Ugrás a tartalomhoz

„Ló” változatai közötti eltérés

Hivatkozások szerkesztése
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
a Visszaállítottam a lap korábbi változatát: 79.120.162.27 (vita) szerkesztéséről Szalakóta szerkesztésére
→‎Színek: genetika
144. sor: 144. sor:


Néhány fajtánál fontos a hosszú szőr, mert látványos bemutatókon lovagolják őket. Ilyen az [[andalúz ló|andalúz]] és a [[fríz ló]].
Néhány fajtánál fontos a hosszú szőr, mert látványos bemutatókon lovagolják őket. Ilyen az [[andalúz ló|andalúz]] és a [[fríz ló]].

Több olyan gént azonosítottak, ami a ló színét és jegyeit határozza. meg. Az allélok közül legalább 13 ismert.<ref name=UCVGL/> A témában további kutatások folynak. Az egyik gén két allélja közül a domináns feketét, a recesszív gesztenyebarnát eredményez.<ref name=Marklund1996>{{cite journal |last=Marklund |first=L. |author2=M. Johansson Moller |author3=K. Sandberg |author4=L. Andersson |title=A missense mutation in the gene for melanocyte-stimulating hormone receptor (MC1R) is associated with the chestnut coat color in horses |journal=Mammalian Genome |volume=7 |pages=895–899 |year=1996 |doi=10.1007/s003359900264 |pmid=8995760 |issue=12}}</ref> Egy másik gén egyik allélja pej színezetet alakít ki. Emellett vannak gének, amelyek foltokat vagy pöttyöket hoznak létre, vannak hígító gének, szürkítők, és mások.<ref name=UCVGL>{{cite web |url= http://www.vgl.ucdavis.edu/services/coatcolorhorse.php|title= Horse Coat Color Tests|accessdate=2008-05-01 |work= Veterinary Genetics Laboratory |publisher= University of California}}</ref>

=== Alapszínek ===
=== Alapszínek ===
'''Fekete''':
'''Fekete''':

A lap 2016. november 3., 22:08-kori változata

Ez a szócikk az állatról szól. Hasonló címmel lásd még: Huszár (sakk).
Ló
Természetvédelmi státusz
Háziasított
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenenszülők (Theria)
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Rend: Páratlanujjú patások (Perissodactyla)
Család: Lófélék (Equidae)
Nem: Equus
Faj: E. caballus
Tudományos név
Equus caballus
(Linné, 1758)
Szinonimák

Equus ferus caballus

Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Ló témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Ló témájú médiaállományokat és Ló témájú kategóriát.

A ló nyerítése

A ló (Equus caballus) az emlősök (Mammalia) osztályának a páratlanujjú patások (Perissodactyla) rendjéhez, ezen belül a lófélék (Equidae) családjához tartozó faj. Ma már csak háziasított vagy háziasítottból visszavadult formáiban ismert. Legközelebbi rokona a vadló (Equus ferus). Egyes nézetek szerint a ló és a vadló egyazon faj, az Equus ferus eltérő alfajai. Ebben az esetben a ló fogalmát tágabban használhatjuk, amelybe beleértjük a vadlovat is, amelytől a háziasított alfajt a házi ló névvel különböztethetjük meg (Equus ferus caballus).

A ló története

Törzsfejlődése

A ma ismert ló (Equus caballus vagy Equus ferus caballus)[1][2] hosszú törzsfejlődés során vált olyanná, amilyennek ma ismerjük. Ez a törzsfejlődés több mint 60 millió évre nyúlik vissza. Az első „ősló”, az Eohippus a 75 millió évvel ezelőtt élt Condylarthrus fajok egyikéből fejlődött ki, melyek a kutyánál nem voltak nagyobbak, lábaikon öt-öt ujj volt, és minden ujjukon pataszerű elszarusodott képződményt viseltek. Később a ló evolúciójában a legjelentősebb változás a láb átalakulása volt (az ujjak folyamatos visszafejlődésével).

A lófélék törzsfejlődésének lépései:

Első lábain négy-négy, míg a hátsókon már csak három-három ujja volt. Ujjaikon a kutyákéhoz hasonló ujjpárnák voltak (Ezek maradéka a ló lábán látható ún. szarugesztenye vagy szarusarkantyú.) Átlagos magassága 36 cm lehetett (több különböző méretű változat is létezett. A legkisebb 25 cm, míg a legnagyobb 50 cm magas lehetett.). Élőhelyei feltételezhetően laza talajú őserdők, vízpartok és iszapos területek voltak. Fogazata alapján lombevő volt, az alacsonyabb cserjék és az aljnövényzet leveleit ehette, de már megjelentek a fűevésre való áttérés kezdeti jelei. Szőrzetének színe nem ismert, de életmódja alapján a tudósok leginkább a szarvashoz hasonló, barna, pettyes bundával képzelik el.

A Mesohippus és a valamivel fejlettebb Miohippus két hasonló, és részben egymást követő időben élt ősló volt. Mind a négy lábukon három ujjuk volt, közülük a valamivel vastagabb középsőre nehezedett a legnagyobb súly. Táplálékuk kezdetben leginkább puha lombú fák és cserjék hajtásai voltak. 10-25 millió évvel ezelőtt, a miocén korban az őserdőket szavannák, sztyeppék váltották fel, amihez az állatok úgy alkalmazkodtak, hogy fogazatuk egyre inkább alkalmassá vált a fűfélék fogyasztására, valamint nyakuk megnyúlt, hogy kényelmesen elérjék a füvet. Szemük is megváltozott, a fej oldalára tolódott el, emiatt látóterük megnőtt (bár a binokuláris látómező csökkent), így könnyebben észrevették a közeledő ragadozókat.

A Miohippus-ból alakult ki. Még mindig több ujja volt, de már a testsúly nagy része a középső ujjon volt. Lábain már pata volt.

  • Pliohippus – körülbelül 6 millió éve jelent meg. Az első ősló, melynek minden lábán egy ujj volt. Ujjain a mai lovakéhoz teljesen hasonló pata volt.
  • Equus caballus – körülbelül 1 millió évvel ezelőtt jelent meg. Nem más mint a ma élő ló. Később több változat is kialakult.

A közhiedelemmel ellentétben a zebra a lófélék családjában nem a lovakhoz, hanem a szamarakhoz tartozik.

A ló háziasítása

Bővebben: A ló háziasítása

A ló háziasítása a korai civilizációk idején, nagyjából 4000 évvel ezelőtt, Közép-Ázsiában kezdődött (botaji kultúra), majd a mai Dél-Oroszország, illetve Mezopotámia területén folytatódott. A nomád lótartók hamarosan rájöttek, hogy lovon szállíthatják felszerelésüket, elkezdték tehát málhás lovakként használni őket. Nyugat- és Közép-Európában körülbelül 700 óta, a vaskortól használják a lovat hátas állatként.

A mitokondriális DNS szerint a törzstípusok 77 kancára vezethetők vissza. Ez azt jelenti, hogy a lovat több helyen, több alkalommal egymástól függetlenül háziasították.[3] 2012-ben további genetikai elemzések azt mutatták, hogy a háziasítás az eurázsiai sztyeppén történt, és a többi vonal későbbi keresztezések eredménye.[4]

A több központú háziasításra utalnak az ellentmondásos leletek is. A ló genetikai változatossága mindkét tesztcsoportban ugyanakkora volt, ami szintén több központú háziasításra utal; mert, ha egy központ lenne, akkor attól távolodva a változatosság is csökkenne. Egyes kihalt fajták közelebb álltak a maiakhoz,mint egyes maiak egymáshoz.

Ewart, d’Andrade, Speed, Etherington, Skorkowski, Ebhardt, Schäfer és néhány más kutató szerint a lovak különböző típusai a vadló négy különböző alfajából alakultak ki, amelyek különböző korokban, egymástól függetlenül érkeztek Eurázsiába. Elméletüket azonban nem támasztották alá genetikai elemzésekkel.

Ókori keleti birodalmak

Az ókori keleti birodalmakban, mint az asszíroknál, a hettitáknál és a hurritáknál a ló előnyt jelentett a háborúban is, mint kocsivonó és hátas állat. Kikkuliban találtak egy leírást a lovak kiképzéséről. Krisztus előtt 1700 körül a hükszoszok nomád népe lóhátról hódította meg Egyiptomot, ahol még nem ismerték a lovat.

Sztyeppe

Gyakran az ukrajnai Dereivkát nevezik a legrégebbi lelőhelynek, ahol a ló háziasítására utaló leleteket találtak. David Anthony lófogakat talált, amelyeken a zabla nyomot hagyott; ezeket a Sredny-Stog-kultúrának tulajdonította Kr. e. 4000 körülről.(Anthony, 1986, 1991) A kormeghatározást a centrifugával végzett vizsgálatok cáfolták, és korukat Kr. e. 700 és 200 közé helyezték.[5]

A közép-ázsiai nomádok találták fel a nyerget a Kr. e. 3. században. A görög Sztrabón nem sokkal később a szkíták lovaglóművészetét méltatta.

Közép-Európa

Európában az őskőkor óta találhatók lómaradványok, és az utolsó jégkorszakot követő beerdősülést követően sem tűntek el. Az európai háziasítás időpontja vitatott, mert nehéz megkülönböztetni a vad és a háziasított lovak csontjait.

