Koreai filmművészet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A koreai filmművészet az egykori egységes Korea, valamint Észak-Korea és Dél-Korea filmművészetét foglalja magába az 1800-as évek végétől napjainkig. A koreai filmművészet kezdetén készült alkotások nagy része megsemmisült a japán elnyomás, a koreai háború, valamint a katonai diktatúra időszaka alatt, ezeket a filmeket csak korabeli újságok, valamint filmtörténészek, például I Jongil feljegyzései alapján lehet megismerni.[1]

Története[szerkesztés]

A mozgókép megérkezése Koreába[szerkesztés]

Megoszlanak a vélemények arról, hogy mikor jutott el a mozgókép Koreába, a Koreai Filmtanács kiadványa szerint egy korabeli The Times cikkben azt írják, 1897-ben tartottak először filmvetítést Pukcshonban, ahol rövid francia filmhíradókat (actualité) mutattak be.[2] Ezt cáfolja Brian Yecies kutató, aki állítása szerint nem talált ilyen Times-cikket, és a történetet mendemondának tartja.[3]

A mozgóképélmény először a királyi családnak adatott meg Koreában, a századfordulón Burton Holmes vetített filmet a királyi palotában. Az első nyilvános vetítésre korabeli újságokban fennmaradt közlemények szerint 1903-ban került sor egy amerikai üzletember, James A. Thomas jóvoltából, aki marketingstratégiaként vetette be a mozgóképet a Hansung Electric Company által üzemeltetett villamosok és saját cigarettagyára népszerűsítésére: aki jegyet vett a villamosra, egy doboz cigarettát kapott ajándékba, valamint egy jegyet a vetítésre. 1903 júliusára olyan népszerű lett a film, hogy a hagyományos színházi és táncelőadásokat tartó Vongaksza színház is vetítőgépeket vásárolt. 1907-re már négy filmszínház működött Szöulban, a legnagyobb a Hansung Electric Company amerikai tulajdonosaié volt.[3]

A koreai film kezdetei[szerkesztés]

Az Iridzsok kutho reklámja egy 1919-es újságban

Az 1910-es éveket követően a koreai filmpiacot a külföldről importált filmek uralták. 1910 és 1922 között 2570 filmet vetítettek Koreában. A helyi közönség a filmhíradó helyett jobban kedvelte a fiktív történeteket, nagy sikerrel vetítették például Francis Ford The Broken Coin című filmsorozatát, vagy D. W. Griffith Út a boldogság felé című némafilmjét.[4]

Ebben az időszakban lett népszerű a kino-dráma műfaja, mely ötvözte a mozgóképet a színházi előadással. Az első ilyen hibrid alkotást 1919-ben Iridzsok kutho (의리적 구토, „Igazságos bosszú”) címmel mutatta be a Tanszongsza színház. 1923-ig mintegy 20 hasonló produkció született, melyeket a japán sinpa (新派) melodrámák ihlettek. Számos színház épült ebben az időszakban, nem csak Szöulban, de nagyobb városokban is, melyek többsége japán üzletemberek tulajdonában volt.[4][5]

Parvo kamera

Az első koreai játékfilmek 1923-ban készültek el: Von Szanman Kukkjong (국경, „A határ”) című alkotása, valamint Jun Bengnam (윤백남) Volhai mengszo (월하의 맹서, „Eskü a holdfényben/Eskütétel a Hold alatt”) címet viselő filmje. A némafilmeket úgynevezett pjonszák (변사; japán megfelelője a bensi) narrálták, valamint kiszengek.[4]

1923-ban nagy sikert aratott a japán Hajakava Gosú (早川孤舟) által rendezett Cshunhjangdzson (춘향전), mely a népszerű Cshunhjanggát dolgozza fel. 1924-ben a Tanszongsza színház elkészítette az első, teljesen koreai stábbal forgatott némafilmet Csanghva Hongnjon cson (장화홍련전, „Csanghva és Hongnjon története”) címmel. 1924-ben létrejött a Chosun Kinema filmprodukciós vállalat Puszanban, amely még ebben az évben leforgatta a Hei pigok (해의 비곡, „A nap bús dala”) című filmet. Az alkotást teljes egészében japánok készítették, csak a színészek voltak koreaiak. Hazai viszonylatban bukásnak számított, Japánban azonban sikert aratott, és ez volt az első koreai film, amit Franciaországban készült Parvo kamerával fényképeztek. A filmet számos helyszínen, Szöulban, Teguban, Csedzsu szigetén forgatták. A vállalat összesen négy filmet jelentetett meg, mielőtt feloszlott.[4]

