Lettország az Eurovíziós Dalfesztiválokon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen MrSilesian (vitalap | szerkesztései) 2021. május 26., 15:00-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Háttér)
Lettország
Adatok
Műsorsugárzó
Nemzeti válogatóSupernova (2015–2020)
belső kiválasztás (2021)
nemzeti döntő (2000–2004)
Részvételek és eredmények
Részvételek21 (10 döntő)
Első részvétel2000
Legjobb eredmény1. (2002)
Legrosszabb eredményutolsó (2009 elődöntő, 2010 elődöntő, 2013 elődöntő, 2017 elődöntő, 2021 elődöntő)
Összpontszám a döntőkben 2004 óta638 (35.)
Külső hivatkozások
HonlapA LTV eurovíziós honlapja
Lettország profilja a eurovision.tv-n
SablonWikidataSegítség

Lettország eddig huszonegy alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon.

A lett műsorsugárzó a Latvijas Televīzija, amely 1993-ban lett tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 2000-ben csatlakozott a versenyhez.

Története

Évről évre

A 2003-as verseny helyszíne.

Lettország 2000-ben vett részt először a dalversenyen, és rögtön a harmadik helyig jutottak. A következő évben nem sikerült megismételniük a sikert, és az 1993 és 2003 között érvényben lévő kieséses rendszer értelmében nem is vehettek volna részt a 2002-es versenyen, de Portugália visszalépése után nekik ajánlották fel az üres helyet. Ők éltek vele, és végül Marie N-nek köszönhetően meg is nyerték a versenyt, így a 2003-as versenynek Riga adhatott otthont. Viszont hazai pályán mindössze a huszonnegyedik helyen végeztek a huszonhat fős mezőnyben, ez a verseny történetében az egyik legrosszabb helyezés volt akkoriban a házigazda számára. 2004-ben nem sikerült továbbjutniuk az elődöntőből, és a következő évben is mindössze pár ponton múlt, hogy nem estek ki, a döntőben viszont az ötödik helyet sikerült megszerezniük. A jó eredménynek köszönhetően a következő évben automatikusan döntősek voltak, ott azonban nem sikerült megismételniük a sikert, 16. helyen végeztek, csak úgy, mint egy évvel később. 2008-ban is sikerrel vették az elődöntőt, a döntőben viszont 12.-ek lettek.

A következő 6 évben egyszer sem jutottak a döntőbe, ráadásul 2009-ben, 2010-ben és 2013-ban az elődöntő utolsó helyén végeztek. 2015-ben aztán megszakadt a sikertelenségi sorozat: a második elődöntőben második, majd a döntőben a 6. helyet érték el. 2016-ban ismét továbbjutottak, és a döntőben 15.-ek lettek. 2017-ben azonban ismét kiestek az elődöntőben, ahol utolsók lettek. Lettország azóta nem jutott döntőbe, összesítésben utolsó helyen végeztek.

2020-ban Samanta Tīna képviselte volna az országot, azonban március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt. A lett műsorsugárzó jóvoltából végül újabb lehetőséget kapott az ország képviseletére a következő évben. Az énekesnőnek végül nem sikerült továbbjutnia a döntőbe.

Nyelvhasználat

A nyelvhasználatot korlátozó szabály 1999-ig volt érvényben, vagyis Lettország 2000-es debütálásakor már szabadon megválaszthatták az indulók, hogy milyen nyelvű dallal neveznek.

Lettország eddigi huszonegy dalából a legtöbbet, szám szerint tizennyolcat angol nyelven adtak elő, egyet lett nyelven, egyet olasz és egyet orosz nyelven

2004-ben énekeltek először és utoljára anyanyelvükön a dalfesztivál történetében, bár 2014-es daluk tartalmazott egy mondatot lett nyelven.[1] 2007-ben olasz nyelvű dallal neveztek, 2009-es indulójuk pedig orosz nyelven énekelt.

Nemzeti döntő

Lettország nemzeti döntője a Supernova (régebben Dziesma és Eirodziesma) nevet viseli, és az ország debütálása óta minden alkalommal megrendezték.

