Óriáspanda

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Óriáspanda
Hua Mei a San Diegó-i állatkertben született 1999-ben
Hua Mei a San Diegó-i állatkertben született 1999-ben
Természetvédelmi státusz
Veszélyeztetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Alrend: Kutyaalkatúak (Caniformia)
Család: Medvefélék (Ursidae)
Alcsalád: Ailuropodinae
Nem: Ailuropoda
Milne-Edwards, 1870
Faj: A. melanoleuca
Tudományos név
Ailuropoda melanoleuca
David, 1869
Elterjedés
Az óriáspanda elterjedési területe KínábanAz óriáspanda elterjedési területe Kínában
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Óriáspanda témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Óriáspanda témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Óriáspanda témájú kategóriát.

Óriáspanda a hongkongi óceánparkban
Armand David atya
Az óriáspanda a hátsó lábain ülve eszik
Közel egy hetes bocs egy kínai tenyésztőintézetben

Az óriáspanda (Ailuropoda melanoleuca), eredeti rendszertani nevén Ursus melanoleuca (fekete-fehér medve), vagy bambuszmedve a medvefélék (Ursidae) családjába tartozó emlős. Elterjedése csak maradványfoltokra korlátozódik Közép- és Dél-Kínában.

Nemének az egyetlen recens faja és egyben a típusfaja is.

Az óriáspanda táplálékának 98%-a bambusz, bár méz, tojás, hal, jamszgyökér és egyéb is szerepel az étlapján. Könnyedén felismerhető a szemét, fülét és kerek testét körülvevő nagy fekete foltjairól. Az óriáspanda veszélyeztetett állat, mintegy 1600-3000 egyed él szabadon Kínában.

A WWF jeleként és gyakran általában az állatvédelem jelképeként világszerte ismertté vált.

Elnevezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fajt 1869-ben Père Armand David francia misszionárius írta le először, aki a fekete-fehér medve, azaz Ursus melanoleucus nevet adta neki. 1870-ben csak csontok alapján Alphonse Milne-Edwards megállapította, hogy a faj közelebb áll az Ailurus fulgus (vörös macskamedve) fajhoz, ezért átkeresztelte Ailuropoda melanoleuca névre. Ma már tudjuk, hogy közelinek tűnő rokonsága kis termetű pandafélékkel csak konvergencia.

A panda a vörös macskamedve másik neve. A szó feltehetően az óriáspandánál jóval kisebb termetű állat nepáli nevéből származik (punja, valószínűleg a nigalja punja, azaz „bambuszevő” kifejezésből). Az óriáspandát a zoológusok csak később ismerték meg, és mivel a két fajt közeli rokonnak tartották, az óriás panda és kis panda névvel különböztették meg őket. A magyar szakirodalomban a bambuszmedve nevet kapta az Ailuropoda nem, de ezt a nevet a köznyelvi, de pontatlan panda név elterjedtsége és a távoli rokonság felismerése miatt az óriáspanda név váltotta fel. A vörös macskamedvét ma is nevezik kis pandának vagy vörös pandának.

A kínai nyelvben az óriáspanda neve da xiong mao (kínai: 大熊猫, magyar népszerű átírás: ta hsziung-mao), ami „nagy medvemacskát” jelent. A „nagy” jelző itt is a kis pandától való megkülönböztetésre szolgál (kínaiul xiao xiong mao, hsziao hsziung-mao, azaz „kis medvemacska”). A „medvemacska” nevet az állat valószínűleg annak köszönheti, hogy a többi medvefélével ellentétben kitűnően mászik fára, és a pupillája a többi medvéével ellentétben nem kerek, hanem a macskáéhoz hasonlóan rés alakú.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az óriáspanda elterjedési területe mindössze 5900 km², amely magában foglalja Szecsuan, Kanszu és Sanhszi kínai tartományok hegyvidéki területeit. Az óriáspanda természetes élőhelyei a sűrű erdővel benőtt szubtrópusi hegyoldalak. Itt él nyáron 2700–4000 méter magasságig, télen alacsonyabbra vándorol, gyakran 800 méteres magasságig. Élettere általában nedves és csapadékban gazdag; a nyár hűvös, a tél hideg.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az óriáspanda a fejétől a farkáig 150-180 centiméter. Farka – mint a legtöbb medvéé – csonka, nagyjából 10-15 centiméter hosszú. A felnőtt állat testsúlya 80 és 125 kilogramm között változik. Az óriáspanda testfelépítése megegyezik a többi medvéével, csupán a kontrasztos fekete-fehér színében tér el tőlük.

