M3-as metróvonal (Budapest)
Budapesti M3-as metróvonal | |
Észak–déli metróvonal | |
Térkép | |
Adatok | |
Átadás | 1976. december 31. |
Rekonstrukciók évei | 2017–2022[1] |
Állomások száma | 20 |
Járművek száma | 37 szerelvény (222 kocsi)[2] |
Járműtelep | Kőér utca |
Nyomtáv | 1435 mm |
Megengedett sebesség | 70 km/h |
Áramellátás | 750V (825V betáplált) egyenáram (harmadik sín) |
Üzemeltető | Budapesti Közlekedési Zrt. |
A Wikimédia Commons tartalmaz Budapesti M3-as metróvonal témájú médiaállományokat. |
Az M3-as metróvonal (észak–déli metróvonal) a budapesti metróhálózat leghosszabb vonala, mely Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között üzemel – a 2017-ben kezdődött felújítás ideje alatt korlátozottan. A Budapesten jelenleg működő metróvonalak főirányaira vonatkozó elképzelések nem új keletűek, már a földalatti vasút 20. század elején készült építési terveiben – és azt követően is – fellelhetők. Ez kézenfekvő, mivel a földalatti vasút javasolt nyomvonalai követték a forgalom, illetve az utasszállítási igény kialakult főirányát. A budapesti földalatti vasút építéséről 1950-ben hozott kormányhatározat már említést tesz az észak–déli vonal nyomvonaláról és építéséről is. Később, a kelet–nyugati vonal továbbépítését jóváhagyó 3428/1963. számú kormányhatározat már teljesen előírta az észak–déli metróvonal beruházási programjának elkészítését is. E határozat alapján 1966-ban elkészült az észak–déli, a mai M3-as vonal beruházási programjának tervdokumentációja.
A Határ úti metróállomás úgy épült meg, hogy onnan a vonal Kispest felé, az Üllői út irányába bármikor továbbépíthető. Az M3-as vonal építése 1970-ben kezdődött meg; jelenlegi forgalmi hossza 16,3 km, építési hossza 17,3 km, állomásainak száma 20.
Története
A beruházási célban kitűzött nyomvonalként az újpesti István tér és a kispesti Vörös Csillag Traktorgyár közötti összeköttetés szerepelt. A program jóváhagyása során – elsősorban anyagi okok miatt – olyan döntés született, hogy a vonal Újpest, István tér és Kispest, Határ út között épüljön meg. A kitűzött határidő az 1985. év vége, a tervezett vonalhossz 14,8 km, az állomások száma 19 volt. A beruházási programot 1968-ban hagyták jóvá, az építés 1970-ben kezdődött el, és megszakítás nélkül folytatódott 1990 végéig.
Időközben a vonal déli végállomása a Határ úti csomópontból Kőbánya-Kispest MÁV-állomás mellé, az északi végállomás pedig Káposztásmegyerre került, mivel ott egy új városrész építését kezdték el. A vonal tervezett hossza ekkor 20,5 km-re, az állomások száma 24-re változott. A káposztásmegyeri lakótelepet már úgy tervezték, hogy ott a metróépítés számára a szükséges helyet szabadon hagyták. Budapest fejlesztésében ez lett volna az első eset, amikor egy új városrész tömegközlekedési feladatait a városrész építésével egy időben és összehangoltan megoldják. Az építés ideje alatt bekövetkezett gazdasági-politikai változások ezt végül megakadályozták. A vonal északi végállomása jelenleg Újpest-központban van. A tervezett Rózsa utca, Rákospalota-Újpest, és Szilas-patak metróállomások nem készültek el, de a felszíni pálya egy szakasza igen, ezt a 14-es villamos használja.
