Koreai kultúra

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A koreai kultúra a történelmi Koreában gyökerező kulturális jegyeket jelenti, melyeken a mai Észak-Korea és Dél-Korea kultúrája alapszik. A két államra szakadás következtében ma már Észak és Dél kultúrája sok tekintetben különbözik.[1][2][3]

Hagyományos művészetek[szerkesztés]

Zene[szerkesztés]

Kajagumon játszó hölgy

A hagyományos koreai zenét koreai nyelven kugaknak nevezik, melynek jelentése „nemzeti zene”.[4] Ide tartozik az úgynevezett udvari zene, a népzene, valamint a sámánizmushoz és buddhizmushoz kapcsolódó rituális zene.[5]

Tánc[szerkesztés]

Cshübari, azaz „vén agglegény” maszk, melyet a Pongszan thalcshumban használnak

A koreai táncművészetet (한국 무용, hanguk mujong) három nagy csoportra lehet osztani: hagyományos táncokra (전통 무용, csonthong mujong), a japán megszállás idejétől a 70-es évekig tartó átmeneti korszak „új táncaira” (신무용, sinmujong), melyek tulajdonképpen modern elemekkel kevert hagyományos táncok voltak; valamint az úgynevezett „kreatív táncokra” (창작무용, cshangdzsak mujong).[6]

A hagyományos táncoknak további három csoportja létezik: az udvari táncok (정재무, csongdzsemu), melyek lehetnek kínai illetve koreai eredetűek; a néptáncok (민속무용, minszok mujong), valamint a rituális vagy vallásos táncok (제의무용, cseimujong) csoportja. A néptáncok közé sorolják a falusi eredetű néptáncokat, mint a thalcshum, ami maszkos táncokat jelöl, valamint a nongakot, a parasztok által játszott zenét, és az azt kísérő táncokat. Néptáncnak számítanak a kifejezetten színpadra tervezett népies táncok is. A rituális táncok közé tartoznak a sámántáncok (무무, mumu), buddhista táncok (작법, csakpop) és a konfuciánus táncok (일무, ilmu).[6]

A konfuciánus és buddhista táncok, valamint az udvari táncok egy része kínai eredetű, ennek ellenére hagyományos koreai táncként szokás számon tartani őket.[7] A hagyományos táncok részét képezik Dél-Korea kulturális örökségvédelmi programjának.[8]

Festészet és kalligráfia[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

Csikcsi, a legrégebbi ismert mozgatható fém-nyomóelemekkel nyomtatott könyv 1377-ből.[9]

A koreai irodalom a koreai nyelven vagy koreai személyek által írt irodalmi művek összességét jelenti. A művek kezdetben klasszikus kínai nyelven, majd koreai nyelven, de kínai írással, később pedig hangul írással születtek.[10] A koreai irodalom tárgykörébe tartozónak tekintik az úgynevezett „szóbeli irodalomba” tartozó, szájról-szájra terjedő legendákat, énekeket, phanszori-műveket, a népi drámák körébe tartozó koreai bábjátékot vagy a maszkos táncokat is.[11]

A három királyság korának irodalmában a meghatározó műfaj a hjangga volt. A Korjo-korban keletkeztek olyan történelemkönyvek, mint a Szamguk szagi és a Szamguk jusza. Számos buddhista dokumentum maradt fenn ebből a korból, például a Csikcsi. A 13. század végén megjelent a rövid sidzso és a hosszabb kasza versforma. A Csoszon-korban virágzott az irodalmi élet, népszerűek voltak a meséket, mondákat megörökítő elbeszélések, az állatmesék, a történelmi regények. Az első modern regényt I Gvangszu írta 1917-ben. A japán megszállás alatt a modernizmus és a realizmus volt a meghatározó irányzat.

Színjátszás[szerkesztés]

Filmművészet[szerkesztés]

I Mjongu Cshunhjangdzson (춘향전, 1935) című filmje volt az első koreai hangosfilm[12]

A koreai filmművészet kezdetén készült alkotások nagy része megsemmisült a japán elnyomás, a koreai háború, valamint a katonai diktatúra időszaka alatt, ezeket a filmeket csak korabeli újságok, valamint filmtörténészek, például I Jongil feljegyzései alapján lehet megismerni.[13] A mozgóképélmény először a királyi családnak adatott meg Koreában, a századfordulón Burton Holmes vetített filmet a királyi palotában. 1903 júliusára olyan népszerű lett a film, hogy a hagyományos színházi és táncelőadásokat tartó Vongaksza színház is vetítőgépeket vásárolt.[14] Az 1910-es éveket követően a koreai filmpiacot a külföldről importált filmek uralták.[15]

