Belga törzsek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Gallia Belgica római provincia i. e. 120 körül.

A belga (vagy latinul Belgae) törzs egyike volt a Gallia északi részén az i. e. I. században élő kelta törzseknek. Julius Caesar vezetésével a római légiók i. e. 54-ben meghódították a területet és a kialakított római provincia, Gallia Belgica erről a törzsről kapta nevét. A mai Belgiumot is erről a törzsről nevezték el, ahol viccesen „régi belgáknak” emlegetik őket.

A Belgae törzs eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Julius Caesar a gall háborúról szóló művében leírta, hogy a hódítás ideje alatt (i. e. 58 - 51) Gallia három részből állt, amelyeket az Aquitani, a Galli (akik magukat Celtae-nak hívták) és a Belgae törzsek foglaltak el. Mindegyik törzsnek megvoltak a maga szokásai, törvényei és saját nyelve. Caesar megjegyezte, hogy a Belgae volt a legkevésbé kelta törzs, ez állt a legmesszebb a római civilizáció befolyásától és a legközelebb a germán törzsekhez. A három törzs közül ezek harcoltak a legjobban a rómaiak ellen, amit Caesar annak tulajdonított, hogy „kereskedők ritkán lépnek kapcsolatba velük, ezért nem használnak az akaratot elgyengítő luxuscikkeket”.[1]

A Belgae mindenesetre a kelta kultúra részesei voltak, bár nyelvük némileg különbözött azoktől és átmenetet képviselt a kelták és a germán nyelvcsaládok között. Caesar forrásai arról tájékoztatták, hogy a „a Belgae nagy része a germánoktól származik, és miután átkeltek a Rajna folyón, szívesen telepedtek le a termékeny vidéken.[2] Egy kelta beszámoló szerint „az északi Belgae törzsek a germánoktól erednek”. Caesar megjegyzi még, hogy a Rajna folyásától nyugatra élő germán törzsek a Belgae szövetségesei voltak[3], és felsorolja ezeket a törzseket: Eburones, Condrusi, Caerosi és Paemani.[2] A történész Tacitus feljegyezte, hogy a Nervii és a Treveri törzsek szintén germán származásúnak vallották magukat annak ellenére, hogy Gallia területén éltek.[4]

A fentiek ellenére a letöbb Belgae törzs és személy neve, mint például Ambiorix, aki az Eburones törzs vezetője volt, egyértelműen gall származású vagy gall befolyást mutat. Az egyik lehetséges magyarázat, hogy a Belgae törzsek csak hivatalos és ceremoniális címeket vettek át a kelta Galliából, mint például a generális, amely francia származású cím.

Sajnálatos módon a rómaiakat nem érdekelte, ezért nem is voltak pontosak az észak-galliai népek etnográfiájában, ezért ennél pontosabb információ nem maradt fenn. A gall népeket a germán törzsektől elválasztó határ feltehetően a mai Belgium területén keresztül húzódott.

A középkori Gesta Treverorum krónikában, amelyet a Trier városában élő szerzetesek állítottak össze, az szerepel, hogy a Belgae törzs Trebata leszármazottai voltak, aki a legenda szerint Trier városát alapította.

A Belgae törzsek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Caesar alapján a következő törzsek tartoztak a Belgae közé:

Caesar a későbbiekben említi még a Tungri törzset, amely feltehetően az Eburones egy másik elnevezése volt, ezt a törzset Caesar teljesen kiirtotta. Egyéb törzsek, amelyek szintén a Belgae közé tartozhattak: a Leuci, Treveri és Mediomatrici. Posidonius még a normandiában élő Armorica törzset is ide sorolta.