Az ún. kék metró első szakaszát 1976-ban adták át a Deák Ferenc tér és a Nagyvárad tér között. Ugyanebben az évben készült el az UVATERV irodájában egy átfogó térkép a jövőre vonatkozó metrófejlesztésekről. Ezen még úgy szerepelt a 3-as vonal, hogy dél felé a Határ útig a ma is ismert nyomvonalon halad, majd innen egy leágazás vezetett volna Kőbánya-Kispestig, a vonal többi része pedig Kispesten keresztül egészen Ferihegyig. A Határ úti állomás úgy is épült meg, hogy bármikor tovább lehet folytatni Ferihegy irányába, de ez mindmáig nem valósult meg. 1980-ra csak a Kőbánya-Kispestig húzódó szárnyvonal (azaz jelenlegi állapotában végleges fővonali szakasz) készült el. Az észak felé tervezett vonalvezetés még érdekesebb volt: körülbelül a mai Újpest-városkapu állomásnál kettéágazott volna. Az egyenesen továbbhaladó szakasz vezetett volna Káposztásmegyerre, a kelet felé elkanyarodó pedig Újpest-központ után továbbhaladt volna Rákospalota-Újpestig, sőt onnan tovább egy feltehetően tervezett lakótelephez, mely a Szilas-patak partján épült volna fel, a mai M3-as autópálya bevezető szakaszánál, a város határában. Itt a vonal egy járműtelepet is kapott volna, melyet közösen használt volna az egészen idáig húzódó, a másik irányból érkező M4-es metróvonallal.[3]
Egy pár évvel későbbi tervezeten már revideálták a terveket. Az északi szakaszon az egyenes vonalban haladó káposztásmegyeri szakaszt (melyen Zsilip utca, UTE Stadion, Újpesti temető, Szilas-patak, Káposztásmegyeri lakótelep megállóhelyek létesültek volna) törölték a tervek közül, és már csak a kelet felé tartó szakasz szerepelt itt (amerre ma is halad: Újpest-városkapu, Újpest-központ, Rózsa utca, Rákospalota-Újpest, Szilas-patak, Káposztásmegyeri lakótelep, a Szilas-pataknál egy járműteleppel). A 3-as és 4-es vonal közös végállomását és járműtelepét (mely ezen a térképen Rákospalota, új városközpont néven szerepel) szintén törölték a tervek közül. Ezen a térképen szerepel a Gyöngyösi utcai megálló is, melyet két megálló, a Thälmann utca (ma kb. a Csavargyár u. térsége) és a Szekszárdi út összevonásával, költségcsökkentési céllal terveztek. Dél felé a ferihegyi szakaszt is lemondták.[4] Az újpesti meghosszabbítás újabb fejleményeiről l. a Nyomvonala szakaszt és az Újpest-központ (metróállomás) szócikket.
1981-ben a Deák tér és a Lehel tér (akkor: Élmunkás tér) közötti szakaszt helyezték üzembe, amit 1984-ben a Göncz Árpád városközpontig (akkor: Árpád híd) továbbépítettek.
Jelenlegi formájában 1990 óta létezik a vonal, ekkor adták át a Göncz Árpád városközpont–Újpest-központ közötti szakaszt. A vonalon közlekedő szerelvények 1990 óta Automatikus Vonatvezető Rendszerrel (AVR) ellátva, egyvezetős üzemben közlekednek.
A 3-as metró szakaszainak átadása | ||||
---|---|---|---|---|
Év és szakasz | szakaszhossz (km) | |||
Deák tér–Nagyvárad tér (1976) | 3,7 | |||
Nagyvárad tér–Kőbánya-Kispest (1980) | 4,6 | |||
Deák tér–Élmunkás tér (1981) | 2,3 | |||
Élmunkás tér–Árpád híd (1984) | 1,7 | |||
Árpád híd–Újpest-Központ (1990) | 4,0 | |||
A metróvonal több mint 30 éves pályája olyan rossz műszaki állapotba került, hogy 2011. december 13-ától a teljes vonalon 60 km/h-ra korlátozták az alkalmazható legnagyobb sebességet.[5] A növekvő számú pályahibákat elsősorban az alagút egyre romló szigetelésén átszivárgó talajvíz okozta. Az agresszív talajvíz komoly mértékben tönkretette a metróvonal pályalemezét, illetve korrodálta a sínleerősítéseket. A pályahibák miatt egyre több metrószerelvény szenvedett forgóváz-repedést, ezért, valamint a pályalemezre ható dinamikus erők csökkentése érdekében korlátozták a sebességet.[6] A metróvonal felújítását a BKV régóta tervezte, azonban forráshiány és a 4-es metró folyamatosan növekvő építési költségei következtében mindig lekerült a napirendről. Ideiglenes megoldásként 2014. július elejétől 2015. június végéig délről fokozatosan észak felé haladva a BKV síncseréket végzett, használt, de jó állapotú sínszálak beépítésével.
