Neptunusz
 A Voyager–2 képe a Neptunuszról |
|||||||
| Felfedezése | |||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Felfedező: | Urbain Le Verrier John Couch Adams Johann Galle |
||||||
| Felfedezés ideje: | 1846. szeptember 23. | ||||||
| Pályaadatok | |||||||
| Aphélium távolsága: | 4 536 874 325 km 30,32713169 CsE |
||||||
| Perihélium távolsága: | 4 459 631 496 km 29,81079527 CsE |
||||||
| Fél nagytengely: | 4 498 252 900 km 30,06896348 CsE |
||||||
| Pálya kerülete: | 28,263 Tm 188,925 CsE |
||||||
| Pálya excentricitása: | 0,00858587 | ||||||
| Sziderikus keringési idő: | 60 223,3528 nap (164,88 év) |
||||||
| Szinodikus periódus: | 367,49 nap | ||||||
| Min. pályamenti sebesség: | 5,385 km/s | ||||||
| Átl. pályamenti sebesség: | 5,432 km/s | ||||||
| Max. pályamenti sebesség: | 5,479 km/s | ||||||
| Inklináció: | 1,76917° (6,43° a Nap egyenlítőjéhez képest) |
||||||
| Felszálló csomó hossza: | 131,72169° | ||||||
| Holdak: | 13[1] | ||||||
| Fizikai tulajdonságok | |||||||
| Egyenlítői sugár: | 24 764 km [1] (a földi 3,883-szerese) |
||||||
| Poláris sugár: | 24 341 km (a földi 3,829-szerese) |
||||||
| Lapultság: | 0,0171 | ||||||
| Felszín területe: | 7,619×109 km2 (a földi 14,94-szerese) |
||||||
| Térfogat: | 6,254×1013 km3 (a földi 57,74-szerese) |
||||||
| Tömeg: | 1,0243×1026 kg (a földi 17,147-szerese) |
||||||
| Átlagos sűrűség: | 1,638 g/cm3 | ||||||
| Felszíni gravitáció: | 11,15 m/s2 (1,14 g) (1 baron) |
||||||
| Szökési sebesség: | 23,5 km/s | ||||||
| Sziderikus forgásidő: | 16,11 óra (16 h 6 min 36 s) 1 | ||||||
| Forgási sebesség: | 2,68 km/s 9660 km/h (az egyenlítőnél) |
||||||
| Tengelyferdeség: | 28,32° | ||||||
| Az északi pólus rektaszcenziója: | 299,33° (19 h 57 min 20 s) | ||||||
| Deklináció: | 42,95° | ||||||
| Albedó: | 0,41 | ||||||
| Felszíni hőm.: Kelvin |
|
||||||
| Atmoszféra | |||||||
| Felszíni nyomás: | ≫100 kPa | ||||||
| Összetevők: | 80% ±3,2% hidrogén 19% ±3.2% hélium 1,5% ±0.5% metán 192 ppm hidrogén deutérium 1,5 ppm etán |
||||||
A Neptunusz a Naptól számítva a nyolcadik, legkülső bolygó a Naprendszerben. A negyedik legnagyobb átmérőjű, és a harmadik legnagyobb tömegű, de a legkisebb méretű óriásbolygó. Színe miatt Neptunusról, a tengerek római istenéről nevezték el. Jele az isten háromágú szigonyát jelképezi (Unicode: ♆). 13 ismert holdja van, ezek közül a két ismertebb a Nereida és a Triton.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Felfedezése
Az első ember, aki egyértelmű utalást tett egy Uránuszon túli bolygó létezésére, egy amatőr csillagász, Hussey tiszteletes, kenti rektor volt. 1834-ben írt erről G. B. Airy cambridge-i professzornak, aki 1835-től királyi csillagász lett. Airy azonban szkeptikus volt, és ebbe Hussey is belenyugodott. John Couch Adams tehetséges angol matematikus 1841-ben határozta el, hogy az Uránusz pályaháborgásait felhasználva kiszámítja egy lehetséges új bolygó koordinátáit. 1845-ben számításai eredményeit elküldte Airy királyi csillagásznak, de megfigyelés nem történt. A francia Urbain Le Verrier hasonló számításokat végzett. Adams és Le Verrier számításai egy fokon belül megegyeztek. De Le Verrier se járt jobban a francia csillagászokkal, ezért írt Johann Gallénak a berlini obszervatóriumba. Így a Neptunuszt az Uránusz mozgásából levezetett perturbációk alapján Galle fedezte fel 1846-ban.