Bundájának színe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dús, gyapjas bundájának alapszíne fehér, mellső és hátsó lábai feketék. Mellső lábainak fekete színe a háton is folytatódik, és övet alkot, amely a felsőtestet körbeveszi. Feketék ezenkívül a fülei, a szemének a környéke és néha a farkának a csúcsa is. Feltűnő színének oka pontosan nem ismert. Szóba jöhet az ellenség elijesztése, a hőszabályozás és az álcázás is.

További tudnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Feje más medvéknél nagyobbnak tűnik, ez elsősorban jól fejlett rágóizmainak, és az azok tapadásához szükséges megnövekedett felületnek köszönhető, amitől a koponya magas és oldalnézetből kerek lett. Ahogy a legtöbb medvének, az óriáspandának is 42 foga van. Hátsó kisőrlőfogai és nagyőrlőfogai sokkal nagyobbak és szélesebbek, mint a család többi fajának fogai, sőt a ragadozók rendjében ezek a legnagyobb őrlőfogak, mutatva a növényevéshez való alkalmazkodást. A faj további sajátossága a „hatodik ujj”, a mellső mancs ujjszerűen meghosszabbodott radiális kéztőcsontja, ami a hüvelykujj szerepét tölti be a táplálkozás során.

Naponta igen hosszú ideig (10-12 órán keresztül) képes egy helyben üldögélni, életvitele igen lassú a rokonságához hasonlítva. Hangja báránybégetéshez hasonló.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az óriáspanda elsősorban talajlakó, de jól mászik és úszik. A többi medvével ellentétben nem tud a hátsó lábára emelkedni. Táplálékát legtöbbször ülve fogyasztja el, így mellső mancsa szabaddá válik, hogy a táplálékot megfogja. Ezek az állatok szürkületben vagy éjszaka aktívak, míg nappal fák üregeiben, sziklahasadékokban vagy barlangokban alszanak. A bambuszbozótban alagútszerű járatokat készít, hogy a táplálkozási területét alvóhelyével összekösse.

Az óriáspandák egyedül élnek nagyjából 4-6 négyzetkilométer területen. A nőstények territóriumának van egy 30-40 hektáros központi része, amelyről kiűzi a fajtársait. A hímek rugalmasabbak, és nem védik a területüket, nincs semmilyen központi rész, és gyakran közös része is van másik hímekével. Ennek ellenére a fajtársaik többnyire kitérnek az útjukból. Vándorlásuk alatt megjelölik útvonalukat: a fákat megkarmolják, hozzádörgölődnek vagy a vizeletükkel hagynak jelet.

Más medvékkel szemben az óriáspandák nem alszanak téli álmot, a hidegebb évszak alatt csupán mélyebben fekvő területekre vándorolnak.

Táplálkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az óriáspandák azok közé a medvék közé tartoznak, amelyek kifejezetten növényevők, de a közvélekedéssel szemben nem csak bambuszt fogyasztanak. Szabadban ez a fő táplálékuk, a fiatal hajtásokat részesítik előnyben, idősebb hajtásokat csak ritkábban esznek. Mivel a bambusz nem túl tápláló és az óriáspandák emésztése sem állt be úgy a növényevésre, mint a származástanilag régebb óta növényevő emlősöké, sokat esznek belőle: napi szükségletük 10-20 kilogramm bambusz. Tápnövényei között találunk még tárnics-, nőszirom-, sáfrány- és ördögcérnafajokat is. Elvétve fogyasztanak apróbb gerinces állatokat is, mint például kis rágcsálókat, pocoknyúlféléket (Ochotonidae) és halakat is.

Az óriáspanda emésztőrendszere alkalmazkodott a túlnyomórészt növényi táplálék emésztéséhez. A nyelőcsőben keresztirányú recék találhatók. A gyomor fala vastag, a madarak izmos gyomrára (zúza) emlékeztet. Más medvefajokkal ellentétben a vastagbél felszíne elnagyolt, és hiányzik a vakbél.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az óriáspanda szaporodási időszaka március és május közé esik. Erre az alkalomra a különben magányosan élő állatok párt keresnek, a hímek között harc is előfordulhat a párosodás előjogáért. Más medvékhez hasonlóan a megtermékenyített petesejt mintegy 45-120 napig tartózkodik az anyaállat méhében, és csak ezután ágyazódik be a méhlepénybe.

A legtöbb kölykedzés augusztusra vagy szeptemberre esik, ilyenkor egy vagy kettő, ritkán három bocs születik. Az újszülöttek parányiak, csupán 90-130 grammosak és selymes fehér bunda borítja őket. Ekkor még a testhossz kb. harmadát a farok teszi ki. Az anya és kölyke közötti súlyarány az óriáspandák esetén a legnagyobb a fejlett emlősállatok között.