A 2017–2023-as felújítás
Ebben a szakaszban aktuális eseményről, jelenségről vagy egyéb témáról számolunk be. Az itt közöltek az idő múlásával jelentősen megváltozhatnak, pontosításra, helyreigazításra szorulhatnak. Legutóbbi módosítás: 2021. május 31. |
2017. november 4-én kezdődött, és várhatóan 2023-ig[7] tart a metróvonal felújítása. Első ütemben a Dózsa György út és az Újpest-központ közötti állomásokat újították fel, ami a kezdeti tervek szerint 2018 végéig tartott volna.[1] Az északi szakaszon 2019. március 30-án indult újra az utasforgalom, és a déli szakaszt 2019. április 6-án kezdték el felújítani.[8][9][10] A 137,5 milliárd forintos beruházás[1] nem tartalmazza az összes állomás akadálymentesítését, mert Tarlós István főpolgármester szerint nincs rá pénz.[11] 2018. február 5-én kilenc ellenzéki párt kezdett aláírásgyűjtésbe a teljes körű akadálymentesítésről népszavazás kiírásáért,[12] 2018. február 7-én a főváros beleegyezett, hogy a 20-ból 18 állomást fognak akadálymentesíteni. A fennmaradó két állomás (a Pöttyös utca és az Ecseri út) akadálymentesítésének finanszírozásáról további tárgyalások folynak.[13][14] Tarlós István főpolgármester a felújított északi szakasz átadásakor úgy nyilatkozott: „minden állomás akadálymentes lesz”, és „mégis megoldható a légkondicionálás”.[15]
A felújítási munkálatok befejeztével a vonal két állomásának neve megváltozott: Újpest-Központ végállomás neve Újpest-központra módosult (kis „k” betűvel), hasonlóan az M4-es metróvonal Újbuda-központ állomásához (2019. március 30.), illetve Újpest-Városkapu neve Újpest-városkapu lett (szemben a tervezett Újpest vasútállomás névvel).[16] A déli végállomás, Kőbánya-Kispest neve is megmarad (szemben a korábban tervezett Kőbánya-Kispest vasútállomás névvel). Az Árpád híd állomás tervezett átnevezése szintén elmaradt a felújítási munkálatokkal, ám 2020 januárjában mégis Göncz Árpád városközpont lett az állomás új neve.[17]
A felújított déli szakaszt 2020. október 22-én adták át, november 7-től pedig elkezdődött a középső szakasz felújítása is, ezalatt a metró a Kőbánya-Kispest – Nagyvárad tér, illetve a Lehel tér – Újpest-központ útvonalakon közlekedik.
Járművek
A vonalon először Ev3, majd 1980-tól vegyesen Ev3 és 81–717/714 típusú szerelvények jártak. 2018 óta ezek felújított változata jár 81–717.2K/714.2K típusnév alatt.
Ezen a vonalon közlekedett 1991 és 1995 között a magyar gyártású Ganz–Hunslet G2 típusú prototípus metrószerelvény, ami sosem került sorozatgyártásra.
2013-ban felmerült, hogy a rendkívül rossz állapotban lévő szerelvények legalább egy részét lecserélik 2015-ig.[18] Vita folyt arról, hogy új szerelvények kerüljenek-e beszerzésre, de végül az alacsonyabb beruházási költség miatt a korábbi szerelvények felújítása mellett döntöttek.[19][20]
A felújítási projektre 2015 nyarán írták alá a szerződést a moszkvai polgármesterrel. A 222 kocsira a teljes összköltség 69 milliárd forint lett. 2016 januárjában elindult az első felújításra váró szerelvény Moszkvába. (Az utat nem Ukrajnán keresztül, hanem Szlovákián, Lengyelországon és Fehéroroszországon átkelve tette meg.) 2016 májusában megérkezett az első felújított szerelvény Budapestre, amely a próbák elvégzése és a típusengedély beszerzése után 2017. március 20-án, hétfő délután állt forgalomba.[21] 2018. április 3-tól már csak felújított szerelvények járnak a vonalon.[22]
Bár felújítási projektre írták ki a pályázatot, tulajdonképpen új szerelvények kerültek forgalomba, annyira kevés elemét lehetett csak felhasználni a régi metrókocsiknak.[23][24]
Problémák a felújított szerelvényekkel
Az első forgalomba állt felújított szerelvényt már másnap visszarendelték a kocsiszínbe, ajtóhiba miatt.[25] Egy nappal később újra forgalomba került,[26][27] de a következő napokban is problémák voltak az új metrókocsikkal.[28] A hibák kijavítása után a felújított szerelvények fokozatosan álltak forgalomba.
