Biedermeier

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az ifjú Széchenyi István gróf biedermeier kori viseletben és divatos szakálllal ábrázolva[1] Johann Ender vízfestményén, 1818
A biedermeier bútor stílusa kispolgári miliőt, békét, nyugalmat áraszt

A biedermeier (bieder: egyszerű, szerény; Meier: a leggyakoribb német vezetéknév) átmeneti művészeti stílus volt elsősorban Közép-Európában, főként 1815 és 1848 között.

Több művészeti ágban, így a festészetben, az irodalomban és a lakáskultúrában is jelentkezett.

A stílus kispolgári miliőt, békét, nyugalmat áraszt egyszerű eszközökkel, pátoszmentesen, mind a festészetben, mind a lakásberendezések területén. Jellemzője a kisember megértő ábrázolása. Ezért fontos szerephez jut a portré, a biedermeier portrék általában kispolgári romantikával átitatott klasszicista festmények. Fontos a zsánerkép is, melyre egyik legismertebb példa Borsos József Bál után című festménye a Magyar Nemzeti Galériában.

A biedermeier stílusához szokták sorolni az első magyar kártyát is.

Jellegzetesek a biedermeier bútorok hajlított formáikkal. Új szekrénytípus a vitrines szekrény. Ép biedermeier bútorokat őriznek Jókai Mór balatonfüredi villájában és a Magyar Nemzeti Múzeumban (Deák Ferenc íróasztala).

A biedermeier irodalom a festészethez hasonlóan az életképet helyezi előtérbe. A stílus egyes elemei még Petőfi Sándor költészetében is előfordulnak.

Főbb képviselői[szerkesztés]

Barabás Miklós: Galambposta

A festészetben[szerkesztés]

Az irodalomban[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  1. Biedermeier korszak áltlános jellemzése, asbothkeszthely.hu