Ikerszülés esetén az anya hamarosan kiválaszt egy bocsot, a többit pedig kitagadja. Hogy ez milyen feltételek alapján történik, azt még nem kutatták. Kerek egy hónaposan a bocs már a tipikus színezettel rendelkezik, 40-60 naposan nyitja ki a szemét és öt-hat hónapos korban vesz magához először szilárd táplálékot. Nyolc-kilenc hónapos korig megtörténik a végleges elválasztás az anyatejtől és 18 hónaposan a bocs elhagyja az anyát. Az egyedek öt és hét éves kor között válnak ivaréretté.

A szabadon élő óriáspandák várható élettartama nagyjából 25 év.

Veszélyeztetettség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eredeti elterjedési területe Kelet-Kína és Mianmar nagy részét magában foglalta. A késő pleisztocénben kezdődött meg a visszaszorulása, amelyben a klímaváltozásnak és az ember terjeszkedésének is szerepe volt. A bundájáért történő vadászata és az állatkertek állományának fenntartásáért történő befogása tovább tizedelte a populációt, amíg 1939-ben védelem alá nem helyezték. A vadászatot és a prémkereskedést Kínában szigorúan büntetik, ezért 1997-ig halálbüntetés járt. A populáció visszaszorulásához az életterük egyre nagyobb benépesülése is hozzájárul, melynek következtében elterjedési területük három részre szakadt. 1998 óta az elterjedési területe is védelem alatt áll.

A WWF és a kínai kormányzat négyéves kutatása szerint 2004-ben a szabadban nagyjából 1600 példány élt. Egy 2006-os, az ürülék genetikai ujjlenyomatán alapuló vizsgálat kétszer annyi óriáspandát azonosított egy területen, mint amit becsültek a 2004-es vizsgálatban. Ez alapján Kínában akár a 3000-et is elérheti a vadonban élő óriáspandák száma.[1] 2006-ban már 40 óriáspanda-rezervátum volt Kínában, ami komoly előrelépés a 20 évvel korábbi 13-hoz.

A CITES-egyezményben az I. függelék foglalkozik a fajjal, az IUCN pedig végveszélyben levőnek sorolta be. A számuk a legutóbbi években növekedni látszik, ami a faj védelmében tett erőfeszítések sikerét támasztja alá.[2]

Állatkerti szaporítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Óriáspanda egy csengtui kutatóközpontban

2006 végén Kínában összesen 221 fogságban élő példányt jelentettek.[3] Kínán kívüli állatkertekben mindössze 20 példány él. Európában a következő állatkertekben lehet óriáspandát látni: Berlini Állatkert, Madridi Állatkert, Edinburgh-i Állatkert, Párizsi Állatkert, Schönbrunni állatkert (Bécs). Jelenleg a Kínán kívül megtalálható összes óriáspanda a kínai állam tulajdona. Kölcsönszerződés keretében vannak jelen maximum 10 évre évi 1 millió USD ellenszolgáltatásért, egy 1984-es törvény értelmében. A szerződés kitér arra is, hogy az így kölcsönbe adott óriáspanda esetleges születendő bocsai is automatikusan a kínai állam tulajdonai lesznek.

Fogságban csak ritkán sikerül szaporodniuk. 2006-ban sikerült először egy fogságban született óriáspandát a vadonba visszatelepíteni. Erre az állatot három évig készítették fel.

Őshazájában, Kínában vannak pandamentő központok, amikben tenyésztő program zajlik az állatfaj megmentése érdekében. A Wolong Természetvédelmi Kutatóközpont egy olyan hely, ahol pandák szaporításával foglalkoznak a szakértők, van egy műsor róla az Animal Planeten, a Pandavilág (eredeti címe: Pandamonium)[4]

Rendszertan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fajt első leírója a medvefélék közé helyezte, majd egy évvel később a vörös macskamedve hasonlósága miatt a pandafélékhez. A 19. század második felében még úgy gondolták, hogy a vörös macskamedve a mosómedvefélék családjába tartozik, az óriáspandával együtt.

A felfedezés után száz évvel még mindig vita folyt arról, hogy az óriáspanda hová tartozik: Dwight Davis a chicagoi egyetemen összehasonlító anatómiai vizsgálatok alapján a medvefélékhez sorolta egy publikációjában, ezt nem sokkal követően viszont Desmond Morris az etológiai megfigyelések alapján a mosómedvékhez. Az 1980-as években George B. Schaller önálló családba, az Ailuropodidae familiába sorolta.