2017 júniusában az egyik szerelvényen az utastájékoztató audiorendszer megzavarodott, egy másiknak pedig nem nyílt ki az ajtaja,[29] majd a járművek további meghibásodásai miatt a BKV Zrt. bejelentette, hogy 800 millió forintot meghaladó kötbérigényt nyújtott be a felújítást végző gyár felé. A Metrovagonmast ezen kívül felszólították a hibák azonnali javítására, melynek elmaradása esetén további szankciókat helyeztek kilátásba.[30] Ameddig a hibát a Metrovagonmas nem orvosolta, a felújított szerelvények nem közlekedhettek.[31]
Mivel a tárgyalások nem vezettek eredményre, 2019 februárjában a BKV pert indított a Metrovagonmas ellen, immár hatmilliárd forintnak megfelelő kötbért követelve. 2020 januárjában az elsőként érkezett szerelvények közül egyet ki kellett vonni a forgalomból, mert a rozsdásodás olyan mértéket öltött a padlólemezeknél, hogy félő volt, azok beszakadnak. Ezeket garanciálisan javítania kell a gyártónak, és az állásidőre kártérítést kell fizetnie, azonban eddig sem fizettek, ezért is indult meg a per ellenük.[32]
Főbb jellemzői
Műszaki paraméterek | |
---|---|
A forgalmi vágányok építési hossza | 17,39 km |
Az alagúti szakasz hossza | 15,5 km |
Az állomások száma | 20 db |
Átlagos állomástávolság | 866,3 m |
Legrövidebb állomásköz | 469 m |
Leghosszabb állomásköz | 1753 m |
A legnagyobb állomási mélység | 28,2 m |
A főszellőző ventilátorok száma | 65 db |
Maximális sebesség | 70 km/h |
Szállítási paraméterek[forrás?] | |
Napi üzemidő (hétköznap) | Újpest-központ → Nagyvárad tér: 4:21–23:44 Nagyvárad tér → Újpest-központ: 4:35–0:06 |
Napi üzemidő (hétvége) | Újpest-központ → Lehel tér: 4:21–23:52 Lehel tér → Újpest-központ: 4:38–0:12 |
Menetidő | hétköznap 23 perc, hétvégén 11 perc |
Napi utasszám (munkanapokon) | 626 179 fő |
Legnagyobb szállítási kapacitás | 28 200 utas/h |
Legnagyobb forgalmú állomás napi utasforgalma | 75 976 fő |
Legnagyobb forgalmú állomás csúcsórai utasforgalma | 9 792 felszálló |
A legkisebb követési időköz | 150 másodperc |
A legnagyobb követési időköz | 10 perc |
Szerelvényekre vonatkozó adatok | |
A vontatás üzemi feszültsége | 825 V egyenáram |
Járműállomány | 37 db (Metrovagonmas típusú hatkocsis szerelvény) |
Csúcsidőben közlekedő vonatok száma | 29+2 db |
Nyomvonala
A metró nyomvonala főként Budapest két forgalmas sugárútja, a Váci út és az Üllői út alatt halad.
