Randolph L. Braham

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Randolph Louis Braham, eredetileg Ábrahám Adolf (Bukarest, 1922. december 20.) holokausztkutató, politológus, történész, a New York City University professor emeritusa. Hatvannál több könyvet írt, illetve szerkesztett; legismertebb munkája a témában alapműnek számító A népirtás politikája: a holocaust Magyarországon.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Észak-erdélyi szegény zsidó családban, Ábrahám Lajos és Katz Eszter fiaként született. Kevéssel születése után a család Bukarestből visszaköltözött korábbi lakhelyükre, Désre. Ott telt gyermekkora, az általános iskolát és a gimnáziumot is Désen végezte. Iskolás éveiben délutánonként egy műbútorasztalos műhelyében dolgozott. 1943. október elején behívták munkaszolgálatra, ezredével 1944 márciusában a szovjet frontra került. Decemberben néhány társával együtt megszökött és egy magyar tanyán rejtőzött. 1945 januárjában rövid időre szovjet fogságba került, ahonnan egy szovjet zsidó tiszt a zsidó foglyokat elengedte.

Miután 1945-ben befejezte a gimnáziumot, egy marosvásárhelyi ismerősével Budapesten át eljutott az ausztriai, majd a németországi amerikai megszállási övezetbe. Mivel több nyugati nyelven is beszélt, a menekültek ügyeit intéző egyik szervezetnél sikerült álláshoz jutnia. Felvették a müncheni Maximilian Egyetemre, ahol közel két évig tanult, többek között politológiával foglalkozott.

1948 januárjában külföldi egyetemi hallgatóként érkezett az Egyesült Államokba és ott folytatta tanulmányait. Közben egyik rokona üzletében, a szünidőben pedig nagybátyja szállodájában dolgozott. 1949-ben doktorált a City University of New York (CUNY) City College-ben, 1952-ben szintén New Yorkban PhD-fokozatot szerzett. 1956-tól nyugdíjba vonulásáig, 1992-ig a CUNY-n összehasonlító politikatudományt tanított. A new-yorki Rosenthal Intézet igazgatója.[1]

Családja, rokonsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elmondása szerint tizenöt közeli rokona közül tizenhárman pusztultak el a holokauszt idején. Ő maga – a fronton munkaszolgálatot teljesítő zsidó férfiak nagy többségéhez hasonlóan – a koncentrációs tábort elkerülte. Több rokona még az 1920-as években kivándorolt az Egyesült Államokba, és ez a körülmény is közrejátszott abban, hogy 1945 után új hazájának ne Izraelt válassza (mint azt sok sorstársa tette), hanem az Egyesült Államokat, ahová gyermekkora óta vágyódott.

1954-ben megnősült. Németországban született felesége 1946-ban Olaszországból érkezett az Egyesült Államokba, ahol vegyészmérnöki képesítést szerzett, de sokáig számítógépes mérnökként dolgozott. Két fiuk közül az idősebbik, Steven közgazdász diplomát szerzett; a fiatalabbik, Robert zenetudománnyal foglalkozott, majd egy internetes újság főszerkesztője lett.

A holokauszt kutatója[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tudományos tevékenységének középpontjában a közép-európai, elsősorban a magyarországi holokauszt kutatása áll. Nem sokkal a PhD megszerzése után fogott hozzá a holokauszt történetének kutatásához, bekapcsolódott az akkoriban létesült jeruzsálemi Jad Vasem Intézet ilyen irányú munkájába. Az 1950-es évek végétől több ország, köztük Magyarország és Izrael levéltárainak erre vonatkozó anyagát tanulmányozta át.

Legismertebb, fő művének tekinthető munkája a kétkötetes The Politics of Genocide: The Holocaust in Hungary című könyve (New York, 1981), ezt nálunk A magyar Holocaust címen 1988-ban adták ki. A bővített, átdolgozott változat az Egyesült Államokban 1994-ben, Magyarországon 1997-ben jelent meg, ekkor már az eredeti cím fordításával: A népirtás politikája: a holocaust Magyarországon. „…A magyar zsidóság a háború alatt egyharmaddal több embert vesztett, mint az Egyesült Államok hadereje a második világháború minden hadszinterén együttvéve. A kétkötetes elbeszélésben ez a statisztika változik példátlan rémtörténetté.”[2]

Munkásságát itthon többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1995) és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2011) kitüntetésekkel ismerték el. Az utóbbi kitüntetést 2014-ben visszaküldte, mert úgy ítélte meg, hogy a magyar kormány "a Horthy-korszak tisztára mosására" törekszik.[3]

A Dunatáj Alapítvány alkotói műhelyben dokumentumfilm készült életéről (Rémálmok nyomában, rendezte Fischer István, operatőr Mohi Sándor), melyet a Duna Televízió mutatott be.[4]

Válogatás műveiből[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1977: The Hungarian Labor Service System, 1939-1945 (New York, distributed by Columbia University Press).
  • 1981: The Politics of Genocide: The Holocaust in Hungary (New York, Columbia University Press, két kötet; 2. kiadás: 1994).
  • 1997: A népirtás politikája: A holocaust Magyarországon [The Politics of Genocide: The Holocaust in Hungary] (Budapest, Belvárosi Könyvkiadó).
  • 1997: (Pók Attilával) The Holocaust in Hungary: Fifty Years Later (New York, Distributed by Columbia University Press).
  • 2006: (Brewster S. Chamberlin-nel) The Holocaust in Hungary: Sixty Years Later (New York, distributed by Columbia University Press).
  • 2007: A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája (Budapest, Park Könyvkiadó, három kötet).
  • 2008: Az észak-erdélyi holokauszt földrajzi enciklopédiája (Budapest, Park Könyvkiadó; Cluj-Napoca: Koinónia, három kötet).

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. The Rosenthal Institute for Holocaust Studies
  2. Heller Ágnes. A holocauszt Tinódija (Randolph L. Braham: A népirtás politikája). Múlt és Jövő. Hozzáférés ideje: 2013. október 13.  
  3. Randolph L. Braham holokausztkutató a Középkeresztjét is visszaküldi. nol.hu, 2014. január 26. (Hozzáférés: 2014. január 26.)
  4. Dunatáj Alapítvány A Kamera Hungária televíziós műsorfesztiválon 2005-ben a dokumentumfilm kategória díját nyerte.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]