A japán elnyomás időszakának némafilmjei[szerkesztés]

A Chosun Kinema társasághoz tartozó Jun Bengnam saját, független vállalatot alapított, ahol a korai koreai filmművészet egyik legnagyobb alakjának tartott[6] Na Ungju (나운규, 羅雲奎) 1925-ben a Simcshongdzson (심청전, „Sim Cshong története”) című filmben nyújtott alakításával egy csapásra híres színész lett. 1926-ban a mindössze 25 éves Na Arirang címmel írt és rendezett egy filmet, melynek a főszereplője is ő volt. Az alkotásban egy zavart elmeállapotú férfit alakított, aki megöli egy gazdag földesúr japán rendőrökkel cimboráló fiát. A film szenzációt okozott, rejtett szimbolikájával a japánok elleni ellenállásra ösztönzött. Számos fiatal filmest inspirált hasonlóan realista és elnyomásellenes filmek készítésére.[4][5][6]

1926 és 1937 között mintegy 80 némafilm látott napvilágot Koreában, azonban az 1926-ban bevezetett[7] cenzúra megnehezítette a koreai filmesek munkáját. Ennek ellenére a filmgyártás fejlődésnek indult, egyre nagyobb érdeklődés övezte a mozgóképet, melyek egyúttal a változó koreai társadalmat is filmre rögzítették, például a konfuciánus ideálokkal szembemenő, szabadelvű női karakterek is megjelentek a vásznon, a konzervatív elit férfitársadalom legnagyobb aggodalmára. A cenzúra hatására több koreai filmes is Kínába emigrált, a hátramaradtak kénytelenek voltak a japán elvárásoknak megfelelően gyarmati propagandafilmeket gyártani. A cenzúra több, végül kiadott filmet is jelentősen megvágott, például Hong Gemjong Hjolma (혈마, „Véres ló”, 1928) című filmjének nyolc tekercséből csak három maradt meg, I Gjuhvan Imdzsa omnun narutpe (임자 없는 나룻배, „Senki kompja”) című filmjéből pedig mintegy 300 méternyi szalagot vágtak ki a cenzorok.[1]

A hangosfilm megjelenése[szerkesztés]

I Mjongu Cshunhjangdzson (춘향전, 1935) című filmje volt az első koreai hangosfilm[5]

Az 1930-as évek technikai fejlődésének egyik úttörője volt I Phiru operatőr, aki számos tanítványának adta át tudását, közöttük a testvéreinek. Öccse, I Mjongu Cshunhjangdzson (춘향전) című filmjéhez saját maga fejlesztett hangtechnikát (bár japán segítséggel), ezzel létrejött az első koreai hangosfilm.[1] I azután utazott Kínába és Japánba a hangosfilmet tanulmányozni, hogy 1930-ban Koreában bemutatták a Paramount on Parade című amerikai filmet. A japánok az amerikai RCA Photophone rendszer alapján létrehozták a saját rendszerüket (Cucsihasi, 土橋), ezt vette át I is. Bár a technika kezdetleges volt és amatőrnek hatott, emiatt a kritikusok negatívan fogadták, a nézőket lenyűgözte az első hazai hangosfilm.[8]

A kezdeti bukdácsolás ellenére a hangosfilmek hamar átvették a vezetést, 1936-ban már a bemutatott filmek felét tették ki. Ekkor jelent meg például az első zenés film, a Nore Csoszon (노래 조선, „Csoszoni dalok”), valamint az Arirang 3 (아리랑 3편), Na Ungju filmsorozatának harmadik és egyetlen hangos része. A hangosfilm elterjedése a színjátszást is megváltoztatta, kellemes orgánumú színpadi színészek és színésznők számára teremtett lehetőséget a filmvásznon, mint No Dzsesin, I Dzsongcshol vagy Mun Jebong. A vezető rendezők jó része külföldön, Japánban vagy Németországban tanult, a korszakra pedig a koprodukciók voltak jellemzőek, leginkább technikai okok miatt: Koreának egyszerűen szüksége volt a tapasztalt japán mérnökök segítségére az egyre fontosabbá váló hangosfilm technikai problémáinak megoldására.[8]