A benevezett dalok közül egy zsűri választja ki azt a tízet (2002-ben tizenötöt), melyek részt vehetnek a döntőben. A döntőben a nézők választják ki a kedvencüket telefonos szavazás segítségével. 2003 óta kétfordulós a szavazás. Az első körből az első három helyezett jut tovább, és a második fordulóban már csak ezekre lehet szavazni.[2]

Résztvevők

Év Előadó Dal Magyar fordítás Döntő Pontszám Elődöntő Pontszám
2000 Brainstorm My Star Csillagom 3. 136 Nem volt elődöntő
2001 Arnis Mednis Too Much Túl sok 18. 16
2002 Marie N I Wanna Akarok... 1. 176
2003 F.L.Y. Hello From Mars Üdvözlet a Marsról 24. 5
2004 Fomins és Kleins Dziesma par laimi Egy dal a boldogságról Nem jutott be a döntőbe 17. 23
2005 Walters és Kazha The War Is Not Over Nincs vége a háborúnak 5. 153 10. 85
2006 Cosmos I Hear Your Heart Hallom a szívedet 16. 30 Automatikusan döntős
2007 Bonaparti.lv Questa notte Ma éjjel 16. 54 5. 168
2008 Pirates of The Sea Wolves of The Sea A tenger farkasai 12. 83 6. 86
2009 Intars Busulis Probka Dugó Nem jutott be a döntőbe 19. 7
2010 Aisha What For? Minek? Nem jutott be a döntőbe 17. 11
2011 Musiqq Angel in Disguise Angyal álruhában Nem jutott be a döntőbe 17. 25
2012 Anmary Beautiful Song Csodálatos dal Nem jutott be a döntőbe 16. 17
2013 PeR Here We Go Gyerünk Nem jutott be a döntőbe 17. 13
2014 Aarzemnieki Cake to Bake Tortát sütni Nem jutott be a döntőbe 13. 33
2015 Aminata Love Injected Befecskendezett szerelem 6. 186 2. 155
2016 Justs Heartbeat Szívverés 15. 132 8. 132
2017 Triana Park Line Vonal Nem jutott be a döntőbe 18. 21
2018 Laura Rizzotto Funny Girl Vicces lány Nem jutott be a döntőbe 12. 106
2019 Carousel That Night Az az éjszaka Nem jutott be a döntőbe 15. 50
2020 Samanta Tīna Still Breathing Még mindig lélegzem Elmaradt a verseny
2021 Samanta Tīna The Moon Is Rising Felkel a Hold Nem jutott be a döntőbe 17. 14

Rendezések

Év Város Helyszín Műsorvezető(k)
2003 Lettország Lettország, Riga Skonto Hall Marie N, Renārs Kaupers

Háttér

Év Rendező Kommentátor Pontbejelentő
2000 svéd Stockholm Kārlis Streips Lauris Reiniks
2001 dán Koppenhága Renārs Kaupers
2002 észt Tallinn Ēriks Niedra
2003 lett Riga Ģirts Līcis
2004 török Isztambul Lauris Reiniks
2005 ukrán Kijev Marie N
2006 görög Athén Mārtiņš Freimanis
2007 finn Helsinki Janis Šipkevics
2008 szerb Belgrád Kristīne Virsnīte
2009 orosz Moszkva Roberto Meloni
2010 norvég Oslo Kārlis Būmeistars
2011 német Düsseldorf Valters Frīdenbergs és Kārlis Būmeisters Aisha
2012 azeri Baku Valters Frīdenbergs
2013 svéd Malmö Anmary
2014 dán Koppenhága Ralfs Eilands
2015 osztrák Bécs Valters Frīdenbergs és Toms Grēviņš Markus Riva
2016 svéd Stockholm Toms Grēviņš
2017 ukrán Kijev Aminata Savadogo
2018 portugál Lisszabon Toms Grēviņš és Magnuss Eriņš Dagmāra Legante
2019 izraeli Tel-Aviv Toms Grēviņš és Ketija Šēnberga Laura Rizotto
2021 holland Rotterdam Toms Grēviņš Aminata Savadogo

Galéria

Lásd még

Jegyzetek

  1. Lettország indulóinak listája. diggiloo.net. (Hozzáférés: 2009. június 21.)
  2. 2009-es lett nemzeti döntő. natfinals.50webs.com. [2009. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 21.)

További információk