Galileo Galilei már 1613 januárjában észlelte a bolygót, amikor az a Jupiterhez igen közel látszott, és sikerült két egymást követő éjszakán is megfigyelnie. Jegyzeteiből kitűnik, hogy január 28-án észrevette a Neptunusz elmozdulását egy háttércsillaghoz képest, és január 6-án is utólag bejelölt egy pontot a Neptunusz akkori pozíciójában, azaz korábbi jegyzeteiben valószínűleg átnézte a környezetre vonatkozó korábbi észleléseit. Nem ismert viszont olyan bejelentése, amelyben kortársait értesítette volna a felfedezéséről.[2] Galilei Neptunusz megfigyelései 1980-óta ismeretesek, amikor is C. T. Kowal és S. Drake kutatásaik közben felfedezték azokat.
[szerkesztés] Szerkezete
Az óriásbolygó típusú bolygók közé tartozik, szerkezetét tekintve az Uránuszhoz hasonlít. A Neptunusz felszíne kék, rajta metánból álló leheletszerű fehér felhőfoltokkal. A bolygó felhőzetének felszínén sötét foltok láthatók, melyek légköri viharok. Ezek 400 km/h-val kisebb sebességgel haladnak, mint a környező légkör. Ilyen vihar pl. a Nagy Sötét Folt. Bizonyos felhőalakulatok csak néhány percen át maradnak fenn. Ezek a melegebb rétegekből bukkannak elő, majd lehűlnek és alámerülnek.
A Neptunusznak a többi gázbolygónál nagyobb a sűrűsége. A kék színét az adja, hogy a légkörét 1%-ban kitevő metán elnyeli a vörös színű sugárzást;[3] az atmoszféra további 80%-át hidrogén, 19%-át pedig hélium teszi ki.[4] A Voyager–2 képein megfigyelhetjük a légkörben lévő Nagy Sötét Foltot, ami hasonlít a Jupiter Nagy Vörös Foltjához. Ragyogó kék légköre nyugodtnak és hidegnek tetszik, de a Voyager–2 ebben a légkörben 2160 km/h sebességgel haladó szeleket észlelt. A szelek különféle irányokban fújnak a bolygó forgásához képest.
[szerkesztés] Gyűrűi
A többi gázóriáshoz hasonlóan a Neptunusznak is vannak gyűrűi. A Voyager-2 űrszonda négy halvány gyűrűt észlelt a Neptunusz körül. A három fényesebbet a bolygó felfedezésében szerepet játszó csillagászokról (Galle, Adams és Leverrier) nevezték el. A gyűrűk nagyon keskenyek. A Galle 15 km széles, a legszélesebb Adams keskenyebb, mint 50 km.
[szerkesztés] Holdak
Bővebben A Neptunusz holdjai
A Neptunusznak 13 ismert holdja van. ezek (a Neptunusztól való távolság sorrendjében, a felfedezés évével)
- Naiad, 1989
- Thalassa, 1989
- Despina, 1989
- Galatea, 1989
- Larissa, 1981
- Proteus, 1989
- Triton, 1846
- Nereida, 1949
- Halimede, 2002
- Sao, 2002
- Laomedeia, 2002
- Psamathe, 2003
- Neso,, 2002
A keskeny gyűrűket a két kis hold (Galatea, Desponia) tereli össze. Két másik kis hold (a Naiad és a Thalassa) is kering a gyűrűrendszerben. A Neptunusz gyűrűin kívül helyezkedik el a kis Larissa hold, és rajta túl a Proteus. A legnagyobb hold a Triton, amit William Lassel már 1847 októberében, csupán 17 nappal a Neptunusz első megfigyelése után felfedezett.
A holdak közül több retrográd mozgású, ezek a Triton, a Halimede, a Psamathe és a Neso.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Illés Erzsébet: Miért is láthatta Galilei a Neptunuszt?
- Hogyan fogta be a Neptunusz a Tritónt? National Geographic Magyarország
- Neptunusz-hírek A Hírek.Csillagászat.hu portál rovata
- Voyager eredmények: A Neptunusz légköre
- Űrhajózási lexikon. Főszerk. Almár Iván. Budapest: Akadémiai/Zrínyi. 1981. ISBN 963 05 2348 5
- http://csillagaszat.uw.hu/neptunusz.html
[szerkesztés] Lábjegyzetek
- ↑
- ↑
- ↑
- ↑ Hubbard, W. B. (1997.). „Neptune's Deep Chemistry”. Science 275 (5304), 1279–1280. o. DOI:10.1126/science.275.5304.1279. PMID 9064785. Hozzáférés ideje: 2010. május 27.
|
|||||||||||||||||