A koprodukciók és az erős japán cenzúra ellenére a koreai filmesek elkezdték megtalálni sajtát hangjukat, azáltal, hogy összehasonlították filmjeiket a japán és nyugati alkotásokkal. Jellemzőek lettek a koreai folklórból, a csoszoni időkből merítkező alkotások, az 1938-ban megtartott első koreai filmfesztiválon például az Arirangot választották a legjobb némafilmnek, és az 1937-ben bemutatott Simcshongdzsont (심청전) a legjobb hangosfilmnek. Az Arirang egy faluban játszódik, vidéki emberek életét mutatja be, a Simcshongdzson pedig egy népszerű phanszoritörténet zenés feldolgozása.[8]

Szarangi mengszo (사랑의 맹서), a japánokkal kollaboráló[8] Cshö Ingju (최인규, 崔寅奎; 1911–?) 1945-ös filmje

1935 és 1939 között Korea 26 filmet készített, melyek közül számos irodalmi mű feldolgozása volt. Az egyik ilyen a Pak Kicshe rendezte Mudzsong (무정, „Szívtelen”) című film I Gvangszu azonos című regényéből.[8] 1940-t követően a cenzúra még szigorúbb lett, a japán vezetés életbe léptetett egy új filmrendeletet, aminek értelmében a moziknak japán háborús propagandafilmeket kellett vetíteniük, ki kellett tűzniük a birodalmi zászlót és a háborút támogató szlogeneket kellett felvonultatniuk minden vetítés előtt. A koreai filmgyártás drasztikusan visszaesett. Összesen hat film készült 1940-ben, mindegyik japán propagandát terjesztett, például integrálást Japánnal és háborús részvételre ösztönözte a koreaiakat. Akik nem voltak hajlandóak kollaborálni a japán filmtörvénnyel, emigráltak.[8]

1942-re a helyzet még súlyosabbá vált, a magán disztribútorokat erőszakkal bezárták, a filmdisztribúciót koloniális vállalat vette át, a koreai nyelvű filmek terjesztését betiltották, csak japán nyelven lehetett filmet gyártani. Az állami filmvállalatnál számos koreai rendező dolgozott a japánok keze alá, akik az 1945-ös felszabadulást követően propagandafilmek gyártásáról a függetlenséget éltető filmek készítésére álltak át.[8][5]

A korszakból mindösszesen 11 film maradt fenn, ezek kópiáját Kínából, Japánból és Oroszországból sikerült visszaszerezni:[8]

  • Mimong (미몽, „Édes álom”), rendezte: Jang Dzsunam, 1936
  • Simcshongdzson, rendezte: An Szongjong, 1937
  • Kunjong jolcsha, rendezte: Szo Gvangdzse, 1938
  • Ohva, rendezte: An Cshorjong, 1939)
  • Pandoi pom, rendezte: I Bjongil, 1941
  • Csip omnun cshonsza, rendezte: Cshö Ingju (최인규, 崔寅奎; 1911–?), 1941
  • Csivonbjong, rendezte: An Szongjong, 1941
  • Mangnui kjolszade , rendezte: Imai Tadasi (今井 正, 1912–1991), 1943
  • Csoszon hehjop, rendezte: Pak Kicshe, 1943
  • Csomun moszup, rendezte: Tojoda Siró (豊田 四郎, 1906–1977), 1943
  • Szarangi mengszo, rendezte: Cshö Ingju, 1945

A kettészakadt Korea filmművészete[szerkesztés]

Észak-Korea filmművészete[szerkesztés]

Dél-Korea filmművészete[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c KOBIZ 2
  2. Kim, So-young: Korean Film History and 'Chihwaseon' (PDF). Korean Film Council. [2008. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 17.)
  3. a b Korea Times
  4. a b c d e KOBIZ 1
  5. a b c d Paquet
  6. a b Yonhap
  7. Joseon Films in Newspaper Articles in 1926. Korean Film Archive. (Hozzáférés: 2017. március 8.)
  8. a b c d e f g h KOBIZ 3

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]