A helyes besorolást rendkívül megnehezítette az a körülmény is, hogy 21 pár kromoszómája is inkább a vörös macskamedvéhez (22 pár), mintsem a többi medvéhez (37 pár) hasonló. Pontosabban: a medvék családjában 74 darab egykarú kromoszóma található, amiknek centromérája a molekula végén helyezkedik el. Az óriáspandák 42 kromoszómájának többsége kétkarú, ennek alapján a korai kromoszómavizsgálatokból azt a következtetést vonták le, hogy az óriáspanda semmiképp sem tartozhat a medvefélék közé.

Stephen J. O'Brien '80-as évekbeli vizsgálatai viszont kimutatták, hogy hat medvefaj kromoszómáinak sávozási mintája teljesen egybeesik az óriáspandáéval, amiből arra következtetett, hogy az ősi medvefaj kínai vonalában a kromoszómák a centroméráknál fogva összekapcsolódtak.

Csak a faj taxonómiai besorolásával kapcsolatos legújabb genetikai vizsgálatok bizonyították be mára, hogy az óriáspanda ősei 15 millió évvel távolodtak el a többi medve fejlődési vonalától. Ezzel szemben a kis panda, a mosómedvefélék (Procyonidae), sőt egy 2005-ös filogenetikai vizsgálat[5] szerint a fókák közös ősét tartalmazó ág sokkal korábban, 30-35 millió éve vált el medveféléktől. Ezért az óriáspandát ma már egyértelműen a medvefélék (Ursidae) családjába sorolják, méghozzá mint az Ailuropodinae alcsalád egyetlen élő képviselőjét.

Az óriáspanda kis pandával való rokonítása és a mosómedvefélék családjába történő korábbi, anatómiai besorolása azon nyugodott, hogy az óriáspanda és a kis panda (Ailurus fulgens) növényevők. Számtalan megegyező ismertetőjegyük, amelyek ehhez a besoroláshoz vezettek – mint például a nagy őrlőfogak, a koponya, a hüvelykujjszerű képlet – azonban csak a két faj konvergens evolúciójára vezethető vissza, amelyet a hasonló táplálkozási mód okozott.

A genetika mai állása szerint a Procyonidae familia (mosómedvefélék családja) két alcsaládot, a Procyoninae és Ailurinae alcsaládokat tartalmazza, míg az Ursidae család az Ailuropodinae alcsaládot és a közös kládot alkotó Tremarctinae és Ursinae alcsaládot.

Az Ailuropoda nemnek valaha éltek más fajai is:

Az óriáspandák és a kínai külpolitika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel a Kínán kívül megtalálható összes óriáspanda a kínai állam tulajdona, ezért a jelen szabályozás miatt a jövőben sincs esély, hogy valamelyik külföldi ország saját példányt birtokoljon. Ezt a speciális monopóliumot a kínai kormány rendre kihasználja politikai célokra. A külföldi kölcsönadások a politika szempontjából fontos marketing- és jutalmazó eszközök. Volt már rá példa, hogy provokációs eszköz is voltak az óriáspandák, amikor Kína Tajvan számára ellenszolgáltatás nélkül ajánlott fel kölcsönadásra egy pandapárt. Ez azért volt kényes ajándék, mert a törvények szerint ellenszolgáltatás nélkül csak belföldre lehet óriáspandát kölcsönadni, így az "ajándék" a szeparatista Tajvan számára elfogadhatatlan volt. Végül nem pénzbeli, hanem csere kölcsön állatokkal oldották fel a tajvaniak a kényes helyzetet.

Kína már a 1984-es törvény előtt felismerte az óriáspandák diplomáciai erejét, ezért 1958-1982 között 23 óriáspandát ajándékoztak ilyen célokkal. Az egyik híresebb gesztus akkor történt, amikor 1972-ben Richard Nixon kínai látogatása után Mao Ce-tung adott egy pandapárt a washingtoni állatkertnek. Nixon két keleti pézsmatulok ajándékozásával viszonozta a gesztust.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ronald M. Nowak: Walker's Mammals of the World. Johns Hopkins University Press, 1999 ISBN 0-8018-5789-9
  • John Chorn & Robert S. Hoffmann: Ailuropoda melanoleuca. Mammalian species 110, S. 1-6
  • Stephen J. O'Brien (1988.). „Az óriáspanda eredete”. Scientific American (magyar kiadás) (1), 40-45. o.  
  • Stephen J. O'Brien és tsai (1985.). „A Molecular Solution to the Ridle of the Giant Panda's Phylogeny”. Nature (317), 140-144. o.  

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]