Ergoldingban, Landshutban találták egy zabla kerámiadarabjait, amiket Kr. e. 14100-ra kelteztek. Egy hasonló lelet Füzesabonyból került elő Kr. e. 1500 körülről. Az urnamezős kultúra ca. (Kr. e. 1300/1200–800/750) korából már szekérsírokat tártak fel. A burgenlandi Császárkőbányán egy barlangban találtak egy lógerincet benne nyílheggyel, ami az egyik legkorábbi, a hidegvérű lovakra utaló jel. Az első településnyomokról regél Kr. e. 800-700-ból. Dél-Németországban a ló használata az urnamezős kultúrára vagy a késő bronzkorra datálható.

A kelta szentélyekben lóáldozatok maradványait tárták fel.

A germánok és a kora középkori szlávok a lovak viselkedéséből jósoltak. A germánok szokásáról Tacitus is megemlékezett Germaniajában.

Ókori görögök és rómaiak

A homéroszi eposzokban a lovak többnyire harci szekereket vontattak, ahogy a hettitáknál, az egyiptomi Újbirodalomban és az asszíroknál is. A görögöknél a ló a halálhoz kapcsolódott. Az ablakon benéző lóval ábrázolt hős azt jelentette, hogy a hős hamarosan meg fog halni.

A geometriai stílus idején a harci kocsik helyét lovasok vették át. Az egyre jobb lovastudás és az egyre nagyobbra tenyésztett fajták miatt gyorsabb, fordulékonyabb és emiatt hatékonyabb fegyvernemnek bizonyult. A görög lótenyésztés magas színvonalat ért el. A lovak marmagassága átlagosan 140 cm volt, de néhány példány 147 cm-t ért el. A római császárság idején a rómaiak és a germánok lovai is hasonló méreteket értek el.[6]

Az ókori olimpiákon a második nap megrendezték a lovaglást és a kocsihajtást is.

Xenophón görög történész a Kr. e. 4. században összefoglalta az ókori görögök tudását a lovakról és a lovaglásról. Legtöbb tanácsát még ma is érdemes megfogadni.

Az ókori rómaiak már patkolták lovaikat, de a patkó eredete még ma (2016) is rejtély. Ezzel szemben nem tudták megoldani, hogy a lovakat hatékonyan szerszámozzák fel teherhordáshoz, így azt csak később, a középkorban találták fel.

Népvándorlás

A népvándorlás idején a lovak nagysága keveset nőtt. A lósírokban talált leletek alapján marmagasságuk 120-150 cm között változott. Legkésőbb a 8. században megkezdődött a különféle típusok kialakítása, a könnyű utazóló, a csataló és más munkákat végző lovak.[6] Az avarok bevezették a kengyel használatát, ami ezekben a századokban terjedt el, legalábbis Közép-Európában.[7]

Érett középkor

A 9. században Kínából elterjedt a járom használata, ami lehetővé tette, hogy az erőkifejtés helye a nyakról a vállakra és a mellrészre kerüljön át. A korábbi lószerszámok akadályozták a ló légzését vontatás közben, így a ló nem volt hatékony húzóerő, és csak könnyű kocsikat tudott vontatni. Korábban erre a célra csak ökröket tudtak használni, amiknek a szarvára erősítették a szerszámot. Mivel a ló erősebb, mint az ökör, ezért a háromnyomásos földműveléssel együtt forradalmasították a mezőgazdaságot. Azonban az ökör továbbra is olcsóbb volt, így sok helyen továbbra is ők vontatták a nehéz mezőgazdasági eszközöket. További új szerszámok pedig a kocsik vontatását tették még hatékonyabbá.[6]

A középkor elején a különböző lovak ára között nem volt nagy különbség, az érett középkorban azonban lényegesen drágábbak lettek a hátaslovak.[6] Csak a vagyonosabbak engedhették meg magukat, akik többnyire nemesek voltak, és lovon harcoltak. Belőlük lettek a lovagok. Ebből alakult ki később az udvari műlovaglás.

Késő középkor

A legrégebbi ma ismert lófajta az arab telivér. Már a 9. században jutott belőlük néhány Európába. Közép-Európában csak a késő középkorban kezdődött el a fejlettebb lótenyésztés, ami különféle lófajták kialakulásához vezetett.[6]

A lovagoknak egyre nehezebb páncélzatuk miatt egyre nagyobb és erősebb hátasokra volt szükségük. A 14. századra kialakult a lovagok számára tenyésztett klasszikus lótípus, amelyeknek a marmagassága akár a 160 cm-t is elérte. Mindazonáltal nem tekinthetők a mai értelemben vett hidegvérűeknek, mert azokat csak néhány századdal később kezdték el tenyészteni, és csak a 19. században terjedtek el.[6]

Újkor

A lovagkor után a lovagok lovaiból a ma ismert barokk lovakat tenyésztették ki. Ezt a lótípust a barokk kor óta úri udvarokban és lovasakadémiákon tartják parádézás és műlovaglás céljából. Ekkoriban váltak nevezetessé a spanyol lovak, mint például az andalúz ló. Ezek a fajták a spanyolok és az arabok lovainak keresztezésével alakultak ki. 1562-ben Miksa király Ausztriába hozatott belőlük néhányat, az ő utódaik lettek a lipicaiak. 1572-ben a spanyol műlovaglás tanítását is megkezdték.

Amerikából az ember betelepedése után eltűntek a lovak. A házilovat a spanyolok hozták be. Néhány elszabadult, és visszavadult; ők váltak a musztángok őseivé. Az indiánok a musztángok befogásával lóhoz jutottak, és ez megváltoztatta életmódjukat. Kialakultak a lovas nomád bölényvadász törzsek Észak-Amerika prérijein.

Az angol telivért a 17. században kezdték el tenyészteni. A helyi versenylovakat arab csődörökkel keresztezték. Kitartásuk, vérmérsékletük és sebességük miatt máig ők uralják a galoppsportokat.

A 20. században jelentőségük csökkent, miután feltalálták az autót és a traktort; így a lóra már nem volt szükség sem a szállításhoz, sem a földműveléshez.

Anatómia

A ló anatómiája egy 15. századi egyiptomi iraton
A ló anatómiája

A ló páratlanujjú patás állat. Lábujjhegyen jár; minden lábán egy ujjon. Néhány lónak van még egy-két csökevényes ujja, de azok nem érintik a földet. Izomzata fejlett, erős.

Szeme oldalt helyezkedik el, így 350 fokban lát, viszont térlátása nagyon rossz. El kell fordítania a fejét a mélység felméréséhez, és ahhoz, hogy lássa, ami közvetlenül az orra előtt, vagy a háta mögött van. A színek közül meg tudja különböztetni a fehéret, pirosat, sárgát, kéket, de nem tudja megkülönböztetni a zöldet, barnát, szürkét. Sötétben jobban lát, mint az ember, de több időbe telik neki alkalmazkodnia a megváltozott fényviszonyokhoz.

Hallása kiváló. Fülkagylóit 180 fokban el tudja fordítani, így pontosan be tudja határolni, hogy honnan jön a zaj.

A maradandó fogak száma 36-44, a tejfogaké 24-28.

A lónak testéhez képest kis gyomra van, ezért figyelni kell etetésére. Túletetés esetén különböző halálos szövődményű betegségek alakulhatnak ki. Különösen veszélyesek számára a mérgező növények: szarkaláb, csüdfű, farkasbab, fehér akác. Az emésztőrendszere összekapcsolódik a légzőrendszerrel, ennek következtében a ló nem tud hányni.

A ló fejformái

A fejformán a ló fejének oldalnézetét értjük. Ennek ismeretében következtethetünk a ló fajtájára, de csak esztétikai szempontból van jelentősége, a használhatóságot nem befolyásolja.

  • Egyenes fej: a ló feje oldalról egyenes.
  • Kosfej: konvex profilú fej
  • Félkosfej
  • Juhfej: a fejnek domború a homlokcsontja
  • Ékfej: oldalról nézve rövid fej, mely a nagy rágóizom tájékán aránytalanul szélesebb, mint a szájnyílásnál
  • Disznófej: durva, burkolt fej
  • Csukafej: konkáv profilú fej

A ló háta és fara

A ló hátát alapvetően a test többi részéhez viszonyított hossza alapján jellemezzük. Az ideális háthossz általában a hasznosítás függvénye: a lovassportokban leginkább a közepesen hosszú hát, a hidegvérű fajtáknál a rövid hát az ideális. A ló "farmotoros jármű": erejét, sebességét és teljesítményét nagyban befolyásolja a far alakja és izmoltsága. A hát és a far formája között nincs összefüggés, mindkét testtáj bármelyik formája kialakulhat egy-egy egyednél.

  • Dinnye alakú far és előremélyedt hát: a dinnye alakú far ideális, mivel a gyors mozgást segíti. Az előremélyedt hát gyakran idősebb lovaknál jelenik meg. Hátaslovak esetében a hosszú hátizom és a hátcsigolyák fokozott terhelését vonhatja magával. Fogatlovaknál nem jelent problémát.
  • Vékony törzs: a vékony törzsű ló gyakran nem megfelelő teherbírású, hiszen kevés hely van a testében a vérkeringés és légzőszervei számára.
  • Csapott far és ideálisan ívelt hát: a csapott far általában csak szépséghiba, bár bizonyos egyedek a hátsó lábukkal gyakran belelépnek az elülső sarokvánkosba.
  • Vízszintes far és egyenes hát: az ilyen farral rendelkező ló általában ugrásnál kevés erőt tud kifejteni, és gyakran egyensúlyi problémákkal küzd. Egyenes hát esetén a hát felső vonala majdnem vízszintes. Általában csak szépséghiba.
  • Pontyhát: a martól lefele lejt egy kicsit a hát és a far is: az ilyen ló számára különösen nagy a lovas hordása, és mozgása is kötött az ideálishoz képest.

