Kasztner Rezső

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kasztner Rezső
Rudolf Kastner at Kol Yisrael, early 1950s - cropped.jpg
Kasztner Rezső Rudolf
Születéskori neve Kasztner Rezső, Kastner Israel/Ysrael, ישראל קסטנר
Született 1906
Kolozsvár
Elhunyt 1957. március 15.
Tel-Aviv, Izrael
Nemzetisége magyar, izraeli
Házastársa Elizabeth Fischer
Foglalkozása ügyvéd, újságíró
Fontosabb munkái Újságíró a Új Kelet c. lapnál; állami alkalmazott Izraelben

Kasztner Rezső (1941-től Kasztner Rudolf, majd az 1950-es évektől Israel/Ysrael Kastner)(ישראל קסטנר). (Kolozsvár, 1906Tel-Aviv, 1957. március 15.) zsidó-magyar újságíró, ügyvéd volt.

Kasztner egy kis budapesti zsidó szervezet, a Va'adat Ezrah Vehatzalah (Vaada), vagyis a Budapesti Segélyező és Mentőbizottság egyik felelős vezetője volt a második világháború alatt, a nácik által megszállt Magyarországon. 1944 áprilisától a Vaada részéről ő vett részt azokon a tárgyalásokon, melyek Andreas Ernst Kurt Becherrel, (Adolf Eichmann személyes „zsidóügyi” megbízottjával) folytak. Ennek eredményeképpen a németek egy vonatszerelvényt nem Auschwitzba, hanem 6 és fél millió pengő (4 millió német birodalmi márka, vagy 1 millió hatszázezer dollár) váltságdíj fejében Svájcba irányítottak. A Kasztner közreműködésével összeállított, németeknek átadott listán szerepelt 388 kolozsvári zsidó neve, akik Kasztner rokonai, vagy egyéb gazdag kolozsvári és környékbeli zsidó család tagjai voltak, valamint zsidó vallási vezetők mellett az erdélyi és magyarországi cionista mozgalom vezetősége.

Az 1684 fő zsidó-magyar állampolgárt mentő akciót később Kasztner vonata néven emlegették, mely 1944. június 30-án hagyta el az országot. Az utasokat először egy bergen-belseni különleges (a hírhedt koncentrációs táborhoz közeli) lágerbe vitték, majd több hónap után két részletben, az első csoportot 1944 augusztusában, a másodikat négy hónappal később Svájcba engedték.

Kasztnernek egyes források szerint további 20 ezer magyar zsidót sikerült Auschwitz helyett különböző ausztriai munkahelyekre küldenie, akik megmenekültek, és közülük sokan az 1950-es évek elején Izraelbe költöztek.

A háború után Kasztner Izraelbe emigrált és 1952-ben a kereskedelmi és ipari miniszter szóvivője lett. 1953-ban egy szórólapon Malchiel Gruenwald (nevét írják Grünwald, Gruenvald, és Greenwald formában is) megvádolta, hogy náci kollaboráns volt. Gruenwald zaklatta az izraeli kormányt az igazságtételért, mígnem ellene rágalmazási pert indítottak, mely meglepetésre másfél év után Kasztnert elmarasztaló ítélettel végződött, és Benjamin Halevi [1] bíró szájából elhangzott, hogy Kasztner mintegy „eladta lelkét az ördögnek”.

Az izraeli legfelsőbb bíróság 1958 januárjában újra tárgyalta az ügyet, az elmarasztaló ítéletet hatályon kívül helyezte és Yisrael Kasztnert minden vád alól felmentette. Az idős Gruenwaldot egy év felfüggesztett börtönbüntetésre és enyhe pénzbüntetésre ítélték.

Előtte azonban, 1957. március 3-án Kasztnert egy Ze'ev Eckstein nevű ultrajobboldali aktivista két társával együtt a háza előtt megvárta és meglőtte, Kasztner 12 nappal később belehalt sérüléseibe.[2]

Kasztner Rezső Rudolf
Nuvola apps kview.png
Copyright-uncertain.svg
Nem található szabad kép.(?)
PDmaybe-icon.svgNuvola apps kview.png
Kasztner Rezső egy rádióadó boxban, amikor a Kol Yisroel-nél házigazdája volt egy magyar nyelvű adásnak.
PDmaybe-icon.svgNuvola apps kview.png
A három Kasztner fiú
PDmaybe-icon.svgNuvola apps kview.png
Kasztner Rezső beszédet mond a Yad Vashem emlékpark létesítésekor.

