Eurázsiai hód

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Európai hód
Beaver pho34.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Magyarországon védett
Eszmei érték: 50 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Euarchontoglires
Csoport: Glires
Rend: Rágcsálók (Rodentia)
Alrend: Hódalkatúak (Castorimorpha)
Család: Hódfélék (Castoridae)
Alcsalád: Castorinae
Nem: Castor
Linnaeus, 1758
Faj: C. fiber
Tudományos név
Castor fiber
Linnaeus, 1758
Szinonimák
  • Castor albicus Matschie, 1907
  • Castor albus Kerr, 1792
  • Castor balticus Matschie, 1907
  • Castor belarusicus Lavrov, 1974
  • Castor belorussicus Lavrov, 1981
  • Castor bielorussieus Lavrov, 1983
  • Castor birulai Serebrennikov, 1929
  • Castor flavus Desmarest, 1822
  • Castor fulvus Bechstein, 1801
  • Castor galliae É. Geoffroy, 1803
  • Castor gallicus Fischer, 1829
  • Castor introductus Saveljev, 1997
  • Castor niger Desmarest, 1822
  • Castor orientoeuropaeus Lavrov, 1981
  • Castor osteuropaeus Lavrov, 1974
  • Castor pohlei Serebrennikov, 1929
  • Castor proprius Billberg, 1833
  • Castor solitarius Kerr, 1792
  • Castor tuvinicus Lavrov, 1969
  • Castor variegatus Bechstein, 1801
  • Castor varius Desmarest, 1822
  • Castor vistulanus Matschie, 1907
Elterjedés
Az eurázsiai hód elterjedési területe Eurázsiában.Az eurázsiai hód elterjedési területe Eurázsiában.
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Európai hód témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Európai hód témájú kategóriát.

Az eurázsiai vagy európai vagy közönséges hód (Castor fiber) Eurázsia legnagyobb, jellegzetes rágcsálófaja.

A Castor nem típusfaja.

Állománya a 19. században jelentősen megfogyatkozott, jelenleg Európában a védelmi intézkedéseknek köszönhetően állományszáma növekvőben van, az ázsiai populációk azonban továbbra is veszélynek vannak kitéve.

Kisebb testű rokona a kanadai hód.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A faj kiválóan alkalmazkodott a vízi életmódhoz, élőhelye a fás vízpart. Eredetileg Eurázsia nagy részén előfordult, de a 20. század elejére Európában alig maradtak állományai: a franciaországi Rhône és a németországi Elba egye szakaszai mellett, illetve Norvégia déli részén, a Nyeman és a Dnyeper fehéroroszországi medencéjében és az oroszországi Voronyezs környékén. A hódok Szibériában is előfordulnak, és Mongólia területén is él egy kis populációjuk.

Az 1920-as években indultak meg az első visszatelepítési programok a skandináv és a balti területeken, amelyek aztán az 1980-as, 90-es években új lendületet kaptak Közép- és Dél-Európában is. Megmentése érdekében visszatelepítési programok folynak az Elba, a Duna és a Rhône vízgyűjtőjében, Skandinávia egyes részein, Bajorországban és Hollandiában, valamint sikeresen visszatelepítették Romániába, az Olt, a Vargyas és Feketeügy folyókba.[1] A Brit-szigetekről már a 16. században kipusztult, de a skót kormány 2008-ban beindította a Skót Hódpróbát, amelynek keretében 2009 májusa és 2010 szeptembere között tizenhat, a norvégiai Telemark környékén befogott példányt engedtek el az argylli Knapdale közelében lévő tavakban. Az állatok rendszeresen szaporodnak. A visszatelepítés sorsa 2014-ben dől el, amikor a vizsgálati eredmények fényében a skót kormány akár a hódok eltávolításáról, de a program kiterjesztéséről és további telepítésekről is dönthet.[2] Európában a 2003-as felmérések szerint a Skandináv-félszigeten, Norvégiában él a legtöbb hód.