Színek

A ló szőrének színe attól függ, hogy bőre mennyi pigmentet, vagyis természetes festékanyagot tartalmaz. A lovat gyakran elsőként színe és jegyei, és csak másodsorban neme és fajtája szerint kategorizálják.[8] Szinte minden lónak és póninak sötét a bőre, kivéve a fehér jegyek helyén, például a fejen vagy a lábvégeken, ahol a bőr rózsaszínű, egész testükön. Bár vannak fehér lovak, általában amit fehérnek mondunk, az valójában szürke. Ezeknek sötét a bőre, míg a fehéreknek rózsaszín.

  • Alapszínek: fekete, pej, sárga és fakó
  • Kevert színek: deres, szürke és tarka

A korral a lovak színe is változni szokott. A szürke lovak sötét színűnek születnek, majd egyre több fehér szőrszáluk nő, és idővel egészen fehérnek tűnnek. Egyes szürkék szőrében idős korukra sötét, általában barna pettyek jelennek meg. Az ilyen lovat legyesszürkének nevezik. A fekete a pej és a sárga színű lovaknál is előfordul, hogy a szőrzetükben, sörényükben és farkukban ősz szálak jelennek meg.

Néhány fajtánál fontos a hosszú szőr, mert látványos bemutatókon lovagolják őket. Ilyen az andalúz és a fríz ló.

Több olyan gént azonosítottak, ami a ló színét és jegyeit határozza. meg. Az allélok közül legalább 13 ismert.[9] A témában további kutatások folynak. Az egyik gén két allélja közül a domináns feketét, a recesszív gesztenyebarnát eredményez.[10] Egy másik gén egyik allélja pej színezetet alakít ki. Emellett vannak gének, amelyek foltokat vagy pöttyöket hoznak létre, vannak hígító gének, szürkítők, és mások.[9]

Alapszínek

Fekete:

  • A fedőszőre fekete, sörényével és farkával együtt.
  • Nyári fekete: a fejen, a hason és a horpaszon a szőrzet sötétbarna, a hosszú szőrök (sörény, farok) feketék.

Pej:

  • Simapej: testén a szőrzet a barna különböző árnyalata, a sörény, a farok és a lábvégek feketék.
  • Világospej: szőre világosbarna, sárgás árnyalatú.
  • Sötétpej: szőre egész sötétbarna, a has alján világosabb árnyalatú.
  • Gesztenyepej: vöröses árnyalatú barna szőrzet, a hosszú szőrök és a lábvégek feketék

Sárga:

  • A sárga színű ló igazából világosbarna. Sok árnyalata van. A farok, a sörény lehet sötétebb vagy világosabb.
  • Májsárga: a ló színe sötét mélysárga; a farok, sörény és a lábvégek hasonló színűek vagy egy árnyalattal sötétebbek, mint a fedőszőr, fekete szőrszál sehol nem található.
  • Palominó: a fedőszőrök aranysárgák, a farok és a sörény pedig szalmasárga, kívánatosabb a minél világosabb színű.

Kevert színek

Deres:

  • Vércsederes: sárga fedőszőrbe fehér szőrszálak keverednek.
  • Pejderes: barna fedőszőrbe fehér szőrszálak keverednek.
  • Vasderes: a szürke fedőszőrzetbe fehér szőrszálak keverednek.
  • Almásderes: a fehér színű szőrön kerek szürkés foltokat formáz a szőr színe.
  • Fecskederes: a fehér színű szőrön kerek barnás foltokat formáz a szőr színe (Békés megyei változat).

Szürke: A fehér szőrű lovakat hívják szürkének, mert csikókorukban szürkén születnek és utána világosodnak ki, de bőrük szürke marad. Az igazi fehér ló nem keverendő össze az albínóval. Mindkettőnek rózsaszín bőre van, az utóbbinak azonban csókaszeme.

  • Szeplős- vagy legyesszürke: világosszürke alapon sötét, általában barna pettyes.
  • Almásszürke: szőrében fekete és fehér kör alakú foltok vannak.
  • Acélszürke: a ló fekete fedőszőrzetén át elővillannak a fehér szőrszálak.

Fehér:

  • A ló fedő-, hosszúszőre és patája fehér, bőre pedig rózsaszín. Sokan albínónak hiszik, de nekik nem minden esetben van csókaszemük, a patájuk pedig minden esetben viaszos színű.

Albínó:

  • Az albínó inkább betegség, mint szín. Látászavarral és fényérzékenységgel jár. Örökletes. Az ilyen lovak annyiban különböznek a fehérektől, hogy szemük csóka- vagy pirosszem, patájuk pedig általában szürkés.

Tarka:

  • Sárgatarka: fehér szőr alapon sárga foltok
  • Feketetarka: fehér szőr alapon fekete foltok
  • Párductarka: a ló fehér szőrét barna vagy fekete foltok tarkítják.
  • Pejtarka: fehér szőr alapon pej foltok
  • Szürketarka: fehér szőr alapon szürke foltok.

Szemszínek

A lovak többségének barna a szeme

A lovak szemszínét, ugyanúgy, mint a szőrzetükét, a pigment mennyisége határozza meg. Többségükben - mivel a bőrük sötét - barna szeműek. Előfordulnak világos szeműek is, az albínók és néha a tarka lovak esetében. Az appaloosa fajtájának pedig mindig kilátszik a szeme fehérje. Létezik az úgynevezett "csókaszem", amikor a normális szemszínhez kékes-fehéres alakzat társul.

  • Barna szem: az írisz sötétbarna, a szemfehérje pedig csak akkor látszik ki, ha a ló ijedt vagy valamiért haragos. (kivétel: appaloosa és azzal keresztezett lovak)
  • Világos szem: lehet világoskék vagy piros. A világos szín nem befolyásolja a ló látását. A világoskék vagy a piros szemű lovat csókaszeműnek, illetve emberszeműnek hívják.

Pataszínek

A lovak patájának, vagyis a szarunak a színe összefügg a pata fölött levő szőrzet színével. A sötét szőrű lábakon a pata is sötét, palaszürke színű. A kesely lábon a pata világos, viaszsárga színű, amit viaszolt patának neveznek. Az is előfordul, hogy egy lónak különböző színű patái vannak - ezt sávvolt viaszolt patának hívják. Sokak szerint, minél világosabb a pata színe, annál gyengébb, de állatorvosi tanulmányok ezt nem erősítik meg.

Csókaszem, az írisz pigmentszegénysége miatt kékesfehér

Jegyek

Bővebben: A ló jegyei

A ló jegyei azok a kis, többnyire fehér minták, amelyek segítségével a lovat meg lehet különböztetni az azonos színű többi lótól.[11] A jegyek a színtől függetlenül öröklődnek.[12] A jegyeket a ló személyazonossági okmányaiba be kell vezetni.

A ló méretei

A lovak mérete erősen függ a fajtától. A feljegyzett legmagasabb ló egy 1848-ban shire csődör volt, Sampson, vagy Mammoth. Elérte a 219 cm-es marmagasságot, és csúcstömege az 1524 kg-ot.[13] A ma nyilván tartott legkisebb ló Thumbelina, egy törpenövésű miniatűr kanca, aki 43 cm magas, és 26 kg-ot nyom.[14]

A fajta mellett meghatározó a tartásmód és a táplálás is. A kisebb hátaslovak marmagassága 142-163 cm, testsúlyuk 380-550 kg.[15] A nagyobb hátaslovak marmagassága 157-173 cm, testsúlyuk 500-600 kg.[16] A még nehezebb kocsilovak marmagassága 163-183 cm, testsúlyuk 700-1000 kg.[17]

A ló méreteit sokféleképpen megadhatjuk. A különböző testtájak az egyes egyedeknél igen nagy eltéréseket mutatnak, van azonban néhány lényeges méret, ami alapján reális méretet kapunk a megmérendő lóról.

  • Marmagasság

A leggyakrabban használt méret a marmagasság, amit bottal vagy szalaggal mérhetünk. A mar (az állat hátán a lapocka fölött kidomborodó rész) magasságának lemérésével adhatjuk meg legmegfelelőbben a ló tényleges magasságát, hiszen a marmagasság a lehajtott és felemelt fejű lónál is ugyanakkora, míg az ennél magasabban található testrészek (fej, nyak) helyzete szinte folyamatosan változik.[18] Fajtától függően 40 és 220 cm között lehet. A lovak magasságát angolszász országokban tenyérben és hüvelykben adják meg, a tenyér körülbelül a deciméternek felel meg. Pontos mérete 101,6 mm.[19]

  • Övméret és szárkörméret

Jó támpontot adhat a ló alkatának megállapításához, ha megmérjük a ló övméretét. A ló lábának szerkezetéről akkor kaphatunk jó információt, ha megmérjük a szárkörméretét. Az előbbit közvetlenül a mar mögötti részen kezdjük mérni, a heveder helyén, körbe a mellkason, az utóbbit a lábtő alatt, a szár lábtőtől számított egyharmadánál mérjük.

Az egyéb mérések általában a lovasfelszerelések kiválasztásához használatosak. A kantár kiválasztásához lemérhetjük a ló kétoldali közötti távolságot a tarkó felé, míg a zablák kiválasztásához a szájszegletek közötti távolságot a ló száján keresztül határozzuk meg. A megfelelő lótakarók kiválasztásához a marbúbtól a farokrépáig mérjük meg a ló hosszát, követve a hát ívét.