Az eredeti tervekben szerepelt a vonal meghosszabbítása Káposztásmegyerig, ahol a végállomás és a járműtelep helyét ki is hagyták (utóbbit jellegzetes „metrós” betonkerítéssel elkerítve). A pénz és a politikai akarat hiánya miatt azonban ez a beruházás évtizedek óta várat magára. 2008 márciusában jelentette be Újpest polgármestere, hogy pert indítanak a főváros ellen károkozás miatt (mivel sokan épp a metró reményében költöztek oda az 1990-es években, és a tervezett nyomvonalon lévő ingatlanok máig forgalomképtelenek, valamint a BKV járatritkítási terveket is nyilvánosságra hozott), amellyel elsősorban azt szeretnék elérni, hogy mégis továbbépítsék a metrót öt-hat megállóval.[33] 2013-ban bejelentették, hogy meghosszabbítják a nyomvonalat a Rákospalota-Újpest vasútállomásig vagy Káposztásmegyerig.[18] 2018-ban a meghosszabbítására kiírt tervezői közbeszerzés lezárult. A nyertes cégek az előkészítés keretében, az engedélyeztetéshez és a kivitelezéshez szükséges terveket készítik el 4,9 kilométernyi kétvágányú metrópálya, négy állomás (2 felszín alatti, és 2 felszín feletti), és egy karbantartó, takarító járműtelep megépítéséről.[34][35]
Az újpesti meghosszabbítás hatévesre tervezett munkálatainak megkezdését 2022-re tűzték ki. Az új megállók a Rózsa utca, Rákospalota-Újpest, Óceánárok utca és Bőröndös utca lennének, Megyeri út végállomással. Bővebben l. az Újpest-központ (metróállomás) szócikkben.
Korábban az is szóba került, hogy ha felújítják, akkor a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérig meghosszabbítják.[36][37]
A pótlóbusz megállóhelyei
|
A 2020 novemberében életbe lépett menetrend: a metró Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér, valamint a Lehel tér és Újpest-Központ között közlekedik, a Nagyvárad tér és a Lehel tér között az M3-as jelzésű busz közlekedik. |
M3 (Nagyvárad tér M ◄► Lehel tér M) | |||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Perc (↓) | Megállóhely | Perc (↑) | Átszállási kapcsolatok | Fontosabb létesítmények | |||||
0 | Nagyvárad tér M végállomás |
19 | 2M, 24 84M, 94M, 281 |
| |||||
2 | Semmelweis Klinikák M | 16 |
| ||||||
4 | Corvin-negyed M | 13 | 4, 6 |
| |||||
7 | Kálvin tér M | 11 | 47, 48, 49 72O, 83 9, 15, 115 |
| |||||
A pótlóbusz a Ferenciek tere metróállomás helyett az Astoriánál áll meg. A Ferenciek tere ebből a megállóból a vastaggal jelzett autóbuszjáratokkal közelíthető meg. | |||||||||
9 | Astoria M | 9 | 47, 48, 49 72O, 74 5, 7, 8MP, 9, 110, 112, 133E, 178MP |
| |||||
11 | Deák Ferenc tér | 7 | 47, 48, 49 72M, 73M 9, 16, 105 |
| |||||
13 | Arany János utca M | 4 | 72M, 73M 9, 15, 115 |
| |||||
16 | Nyugati pályaudvar | 2 | 4, 6 72M, 73M 9, 26, 91, 191, 291 S20 S21 S50 Z50 S70 G70 Z70 S71 G71 S72 Z72 IC, EC, sebesvonat |
| |||||
19 | Lehel tér M végállomás |
0 | 14 76 15, 115 |
|
A metró megállóhelyei
(Kőbánya-Kispest ◄► Nagyvárad tér és Lehel tér ◄► Újpest-központ) | |||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Perc (↓) | Állomás | Perc (↑) | Átszállási kapcsolatok | Fontosabb létesítmények | |||
0 | Kőbánya-Kispest végállomás ♿ |
9 | 68, 85, 85E, 93, 93A, 98, 98E, 136E, 148, 151, 182, 182A, 184, 193E, 200E, 202E, 282E, 284E 575, 576, 577, 578, 580, 581 S20 S21 S36 G43 S50 G50 Z50 IC, sebesvonat, gyorsvonat, expresszvonat P+R (KöKi Terminál) P+R (Kőbánya-Kispest) |
| |||
3 | Határ út | 7 | 42, 50, 52 66, 66B, 66E, 84E, 89E, 94E, 99, 123, 123A, 194, 194B, 194M, 199, 294E 626, 628, 629, 654, 660 1080, 1110 |
| |||
4 | Pöttyös utca | 6 |
| ||||