Magyarországi előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarország hódállománya a 19. század közepére a vadászat miatt kipusztult,[3] de a 20. század utolsó évtizedében az ausztriai és magyar WWF együttműködésének eredményeképpen visszatelepítése megkezdődött a Duna ausztriai szakaszán. 1996 óta a Duna-Dráva és a Fertő–Hanság Nemzeti Park területén, illetve a Tisza középső és felső folyásánál, 2006 őszén pedig Hódmezővásárhelyen történt telepítés. 2007 őszén a Duna-Dráva Nemzeti Park Drávai szakaszán újabb 25 példányt engedtek szabadon, ezzel a nemzeti parkban élő állomány mintegy 60 egyedre nőtt. 2004 óta minden szabadon engedett példányt nyomkövető rendszerrel szerelnek fel. Spontán vándorlás révén már a Zagyva mentén is megjelentek. A jelenlegi magyarországi állomány zömét a korábbi külhoni telepítések szaporulata adja. 2013-ra populációja már meghaladja az 1000 darabot, és a fadöntésekkel helyenként jelentős gondokat is okoz.[4]

Alfajai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Castor fiber fiber
  • Castor fiber albicus
  • Castor fiber belorussicus
  • Castor fiber birulai
  • Castor fiber galliae
  • Castor fiber orientoeuropaeus
  • Castor fiber pohlei
  • Castor fiber tuvinicus
  • Castor fiber vistulanus

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Portré

Eurázsia legnagyobb rágcsálójának testtömege 20–33 kilogramm, testhossza 75 centimétertől egy méterig terjedhet, amihez 30–40 centiméteres, lapos, pikkelyes farok csatlakozik. Barna bundája tömött, selymes és vízhatlan, szemei és fülei kicsik, orrát és fülét bőrlebennyel el tudja zárni a víz alatt. Hátsó lábain úszóhártya köti össze ujjait.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hódok kidöntötte fák a Rábca mentén

Az európai hód kanadai rokonával ellentétben nem épít hódvárakat és gátakat is csak ritkán emel, vackát inkább a partfalban ássa ki. Az akár tizenegy méteres hosszúságot is elérő folyosórendszer bejárata a vízből nyílik. A lakóüreg átmérője 50–80 centiméteres, itt 5–8 állat (egy szülőpár, a tavalyi és az idei alom) él. A család kisebb állandó territóriumot tart fenn a vízpart mentén, melynek határait szagjelzésekkel jelölik ki. Vándorlásra táplálékszűke esetén kerülhet sor.

A faj kizárólag növényi eredetű táplálékot (lágyszárúakat, fakérget és leveleket) fogyaszt, rágásnyomai árulkodnak jelenlétéről. Rágásra metszőfogai folyamatos növekedése miatt is szükség van.

A hódok kiválóan úsznak. Bundájukat a végbélnyílás körül elhelyezkedő két szagmirigy váladékával teszik vízállóvá, farkukkal kormányoznak, úszóhártyás lábaikkal pedig előrelökik magukat a vízben. Hátsó lábaik második karma speciális bundatisztító karommá módosult. Egymással füttyögéssel, szagjelzésekkel és farokcsapkodással kommunikálnak, ez utóbbival a veszélyre hívják fel a figyelmet.

Természetes ellenségei a hiúz és a farkas.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hód számára a tél nem a téli álom, hanem a szaporodás időszaka. A monogám szülők 105–107 napos vemhességet követően együtt gondozzák és táplálják egy-két utódukat. Elválasztásra kb. háromhetes korban kerül sor. A kölykök az ivarérettség eléréséig, azaz mintegy két-két és fél évig szüleikkel maradnak. Az európai hód akár 15–17 évig is élhet.

Természetvédelmi helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hódok elterjedése Európában; a piros foltok jelölik az eurázsiai hód elterjedési területét, míg a lilák a betelepített kanadai hód állományait

Az európai hódokra régebben húsukért, pézsmájukért és prémjükért vadásztak, illetve vizes élőhelyeik beszűkülése és a kanadai hódok betelepítése jelentette versengés fenyegette őket. Mára azonban a széles körben megvalósított át- és visszatelepítéseknek és egyéb védelmi intézkedéseknek köszönhetően szerte Európában terjeszkedőben vannak, létszámuk növekszik. Élőhelyének nagy részéről (Franciaországból, Ausztriából, Lengyelországból) a konkurens kanadai hódok is eltűntek, az Oroszországban és Finnországban megmaradt állományokat pedig szigorú ellenőrzés alatt tartják, és nem engedik terjeszkedni. Magyarországon 1988 óta védett, eszmei értéke 50 000 forint.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. http://www.erdelyinimrod.ro/?page=10157
  2. A Skót Hódpróba honlapja
  3. 1858-ban Ács mellett a Concó-patakban észlelték utoljára. Forrás: Patay László: Vadak, Budapest, Móra, 1978, ISBN 963-11-1122-9 54. p.
  4. Hódinvázió a hazai folyóknál

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]