Korai évei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fiatalsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kasztner 1906-ban született vagyonos izraelita családban Kolozsváron, ahol ekkor 15 000 zsidó élt.[3] Apja, Yitzhak kereskedő, s egyben igen vallásos ember volt, míg ő a zsinagógában imádkozott, addig az anya vezette a családi üzletet.[4] A Kolozsvár déli városrészében, egy kétemeletes téglaházban nevelkedő három fiúgyermek tehetséges volt. Anyjuk elhatározása szerint a fiúk nem vallási képzésben részesültek, hanem szabályos polgári felső iskolába jártak, ahol széles körű volt a tananyag tematikája és hangsúlyosan tartalmazta a nyelvtanulást. Rezső a középiskolát elvégezvén öt nyelven tudott beszélni: magyarul, románul, franciául, németül és latinul.[4]

A „numerus clausus” (zárt szám) 1920. évi behozatala miatt az egyetemekre zsidók csak korlátozott számban nyerhettek felvételt. (Ez volt az első antiszemita törvény a 20. századi Európában). Ez a politikai környezet erősítette fel a cionizmust, s ekkor döntött úgy a 15 éves Kasztner, hogy cionista lesz.[5]

Rezső 22 éves volt, amikor apja a Tórát olvasva meghalt a zsinagógában Pészah 7. napján. Jogi tanulmányai után az Új Kelet című lap szerkesztőségében vállalt munkát, először sportriporter volt, majd főként politikai írásokat tett közzé. Dr. Fischer József ügyvéd mellé szerződött titkárként, aki parlamenti tag, a kolozsvári zsidó hitközség elöljárója, s a Nemzeti Zsidó Párt tagja volt. Fischer elismerte Kasztner írástehetségét és pártolta az Új Kelet című lapnál folytatott tevékenységét. Személyes ismerősei Kasztner fiatalkori jellemére visszaemlékezve elismerik tehetséges voltát, de személyes adottságait negatívan említik.[6] Kiismerve a politikai közéletet, tudta, hogy kit mivel és hogyan lehet megvesztegetni. Interjúvolta a vezető politikusokat csakúgy, mint a román Vasgárda antiszemita tagjait. Jogászként keményen dolgozott ügyfeleiért, ravaszul jegyzőkönyvezte azokat az eseteket, amikor a vád elejtéséért lefizette a rendőrséget. 1934-ben Fischer József leányát, Erzsébetet vette feleségül, amivel a jövőre nézve is megalapozta helyi pozícióját. Egy leányuk, Zsuzsa született.

Belépett, a később Mapai néven ismert, Ihud pártba, amely egy baloldali cionista párt volt, s az új zsidó állam kormányának megalakítását tervezte.

Idősebbik bátyja, Gyula 1924-ben kivándorolt Palesztinába, s ott egy kibucban élt. Kasztner újságíróként vett részt a cionista mozgalomban. Az Új Kelet című lapban közzétett kritikái között például a britek Palesztinában játszott politikai szerepét bírálta.[7]

Menekítési tevékenysége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kolozsváron[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A német háborús terjeszkedéssel egy időben Kasztner egy központot hozott létre Kolozsváron, amely Ausztriából, Lengyelországból és Szlovákiából segített menekíteni a zsidó lakosságot. Segítséget kért a tel-avivi, Jewish Agencytől, de a britek korlátozták a Palesztinába bevándorló menekülők számát. Kasztner „Hitszegő Albion” című, Új Keletben megjelent vádló írásában megtámadta az angolok viselkedését.[8]

Miután a második bécsi döntés Észak-Erdélyt Magyarországnak ítélte, a magyar kormány pedig betiltott minden zsidó újságot, megszűnt az Új Kelet is és ekkor Kasztner Budapestre költözött.[9] Mozgalmi munkáját itt is folytatta, a fővárosi cionisták egyik vezető személyisége lett.

