Hyracotherium

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Hyracotherium
Evolúciós időszak: Kora - középső eocén
Régi festmény két Eohippusról
Régi festmény két Eohippusról
Természetvédelmi státusz
Fosszilis
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülők (Theria)
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Rend: Páratlanujjú patások (Perissodactyla)
Család: Palaeotheriidae
Nem: Hyracotherium
Owen, 1841
Szinonimák
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Hyracotherium témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Hyracotherium témájú kategóriát.

A Hyracotherium, bal mellső lába (a harmadik kézközépcsont sárga színű) és a fog (a fogzománc; b dentin; c fogcement részletes ábrázolása
Egy Hyracotherium vasacciensis csontváz rekonstrukciója

A Hyracotherium vagy Eohippus az emlősök (Mammalia) osztályának a páratlanujjú patások (Perissodactyla) rendjébe, ezen belül a Palaeotheriidae családjába tartozó kihalt nem, amelynek képviselői az eocén korban éltek.

Korábban az őslénykutatók azt hitték, hogy a Hyracotherium a lófélék családjának a legelsö képviselője, de manapság már a Palaeotheriidae családba sorolják. Az állat nemcsak a lófélék őse, hanem a kihalt Brontotheriidae család őse is. Sőt egyesek minden tapírféle és orrszarvúféle ősének tekintik.[1] A Paleotheriidae családba csak a típusfajt, a H. leporinumot helyezik,[2][3] sok más fajt áthelyeztek más nemekbe: Arenahippus, Minippus, Pliolophus, Orohippus, Sifrhippus, Xenicohippus, és Eohippus.[3] Egy időben a Xenicohippust brontotheriidae-nak vélték.

Felfedezésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első Hyracotherium-kövületekre 1839-ben bukkantak az angliai Kent grófságban. Sir Richard Owen angol tudós úgy találta, hogy a lelet a nyúl és a szirtiborzfélék keresztezésére hasonlít, ezért nevezte el Hyracotherium leporinumnak, vagyis „nyúlszerű szirti borz-féle állatnak”. Abból indult ki, hogy a Hyracotherium a disznókkal áll rokonságban.[4] Ezt a hibás következtetést a koponya méretéből és a fogazatból vonta le. Mikor később felfedeztek egy további példányt, 1876-ban, Amerika területén a tudós felismerte a mai lóval való rokonságot. Az állat későbbi neve Eohippus, amely „hajnalpír ló”-vat jelent, mivel a lófélék legősibb képviselőjének tartják ezt az állatot, de azért mégis az első név a hivatalosabb, habár a második a népszerűbb.[5][6] Az Eohippus nevet az amerikai Othniel Charles Marsh adta.

Előfordulásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hyracotheriumok Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában éltek 55-50 millió évvel ezelőtt, az Ypresi korszakban. Néhány faj hamar kihalt. Más fajok kihalásuk előtt továbbfejlődtek, míg végül az egyik fajból kifejlődött a mai .

Rendszerezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nembe az alábbi fajok tartoztak:

  • Hyracotherium leporinum
  • ?Hyracotherium aemulor
  • ?Hyracotherium grangeri
  • ?Hyracotherium index
  • ?Hyracotherium pernix
  • ?Hyracotherium sandrae
  • ?Hyracotherium vasacciense vagy ?Hyracotherium vasacciensis

Megjelenésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hyracotheriumok fej-törzs-hossza 60 centiméter, marmagassága 40 centiméter és testtömege körülbelül 15-20 kilogramm lehetett. Pofája és nyaka rövid, a hátgerince hajlékony és íjszerűen ruganyós volt. A Hyracotheriumnak 44 foga volt; fogainak elhelyezkedése egy tipikus levélevőére hasonlít: minden állkapocs negyedben 3 metszőfog, 1 szemfog, 4 kisőrlő és 3 nagyőrlő ült. Az őrlőfogai egyenlőtlenek, tompák és kopottak voltak, ami arra utal, hogy elsősorban levelekkel táplálkozott. A fogak élei alacsony koronát alkottak. A Hyracotherium levelekkel és gyümölcsökkel táplálkozhatott, ezeket az aljnövényzetben kereste meg, éppen úgy mint egy mai muntyákszarvas. Az állat kis méretű agyának, az előagya igen kicsi volt.[7]

A lábai a testéhez képest megfelelő hosszúságúak voltak, már ekkor arra utalnak, hogy a szaladásra alkalmasak. Az állatnak, eltérően az utódaitól, még nem voltak összeforrva a lábcsontjai, ami nagy rugalmasságot és forgóképességet biztosított. Csuklói és bokái érték a földet. A mellső lábakon 5 ujj ült, ezekből négy kis pataszerű képződményben végződőtt; a nagy ötödik „lábujj” nem érte a földet. A hátsó lábakon csak 3 ujj végződött patában, az első- és az ötödik ujj nem érték a talajt. A lábfej alsó részén talppárnák voltak, mint a mai kutyának, de eltérően ettől a Hyracotheriumnak nem karmai hanem pataféleségei voltak az ujjak végén. Ujjperceik az állatok nagyságához képest meglehetősen hosszúak voltak, s így a Hyracotheriumok jól tudtak járni és futni. Az állatoknak valószínűleg álcázó színeik lehetett, mert kis méretük miatt, eléggé könnyű zsákmányállatok lehettek az akkori ragadozók számára.

Életmódjuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hyracotheriumok a trópusi erdők lakói voltak. A talajon keresték a táplálékot, amely gyümölcsökből és lágy levelekből állt.

Szaporodásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szaporodásukról nagyon keveset tudunk, de valószínű, hogy a nőstények a táplálékban gazdag időszakban hozták világra a kicsinyeiket. Egy nőstény, egy utódot szült.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Florida Museum of Natural History and the National Science Foundation: Fossil Horses in Cyberspace Hyracotherium, page 3
  2. Hooker, J.J. (1994.). „The beginning of the equoid radiation”. Zoological Journal of the Linnean Society 112 (1-2), 29–63. o. DOI:10.1006/zjls.1994.1033.  
  3. ^ a b Froehlich, D.J. (2002.). „Quo vadis eohippus? The systematics and taxonomy of the early Eocene equids (Perissodactyla)”. Zoological Journal of the Linnean Society 134 (2), 141–256. o. DOI:10.1046/j.1096-3642.2002.00005.x.  
  4. Gould, Stephen Jay (1991). "The Case of the Creeping Fox Terrier Clone" Bully for Brontosaurus: Reflections in Natural History (pp. 155–167). New York: W.W. Norton & Co.
  5. Gould, Stephen Jay, op. cit., "Bully for Brontosaurus"
  6. Fossil Horses In Cyberspace. Florida Museum of Natural History and the National Science Foundation.
  7. Hunt, Kathleen (1995). Horse Evolution. TalkOrigins Archive.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Csodálatos állatvilág, Wild life fact file (magyar nyelven) ford.: Mester K.: (2000). ISBN 963-86092-0-6 

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]