Ebben az időszakban lett népszerű a kino-dráma műfaja, mely ötvözte a mozgóképet a színházi előadással. Az első ilyen hibrid alkotást 1919-ben Iridzsok kutho (의리적 구토, „Igazságos bosszú”) címmel mutatta be a Tanszongsza színház.[15] Az első koreai játékfilmek 1923-ban készültek el: Von Szanman Kukkjong (국경, „A határ”) című alkotása, valamint Jun Bengnam (윤백남) Volhai mengszo (월하의 맹서, „Eskü a holdfényben/Eskütétel a Hold alatt”) címet viselő filmje. A némafilmeket úgynevezett pjonszák (변사; japán megfelelője a bensi) narrálták, valamint kiszengek.[15] 1926 és 1937 között mintegy 80 némafilm látott napvilágot Koreában, azonban az 1926-ban bevezetett[16] cenzúra megnehezítette a koreai filmesek munkáját. Ebben az időszakban dolgozott a korszak egyik kiváló művésze, Na Ungju (나운규, 羅雲奎).[15][13]

I Mjongu Cshunhjangdzson (춘향전) című filmje volt az első koreai hangosfilm, 1935-ben. A vezető rendezők jó része külföldön, Japánban vagy Németországban tanult, a korszakra pedig a koprodukciók voltak jellemzőek, leginkább technikai okok miatt: Koreának egyszerűen szüksége volt a tapasztalt japán mérnökök segítségére az egyre fontosabbá váló hangosfilm technikai problémáinak megoldására. Jellemzőek lettek a koreai folklórból, a csoszoni időkből merítkező alkotások, számos közülük irodalmi mű feldolgozása volt. A moziknak ekkoriban japán háborús propagandafilmeket kellett vetíteniük, ki kellett tűzniük a birodalmi zászlót és a háborút támogató szlogeneket kellett felvonultatniuk minden vetítés előtt. 1942-ben a koreai nyelvű filmek terjesztését betiltották, csak japán nyelven lehetett filmet gyártani. Az állami filmvállalatnál számos koreai rendező dolgozott a japánok keze alá, akik az 1945-ös felszabadulást követően propagandafilmek gyártásáról a függetlenséget éltető filmek készítésére álltak át. Ebből a korszakból csupán 11 film maradt fenn az utókornak.[17][12]

Kézművesség[szerkesztés]

Építészet[szerkesztés]

Tájépítészet[szerkesztés]

Életmód[szerkesztés]

Etikett és viselkedés[szerkesztés]

Gasztronómia[szerkesztés]

Hagyományos koreai tálalásmód

A koreai konyhaművészet változatosnak, sokszínűnek és általában véve egészségesnek mondható.[18][19] Hatással volt rá a kínai és a japán konyha, de számos étele rendkívül különböző ezektől, elkészítési módját, alapanyagait és ízesítését tekintve is. Jellegzetes ételei közé sorolják a fermentált kimcshit, a húsételek közül a pulgogit és a kalbit, a pibimbapot, a japán makiszusival rokon kimbapot. Az italok közül ismert égetett szesz a szodzsu. A koreai gasztronómia három legfontosabb ételízesítője a szójaszósz (kandzsang), a kocshudzsang (csilipaprikakrém) és a töndzsang (szójababkrém).[20] Gyakran használják a fokhagymát és a gyömbért is. A koreai konyhában számos olyan étel szerepel, ami a nyugati ízvilágtól és felhasznált alapanyagoktól nagyon eltérő, ilyenek például a különféle namulok, amelyeknek egy részét nyugaton gyomnövénynek vagy dísznövénynek tartott növényekből készítik, mint például a varjúháj vagy éppen a páfrány.[21][22]

A koreai ételeket általában egyszerre tálalják, nem fogásonként, mint a nyugati kultúrákban.[23] Az asztalra mindig kerül rizs, amely kiegészítője a kuk (leves), a ccsige (raguféleség) és különféle kísérő ételek (pancshan).[24][25] Külön terítési szokások vonatkoznak az olyan étkezésre, ahol a fő étel a koreai tészta vagy a csuk (kása), illetve ha alkoholos italokat szolgálnak fel.[25]

A koreai kultúrában az étkezésnek, az ételeknek rendkívül fontos szerepe van, úgy tartják, „az evés maga a mennyország” (먹는 것이 하늘이다, mongnun kosi hanurida),[26] és a koreaiak gyógyító erőt is tulajdonítanak az ételeknek (약식동원, jaksik tongvon, „az orvosság és az étel egy gyökérről fakad”).[27]