Budapesten[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kasztner 1941-ben Budapestre érkezvén, kibérelt egy kis kétszobás lakást egy Váci úti panzióban. Itt is folytatni akarta zsidómentő tevékenységét, s Fischer ajánló levelével felkereste Komoly Ottó mérnököt, aki a Budapesti Cionista Szövetség elnöke volt. Az ő hatására változtatta meg utónevét Rezsőről Rudolfra. Komoly Ottó továbbirányította Kasztnert Krausz Miklóshoz (Mózeshez) a Jewish Agency budapesti képviselőjéhez, aki a Palesztinába szóló belépő-vízumokat intézte.

Az 1943 elején alakult Va'adat Ezrah Vehatzalah, Budapesti Segélyező és Mentőbizottság ügyvezetőjeként jelentős részt vállalt a külföldi zsidó menekültek bújtatásából és ellátásából, a határon túlról érkező információk továbbításából. Előbb a náci Európából Magyarországra menekülni segítette a zsidókat, majd 1944. március 19-e, a német megszállás után az innen való továbbjutást szervezte. 1944 év májustól júliusig folyt az „áttelepítésnek” hívott deportálás, valójában a megsemmisítő táborokba hurcolás.

1944 május elején Kasztner és más zsidó vezetők megkapták a Vrba-Wetzler jelentést.[10]

Kasztner nem adta tovább a hírt [11] Az eredménye az volt, hogy a magyar kormány megállíttatta a deportálást. De akkor már 437 000 magyar zsidó meghalt.

A Kasztner-vonat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1944 nyarán Kasztner találkozott Adolf Eichmann-nal, aki német részről felelős volt több mint 400 000 magyar zsidó deportálásáért az auschwitzi koncentrációs táborba. E találkozás során megállapodás született 1 685 ember megmentéséről 1 000 dollár fejenkénti összegért. Többen az utazók közül nem tudtak előállítani ekkora összeget, ezért Kasztner árverésre bocsátott 150 férőhelyet, melyet azok fizettek ki, akik anyagi helyzete ezt megengedte, s így biztosította a szegényebbek számára a bejutást. Ezen felül Kurt Becher SS-tisztviselő, Heinrich Himmler meghatalmazottja fenntartott 50 helyet azon családok tagjai számára, akik - pártfogásának fenntartásáért - neki közvetlenül fizettek 25 000 dollárt személyenként. Sőt Becher a tárgyalások folyamán megemelte a helyek árát 1 000-ről 2 000 dollárra. A váltságdíj teljes összege a zsidó közösség becslése szerint megközelítette a 8 600 000 svájci frankot, miközben Becher saját számítása csak 3 000 000 svájci frank volt.[12]

Az egyezményt elárulva Eichmann előbb a Hannover melletti bergen-belseni különleges (a hírhedt koncentrációs táborhoz közeli) lágerbe küldte a csoportot, majd több hónap után a vonat utasai valóban megmenekültek, két ütemben Svájcba szállították őket. Az utasok között volt 40 rabbi (így Teitelbaum Joel a híres haszid rabbidinasztiából és Glasner Akiba kolozsvári ortodox főrabbi), közismert cionisták (így Fischer József, az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség, majd az erdélyi Zsidó Párt elnöke, illetve Kahan Niszon ügyvéd, a Magyarországi Cionista Szövetség elöljárója), tudósok (például a pszichiáter Szondi Lipót), művészek (így Ernster Dezső operaénekes, Irsai István grafikus), újságírók, írók (köztük Zsolt Béla és Komlós Aladár), a magyar hadsereg tisztjei, később neves értelmiségivé vált fiatalok (Blum Tamás, a könyvtáros Rózsa György), de egyszerű emberek is, például lengyel zsidó árvák egy csoportja és más szlovák, lengyel menekülők. 972 nő, 712 férfi utas volt (nemek szerint beleértve 252 gyermeket). A nagyon idősek száma 82 fő volt, a legfiatalabb pedig egy újszülött gyermek, aki az utazás 4. napján a vagonban született meg.[13][14]

Mint Yechiam Weitz izraeli történész kutató írta: ... ily módon „Kasztner sajátkezűleg több zsidót mentett meg, mint bármely zsidó előtte vagy utána.[15]

Leicht Ferenc visszaemlékezése szerint: „…még négy-öt vonat zsidót – vidékről – nem Auschwitzba, hanem a Bécs melletti Strasshofba vittek családostul. Szegedről három vonat ment, kettő Auschwitzba, egy Strasshofba.”[16]

