Bíró Ákos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Malatinszky zoknibábja (vitalap | szerkesztései) 2020. november 12., 19:06-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Dél-Franciaországban (1949–2002): Linkkékítés, replaced: Egyesült Államok → Egyesült Államok AWB)
Bíró Ákos
1999-ben, Mougins-ben
1999-ben, Mougins-ben
Született1911. április 11.
Nagykároly
Meghalt2002. február (90 évesen)
Mougins
Alkotott1934–1991
Nemzetiségemagyar
Stílusaposztimpresszionizmus
A Wikimédia Commons tartalmaz Bíró Ákos témájú médiaállományokat.

Csíkpálfalvi Bíró Ákos (Nagykároly, 1911. április 11. – Mougins, 2002. február) francia emigráns erdélyi magyar festőművész.

Élete

Fiatalkora (1911–1937)

Textilkereskedelemmel foglalkozó kisnemesi családban született. Már gyermekkorában nagy vonzalmat és tehetséget tanúsított a festészet iránt. Még idős korában is emlékezett annak a festékesdoboznak a szagára, amit nagybátyja adott neki, és a rajzceruzákra, amelyek a cédrusfa illatát ontották. Később a festék illata, a mesterei műhelyében, mindig elbódította.

Tízéves kora körül kezdte másolni színes ceruzával kis mesterek műveit. Ha szülővárosa nem volt is érdekes művészileg, a környező falvak folklórban gazdagok voltak. Magyar, román, sváb és cigány települések sajátos jellegével, ünnepeivel, színeivel szívhatta fel magába a népművészet gazdagságát. Ünnepek, zene, tánc, szüret, utak lovaskocsival a parkkal körülvett nagy vidéki házakhoz, vízimadarakban gazdag tavak, bivalyok, tehenek, szőrén ült lovak gazdagították a jövőbeni festő emlékvilágát. Tizenhárom éves korában szakadás volt életében, amikor szüleivel a románná vált Erdélyt elhagyva, Debrecenben, a nagy protestáns alföldi városban telepedett le. A meleg és színes Erdélyből, egy nagy, modern protestáns iskola gőgös és hideg új környezetében találta magát. Ott a rajzműhelybe járt és gipszszobrok után dolgozott. A döntő lökést a festészet felé Békéscsaba adta, ahol az érettségi év alatt a nagynénjénél lakott és a rajztanárával találkozott, aki később a barátja lett. Csodálattal és tisztelettel adózott a férfinak és tanárnak, aki a mesterség szeretetével, odaadással nemcsak a tanítványai művészi érzékenységét, hanem gondolkodását és erkölcsösségét is képezte.

Feleségével (1937–1944)

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Dél-Franciaországban (1949–2002)

Fájl:Akos Biro et Cocteau.jpg
Bíró Ákos (balra) Jean Cocteau-val (jobbra)

1949-ben elutazott a dél-franciaországi Marseille-be. Egy portré festése során beleszeretett Provence-ba, és szobát bérelt a Bertrand családnál, La Colette-ben, Mougins-ben. Gyakran visszatért, amíg 1970-ben véglegesen oda nem költözött. Elbűvölték Provence színei, és festészetében egyre egyre fontosabbá váltak. Hosszú ideig volt egy figurális korszaka, de az 1950-es években egyre nagyobb szabadságot keresett a téma ábrázolásában, leválva a természeti valóságról és elkezdve hosszú küzdelmét az akadémiai kényszerzubbony levetésére. Vizsgálta a különböző kifejezési technikákat és azt állította, egyre inkább a tudattalan impulzusok a döntőek, a témát csak arra kell használni, hogy megjöjjön az ihlet. Minden nap más és nehéz megérteni a művészeket, akik azt mondják, hogy megtalálták az utat, a stílusuk ismétlődő és másolják magukat. Ez adott neki rövidebb-hosszabb időszakokra széles körű tapasztalatot.

Nagyon érzékeny volt a környezetére, az országokra, amelyeken átutazott, az emberekre, akikkel találkozott. Azt mondta, hogy az ő montparnasse-i műtermét sok festő használta már, és úgy érezte, a munkája könnyebb nekik köszönhetően. Ugyanez volt a helyzet nagy montmartre-i műhelyében is, ami ismert festőiskola volt. Azt is elmagyarázta, hogyan ejtette rabul egy erős kreatív rezgés, ahogy belépett Paul Cézanne szinte üres műtermébe Aix-en-Provence-ban. Érezte az óriási lehetőségeket a megújulásra, és ennek a hatalmassága előtt érzett gyötrelem lökte mindig tovább. Szerette a latin kifejezést: „Tempora mutantur, nos et mutamur in illis . - Változnak az idők, és mi velük változunk.” Kutatásait alkalmasint soha nem hagyta abba, mert neki soha semmi nem volt végleges, az újdonság mindig abban volt, amikor kinyílt az ajtó a mára.

Spirituális keresése arra késztette, hogy találkozzon Lanza del Vastóval, Gandhi tanítványával és a Bárka közösség alapítójával, amelyben hosszú ideig ő is részt vett. Számottevő információt adott át Gandhiról Németh László magyar drámaírónak az 1960-as évek végén a Gandhi című drámája elkészítésére. Az angyal válaszol szerzőjével, Mallász Gittával is találkozott,[1] akivel rövid levelezésben is állt.

Festett portrékat Európában, az Egyesült Államokban, Kanadában, a Közel-Keleten és Indiában. Találkozott sok személyiséggel a politikai, katonai és gazdasági életből, akik festményeivel és portréival gazdagították gyűjteményüket. Azonban soha nem próbált karriert építeni, mert az függővé tette volna, s beleesett volna abba a csapdába, hogy a versenyért eladta volna a lelkét. „Biztosan szégyenletes életet éltem volna, ha karriert futottam volna be” – vallotta a fiának.

Kilencvenéves korában, Mougins-ben hunyt el, pár hónappal öntudata elvesztése után.

Kiállításai

Jegyzetek

  1. ↑ Mallász Gitta: Az angyal válaszol. [2015. szeptember 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 24.)

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben az Ákos Bíró című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

További információk

  • Kortárs Magyar Művészeti Lexikon. Főszerk. Fitz Péter. Bp., Enciklopédia Kiadó, 1999-2001.
  • Hivatalos honlapja
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Bíró_Ákos&oldid=23243490”