5 | Ecseri út | 4 | 3 181, 281 |
| |||
7 | Népliget ♿ |
2 | 1, 1M 607, 608, 626, 628, 629, 630, 631, 632, 633, 635, 636, 650, 653, 655, 656, 660, 661, 705 1080, 1081, 1085, 1087, 1090, 1092, 1094, 1110, 1111, 1113, 1115, 1120, 1121, 1125, 1131, 1134, 1136, 1172, 1173, 1174, 1175, 1176, 1177, 1183, 1184, 1185, 1188, 1189, 1190, 1193, 1194, 1201, 1205, 1212, 1215, 1216, 1229, 1251, 1253, 1254, 1257, 1268 |
| |||
9 | Nagyvárad tér | 0 | M3 2M, 24 281 |
| |||
X | Semmelweis Klinikák | X | Lezárt állomás, a Nagyvárad tér és a Lehel tér között az M3-as jelzésű pótlóbusz közlekedik. | ||||
Corvin-negyed | |||||||
Kálvin tér | |||||||
Ferenciek tere | Lezárt állomás, a Kálvin tér felől a 15-ös és 115-ös, az Astoria felől pedig a Rákóczi úti buszjáratokkal közelíthető meg. | ||||||
Deák Ferenc tér | Lezárt állomás, a Nagyvárad tér és a Lehel tér között az M3-as jelzésű pótlóbusz közlekedik, vagy a 9-es busszal, illetve a 72M és 73M trolikkal közelíthető meg. | ||||||
Arany János utca | |||||||
Nyugati pályaudvar | Lezárt állomás, a Nagyvárad tér és a Lehel tér között az M3-as jelzésű pótlóbusz közlekedik, vagy a Lehel tér felől az M14-es busszal közelíthető meg. | ||||||
0 | Lehel tér | 11 | M3, M14 14 76 15, 115 |
| |||
1 | Dózsa György út | 9 | 75, 79M |
| |||
3 | Göncz Árpád városközpont ♿ |
7 | 1, 1M 26, 32, 34, 106, 115, 120 800, 801, 805, 810, 815, 820, 830, 832, 840 |
| |||
5 | Forgách utca ♿ |
6 | 32 | ||||
7 | Gyöngyösi utca ♿ |
4 | 15, 105 |
| |||
9 | Újpest-városkapu ♿ |
2 | 104, 104A, 121, 122, 196, 196A, 204 300, 302, 303, 305, 308, 309, 310, 312, 313, 314, 315, 316, 318, 319, 320, 321, 872, 880, 882, 883, 884, 889, 890, 893 1010, 1011, 1013, 1014 S72 Z72 S76 P+R |
| |||
10 | Újpest-központ végállomás ♿ |
0 | 12, 14 25, 30, 30A, 104, 104A, 120, 147, 170, 196, 196A, 204, 220, 230, 270 308, 309, 310, 313, 314, 315, 316, 317, 318, 319, 320, 321 |
|
Állomástávolságok
# | Szakasz | Kőbánya-Kispest → Újpest-központ | Újpest-központ → Kőbánya-Kispest |
---|---|---|---|
1. | Kőbánya-Kispest – Határ út | 1741 | 1753 |
2. | Határ út – Pöttyös utca | 621 | 621 |
3. | Pöttyös utca – Ecseri út | 620 | 620 |
4. | Ecseri út – Népliget | 958 | 958 |
5. | Népliget – Nagyvárad tér | 819 | 819 |
6. | Nagyvárad tér – Semmelweis Klinikák | 1080 | 1078 |
7. | Semmelweis Klinikák – Corvin-negyed | 516 | 514 |
8. | Corvin-negyed – Kálvin tér | 937 | 941 |
9. | Kálvin tér – Ferenciek tere | 468 | 481 |
10. | Ferenciek tere – Deák Ferenc tér | 671 | 689 |
11. | Deák Ferenc tér – Arany János utca | 652 | 652 |
12. | Arany János utca – Nyugati pályaudvar | 822 | 832 |
13. | Nyugati pályaudvar – Lehel tér | 828 | 826 |
14. | Lehel tér – Dózsa György út | 793 | 783 |
15. | Dózsa György út – Göncz Árpád városközpont | 904 | 904 |
16. | Göncz Árpád városközpont – Forgách utca | 692 | 692 |
17. | Forgách utca – Gyöngyösi utca | 1183 | 1183 |
18. | Gyöngyösi utca – Újpest-városkapu | 1325 | 1329 |
19. | Újpest-városkapu – Újpest-központ | 796 | 799 |
Galéria
-
Kőbánya-Kispest végállomás 2005-ben
-
Egy 81-717 típusú szerelvény Kőbánya-Kispest és Határ út között
-
Az alagút bejárata előtti szakasz Határ út és Kőbánya-Kispest között
-
Határ út állomás
-
Klinikák állomás
-
Corvin-negyed állomás
-
Gyöngyösi utca állomás
-
Újpest-városkapu állomás
-
Felújított M3-as szerelvény Újpest-Központ állomáson
-
A Pöttyös utcánál 2020-ban
Jegyzetek
- ↑ a b c Szabó Zsolt: Novemberben kezdődik a 3-as metró felújítása. Magyar Nemzet, 2017. szeptember 4. (Hozzáférés: 2018. január 16.)
