Ugrás a tartalomhoz

Kezdőlap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik.
A magyar változatnak 545 286 szócikke van, ebből 1057 kiemelt.

Összes portál

Kiemelt cikk  
Schumacher 2004-ben
Schumacher 2004-ben

A 2004-es Formula–1 világbajnokság volt az FIA Formula–1 világbajnokság 55. kiírása. 2004. március 7-étől október 24-éig tartott, és 18 futamból állt. Mind az egyéni, mind a konstruktőri versenyben bajnoki címvédés történt, a versenyzők között Michael Schumacher hetedik, míg a gyártóknál a Ferrari tizennegyedik világbajnokságát nyerte. Ebben az évben debütált a világbajnokságon pilótaként Gianmaria Bruni, Giorgio Pantano, Timo Glock és Christian Klien.

Új helyszínként a bahreini illetve a kínai nagydíj került be a versenynaptárba. A bahreini futam a harmadik, a kínai verseny pedig a tizenhatodik volt a bajnokság menetrendjében. Az osztrák nagydíj hét év után először nem volt része a sorozatnak.

A 2004-es szezonban tizenhárom nemzet huszonöt versenyzője vett részt. Legnagyobb számban Brazília képviseltette magát öt versenyzőjével, de Németország és Olaszország is egyaránt négy-négy fővel volt jelen.

A szezon Michael Schumacher és a Ferrari dominanciájáról szólt. Michael Schumacher új rekordot állított fel az egy szezonban megnyert futamok számát tekintve: tizenhárom versenyen intették le elsőnek ebben az évben. Ezzel saját, 2002-es rekordját döntötte meg, amikor tizenegy futamon volt első. Rajta kívül ferraris csapattársa, Rubens Barrichello két versenyen győzött.

A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: The Fame • Thomson-híd • Szibüllák • Bobby Robson • The Piper at the Gates of Dawn • Szentgotthárdi csata (1664) • A román nyelv szókincse 

Javaslatok

A nap képe    
Snyggve, a vad oroszlán (Panthera leo), C-Boy fia a horizontot fürkészi (Serengeti Nemzeti Park, Tanzánia)

Snyggve, a vad oroszlán (Panthera leo), C-Boy fia a horizontot fürkészi (Serengeti Nemzeti Park, Tanzánia)
Tudtad-e?  

Tudtad-e, hogy…

Sáhmárán ábrázolása
Sáhmárán ábrázolása
  • … a sáhmárán női fejű, kígyótestű lény az indoiráni és türk folklórban? A szó jelentése „a kígyók királya”.
  • … a Provora Nebulidia és Nibbleridia taxonja aszerint különül el, hogy egyben nyelik-e le zsákmányukat?
  • … a második világháborús szovjet egyenruhák ötágú csillagos, sarló-kalapácsos gombjai a kölcsönbérleti törvény keretében Chicagóban készültek, több mint 250 millió db?
  • Elena Cuza, Moldva–Havasalföld Egyesült Fejedelemségek első uralkodójának, Alexandru Ioan Cuzának a felesége örökbe fogadta férjének és annak szeretőjének két fiát?
Aktuális  


Az év aktualitásai: orosz invázió Ukrajna ellenIzrael–Hamász-háborúpárizsi olimpiai játékokamerikai elnökválasztás


Halálesetek a közelmúltban: Humberto MaschioLosonczi ÁgnesAlain DelonPhil DonahueFranciszek SmudaNovák Ferenc TataSilvio Santos

Ezen a napon  

Ma 2024. augusztus 22. van,  

Évfordulók  


Ismerkedés a Wikipédiával  
  • Üdvözlőlap – Bemutatkozik a Wikipédia.
  • Első lépések – Didaktikusan felépített bevezető a Wikipédia szerkesztésébe.
  • Segítség – Egyszerű, közepes és haladó szerkesztési tippek, útmutatók.
  • Wikifogalmak – Minden, ami elsőre kínaiul hangzik a Wikipédián, itt magyarázatra lel.
  • Kocsmafal kezdőknek – Az új szerkesztő kérdez, aki tud, válaszol.
  • Próbalap – Újdonsült szerkesztőinknek ajánljuk.
  • Homokozó – Újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak benne.
  • Mentorálás – Kezdeti lépéseidhez támogatást kaphatsz egy tapasztaltabb szerkesztőtől.
Szerkesztői közösség  
Magyar Wikipédia Magazin  
Wikipédia más nyelveken  
Ez a magyar nyelvű Wikipédia. 2003-ban indult, jelenleg 545 286 szócikket tartalmaz. A Wikipédia sok más nyelven is elérhető.
Wikimédia-társlapok  

A Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:

WikiszótárWikiszótár
Többnyelvű szótár és szinonimaszótár
Wikimédia CommonsWikimédia Commons
Szabad médiaállományok gyűjteménye
WikidézetWikidézet
Többnyelvű idézet- és szólásgyűjtemény
WikiegyetemWikiegyetem
Jegyzetek és tanulási segédletek
WikifajokWikifajok
Rendszertani adatbázis
WikiforrásWikiforrás
Szabad forrásmunkák
WikikönyvekWikikönyvek
Szabad kézikönyvek és útmutatók
WikidataWikidata
Szabad központi tudásbázis
WikivoyageWikivoyage
Szabad útikalauz
Meta-WikiMeta-Wiki
A Wikimédia-projektek koordinációja
Felhasználási feltételek  
A Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
  • Minden szerkesztésed ezen licenc elfogadását és alkalmazását jelenti, mellyel hozzájárulsz, hogy a művet bárki módosíthatja, azt bármilyen célra felhasználhatja.
  • A Wikipédia tartalmának újrafelhasználásakor (átdolgozás esetén is) meg kell adnod, hogy a műre a fenti licenc vonatkozik, továbbá meg kell nevezned a forrásul szolgáló szócikket; internetes közzététel esetén a forrásműre mutató linket kell elhelyezned honlapodon.
  • A képek felhasználási feltételeit külön kell ellenőrizned.