  • Tömeg A lovak testtömege fajtától függően széles széles határok között változik. Egy átlagos hátasló tömege 4-500 kilogramm. Az igavonásra használt társaik ennél lényegesen nehezebbek, a shire például elérheti az egy tonnát is. A pónik tömege egy mázsa (100 kg) körül mozog.

Szaporodás

A ló emlősállat, melynek szaporodása történhet természetes vagy mesterséges fedeztetés útján. A mének folyamatosan nemzőképesek, a kancák viszont csak az ún. sárlás időszakában termékenyíthetőek eredményesen, amely 20 napos megszakítások után kb. 3-5 napig tart.

A lótenyésztés legáltalánosabb módja az, amikor a kancatulajdonos a sárló, azaz a megtermékenyítésre alkalmas kancát a fedezőménhez szállítja. Ha a mén nagyon messze van, akkor a kanca általában eltölt néhány napot a méntelepen.

Néhány fedeztetési állomáson hágatógúzst helyeznek a kancára. Ez egy hátulsó lábakra csatolt szíj, ami megakadályozza, hogy a kanca hátrarúgjon, így a mén megsérüljön hágatás közben. Nem minden kanca viseli el a hágatógúzst, de ha a kanca valóban rúg, és komoly esélye van annak, hogy a mén megsérül, mégiscsak jó megoldás.

A természetes fedeztetés másik módja a szabad fedeztetés. Ilyenkor az összes sárló kancát és fedezőmént egy legelőre engedik. Ez egy bevett szokás az Izlandi, a Fjord és számos egyéb pónifajtáknál. A kancákat a legelőre vezetik, és addig tartják, míg a fedezőmén be nem jön hozzájuk. Ekkor minden lovat egyszerre engednek el. A végén sok kanca lehet vemhes, de hátrány, hogy ilyenkor nem lehet megmondani, mikor fog a kiscsikó megszületni.

Az ellés

A vemhesség 336 (320–355) napig tart; az ikerellés nagyon ritka. A közelgő ellés jelei a horpaszok beesése, a fartő besüllyedése a farok mindkét oldalán, továbbá a kitőgyelés és a péra (a nemi szerv külső része) megduzzadása. A tünetek általában az utolsó héten megerősödnek, de már hetekkel korábban jelentkezhetnek. A fedeztetés pontos idejének feljegyzése ezért nagyon fontos mozzanat. Amikor a megduzzadt emlő a jártatás után is megtartja méretét, tapintása nem ödémás, hanem inkább mirigyes és a bimbók végén előbb sárgás viaszos majd normális tejcseppek jelennek meg, akkor az ellés néhány napon belül megtörténhet. A kanca akár egy héttel előbb is tejelhet, máskor pedig csak az ellés után indul meg a tej, ez idő alatt a csikót mesterségesen kell táplálni. A kancák a kedvező medenceformájuk miatt többnyire könnyen és gyorsan ellenek.[20] A csikó a születés után nem sokkal már feláll. Ez fontos a vadlovaknál, hogy a ragadozók meg ne egyék az újszülött csikót.

Az ellés szakaszai:

  • előkészítő szakasz, az ellés jelei megjelennek
  • a megnyílási szakasz, a nyitófájások ideje, pár óráig tarthat, főbb jelei: a nyak izzadása, gyakori lefekvés-felkelés, vizelés-bélsárürítés, valamint a táplálkozás szüneteltetése.
  • kitolási szakasz, hirtelen kezdődik, körülbelül fél óráig tarthat, 10-30 percig többnyire, megjelennek a tolófájások, a lábhólyag felreped és a kanca heves erőlködéssel, gyakran állva szüli meg csikóját.
  • utószakasz, az utófájások következményeként eltávoznak a magzatburkok, időtartama akár 3 óra is lehet.

A kedvező anatómiai tulajdonságok miatt a kancák könnyen ellenek, de felléphetnek komplikációk az ellés közben, ezért a vemhesség utolsó napjaiban ajánlatos a kancákat állandó megfigyelés alatt tartani.

A ló testileg hét éves korára fejlődik ki teljesen. A nagylovak várható élettartama 20–35 év,[21] de a pónik akár 50 évig is elélnek. Néhány ló túllépheti a negyven éves kort.[22] A legöregebb dokumentált nagyló (Old Billy, 19. század) 62 évet élt.[21] A dokumentáltan legtovább élt póni Sugar Puff 56 évet ért meg (1951 - 2007).[23] Az egyes lovak várható élettartama a fajtán kívül a tartás körülményeitől és az általuk végzett munkától is függ. A kancák 12 és 18 hónapos korukban, a csődörök 12-20 hónaposan válnak ivaréretté. A kancák sárlási ciklusa tavasszal kezdődik egy nagyon erős és hosszú sárlással; a későbbi sárlások alapból egyre gyengébbek, de ezen alakíthat az időjárás és más körülmények. Istállóban tartva és táplálékkal bőségesen ellátva a kancák még télen is sárlanak.

Habár rendszerint úgy tekintik, hogy a lovak májusban születnek, az északi féltekén a legtöbb verseny a ló életkorát úgy adja meg, mintha a születést január elsejétől számítanák. Emiatt a legtöbb versenyző úgy öt-hat hónappal fiatalabb a megadott kornál.[21][24] A déli félteke legtöbb versenyén ez az időpont augusztus elseje.[25] A távlovaglás kivétel ez alól, itt a ló naptári kora számít.[26]

Genetika

A lovak kromoszómaszáma 32 pár, amiből egy pár az ivari kromoszómák.[27] 2007-ben megszekvenálták Twilight, egy angol telivér DNS-ét; a bázispárok száma 2 474 929 062.[28] Ez nagyobb, mint a kutya, de kisebb, mint a szarvasmarha vagy az ember genetikai állománya.[29] A gének száma nem ismert.[30][31][32] A térkép a kutatók számára nyilvános.[33]

Viselkedés

Legelésző lovak

A lovak minden esetben csoportban élnek, mivel – prédaállatok lévén – a magányosságtól félnek. A lovak nagyobb csoportját ménesnek nevezzük. A lovak egymás közötti viszonya meghatározott. Minden lónak megvan a maga hierarchikus helye a ménesben, amely meghatározza viselkedését. Általában a lovaknál is van főnök, a ménest egy idősebb kanca vezeti.[34] Ha valamelyik másik ló is vezér szeretne lenni, akkor harccal döntik el ki lehessen az. Mindez idáig (2016) tisztázatlan, hogy egy vad ménesben ki dönt arról, hogy merre indulnak. A csődörök feladata az, hogy megvédjék a ménest a ragadozókkal szemben. Ha támadást észlelnek, akkor elöl futnak a kancák, és hátul a csődörök. A szamárral szemben sztyeppei állatként a ló ösztönösen elsősorban futással védekezik a ragadozókkal szemben.

A lovak szeretik, ha kényeztetik őket, de képesek túlzásba vinni az evést, ami nagy veszélyt jelent az egészségükre.

A ménesek kisebb csoportokból állnak,[35] amelyek létszáma 3-35,[36] de a külső emberi megfigyelő nem tudja megkülönböztetni őket, ha a ménesben több csődör is van. Ugyanis egy kisebb csoport egy poligám család, egy csődör alkotja a kancáival és a csikóikkal. Egy új tag érkezése vagy egy régi távozása felborítja a rangsorrendet, és a ménes tagjai újra felállítják a rangsort. Ezt többnyire valódi küzdelem nélkül teszik, fenyegető jeleket adnak le. Ha az egyik ló behódol, akkor nincs harc, és aki behódol, az a későbbiekben alacsonyabb rangú lesz, mint a másik. A ménes tagjai megfigyelik egymást, és a továbbiakban eszerint viselkednek. Ezt 2008-ban igazolták.[37][38] A fiatalok anyjuk rangját öröklik, de ha megvan hozzá a lehetőségük, megfelelő képességekkel változtathatnak ezen.

A ménes magját a kancák képezik. Az ivarérés után a fiatal csődöröket elkergetik a ménestől. Az elkergetett csődörök külön csapatokat alkotnak, amíg le nem tudnak győzni egy csődört valamelyik ménesben. A csődörök sokszor magányosan élnek, akár felnőttként vagy idős korukban is. Néha néhány kanca kiválik egy ménesből, és vagy egy másik méneshez csapódik, vagy egy újat hoz létre egy fiatal csődörrel együtt.

A kancák és a heréltek viszonylag problémamentesen tarthatók együtt. A csődöröket elkülönítik, mert erős nemi ösztönük miatt, ha megérzik, hogy egy kanca sárlik, akkor minden akadályon keresztül el akarnak jutni hozzá, ezért gyakran meg is sérülnek. Akár össze is verekedhetnek, ami további sérülésveszély. Ilyenkor agresszivitásuk miatt nehezen kezelhetők.

Mivel társas lény, a ló testbeszéddel sok mindent ki tud fejezni.

Füle sok irányba tud mozogni. Ha felfelé állva előre és hátra billeg, akkor a ló figyel, és kíváncsi valamire, ami lehet a lovas vagy a kocsi is. A hátracsapott és lelapított fül az jelzi, hogy a ló készen áll arra, hogy megvédje magát. Ha a fül lazán oldalra lóg, az jelezhet behódolást, fáradtságot, rosszullétet, de ellazulást is. Ez utóbbi esetben, ha a szem félig csukva van, akkor az az elégedettség jele.

