Almár Iván

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Almár Iván
Dr. Iván Almár.jpg
Almár Iván
Életrajzi adatok
Született 1932április 21. (82 éves)
Budapest
Ismeretes mint űrkutató, csillagász
Állampolgárság magyar
Házastárs Illés Erzsébet
Lakhely Budapest
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Pályafutása
Szakterület űrkutatás, csillagászat
Kutatási terület űrkutatás, SETI
Tudományos fokozat a fizikai tudományok kandidátusa (1959), akadémiai doktor (1980)
Munkahelyek
Más munkahelyek MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet
Szakmai kitüntetések
SETI League Giordano Bruno–díj
Almár Iván weboldala
Searchtool.svg Almár Iván SETI-kutató

Almár Iván (Budapest, 1932. április 21. –) magyar csillagász, űrkutató, a fizikai tudományok doktora, a Magyar Asztronautikai Társaság örökös, tiszteletbeli elnöke. Édesanyja Veszprémi Lili (1901–1982) zenepedagógus, édesapja Almár György belsőépítész, bútortervező és festőművész (1895–1974) volt. Felesége 1959 óta Illés Erzsébet csillagász.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1954-ben szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és ezután az MTA Csillagvizsgáló Intézet munkatársa lett. 1959-ben csillagászatból kandidált és elérte a fizikai tudományok kandidátusa fokozatot. 1980-ban az űrkutatás területén megszerezte a fizikai tudományok doktora fokozatot. 1972-82 között a FÖMI Kozmikus Geodéziai Obszervatórium alapítója és vezetője, valamint a Földmérési Intézet igazgatóhelyettese. 1982–1992 között a Csillagászati Kutatóintézet igazgatóhelyettese, később 2000-ig tudományos tanácsadója. 2009-ben és 2010-ben a Collegium Budapest fellow-ja, meghívott kutatója.

Kutatási területe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Almár Iván az egyetem elvégzése után aspiránsként változó csillagok fotometriai vizsgálatával kezdte tevékenységét a Csillagvizsgáló Intézetben. Elsősorban RR Lyrae típusú változócsillagok és nóvacsillagok megfigyelésével és a fénygörbék feldolgozásával foglalkozott. Később spektroszkópiai méréseket is végzett a Szovjetunióban és Olaszországban. Már 1955-ben cikke jelent meg az űrhajózás tudományáról, 1957-ben megszervezte és 1972-ig vezette a műholdak átvonulásait optikailag figyelő magyar állomáshálózatot. 1959-től publikál az űrkutatás területén, szakterülete a műholdak pályameghatározása, később a felsőlégkör sűrűségingadozásainak vizsgálata részben a pálya módosulásából, részben műholdak fedélzeti akcelerométereivel. Aktívan részt vett az Interkozmosz űrkutatási együttműködésben, az INTEROBS-program egyik javaslattevője. Fő eredménye a geomágneses viharok idején fellépő sűrűségnövekedésekkel kapcsolatos. 1972 óta a kozmikus geodézia területén is publikál.

Az 1970-es évek második felében kezdte foglalkoztatni a SETI problémája. Hallgatta Sklovszkij, Sagan, Marx György és mások vitáit a követendő megfigyelési stratégiáról, egyre többet olvasott arról, hogy vannak-e, lehetnek-e társaink az Univerzumban. Miután maga is többször hozzászólt az aktuális problémákhoz, 1982-ben tagjává, 1986-ban társelnökévé választotta a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia 1966 óta működő SETI Bizottsága. A szervezetnek John Billingham, majd Jill Tarter mellett 2001-ig volt társelnöke és egyben az évente megrendezett szimpóziumainak egyik szervezője. A Nemzetközi Csillagászati Unió 1982-ben alapított Bioasztronómiai bizottságának kezdettől fogva tagja, a 1990-es években a vezetőség tagja is volt. Több javaslatot is kezdeményezett és dolgozott ki annak érdekében, hogy a Földön kívüli élet és értelem kutatásával kapcsolatos bejelentések jelentőségét egy-egy egyszerű, 0-tól 10-ig terjedő skálán a nagyközönség számára is érthető módon lehessen kifejezni. 2000-ben Jill Tarterrel közösen dolgozta ki a Rio-skálát.[1][2] a Földön kívüli értelem (civilizáció) felfedezésével kapcsolatos esetleges bejelentésekre. Ezt a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia (IAA)[3] hivatalosan elfogadja és használatát ajánlja. 2005-ben javasolta a San-Marino skálát annak értékelésére, hogy egy-egy a csillagok felé irányuló üzenetküldésnek mekkora lehet a jelentősége. Az IAA ezt a javaslatát is elfogadta. 2010-ben a londoni Royal Society konferenciáján meghívott előadóként javasolta a London-skála[4] bevezetését a Földön kívüli élet felfedezésével kapcsolatos esetleges bejelentésekre. Már 1989-től kezdve rendszeresen foglalkozott a Naprendszer égitestei környezetvédelmi problémáival, e témában is számos publikációja jelent meg.