Kasztner védőjének állítása is alátámasztja, hogy a tárgyalások további eredményeként még 15 000 magyar zsidó került Strasshof munkalágerébe és nem Auschwitzba. De Eichmann-nak a per folyamán tett kijelentése megkérdőjelezi a létszámot, mert - mint mondta -, „…lehet, hogy szebb képet adtam Kasztnerről.” [17]

A kollaboráció vádja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kastner és Eichmann közötti megállapodás következményei hosszú időn keresztül visszatetszést keltettek Izraelben, különösen az eredetileg magyar zsidó közösségben. A szemrehányások között az egyik fő vádpont az volt, hogy Kasztner személyesen közreműködött azon lista összeállításában, mely a Kasztner-vonaton Magyarországról kimenekítendők neveit tartalmazta. Különböző források szerint számos megmentett ember Kasztner szüleinek, barátainak köréből került ki, vagy olyan szerencsés anyagi helyzetben lévők voltak, hogy fizetni tudtak a kevésbé tehetősek, így a cionisták és a zsidó közösség vezetői, felelősei helyett.

A megmentettek többsége hősként tekintett Kasztnerre, aki az életét kockáztatta az eichmanni tárgyalások során. Más magyar zsidók úgy vélik, hogy Kasztner üzletelt Eichmannal, így ahelyett, hogy hős lenne, nem más, mint kollaboráns. 1960-ban, 16 évvel Kasztnerrel való tárgyalásai után Eichmann elmondta a Life újságnak, hogy Kasztner «elfogadta, hogy ő megtesz mindent azért, hogy a zsidók ne mutassanak ellenállást a deportálásukkal szemben, sőt korrektül viselkedjenek az átcsoportosító táborokban, ha én szemet hunyok és megengedem, hogy néhány száz vagy néhány ezer fiatal zsidó emigrálhasson Palesztinába. Ez egy jó üzlet volt.»

1944 májusában Kasztner és több izraelita vezető tudta - miután 1944. április végén megkapták a Vrba–Wetzler-jelentést (Auschwitz-jegyzőkönyv) -, hogy a zsidókat a halálba viszik. E jelentést megismertették a zsidó szervezetek felelős vezetőivel, abban a reményben, hogy ők figyelmeztetni fogják az embereket, miszerint őket haláltáborokba és nem - mint azt velük elhitették - áttelepítő táborokba szállítják. A jelentést Kasztner és a magyar zsidó közösség vezetői nem tették közzé. A háború végéig több százezer magyar zsidót gyilkoltak meg. Kasztner elítélői szemére hányják, hogy egyezségre jutott Eichmann-nal: nem fogja figyelmeztetni az embereket a rájuk leselkedő veszélyre, nehogy kockáztassa a tárgyalásokat a Kasztner-vonaton megmentendők ügyében.

Kasztner hívei viszont arra emlékeztetnek, hogy e vonatszállításra vonatkozó sikeres megegyezés a mentési tervben nagyon fontos tényező volt. Ellentétben Joel Brand akciójával, aki korábban Eichmann-nal egy millió magyar zsidó cseréjéről tárgyalt (a cseretárgy 10 ezer teherautó lett volna), amely azonban meghiúsult a szövetségesek elutasítása miatt.[18]

1944. november 28-án soron következő tárgyalásai egyikére Kasztner Svájcba utazott (német útlevele volt) és többé nem is tért vissza Budapestre.[19] 1945 elején Németországba utazott Becherrel, aki pénzt és vagyontárgyakat kapott, hogy a vonat embereit megmentse. Heinrich Himmler a koncentrációs táborok megsemmisítésének meggyorsítását rendelte el, miután a szövetségesek a második világháború utolsó hónapjaiban erősen nyomultak előre. Annak ellenére, hogy Kasztner magyar zsidó, Becher pedig SS-tisztviselő volt, úgy érezték, hogy korrekt módon tudnak együttműködni.