A Belgae meghódítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Caesar i. e. 57-ben kezdte meg a Belgae területek meghódítását. A Commentarii de bello Gallico szerint a Belgae már korábban nekiláttak, hogy magukat megszervezzék és felfegyverezzék Caesar korábbi hódításai miatt. Erre válaszul Caesar két új római légiót szerelt fel, illetve utasította gall szövetségeseit, az Aedui törzset, hogy támadják meg a Bellovacit. Ellenfelei jelentős száma és legendás bátorsága miatt Caesar óvatosan kezdett neki a támadásnak, és kezdetben csak lovasságát használta arra, hogy a Belgae erőket felmérje, gyengeségeiket kitapasztalja. Miután meggyőzte magát arról, hogy katonáinak van esélye a Belgae ellen, Bibrax (a mai Laon és Reims közelében, a Remi törzs szállásterületén, tábort épített. A tábort az egyik oldalról egy mocsár, a másik oldalról az Aisne folyó védelmezte.

A Belgae sereg a folyón átkelve támadott és csak heves csata után tudták őket a rómaiak visszaszorítani. Mivel a rómaiakat nem tudták elűzni és az Aedui egyre közelebb kerültek a Bellovaci szállásterületéhez, a Belgae sereg feloszlott és minden törzs visszatért a saját területét védelmezni. Miután megegyeztek, hogy bármelyik törzset támadja meg Caesar, a többi a segítségére fog sietni, a Belgae éjfél körül tábort bontottak és elvonultak. Napkelte után Caesar meggyőződött arról, hogy a visszavonulás nem csak csapda és a római lovasságot küldte a visszavonulók üldözésére, maga pedig három légióval utánuk indult.

Caesar ekkor a Suessiones területére vonult be és ostrom alá vette Noviodunum (Soissons) városát. A rómaiak előkészületeit, különösen az ostromgépeket látva a Suessiones megadták magukat és Caesar ekkor figyelmét a Bellovaci felé fordíthatta, akik eddigre visszavonultak Bratuspantium erődjébe (a mai Amiens és Beauvais között feküdt). A római támadást követően hamar megadták magukat, csakúgy, mint az Ambiani.

A Nervii, az Atrebates és a Viromandui törzsek viszont a fegyveres ellenállás mellett döntöttek (az Atuatuci szintén velük tartottak, de a csatára nem érkeztek meg). A fegyveresek ekkor az erdőbe vetették magukat és a Sabis folyó mentén megtámadták a rómaiak menetoszlopát. A támadás annyira váratlan volt, hogy a római katonáknak arra se volt ideje, hogy sisakjukat felvegyék vagy pajzsukról a borítást levegyék. Caesar nem kis személyes bátorságról tanúságot téve megragadott egy pajzsot, az élvonalba verekedte magát és megszervezte katonáit, időközben megérkezett a két légió, amely a poggyászokat és a felszerelést kísérte és beavatkozásuk eldöntötte a csatát. Caesar szerint Nervii szinte teljesen megsemmisültek a csatában, de ennek ellenére hősöknek nevezi őket. Ld. még: a Sabis folyó menti csata

Az Atuatuci, akik szövetségeseik megsegítésére meneteltek, a vereség hírére visszafordultak és bevetették magukat erődítményükbe, amelyet Caesar ostrom alá fogott Az Atuatuci színleg megadták magukat és beszolgáltatták fegyvereiket, de ez csak csel volt: az éj leple alatt az elrejtett fegyverek segítségével megpróbáltak kitörni. A rómaiak jobban szervezettek voltak és jobb pozíciókat foglaltak el, ezért könnyedén megakadályozták a kitörést, a csatában ötezer Atuatuci vesztette életét, a maradék negyvenháromezret pedig a rómaiak rabszolgának adták el.

I. e. 53-ban az Eburones törzs, Ambiorix vezetésével, fellázadt a római uralom ellen és csatlakozott hozzájuk a Nervii, Menapii és Morini. A felkelés kezdetben eredményes volt, sikerült 15 római cohorst megsemmisíteni, de Caesar személyes beavatkozásával a felkelést leverték és az Eburones törzset kiirtották. A maradék Belgae törzsek i. e. 52-ben Vercingetorix oldalán vettek részt a gall felkelésben.