A ló hasznosítása

Munka

Ma már a lovakat Magyarországon földművelési munkára, igahúzásra általában nem használják. Főként a hobbi és a sport szerelmesei tartják őket. Másrészt a húsát és tejét hasznosítják. A lovas nomád népek – ahogyan a régi magyarok is – a ló tejéből a magas cukortartalomnak köszönhetően a mai napig alkoholos erjesztett italt, kumiszt készítenek.

A ló jármódjai:

  • séta
  • ügetés
  • vágta
  • galopp

Most már nem munkára, hanem sportra használják őket, ilyen sport például a díjugratás. Ezek a versenyek: -díjugratás -díjlovaglás -tereplovaglás -ügető verseny -terepvágta -galopp verseny

Míg a telivérek és a nyugodtabb melegvérűek többnyire hátaslovak, vagy könnyű kocsikat húznak, addig a hidegvérűek nagyobb erejük és lassabb mozgásuk miatt nehéz terheket húztak vagy vontattak. Így húztak kocsit, vontattak kivágott fákat, vagy akár hajókat is. Amióta ezek a munkák megszűntek a hidegvérűek ritkábbá váltak. Egyes helyeken azonban újra hasznosítják őket, mert így a talaj kevésbé tömörödik, az erdőben pedig könnyebben mozognak, mint a gépek, és az állományt is kímélik.

A 19. században a sínen közlekedő járműveket gyakran lovak vontatták, így az első vasutak, villamosok és az omnibuszok is lóvontatásúak voltak. A 20. században helyüket átvette a gőz és az elektromosság. Az omnibuszokat motormeghajtásúra cserélték.

A bányákban még az 1950-es és az 1960-as években is pónik vontatták a csilléket nagyon nehéz körülmények között.

Ma a legtöbb lovat sport, illetve szabadidőlónak tartják. A szabadidőlovak között kedveltek a nagyobb termetű pónik, mint a haflingi, a norvég vagy a tinker, mert tartásuk olcsóbb, és nehezebb körülményeket is kibírnak. További munkák a rendőrló és a vakvezető póni, valamint a gyógylovaglás. A rendőrlovak többnyire a nagyobb fajtákból származnak, mint például a hannoveri vagy a westfáli.

A német, az osztrák és a svájci hadsereg is használ lovakat és öszvéreket teherhordásra a hegyvidéken. Vannak országok, ahol lovas őrjáratok felügyelik a hegyvidékeket. A múltban minden hadseregben megtalálhatók voltak. A második világháború a lovak nagy csatája volt.

A lovaglás mind fizikai, mind mentális, mind lelki állapotunkra gyógyító hatással bír. Ezt felismerve terápiás szakemberek kidolgoztak egy olyan módszert, mely segítségével biztonságos keretek között, speciálisan kiképzett terápiás lovak segítségével e gyógyító hatás biztosítható. E módszer neve a lovasterápia, mely mára már számos, lóval kapcsolatos aktivitásban fedezte fel, és használja az ember-ló kapcsolat segítő hatását.

Teljesítőképesség

James Watt a fizikai teljesítmény mérésére bevezette a lóerőt, amivel jobban össze tudta hasonlítani gőzgépeinek teljesítményét a lovakéval.[39] Egy lóerő a DIN 66036 szerint az a teljesítmény, amennyivel egy 75 kg tömegű testet a Föld nehézségi erejével szemben 1 m/s sebességgel lehet mozgatni.[40] A lovak teljesítőképessége ettől többé-kevésbé eltérhet, a fajta, a kondíció, az edzettségi állapot és a fáradtság miatt (gyakran kisebb 1 lóerőnél).

Johannes Flade szerint az átlagos teljesítmény lépésben a típus és a testtömeg tekintetében így alakul: 750 kg-os hidegvérű esetén 1,2 LE, 600 kg-os melegvérű esetén 1,1 LE, és egy 200 kg-os Shetland póni esetén 0,4 LE.[41] Gustav Fischer (Landmaschinenkunde 1928) szerint a nehéz, 700-800 kg testtömegű lovak 1 m/s sebességű lassú lépésben 100 kg hosszú ideig tartó vontatására képesek; 600–650 kg testtömegű lovak 1–1,2 m/s sebességgel 75-80 kg-ot tudnak hosszabb ideig húzni. Lótenyésztő egyesületek szerint rövid távon egy hidegvérű 30, egy melegvérű 20 LE kifejtésére képes vágta vagy ugrás közben.

Hús, tej és bőr

A ló háziasítása előtt húst, bőt és csontot adott. Válságos időben, ostromállapot idején az emberek lóhúst is fogyasztottak. Például egy katona napi fejadagja Sztálingrádban: 200 g kenyér, 120 g friss hús vagy 200 g lóhús, 50 g sajt vagy 75 g friss kolbász, 30 g vaj, margarin vagy zsír. 120 g lekvár, 3 adag ital és 3 cigaretta, 1 szivar vagy 25 g dohány. Becslések szerint 2001-ben világszerte 153 000 tonna lóhúst fogyasztottak.

A rajnai savanyúsült egy helyi specialitás, ami eredetileg lóból készült, de ma már szarvasmarhából is készítik. A több napos ecetes lében való pácolás eredetileg arra szolgált, hogy elvegye a lóhús erős ízét.

Az Európai Unióban még mindig sok lóhús fogy. Emiatt a ló gyógyszeres kezelésének az a feltétele, hogy az egészségügyi könyvébe beírják, hogy a lovat nem fogyasztásra szánják. Ebbe minden gyógyszeres kezelést be kell jegyezni. Ha a lovat mégis leölik, akkor be kell tartani az egészségügyi várakozási időket.

A zsidó vallásban a ló tisztátalan állatnak számít, ezért nem fogyasztható. A kereszténység és az iszlám nem tartalmazza ezt a tilalmat, de egyik kultúrkörben sem bátorították a lóhúsevést. III. Gergely pápa 732-ben a lóhúsevést pogány szokásként elítélte, és kiirtandónak találta.

A paripabőrt (ma: heréltló-bőr) a bőrfeldolgozás felhasználta például cipők, csizmák készítéséhez. A csikóbőrt bundának használták, különösen a 20. században. A magyar népköltészet egyik eleme a csikóbőrös kulacs.

A kancatej a csikó természetes tápláléka élete első hónapjaiban. Összetétele szerint kevés benne a zsír, és sok a cukor, így erősen hasonlít az emberi tejre, ezért szükség esetén az anyatej lótejjel pótolható.[42] Használják orvosi és kozmetikai célokra is. Az eurázsiai nomádok, így a magyarok is megerjesztették a kancatejet, és kumiszt készítettek belőle.

A vemhes kancák vizeletét hormonterápiára használják, valamint lovakkal termeltetnek ellenszérumot különféle, különösen állati mérgekkel szemben.[43]

A ló takarmányozása

A ló táplálékában a fehérje: keményítő aránynak 1:8–10 körül kell alakulnia. A hagyományos fő eledelek a széna, a szalma és a zab, ami mellé még késztakarmányt adnak. Egy közepes termetű melegvérű napi szükséglete 6 kg széna. Minden óra munkához 1 kg abrakot kell adni, ennek mennyisége nem lehet több, mint 5 kg. Ehhez többnyire zabot használnak. Emellett az egyéni szükséglethez kell igazítani a táplálék mennyiségét. Így a csikók, a növendékek, a vemhes és szoptató kancák több fehérjét igényelnek; ellenben a sportlovaknak többletenergiát adó táplálékra van szükségük. Idős korban romlik a táplálék felszívódása, így ezt is figyelembe kell venni. Az ásványi anyagok pótlását segíti a nyalósó. A lovak csak a tiszta nátrium-kloridból álló sótömböket nyalogatják, a többire rá sem néznek.

Folyamatosan vigyázni kell arra, hogy a lónak mindig elegendő széna és szalma álljon rendelkezésére. Ez fontos szeret játszik abban, hogy a ló bélflórája fennmaradjon. Ehhez tartozik a fogápolás is. Nem szabad az energiaszükségletet főként zabbal fedezni; erre ügyelni kell, mivel sok késztáp főként zabból áll. Ekkor ugyanis a ló vagy elhízik, vagy ha a mennyiség rendben van, akkor unatkozni kezd, és rossz szokásokat vesz fel.

A ló napi teljes vízszükséglete 60 liter, amibe azonban beleszámít a táplálék víztartalma is. Ha csak zöldtakarmányt kap, akkor megelégszik 500 kg-onként két liter vízzel is. Ha nem jut megfelelő mennyiségű vízhez, akkor súlyos emésztési zavarok, kólika alakulhat ki. A legjobb egy önitató, amiből a ló egy pedál lenyomásával tölthet vizet magának. A vezetékeket hideg időben óvni kell a fagytól, mert a jéggé fagyó víz a hőtágulásával tönkreteheti a rendszert.

A takarmányt védeni kell az egerektől, mert vizeletükkel és székletükkel kórokozókat juttatnak bele. A szénát szárazon kell tartani, és szárazon kell adni. Ha a széna elázik, akkor a benne elszaporodó baktériumok hőt termelnek, emiatt túlmelegedhet, és meggyulladhat. Ügyelni kell a szénabála belsejében uralkodó hőmérsékletre.