A háború után Bechert háborús bűnösként a nürnbergi igazságszolgáltatás elé állították. Kasztner mellette tanúskodott, mondván: Becher «...más tőröl metszett, mint az SS hivatásos tömeggyilkosai». Egy SS-tiszt melletti kiállása még nagyobb haragot szült a magyar eredetű zsidó közösségben, mint Eichmann-nal történt tárgyalásai. Kasztner 1946-tól 1948-ig hat ízben tanúskodott Becher és azon más SS-tisztviselők mellett, akik kapcsolatban álltak a váltságdíj és a vonat ügyében tartott tárgyalásokkal.[20]

A Kasztner-per[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kastner Izraelbe emigrált a háború után és aktív tagja lett az Izraeli Munkáspártnak. Jelölték két ízben is a választásokon a Knesszetbe (izraeli parlament), de sikertelenül. 1952-ben kinevezték a kereskedelmi és ipari minisztérium szóvivőjévé.[21]

Az SS-el folytatott tárgyalásokban játszott szerepéről adott hírt 1953-ban egy szórólap, amelyben Malchiel Gruenwald amatőr író és szélsőbaloldali pamfletista megvádolta, hogy 1. kollaborált a nácikkal, 2.előmozdította a magyar zsidók meggyilkolását, 3.a náci Kurt Becher cinkosa volt a jómódú zsidók kirablásában, 4.segített Bechernek a háború után elkerülni a büntetést, amely várt volna rá.

Másfél évi tárgyalás után Kasztnert elítélték. A bíró szerint „eladta lelkét az ördögnek”.[22]

Az ítélet után a kormány lemondott és Kasztner visszavonult. A közvélemény általánosan elítélte, s közutálat vette körül.[22]. Családja is sokat szenvedett, felesége depressziós lett, leányát pedig atrocitások érték, kővel hajigálták meg az utcán.[23]

Ze'ev Eckstein 1957 márciusában háza előtt meglőtte Kastner Israelt (Rudolfot), aki tizenkét nap agónia után a kórházban belehalt sérüléseibe.[24] A gyilkos és két társa életfogytiglani büntetést kapott, de hét év után amnesztiával szabadultak.

Az izraeli Legfelsőbb Bíróság 1958 januárjában megváltoztatta az ítéletet és felmentette Kasztnert.[25]

Filmek életéről[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kasztner-vonat címmel készült 2006-ban egy magyar dokumentumfilm-sorozat, rendezője Radó Gyula volt. (Forgatókönyvírója Bubryák István, operatőre Sibalin György). A három epizódból álló film bemutatta a politikai gyilkosságtól indulva a tárgyalások fonalát, a megmenekülést, a pert.

Kasztner meggyilkolása (Killing Kasztner) címen készült egy újabb, angol dokumentumfilm, melyet Ross Gaylen forgatott és 2008-ban mutatták be az Egyesült Királyságban és Izraelben.[26] A film szerkesztője hét évig kutatott családi és állami levéltárakban, interjúvolt túlélőket és azok leszármazottait. De még a gyilkosság körülményeit sem sikerült teljesen feltárni, Ze'ev Eckstein vallomása szerint Kasztner elfutott a sötétben, s ekkor Eckstein még kétszer utána lőtt, ez után hallott egy másik lövést is, majd Kasztner jajgatását. Még most sem lehet biztosan tudni halálának körülményeiről és gyilkosáról.

A film 2009 tavaszi budapesti bemutatójára Kasztner 63 éves Zsuzsa leányán kívül eljöttek hárman olyanok is, akik Kasztner-vonatán menekültek meg. A bronxi Irene Grossman (3 éves volt akkor, amikor a vonattal kimenekült), Manny Mandel, a marylandi Silver Springben élő, ekkor 73 éves pszichológusnő és Ladislaus Löb, a Sussexi Egyetem nyugalmazott német professzora (76 évesen), aki 2008-ban szintén könyvet írt Kasztner akciójáról.

A Kasztner-levéltár[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2007. július 20-án a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet (amely a Holokauszttal kapcsolatos levéltárak nagy részét őrzi), Kaszter barátja: Tony Lapid vezetősege idejében, ünnepélyes keretek között fogadta Kasztner Rezső irathagyatékát, mely így most már kutathatóvá vált.[27] De személyiségének megítélése 50 évvel meggyilkolása után is még mindig vitatott.

A Kasztner-vonat néhány még életben levő utasán kívül a múzeumban jelen volt az izraeli liberálisok részéről, Yosef Lapid [28] is, aki többek között kijelentette, hogy:

„Yisrael Kastner a holokauszt egyik legnagyobb és legbátrabb hőse volt, akinek emléke méltó arra, hogy megőrizzük… a mai nap alkalmat adott nekünk arra, hogy igazságot szolgáltassunk annak az embernek, akinek tetteit sokan nem értették meg, és aki végül halálba torkolló jellemtelen támadások áldozatává vált.”