Az 1980-as évektől részt vett, majd egy évtizedig vezette is a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia terminológiai tevékenységét egy soknyelvű űrszótár létrehozása érdekében. A 16 nyelvű űrszótárnak, valamint az általa szervezett terminológiai szimpóziumok anyagát összefoglaló kiadványnak is szerkesztője volt.

Könyvei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Jövőnk és a világűr. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1987. ISBN 9630930269,[5] Társszerző: Dr. Benkó György, Dr. Pusztaszeri László, Dr. Szepesi György,
  • Mi dolgunk a világűrben?, Móra Könyvkiadó (Kozmosz könyvek), Budapest 1988.
  • Csillagászat a légkörön túlról, Tankönyvkiadó, Budapest 1990.
  • Újra a Marson, Springer, Budapest 1997. (Horváth Andrással közösen)
  • Űrhajózási lexikon, Akadémiai és Zrínyi Kiadó, Budapest 1981. (főszerkesztő), ISBN 963 05 23485.
  • Űrtan, Springer (SH atlasz), Budapest 1996. (főszerkesztő)
  • A SETI szépsége. Vince Kiadó, Budapest 1999. ISBN 963-9192-23-6
  • Ha jövő, akkor világűr. Typotex Kiadó, 2007. (Galántai Zoltánnal közösen) ISBN 978-963-9664-52-4
  • Kozmikus Társkereső, Kossuth Kiadó, 2011. ISBN 9789630966573.
  • Válság és Apokalipszis, Éghajlat Könyvkiadó, 2011. ISBN 9789639862388, Manréza-füzetek, társszerzők: Almár Iván csillagász, Csaba László közgazdász, Csányi Vilmos etológus, Czelnai Rudolf meteorológus, Falus András genetikus, Fürst Zsuzsanna farmakológus, Kroó Norbert fizikus, Pataki Ferenc pszichológus, Székely János esztergomi püspök és Varga János virológus.
  • Protecting the Environment of Celestial Bodies: The Need for Policy and Guidelines (ed: M. Hoffman, P. Rettberg, M. Williamson, társszerző, IAA., Peking, 2011., ISBN 9787515900209,

Publikációk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Meteor csillagászati évkönyv 2013 - Benkő József, Mizser Attila szerkesztésében, Budapest, MCSE, 2012, ISBN 9770866285002,

Ismeretterjesztés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Számos ismeretterjesztő előadást tart, többek között a Mindentudás Egyetemén 2002-ben, szabadegyetemeken. Aktívan részt vesz a csillagászati-űrkutatási ismeretterjesztésben, szerepel a televízióban, rádióban, napilapokban. Az első Holdraszállás (1969) tv-közvetítése óta minden jelentős űresemény kommentátora. Az Élet és Tudomány Szerkesztőbizottságának tagja, a Kozmikus Krónika rovat egyik szerzője volt 25 éven keresztül. Több az űrkutatás eredményeit tárgyaló könyv szerzője, az Űrhajózási Lexikon és az Űrtan című könyvek főszerkesztője. Az Aeromagazin űrkutatási részének egyik szerkesztője és rendszeres szerzője. A Galaktika magazin Tanácsadó Testületének tagja.

Társasági tagság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Nemzetközi Asztronautikai Szövetség alelnöke (1982–85),
  • az MTA Csillagászati Bizottság elnöke (1980–90),
  • az MTA Űrkutatási Komplex Bizottság alelnöke (1990–93),
  • az Űrkutatási Tudományos Tanács elnöke (1997–2008).
  • A MTESZ Központi Asztronautikai Szakosztálya, majd jogutódja, a Magyar Asztronautikai Társaság elnöke (1972–1997)
  • A Magyar Asztronautikai Társaság örökös tiszteletbeli elnöke.
  • A Magyar Természettudományi Társulat ügyvezető elnökségének tagja, a csillagászati és űrkutatási szakosztály elnöke (1990–2005)
  • A Nemzetközi Asztronautikai Akadémia (IAA) rendes tagja (1984–) több bizottságának vezetője, illetve tagja. Az IAA 6. főbizottságának („Világűr és társadalom”) elnöke (2003–2005).
  • az IAA Soknyelvű Űrszótárának felkért szerkesztője.

Díjak, elismerések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kisbolygó[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2011.12.12-én egy kisbolygót Almár Iván magyar csillagászról neveztek el, amit korábban az MTA Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetének munkatársai fedeztek fel. Neve: (191856) Almáriván.[7]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A Rio-skála egy hipotetikus földönkívüli intelligencia felfedezésének és bejelentésének a fontosságát és kockázatát hivatott számszerűsíteni. - A.I.
  2. Almár Iván előadása a Royal Society asztrobiológiai konferencián 2010-ben.
  3. International Academy of Astronautics
  4. London-skála
  5. Jövőnk és a világűr
  6. Az év ismeretterjesztő tudósa 2010.
  7. Illés és Almár elnevezésű kisbolygók a világűrben

Forrásjegyzék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Almár Iván témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]