Vannak a ló számára élvezhetetlen, vagy mérgező növények. A borostyánt vagy az aggófüvet csak akkor eszi meg, ha éppen nincs más. Vannak lovak, amelyek még időben észreveszik a mérgező növényeket, és nem eszik meg őket, de vannak, amelyek elfogadják, és megmérgeződnek. A szénával szemben kevésbé kritikusak, mint a legelőn növő növényekkel szemben. A lovak nagyon ügyesen, az evés abbahagyása nélkül hullajtják el a tévedésből letépett nemszeretem növényeket.

A legeltetési időszak elején és végén vigyázni kell a takarmányok közötti váltásokkal, mert a ló kólikát kaphat. Mind a friss növényeket, mind a szénát fokozatosan kell bevezetni. A túl hirtelen elkezdett legeltetés hasmenést, a túl hirtelen elkezdett széna szorulást okozhat. A hullott gyümölcs is problémát jelenthet, ha túl sokat eszik belőle egyszerre. Szintén vigyázni kell, ha az új legelő növényzete nagyon különbözik a régitől.

Lótípusok

Csikó és póni

A lovaknak és a póniknak nagyon sokféle típusa ismert, kezdve a nagy testű, lassú mozgású nehéz igás lótól a karcsú és gyors angol telivérig. Egy-egy típus általában a fajták keresztezésének eredménye, de vannak olyanok, amelyeket kifejezetten meghatározott célra tenyésztettek ki. Például egy nagy testű igásló és egy telivér keresztezéséből olyan ló születik, amely egy termetes lovast is könnyen elbír a hátán.

Típusok vérmérséklet szerint

A lófajtákat három csoportba soroljuk vérmérséklet szerint, a póniknál ilyen felosztás nincs.

Hidegvérű lovak

Többnyire természetes úton kialakult fajták tartoznak ide, kivéve az arab lovakat. Észak-Európából származnak, ahol bőven találhatók kövér legelők a hűvös, csapadékos időjárás következtében. Erős testfelépítésűek, nyugodt természetűek. Nem csoda, hogy ebbe a fajtába tartozó lovak mind nagy testűek, és igen erősek, mint a brabanti vagy belga lovak. Erejük révén a többi fajtánál alkalmasabbak arra, hogy nehéz kocsikat húzzanak, viszont nem érik el az arab lovak eleganciáját és kecsességét.

Melegvérű lovak

Az ázsiai vadlovaktól a Przsevalszkij-lótól és a tarpántól származnak, vagy hidegvérű és nemesvérű lovak keresztezésével alakították ki őket. A keresztezés célja az volt, hogy egyesítsék a telivérek eleganciáját és sebességét a hidegvérűek jó természetével és robosztusságával. Élénk, finom csontozatú fajták, alkatuk sokoldalú hasznosításra utal. Ide tartozik a legtöbb sportló.

Nemesvérű lovak

Nemesvérűnek számítanak a telivérek és a magas hányadú félvérek, amikben valamelyik telivér fajta hányada legalább 50%. Telivér fajták az arab és az angol telivér. A telivérek többnyire sportlovak, és rövid távon akár elérhetik a 70 km/h sebességet. 160 kilométeres szakaszon a maximális átlagsebesség 12–20 km/h.[44] Az angol-arab egyesíti magában a nemes vérű lovak minden szépségét, finomságát és eleganciáját. Eredetileg a Közel-Keletről és Észak-Afrikából származik, ahol a sovány legelők és a szélsőséges időjárás a kisebb testű, szívós és gyors lófajta kialakulásának kedvezett.

Pónilovak

Pónilovak: Legfeljebb 147 cm magas[45] és többségükben tiszta vérű őshonos fajták, például az izlandi póni. Vannak fajták, amelyekben születnek ennél kisebb egyedek, mégis törzskönyvileg nagylovaknak tekintik őket. Ilyen például az arab telivér, vagy a missouri foxtrotter.[46] Ezzel szemben vannak kis termetű fajták, amiket póninak tekintenek, így annak egyedeit akkor is törzskönyvileg póninak tekintik, ha felnőtt korukra túllépik a 148 cm-t. Ilyen például a velsz póni[47]

Az általános szabály alól vannak kivételek is. Ausztráliában a határ 142 cm.[48] A United States Equestrian Federation western osztályának versenyein 145 cm.[49] Az International Federation for Equestrian Sports metrikus rendszerben számol, és 148 cm-t ad meg patkó nélkül, patkóval 149 cm-t.[50]

Rendszertanilag ugyanaz az alfajhoz tartoznak, mint a többi ló. A versenyeken főként a magasságot használják kritériumként, de vannak más sajátságaik is, amik alapján eltérnek a többi lótól. A póni lába rövidebb, mint a nagylóé, de méretéhez képest erősebb. Csípője szélesebb, csontozata vastagabb, nyaka rövidebb és vastagabb. A pónik szívós, öntörvényű állatok. Szelídebbek, és okosabbak is, mint a többi ló.[45] A legkisebb póni fajta a shetland póni;[45] a falabellát, amely egy családról kapta a nevét, nem póninak, hanem kislónak tekintik.[51] Jellemző a tömzsi testalkat, az erős harapás és a hosszú élettartam. Lovagláshoz és kompvontatáshoz, de még vakvezetéshez is használják őket.

Típusok hasznosítás szerint

  • Fogatlovak: Azoknak a lovaknak, amelyek fogathúzásra alkalmasak, általában meredekebb a lapockájuk, ezáltal jól felfekszik rá a hám, másrészt a csüdjük is meredekebb. Lábukat magasabbra szokták emelni, ami elegánsan mutat a fogatban, ám a lovaglásnál kifejezetten kényelmetlen.
  • Hátaslovak: A lovaglásra használt állatnak erősnek kell lennie, hogy elbírja lovasát, törzsének pedig keményebbnek, hogy a lovasnak jó ülést nyújtson. Dőlt lapockájának köszönhetően hosszabb és alacsonyabb lépésekkel halad, ami kényelmessé teszi a lovaglást. Ebben szerepe van a kisebb szöget záró csüdjének is. Az izmos far és hosszú hátsó láb az ugrásban válik előnyére…
  • Sportpóni: a hátasló a legjobb tulajdonságaival rendelkezik, szép, arányos testfelépítésű, a vérmérséklete pedig egyenesen tökéletes.
  • Nehéz igás lovak: Masszív testfelépítése, vastag csontozata és erős izmai nehéz terhek vontatására teszik képessé.
  • Kocsiló: e típusnak is erősnek kell lennie, mégis könnyebb testűek, ezáltal elegánsabbak. Lábukat magasra emelik. Két egymáshoz illő ló párban igen értékes.
  • Cob: Nyugodt természetű hátasló, amelynek kissé rövid lába és zömök teste van. Hagyományosan az idősebb és testes lovasok használják előszeretettel. A cob sörényét gyakran rövidre vágják.
  • Pólópóni: Kis testű ló. Gyorsan mozog, fordulékony, képes hirtelen felgyorsulni, megállni vagy irányt változtatni. Azonnal végre kell hajtania lovasa utasításait.
  • Vadászpóni: Teste erőteljesebb, kevésbé tetszetős, mint klasszikus hátaspónié. Amellett, hogy jó hátasló, gyors mozgású, és ugornia is tudni kell.

Lófajták

Ló kifogása pányvával egy alföldi ménesből a 19. században
Bővebben: Lófajták listája

A lónak több mint 300 fajtája ismert. Korábban Magyarország lótenyésztési nagyhatalomnak számított.

Néhány ismertebb fajta: angol telivér • andalúziai ló • kisbéri félvér • lipicai • arab telivér • Camargue-i ló •Shetlandi póni

Magyar fajták

Az első állami ménest II. József alapította Mezőhegyesen 1784-ben. A világon egyedülálló módon itt négy magyar fajtát tenyésztettek ki: a nóniusz, mezőhegyesi félvér (furioso-north star), gidrán és az 1984-ben fajtaelismerést nyert mezőhegyesi sportló fajtákat. Mára Mezőhegyesen csak a nóniuszt és a mezőhegyesi sportlovat tenyésztik, a többi fajtát más ménesekbe szervezték át. (A mezőhegyesi sportló 1980-ban debütált a moszkvai olimpián, ahol a magyar csapat IV. helyezést ért el.) Kisbéren a hajdani Batthyány-birtok területén tenyésztették ki a Kisbéri félvér fajtát, gróf Szapáry József Győrhöz közeli bábolnapusztai birtokán pedig a Shagya-arabot.

A művészetben

Szarvasnak átöltöztetett csőrös ló a kínai Ordosz területéről, Nalingaotuból.
Fájl:Afraszineslo.jpg
Fehér ló az afrasziabi falfreskókról (Üzbegisztán)

A legrégibb ismert ábrázolások (30 ezer évesek) a dél-franciaországi Chauvet-barlangban láthatók Vallon-Pont-d’Arc közelében. Kikkuli a Kr. e. 15. században szakkönyvet írt a lovak tartásáról, tenyésztéséről és a könnyű kis kocsik húzására való felkészítéséről. Magát Mitanni országából való lókiképzőnek nevezte.[52] Ez a technika előnyt biztosított a hettitáknak a szomszédaikkal vívott csatákban. Kr. e. 1274-ben a hettiták II. Ramszesz fáraót is legyőzték, aki alig tudott könnyű, aranyozott harci kocsijával elmenekülni. A hettiták lovai kicsik voltak, de az utánuk következő Urartui Birodalom már nagyobb lovakat tenyésztett ki. Menua király (Kr. e. 810–785) egyik lova az Arsibini nevet viselte, és győzelmet ért el távolugrásban.

