. W.; Warner, B.D.; Pravec, P.; Eds.: Asteroid Lightcurve Derived Data. EAR-A-5-DDR-DERIVED-LIGHTCURVE-V8.0.. NASA Planetary Data System, 2006 (Hozzáférés: 2007. március 15.)
  5. a b Davis, D. R.; Neese, C., Eds.: Asteroid Albedos. EAR-A-5-DDR-ALBEDOS-V1.1.. NASA Planetary Data System, 2002 (Hozzáférés: 2007. február 18.)
  6. Lim, Lucy F., McConnochie, Timothy H.; Bell, James F.; Hayward, Thomas L. (2005). „Thermal infrared (8-13 µm) spectra of 29 asteroids: the Cornell Mid-Infrared Asteroid Spectroscopy (MIDAS) Survey”. Icarus 173 (2), 385-408. o. DOI:10.1016/j.icarus.2004.08.005.  
  7. Donald H. Menzel and Jay M. Pasachoff. A Field Guide to the Stars and Planets, 2nd edition, Boston, MA: Houghton Mifflin, p. 391. o. (1983). ISBN 0-395-34835-8 

További információk

Commons:Category:3 Juno
A Wikimédia Commons tartalmaz 3 Juno témájú médiaállományokat.