- ↑ http://hbweb.hu/jarmu/bkv_817146m_cim.htm
- ↑ Zubreczki Dávid: Metróval Ferihegyről Rákospalotára?: Ráadásul átszállás nélkül??? Meglepő hálózati terv bukkant fel a Fortepanon. Urbanista blog (2016. április 18.) (Hozzáférés: 2018. január 16.)
- ↑ Zubreczki Dávid: A Madách sugárúton is megállt volna az 5-ös metró. Index Mindeközben (2016. április 19.) (Hozzáférés: 2018. január 16.)
- ↑ Tenczer Gábor: Keddtől korlátozzák a metró sebességét. Index, 2011. december 12. (Hozzáférés: 2018. január 16.)
- ↑ Tossenberger Adél: Rohad a 3-as metró: kommunikációs trükk lenne?. HVG.hu, 2011. december 13. (Hozzáférés: 2018. január 16.)
- ↑ „A középső vonalszakasz forgalomba helyezése 2023 januárjában várható, ami megfelel a projekt európai uniós forrásból történő költségelszámolás időzítésének.” Tovább csúszhat a 3-as metró felújítása: még több mint két évig még pótlózhatunk? (Pénzcentrum/MTI, 2020. december 22.)
- ↑ Dull Szabolcs: Csúszás a 3-as metrónál: tavasszal lesz kész az északi szakasz. index.hu, 2018. október 19.
- ↑ Szombaton adják át a 3-as metró felújított szakaszát. Index.hu, 2019. március 28.
- ↑ Az M3-as metró felújításához kapcsolódó forgalmi változások. BKK, 2019. március 28.
- ↑ Zelki Benjámin: Tarlós István: Légkondi és büfékocsi is legyen a 3-as metrón?. HVG.hu, 2017. június 30. (Hozzáférés: 2018. január 16.)
- ↑ Thüringer Barbara: Elindult az ellenzéki pártok aláírásgyűjtése a 3-as metró akadálymentesítéséért. index.hu, 2018. február 5. (Hozzáférés: 2018. március 19.)
- ↑ A kormány és a főváros a teljes körű akadálymentesítés mellé állt – A MEOSZ meggyőzte a döntéshozókat. meosz.hu, 2018. február 7. (Hozzáférés: 2018. február 7.)
- ↑ Akadálymentesítés. m3felujitas.hu. (Hozzáférés: 2019. április 1.)
- ↑ Átadták a hármas metró felújított szakaszát, és még klíma is lehet benne. hvg.hu, 2019. március 30. (Hozzáférés: 2019. április 1.)
- ↑ Állomásnevek változása a metrófelújítás után. Az M3 metróvonal infrastruktúra rekonstrukció projekt hivatalos honlapja, 2018. január 19. [2018. január 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. január 19.)
- ↑ Molnár Réka: Göncz Árpád Városközpont lesz az Árpád híd metrómegálló új neve. index.hu, 2020. január 30. (Hozzáférés: 2020. július 18.)
- ↑ a b B. Horváth Lilla: Cserélnék és továbbépítenék a 3-as metrót. Világgazdaság, 2013. március 7. (Hozzáférés: 2018. január 16.)
- ↑ A felújított 3-as metró: Uraim, vettünk valamit. 444.hu, 2016. május 15. (Hozzáférés: 2018. május 17.)