Ha egyetlen leánya, Kasztner Zsuzsa, aki ekkor, 2007-ben 61 éves volt, úgy értékelte is ezt az ünnepélyes aktust, mint apja rehabilitációjának új fejezetét, mondván: „Úgy gondolom, hogy Izrael állam végre rátalált az ebben az ügyben elvesztett becsületére” [29], az izraeliek egy része őt mindig is árulónak fogja tekinteni.

A „magyar Oskar Schindler”, és a „magyar Raoul Wallenberg”, vagyis mások szerint a „magyar zsidóság árulója” neveken is emlegetett Kasztner Rezső (Rudolf) tevékenysége máig megosztja a közvéleményt.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Benjamin Halevi később Szabadság Párti (Herut) tag a Knesszetben
  2. Máig nem igazolt feltételezések szerint a Shin Bet (Izraeli Titkosszolgálat) hallgattatta el Kasztnert Isser Harelnak, a titkosszolgálat vezetőjének parancsára.
  3. Porter, Anna (2007). Kasztner's Train. Douglas & MacIntyre. Továbbiakban Porter (2007) p. 10./Porter művében és az erre hivatkozó angol Wikipédián túlzó számadat. A többségében magyar nyelvű és magyar kultúrájú kolozsvári zsidóság lélekszáma az 1910. évi népszámlálási adatok szerint 7046 volt.
  4. ^ a b Porter (2007) p. 10.
  5. Porter 2007, pp. 12-13.
  6. Porter 2007, pp. 16-17.
  7. Porter 2007, pp. 13-14.
  8. Porter 2007, pp. 23-24.
  9. Porter 2007, p. 31.
  10. Vrba-Wetzler jelentés: Walter Rosenberg (Tapolcsány, 1924. szept. 11. -) és Alfred Wetzler (Nagyszombat, 1918. máj. 10. - Pozsony, 1998) közösen megszöktek Auschwitz II-Birkenauból, ahol blokkírnokként tevékenykedtek, s így rálátásuk volt a történtekre. A fenti megnevezéssel emlegetett beszámolójukban (a Rudolf Vrba név Rosenbergnek a szökése után kapott hamis identitása volt, később fel is vette ezt a nevet) - amely első Auschwitzi jegyzőkönyv néven vált ismertté -, részletesen leírták a birkenaui megsemmisítő tábor felépítését, irányítási rendszerét; a gázkamrákban immár két éve történő tömeggyilkosság metodológiáját és az 1942 áprilisa és 1944 áprilisa közötti események krónikáját, az elgázosított zsidók számát és származási helyét. Haraszti György: Az „Auschwitzi jegyzőkönyv(ek)” habilitációs előadás
  11. Gilbert 1981, pp. 201-205.
  12. (en): Gilbert, Martin Auschwitz et les Alliés [archive], Michael Joseph, 1981, pp. 201-205.
  13. Porter, Anna. Kastner's Train. Douglas & MacIntyre, 2007, pp. 235-37.
  14. Löb, Ladislaus. Dealing with Satan. Jonathan Cape, 2008, p. 117. 140-52.
  15. Weitz 1995; Ilani 2008.
  16. Randolph Braham kutatásai szerint az első két transzportot Auschwitzba irányították, „de csak az egyik jutott el oda. A másikat a németek Strasshofba irányították, cserébe a vonatrakomány kecskeméti zsidóért, akiknek Ausztriába kellett volna menniük, de figyelmetlenségből és rutinszerűen Auschwitzba parancsolták őket”. A harmadik transzportot eleve Strasshofba irányították, az ezekben lévő 5739 ember túlnyomó többsége túlélte a deportálást.”Interjú Leicht Ferenccel, Budapest, Magyarország. Az interjút készítette: Réz Judit. Az interjúkészítés időpontja: 2004. június – november. In: Centropa.hu honlapja [1]
  17. Eichmann trial: The Judgment
  18. (Az akcióról, mely a "Vért áruért" elnevezéssel híresült el, lásd bővebben A Holokauszt Magyarországon honlap szócikkét!)
  19. Randolph L. Braham. A népirtás politikája: a holocaust Magyarországon, ford. Zala Tamás és mások, 2. kiadás, Budapest: Belvárosi Kvk., 1053. o (1997). Hozzáférés ideje: 2014. január 30. 
  20. Összességében hatszor tanúskodott a náci háborús bűnösök mellett. Háromszor Kurt Becher, SS-Obersturmbannführer (alezredes), kétszer Hermann Krumey SS-Obersturmbannführer (alezredes) és egyszer Hans Jüttner, SS-Obergruppenführer (fegyvernemi tábornok) mellett, utóbbinál akkor, amikor Dieter Wisliceny, SS-Hauptsturmführer (százados) perében a kiszolgáltatás lehetősége (mely Szlovákiában őt kivégzéssel fenyegette) elleni fellebbezés megtörtént.
  21. Bilsky 2001.
  22. ^ a b "On Trial", Time, July 11, 1955.
  23. Porter 2007, p. 405.
  24. Zweig 2002, p. 232.
  25. "Exoneration of Dr. Kastner, Time, January 27, 1958.
  26. Rövid részlet látható belőle Dr. Egon Mayer Kasztner emlékezetére készített honlapján [2].
  27. http://www1.yadvashem.org/about_yad/what_new/temp_what_new/temp_index_Kasztner.html Kasztner Archives Presented to Yad Vashem Kasztner family members and survivors attend ceremony
  28. az újvidéki születésű Lampel Tamás, Kasztner nagy tisztelője, Sharon volt miniszterelnök-helyettese és igazságügyi minisztere, pártja vele együtt kiesett a Knesszetből, akkoriban a Yad Vashem holokauszt múzeum igazgatótanácsának elnöke
  29. Jerusalem Post – Édition Française – 25 juillet 2007