A ló ábrázolása kiemelkedő szerepet kapott a lovasnépek művészetében. A legszebb ókori állatábrázolások, közöttük lóábrázolások az eurázsiai művészetekben találhatók meg. Egykor a lovat még az ősi szent állat formájába is átöltöztették. Legismertebb a nevezetes paziriki ásatásban talált lószerszám és díszítése, Rugyenko professzor ásatása az Altáj-hegységben. Ilyen lovak ábrázolásait találjuk az ősi hun-szkíta királysírokban, Kínában, Oroszországban.

Caligula római császár kedvenc lovát, Incitatust konzullá nevezte ki. Ezzel a történettel az ókori római írók a császár őrült voltát igyekeztek igazolni. A ló a címereken is megjelent. A perzsa miniatúrákaon gyakran lehet lovakat, tevéket vagy elefántokat látni, akiken egy égi lény vagy egy uralkodó lovagol.

A vallásban

Az ember és a ló közötti kapcsolat miatt a ló sok népnél is vallási szerephez jutott, emiatt a mitológiákban számos ló szerepelt.

A görög mitológiában is sok történetben szerepel:

  • Héliosz görög napisten szekerét az első időszakban bikák húzták. később azonban már lovakról volt szó. A képeken sugárkoszorúval szerepel, lovai szárnyasak, és a szekér előtt fiúk futnak, hogy aztán a mélybe vessék magukat, és így osszák szét a csillagokat. A szekér előtt halad Héliosz két testvére, Szeléné a holdistennő, és Eósz, a hajnal istennője[53]
  • Poszeidón a tenger mellett a lovak istene is; e szerepében a Hippiosz nevet is viseli. Amikor szerelmével Demetert üldözte, az kancává változva menekült előle, és egy ménesben rejtőzött el. Poszeidón szintén lóvá változott, és csődörként követte, így sikerült vele párzania. A nászból született Aerión, a nagyon gyors beszélő ló.
  • Héraklész egyik feladata volt Diomédész emberevő lovainak elvitele. Héraklésznek sikerült észrevétlenül besurrannia az istállóba, ahol a lovak vaslánccal voltak kikötve. A lovak azonban érkeztére felnyerítettek, erre gazdájuk a helyszínre érkezett. A küzdelemben Héraklész győzött, megölte Diomédészt, és a testet a saját állatainak dobta eledelül. Ezzel a lovak megnyugodtak, így Héraklész magával tudta vinni őket.
  • A kentaurok ember-ló keveréklények, lótestükön a fej helyén emberi felsőtesttel. A legtöbbjük kerülte az embereket, de Pholosz és Kheirón barátságos volt velük, és hősöket neveltek.
  • A ló testének elülső feléből, és egy tyúk szárnyából, lábaiból és farkából álló felnagyított hátsó részből álló lény neve hippalektrüon.
  • A hippokampusz testének első fele ló, de hátulján haluszonyt visel. Róla nevezték el a csikóhalakat (Hippocampina).
  • Pegazus egy szárnyas, ló alakú félisten volt. Bellerophont számos hőstettében segítette, többek között a kiméra megölésében.
  • A trójai faló belsejében görög harcosok rejtőztek. Megépítése Odüsszeusz ötlete volt. A trójaiak engesztelő áldozatként tekintettek rá, és bevontatták a városba. Így sikerült a görögöknek elfoglalniuk Tróját.
  • Bukelaphosz Nagy Sándor legendás lova volt. Számos mitológiai tulajdonságot tulajdonítottak neki, például azt, hogy tudott beszélni.

Az egyszarvú nem a görög mitológiából, hanem Indiából ismert. Lóteste, homloka közepén hegyes szarva és kecskepatái vannak. Arisztotelész és Plinius természetrajzi írásai említik. A perzsa mitológiából ismert Rahs, a csődör.

Az északi mitológiában Sleipnir Odin lova. Arvak és Alsvid a napisten szekerét húzzák. A merseburgi ráolvasások közül a második egy ló törött lábát volt hivatva meggyógyítani. Más ófelnémet szerzők feljegyeztek ráolvasásokat, amelyek lovak bénulásának gyógyítását tűzték ki célul.

Az iszlám hagyományok szerint a próféta Buraq nevű szárnyas fehér lovon egy éjszaka a mennybe repült, és a Koránnal tért vissza Mekkába. Marokkóban a gnawáknál a Derdeba nevű megszállási ceremónia transzba esett részt vevői egy Buchari nevű lovon utaznak.

A Védában leírt óind áldozatok közül a legköltségesebb az ashvamedha lóáldozat volt. A hinduizmusba átkerült óind hagyományok szerint a ló, mint hátasállat sok istenségnek fontos. A legismertebb Surya, a napisten, aki fiatal férfiként lovon ül vagy áll. Emberszerű ábrázolása szekéren perzsa hatást mutat. A kocsit Aruna, a hajnalpír hajtja. A kocsi elé fogott hét ló a hét napjaira utal[forrás?].

Visnu tizedik megtestesülése Kalki. Fehér lóként, vagy a Devadatta nevű fehér ló lovasaként ábrázolják. Tamil Naduban szintén fehér lovon lovagol az Aiyanar dél-indiai védőisten, és Ayyappan is fehér lovon ül. Mindketten a néphit szellemeiből váltak hindu istenekké. A néphit további védőszellemeket is számon tart, akik ló alakban jelennek meg. Kubera, a gazdagság nagy hasú istene különböző hátasokat birtokol, köztük lovat is. Hayagriva lehet lófejű démon, de Visnu is megjelenhet lófejű ember alakjában, ha a tudás isteneként ábrázolják. Tumburu, az égben zenélő Gandharvák vezetője szintén lófejű.

Keshi a Bhagavatapurana szerint ló alakú démon, aki Visnut hordozta. A Ras lila vallási táncdrámában Krisnát szép tehénpásztorlányokkal, de főként kedvesével, Radhával mutatják be. Amikor Krisna beszállna a kocsijába, a lányok kivesznek egy kereket, és a kocsi összedől. A darabban a lányok egy lótestet alkotnak, amire Krisna felül.[54] A női testekből összeállt lótestek számtalan változatban megjelennek az indiai lírában, és a miniatúrafestészetben is.[55]

A Mahabharáta című eposzban felbukkan egy bizonyos Galava, aki egy mitikus bölcs, (Rishi) Vishvamitra tanítványa. Miután befejezte tanulmányait, a mester 800 fehér lovat kér, akiknek fekete a füle. Kalandos úton, Garuda istenmadár és több király segítségével sikerül őket összegyűjteni és átadni.[56]

A buddhista hagyományok szerint Gaumata Sziddhárta, a későbbi Buddha kedvenc lova Kanthaka, egy fehér, okos csődör volt, aki minden kalandjában segítette. Amikor titokban elmenekült a palotából, akkor is rajta lovagolt. Emiatt a felnyergelt, de lovas nélküli ló a halál szimbóluma a buddhizmusban. Ezzel magyarázhatók a Pakisztánban és a Felső-Indus szakaszán látható sziklarajzok.[57]

A régi közép-ázsiai tengrizmus hitrendszerben a sámáni hagyományban a szélló elképzelése az emberi lelkierőt és lelket ábrázolja. A kínai hagyományokban az egyszarvú Qilin mellett a Longma nevű sárkányló áll. A ló a kínai naptár hatvan éves ciklusának tagja, és a tizenkét földág egyike.

Néhány taoista templomot Hongkongban, Tajvanon és Vietnamban Quan Congnak, a kínai hadvezérnek ajánlottak, aki a három birodalom korában élt (198-249). Oltárképe egy életnagyságnál is nagyobb fehér falóval a templom előterében a hatalmat jelképezi. Qin Shihuangdi Kr. e. 210-ből feltárt temetkezését több ezer cserépkatona vigyázta harci lovakkal és szekerekkel. A sírmellékletek a császár hatalmát fejezték ki.