- ↑ Nem drágább új metrókocsikat venni, mint a tervezett felújítás. 444.hu, 2015. május 28. (Hozzáférés: 2018. május 17.)
- ↑ Tenczer Gábor, Szémann Tamás: Elindult az első felújított orosz metrókocsi Budapesten. Index, 2017. március 20. (Hozzáférés: 2018. január 16.)
- ↑ Tenczer Gábor, Szémann Tamás: Keddtől csak felújított metrókocsik viszik az utasokat a 3-as vonalon. Budapest portál, 2018. április 3. (Hozzáférés: 2018. május 17.)
- ↑ A gyártó elismerte, nem felújítás a metrótender. VS.hu, 2016. november 13. [2018. május 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. május 17.)
- ↑ Szalai Anna: Nagy metrótrükk: új lett, maradhat?. NOL, 2016. június 2. [2016. június 20-i dátummal az [ eredetiből] archiválva].
- ↑ Tenczer Gábor: Máris lerobbant a felújított orosz metró. Index, 2017. március 21. (Hozzáférés: 2018. január 16.)
- ↑ Ráti József: Újra forgalomba állt az orosz metró. Index, 2017. március 22. (Hozzáférés: 2018. január 16.)
- ↑ Tenczer Gábor: Megint nem járt a felújított orosz metró. Index, 2017. március 23. (Hozzáférés: 2018. január 16.)
- ↑ Hudák Hajnal: Megint leállították az orosz metrót. Index, 2017. március 24. (Hozzáférés: 2018. január 16.)
- ↑ Tenczer Gábor: Most már dadog is a felújított orosz metró. Index, 2017. június 21. (Hozzáférés: 2018. január 16.)
- ↑ Hudák Hajnal: Azonnali intézkedést követel a metrók felújítójától a BKV. Index, 2017. március 24. (Hozzáférés: 2018. január 16.)
- ↑ 3-as metró: a héten újra lehet utazni a felújított, de a hibák miatt kivont szerelvényeken. 24.hu, 2017. július 3. (Hozzáférés: 2018. január 16.)
- ↑ Szalai Anna: M3-as metrókocsik: a rozsdásodásnál is nagyobb a baj. mfor.hu, 2020. január 3. (Hozzáférés: 2020. január 3.)
- ↑ Újpest Káposztásmegyerig kényszerítené a 3-as metrót. index.hu. Index (2008. március 13.) (Hozzáférés: 2018. január 16.)
- ↑ Megkezdődhet a tervezés. Újpest kerület honlapja, 2018. november 11. [2019. március 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 17.)
- ↑ Kiírták a tendert a 3-as metró meghosszabbítására. (Hozzáférés: 2019. január 7.)
- ↑ 3-as metróvonal jellemzői. metros.hu (Hozzáférés: 2018. január 16.)
- ↑ Bohus Péter: Ferihegyig érhet a 3-as metró. index.hu. Index (2004. november 19.) (Hozzáférés: 2018. január 16.)
Források
- bkk.hu: Az M3-as metró menetrendje
- bkk.hu: Műholdas járatkövető-rendszer (BudapestGO)
- online.winmenetrend.hu: Forgalmi számok a Winmenetrend adatbázisában
További információk
- A metrót üzemeltető BKV Zrt. honlapja
- Honlap a budapesti metróról
- 'A budapesti közlekedés jelenlegi helyzete civil szemmel'
- Újpest-városkapu állomás közelebbről
- 1976. december 31-én átadják a forgalomnak az észak-déli metró első, Deák Ferenc tér és Nagyvárad tér közötti szakaszát (videó)
- Az M3 metróvonal infrastruktúra rekonstrukció projekt hivatalos honlapja
- Budapest metróvonalai
- 1976-ban megnyílt vasútvonalak
- Budapest IV. kerületének közlekedése
- Budapest V. kerületének közlekedése
- Budapest VI. kerületének közlekedése
- Budapest VII. kerületének közlekedése
- Budapest VIII. kerületének közlekedése
- Budapest IX. kerületének közlekedése
- Budapest X. kerületének közlekedése
- Budapest XIII. kerületének közlekedése
- Budapest XIX. kerületének közlekedése