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Angol nyelvű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Lerner, Motti (1984) "Kastner" Szinjáték
  • Barri, Shoshana (1997). "The Question of Kastner's Testimonies on behalf of Nazi War Criminals," The Journal of Israeli History, vol 18, issue 2-3, pp. 139–165.
  • Bilsky, Leora (2001). "Judging Evil in the Trial of Kastner", Law and History Review, Vol 19, No. 1, Spring 2001.
  • Encyclopaedia Judaica (1972). "Kasztner, Rezso Rudolf," Jerusalem.
  • Gilbert, Martin (1981). Auschwitz and the Allies: A Devastating Account of How the Allies Responded to the News of Hitler's Mass Murder. First published 1981, this edition Holt Paperbacks 1990. ISBN 0-8050-1462-4
  • Hecht, Ben (1961). Perfidy. Milah Press. ISBN 0-9646886-3-8
  • Ilani, Ofri (2008). 50 years on, Holocaust survivor defends Rudolph Kastner, Haaretz, December 12, 2008.
  • Jager, Elliott (2007). Perfidy revisited, Jerusalem Post, July 31, 2007.
  • Kadar, Gabor, and Vagi, Zoltan (2004). Self-financing Genocide: The Gold Train, the Becher Case, and the Wealth of Hungarian Jews. Central European University Press. ISBN 963-9241-53-9
  • Orr, Akiva (1994). "The Kastner Case, Jerusalem, 1955" in Israel: Politics, Myths and Identity Crisis, Pluto Press, pp. 81–116. ISBN 0-7453-0767-1
  • Porter, Anna (2007). Kasztner's Train. Douglas & MacIntyre. (Magyarul: Porter Anna: Kasztner vonata, M-érték Kiadó, Budapest, 2008.)
  • Weitz, Yechiam (1995). Ha-Ish she-Nirtsah Paamayim ("The Man who Was Murdered Twice"). Keter.
  • "Accuser Found Guilty of Libel; An Israeli Court Clears Kastner: Majority Decision of Supreme Tribunal Rules Man Charged With Aid to Nazis Risked Life for Jews in Hungary," January 18, 1958.
  • Segev, Tom. "The Seventh Million: Israelis and the Holocaust", Owl Books edition, 2000, ISBN 0-8050-6660-8
  • Sloan, Jacob. "From the Trial of Rudolf Kastner," The Reconstructionist, December 26, 1958, pp. 29–31.
  • Warburg, Gustav. "The Strange Case of Joel Brand," Jewish Observer and Middle East Review, 1954, vol. 3.

Magyar nyelvű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kasztner Rezső témájú médiaállományokat.