A gallok leigázása után Caesar a korábban három részre osztott területet, a Belgae, Celtae és Aquitani törzseket egyetlen hatalmas római provinciába (Gallia Comata, "hosszúhajú gall") egyesítette. A tartomány kormányzása, nem utolsósorban mérete miatt, igen nehézkes volt és Augustus Caesar újjászervezte azt a hagyományos határok mentén. A kialakult római Gallia Belgica provinciát keleten a Rajna folyása határolta, és az Északi-tengertől egészen a Konstanzi-tóig terjedt (Lacus Brigantinus), magában foglalva a mai Svájc nyugati részeit is. A provincia fővárosa Remi városa lett (a mai Reims). Diocletianus csaszár uralkodása során a provinciát két részre osztották: Belgica Prima (fővárosa Augusta Trevirorum Trier) és Belgica Secunda (fővárosa Reims). Mindkét provincia a galliai püspökség része volt.

A Belgae Gallián kívül[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kelta törzsek Dél-Angliában

A Belgae áthajóztak a La Manche csatornán, amiről Caesar is említést tesz.[5] Eszerint előbb csak rablóportyára indultak, majd később letelepedtek a szigeten.

Az Ambiani törzs által használt nagyszámú, az i. e. 2. szd-ból származó pénzérmét tártak fel Dél-Angliában. Caesar hódításai után nem sokkal a Suessiones törzs egyik fejedelme, Diviciacus, nemcsak a Belgae egyik legnagyobb hatalmú uralkodója lett, hanem hatalma kiterjed Anglia egy részére is. Az Atrebates törzshöz tartozó Commius, Caesar korábbi szövetségese, Angliába menekült, miután részt vett Vercingetorix felkelésében és vagy csatlakozott, vagy megalapította saját törzsének angliai csoportját. Britannia római hódításának idejére számos délkelet-angliai törzs vagy a Belgae-től származott vagy pedig Belgae származású uralkodói voltak. A Britannia római provincia későbbi közigazgatási egységei (civitas) egy a Belgae nevet viselte, és ide tartozott Magnus Portus (Portsmouth) valamint Venta Belgarum (Winchester városa.[6]

Elképzelhető, hogy a Belgae egy része Írországba menekült és ott települt le, amely a történelmi Builg és a legendákban szereplő Fir Bolg támasz alá.[7]

Az elnevezés eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Belgae név az elő-kelta *belo-ból ered, amely „fényes”-et jelentés és rokonságban áll az angol "bale" (ragyogó, fényes), az ó-angol bael, a litván baltas (fehér, ragyogó), és a szláv nyelvekben használt belo/bilo/bjelo/… (fehér) szavakkal. A gall "Belenos" ("Fényességes") és "Belisama" neve is erről a tőről származik.

A Belgae elnevezés eredete a másik feltételezés szerint az indo-európai *bel, amely kerek, felfújt tárgyat jelent (ld. az angol ball), vagy átvitt értelemben „kör, had, szövetség; és a gall -*ga, amely harcost jelent. A Belgae ebben az értelemben a „szövetség tagja, harcosa” lenne. Az utóbbi értelmezés mindenesetre illik a Caesar által adott leíráshoz a Belgae és a gall törzsek viszonyáról.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Julius Caesar, Commentarii de Bello Gallico, 1.1
  2. ^ a b Julius Caesar, Commentarii de Bello Gallico 2.4
  3. Julius Caesar, Commentarii de Bello Gallico 2.3
  4. Tacitus, Germania 28
  5. Julius Caesar, Commentarii de Bello Gallico 2.4, 5.2
  6. Sheppard Frere, Britannia: a History of Roman Britain, third edition, Pimlico, 1987; John Creighton, Coins and power in Late Iron Age Britain, Cambridge University Press, 2000
  7. T. F. O'Rahilly (1946), Early Irish History and Mythology, Dublin Institute for Advanced Studies, 1946

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások, források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Belgae a római kori Britanniában

Ókori lexikon I–VI. Szerk. Pecz Vilmos. Budapest: Franklin Társulat. 1904. 

  • Bánosi György – Veresegyházi Béla: Eltűnt népek, eltűnt birodalmak kislexikona. Budapest: Anno. 1999. 26–27. o. ISBN 963919929X