Jegyzetek

  1. ↑ Sablon:MSW3 Perissodactyla
  2. ↑ International Commission on Zoological Nomenclature (2003). „Usage of 17 specific names based on wild species which are pre-dated by or contemporary with those based on domestic animals (Lepidoptera, Osteichthyes, Mammalia): conserved. Opinion 2027 (Case 3010)”. Bull. Zool. Nomencl. 60 (1), 81–84. o. [2007. augusztus 21-i dátummal az eredetiből archiválva].  
  3. ↑ Thomas Jansen et al.: Mitochondrial DNA and the origins of the domestic horse. In: PNAS, Band 99, Nr. 16, 2002, S. 10905–10910, doi:10.1073/pnas.152330099, Volltext (PDF)
  4. ↑ Vera Warmuth et al.: Reconstructing the origin and spread of horse domestication in the Eurasian steppe. In: PNAS, Online-Vorabveröffentlichung vom 7. Mai 2012, doi:10.1073/pnas.1111122109
  5. ↑ Anthony, David W.;Brown, Dorcas R.: Eneolithic horse exploitation in the Eurasian steppes: diet, ritual and riding. In: Antiquity Band 74, Nr. 283, S. 75–86. http://antiquity.ac.uk/ant/074/Ant0740075.htm. Im Volltext auf www.thefreelibrary.com
  6. ↑ a b c d e f Hirschberg: Pferd, Esel und Maultier im Mittelalter Streitross, Lasttier, Opfergabe – die Rolle des Pferdes im Mittelalter. Erweiterte und 2013 ergänzte Online Version von: Hirschberg, R. M. (2010): Haustiere im Mittelalter: Das Pferd – Streitross, Lasttier, Opfergabe. Karfunkel – Zeitschrift für erlebbare Geschichte 90:100–106 (ISSN 0944-2677)
  7. ↑ Matthew Bennett (Hrsg.): Kriege im Mittelalter Schlachten – Taktik – Waffen. Konrad Theiss Verlag, Stuttgart 2009, ISBN 978-3-8062-2223-4
  8. ↑ Vogel, Colin B.V.M. The Complete Horse Care Manual. New York, NY: Dorling Kindersley Publishing, Inc., 14. o. (1995). ISBN 0-7894-0170-3. OCLC 32168476 
  9. ↑ a b Horse Coat Color Tests. Veterinary Genetics Laboratory. University of California. (Hozzáférés: 2008. május 1.)
  10. ↑ Marklund, L. (1996). „A missense mutation in the gene for melanocyte-stimulating hormone receptor (MC1R) is associated with the chestnut coat color in horses”. Mammalian Genome 7 (12), 895–899. o. DOI:10.1007/s003359900264. PMID 8995760.  
  11. ↑ A Basic Guide to Horse Care and Management. New York, NY: Howell Book House, 72–73. o. (1988). ISBN 0-87605-871-3. OCLC 17507227 
  12. ↑ Corum, Stephanie J. (2003. május 1.). „A Horse of a Different Color”. The Horse. (Hozzáférés: 2010. február 11.)  
  13. ↑ Whitaker, p. 60
  14. ↑ Martin, Arthur. „Meet Thumbelina, the World's Smallest Horse”, Daily Mail, 2006. október 8. (Hozzáférés: 2006. október 8.) 
  15. ↑ Bongianni, entries 1, 68, 69
  16. ↑ Bongianni, entries 12, 30, 31, 32, 75
  17. ↑ Bongianni, entries 86, 96, 97
  18. ↑ Whitaker, p. 77
  19. ↑ Ensminger, p. 51
  20. ↑ Állatfajonkénti jellegzetességek (magyar nyelven). A női nemi szervek, organa genitalia feminina. sulinet.hu. (Hozzáférés: 2011. augusztus 18.)
  21. ↑ a b c Ensminger, pp. 46–50
  22. ↑ Wright, B.: The Age of a Horse. Ministry of Agriculture, Food and Rural Affairs. Government of Ontario, 1999. március 29. (Hozzáférés: 2009. október 21.)
  23. ↑ Ryder, Erin: World's Oldest Living Pony Dies at 56. The Horse. (Hozzáférés: 2007. május 31.)
  24. ↑ British Horse Society. The Manual of Horsemanship of the British Horse Society and the Pony Club, 6th edition, reprinted 1970, Kenilworth, UK: British Horse Society, 255. o. (1966). ISBN 0-9548863-1-3 
  25. ↑ Rules of the Australian Stud Book (PDF). Australian Jockey Club, 2007. (Hozzáférés: 2008. július 9.)
  26. ↑ Equine Age Requirements for AERC Rides. American Endurance Riding Conference. (Hozzáférés: 2011. július 25.)
  27. ↑ Chromosome Numbers in Different Species. Vivo.colostate.edu, 1998. január 30. (Hozzáférés: 2013. április 17.)
  28. ↑ Sequenced horse genome expands understanding of equine, human diseases. Cornell University College of Veterinary Medicine, 2012. augusztus 21. (Hozzáférés: 2013. április 1.)
  29. ↑ Domestic Horse Genome Sequenced. ScienceDaily, LLC, 2009. november 5. DOI:10.1126/science.1178158. (Hozzáférés: 2013. április 1.)
  30. ↑ MapView Eintrag
  31. ↑ NIH News: Horse Genome Assembled
  32. ↑ C.M. Wade et al.: Genome Sequence, Comparative Analysis, and Population Genetics of the Domestic Horse. Science, doi:10.1126/science.1178158.
  33. ↑ Ensembl genome browser 71: Equus caballus - Description. Uswest.ensembl.org. (Hozzáférés: 2013. április 17.)
  34. ↑ http://looldal.gportal.hu/gindex.php?pg=28107853
  35. ↑ J.D. Feist, D.R. McCullough: Behavior patterns and communication in feral horses. In: Animal Cognition Nr. 14, 1976, S. 245–257 doi:10.1111/j.1439-0310.1976.tb00947.x
  36. ↑ M.A. Pacheco, E.A. Herrera: Social Structure of Feral Horses in the Llanos of Venezuela. in: Journal of Mammalogy, Nr. 78, 1977, S. 15–22 doi:10.2307/1382634
  37. ↑ K. Krueger, J. Heinze: Horse sense: social status of horses (Equus caballus) affects their likelihood of copying other horses’ behavior. In: Animal Cognition Nr. 11, 2008, S. 431–439 doi:10.1007/s10071-007-0133-0
  38. ↑ Volltext: Horse sense: social status of horses (Equus caballus) affects their likelihood of copying other horses’ behavior. (PDF; 489 kB)
  39. ↑ Wie viel PS hat ein Pferd?
  40. ↑ Sablon:Literatur
  41. ↑ Flade: Shetlandponys. 8. Auflage. Westarp Wiss., Hohenwarsleben 2001, ISBN 3-89432-168-7, S. 111 ff
  42. ↑ A kancatej összehasonlítása az tehéntejjel és az emberi anyatejjel
  43. ↑ Rick Parker: Equine Science, Cengage Learning, 2012, S. 122
  44. ↑ C. A. Bingold: Eckdaten Pferd. Großostheim 2007. Abgerufen am 17. Dezember 2007.
  45. ↑ a b c Ensminger, M.E.. Horses and Tack, Revised, Boston, MA: Houghton Mifflin Company, 11–12. o. (1991). ISBN 0-395-54413-0. OCLC 21561287 
  46. ↑ McBane, pp. 192, 218
  47. ↑ McBane, pp. 52–63
  48. ↑ Ponies in Australia. Milson's Point, NSW: Philip Mathews Publishers, 14. o. (1979). ISBN 0-908001-13-4 
  49. ↑ 2012 United States Equestrian Federation, Inc. Rule Book. United States Equestrian Federation
  50. ↑ Annex XVII: Extracts from Rules for Pony Riders and Children, 9th edition. Fédération Equestre Internationale, 2009. (Hozzáférés: 2010. március 7.)
  51. ↑ McBane, p. 200
  52. ↑ Reter Raulwling: The Kikkuli Text. Hittite Training Instructions for Chariot Horses in the Second Half of the 2nd Millennium B.C. and Their Interdisciplinary Context. 2009, S. 1–21, hier S. 4
  53. ↑ Kerényi Károly: Die Mythologie der Griechen. Band 1: Die Götter und Menschheitsgeschichten. DTV, München 1977, S. 151f
  54. ↑ Pashu Kunjar (Composite Horse) Made of Gopis with Krishna Atop. exoticindiaart.com (Kompositpferd mit Gopis und Krishna im Stil indischer Miniaturmalerei)
  55. ↑ Jutta Jain-Neubauer: Kṛṣṇa auf kompositen Reittieren. Einflüsse und regionale Entwicklung von der Zeit Alexanders des Großen bis in die der Bhakti-Bewegung. In: Jakob Ozols, Volker Thewalt (Hrsg.): Aus dem Osten des Alexanderreiches. Völker und Kulturen zwischen Orient und Okzident: Iran, Afghanistan, Pakistan, Indien. Festschrift zum 65. Geburtstag von Klaus Fischer. Du-Mont Dokumente, Köln 1984, S. 230f
  56. ↑ John Dowson: A classical dictionary of Hindu mythology and religion, geography, history, and literature. (Originalausgabe 1870) Rupa, Kalkutta u. a. 1987, S. 103f
  57. ↑ Volker Thewalt: Pferdedarstellungen in Felszeichnungen am oberen Indus. In: Jakob Ozols, Volker Thewalt (Hrsg.): Aus dem Osten des Alexanderreiches. Völker und Kulturen zwischen Orient und Okzident: Iran, Afghanistan, Pakistan, Indien. Festschrift zum 65. Geburtstag von Klaus Fischer. Du-Mont Dokumente, Köln 1984, S. 204–218

Források

  • Josee Hermsen: Lovak enciklopédiája. Ford. Horváth Ildikó. Ventus Libro Kiadó, 2006. ISBN 978-963-9546-74-5
  • Mihók Sándor, Pataki Balázs: Lófajták. Mezőgazda Kft, 2003. ISBN 978-963-286-471-6
  • Novotni Péter: A ló küllemi bírálata. Pro Book Könyvkiadó, 2009. ISBN 978-963-9901-47-6
  • Szunyoghy A. (1998): A ló művészeti anatómiája, Kossuth Könyvkiadó, Budapest (magyar-angol-német) ISBN 963-09-4035-3
  • Rolle R. (1980): Die Welt der Skythen. Bucher, Luzern und Frankfurt
  • Rugyenko Sz. I. (1953): Kultura naszelényija gornava Altaja v szkifszkoje vrémja. Akademija Nauk Sz. Sz. Sz. R. Moszkva i Leningrad
  • Talbot-Rice, T. (1965): Ancient Arts of Central Asia, Thames and Hudson, New York
  • Az emberiség krónikája. Szerk. Bodo Harenberg. Budapest: Officina Nova. 1990. ISBN 963-7835-60-1  

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Hauspferd című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

Kapcsolódó szócikkek

  • lovas Lovasportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ló&oldid=18104399”