Albedó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az albedó latin eredetű szó, jelentése: fehérség.

1.) A narancsbogyó külső rétegét, a jellegzetes sárga színű héját, a kereskedelemben, – színe alapján "flavedó"-nak nevezik. A belső, fehér réteg taplószerű, melyet "albedó"-nak neveznek.
2.) Általánosságban az albedó egy felületre érkező elektromágneses sugarak visszaverődési képességének mérőszáma.

Az albedót legtöbbször a látható hullámhossztartományban vizsgáljuk, azaz a tárgyra érkező látható fény mennyiségének a tárgy által visszavert (százalékos) arányát értjük rajta. A 100% albedójú test a rá eső fényt teljes egészében visszaveri, a 0%-os albedójú pedig minden fényt elnyelő, abszolút fekete test.

Néhány jellemző érték:

  • a Föld átlagos albedója: 39%
  • friss hófelszín: 80 – 90%
  • füves terület: 20 – 30%
  • erdő: 5 – 10%
  • a Hold átlagosan: 7%, helytől függően: 4 – 14% között

Az óceánok is alacsonyabb értékkel bírnak. A jelenleg ismert legnagyobb albedóval a Szaturnusz egyik holdja, az Enceladus rendelkezik (99%).

Felhők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A felhők albedója számos tényezőtől függ, ideértve a felhők magasságát, méretét, a felhőn belüli cseppek méretét és számát. A felhők színe a szinte vakítóan fényes fehértől a sötétszürkén át a feketéig terjed. Ez azért van, mert a vízcseppek szórják a fényt: a nagyobb cseppeknek nagyobb a felszínük és több fényt vernek vissza, ezáltal a nagyobb cseppeket tartalmazó felhők sötétebbnek látszanak. Az albedó szempontjából a felhők különleges helyzetben vannak, hiszen a földfelszínről és felülről, a világűr felől is láthatóak. A felhők albedója (még a viharfelhőké is) nagyobb, mint az átlagos földfelszíné.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]