Öltözködés[szerkesztés]

Női és férfi hanbok

A hanbok (hangul: 한복, handzsa: 韓服; Észak-Koreában: 조선옷 csoszonot) hagyományos koreai öltözék. A három koreai királyság idejében (1-7. század) jelent meg az alapdizájn, ami azóta számos változáson esett át, főként a női hanbok. A környező országok viseletei is befolyásolták a megjelenését, különösen a kínai és a mongol öltözékek.[28][29]

A hanbok két alapvető részből áll, ez a nők esetében a csogori (저고리, kabátka, felsőrész) és a cshima (치마, szoknya), a férfiaknál a csogori és a padzsi (바지, nadrág), ezen felül azonban számos ruhadarab egészíti ki. A Csoszon-korban a ruha anyaga, színe jellemző volt a viselője társadalmi helyzetére, a férfiak esetében igen fontos kiegészítőnek számítottak a különféle kalapok, melyek a férfi rangját, foglalkozását, hivatali beosztását is tükrözték.[30][31] A nők kiegészítőként különféle hajtűket használtak, a gazdag hölgyek és a kiszengek körében elterjedt volt a terjedelmes, díszített, nehéz paróka is. Az egyes családi és nemzeti ünnepek, konfucianista ceremóniák alkalmával a koreaiak csak meghatározott öltözékeket viselhettek.

A modern időkben a hanbokot csak különleges eseményeken, ünnepek alkalmával, esküvőkön, temetéseken hordják a koreaiak, a mindennapokból kiszorította a hanbokot a nyugati stílusú öltözködés. A hanbok jelenkori népszerűsítéséhez hozzájárultak a szagukok, azaz a történelmi jellegű televíziós sorozatok, amelyek számára sok esetben neves divattervezők készítik el a kosztümöket.

Fesztiválok és ünnepek[szerkesztés]

Vallás és hitvilág[szerkesztés]

Sport és szabadidő[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. See "Same roots, different style" by Kim Hyun. Korea-is-one.org. [2008. december 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 15.)
  2. The Koreas: A Global Studies Handbook - Mary E. Connor. Google Books (2002). ISBN 9781576072776. Hozzáférés ideje: 2012. július 15. 
  3. An Introduction to Korean Culture for Rehabilitation Service Providers (pdf). Center for International Rehabilitation Research Information & Exchange. (Hozzáférés: 2020. július 1.)
  4. Traditional Arts: Gugak. korea.net. (Hozzáférés: 2020. július 29.)
  5. Randel, Don Michael. The Harvard Dictionary of Music. Harvard University Press, 273–275. o. (2003). ISBN 978-0674011632 
  6. a b Van Zile 30–50. o.
  7. Van Zile 49. o.
  8. Heritage Classification. Cultural Heritage Administration, Republic of Korea. [2013. november 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. május 22.)
  9. Baegun hwasang chorok buljo jikji simche yojeol (vol.II), the second volume of "Anthology of Great Buddhist Priests' Zen Teachings". UNESCO Memory of the World. (Hozzáférés: 2013. november 14.)
  10. Britannica
  11. Kim 16–17. o.
  12. a b Paquet
  13. a b KOBIZ 2
  14. Korea Times
  15. a b c d KOBIZ 1
  16. Joseon Films in Newspaper Articles in 1926. Korean Film Archive. (Hozzáférés: 2017. március 8.)
  17. KOBIZ 3
  18. Pettid 8-9. o
  19. Health Benefits: Korean Cuisine’s Main Selling Point. Korea Times, 2010. április 11.
  20. Gochujang. Korea Tourism Organization. [2013. június 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 19.)
  21. Herbivore’s delight – Spring namul. Korea.net (Dél-Koreai hivatalos oldala), 2012. április 10. [2013. április 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 12.)
  22. If It's Spring, It's Time to Go Fern Picking. The Los Angeles Times, 2003. január 1. (Hozzáférés: 2013. április 5.)
  23. Koreai konyha: ahogyan még nem kóstoltuk – recept. HVG. (Hozzáférés: 2013. június 3.)
  24. 반상 차리기 (koreai nyelven). Doosan Encyclopedia. (Hozzáférés: 2013. április 4.)
  25. a b KTO
  26. Pettid 24. o.
  27. Yakseon of ancient wisdom embraces food, people and nature of today. Korea Times, 2012. május 9. (Hozzáférés: 2015. június 16.)
  28. KOCIS1
  29. KOCIS2
  30. Visitkorea
  31. Ŏ-ryŏng Yi. Things Korean. Tuttle Publishing, 137. o. (1999). ISBN 9780804821292 

Források[szerkesztés]