Ugrás a tartalomhoz

Kezdőlap

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik.
A magyar változatnak 548 367 szócikke van, ebből 1057 kiemelt.

Összes portál

Kiemelt cikk  
A Temetetlen múlt (eredeti cím: What Lies Beneath) 2000-ben bemutatott amerikai film Harrison Ford és Michelle Pfeiffer főszereplésével.

Robert Zemeckis rendező–producer 1999 januárjában kezdte meg a Számkivetett forgatását, majd hamarosan félretette projektjét egy teljes évre, hogy főszereplőjének, Tom Hanksnek legyen elég ideje a szerep által megkívánt kondíció elérésére. E kényszerszünet alatt merült fel a Temetetlen múlt elkészítésének lehetősége, s a Robinson-történet egész stábja szinte kivétel nélkül rendelkezésre állt a misztikus thriller leforgatására. A főszereplők személyét illetően a producerek között nagy egyetértés volt, a munkálatok 1999. augusztus végén kezdődtek meg, s párhuzamosan folytak vermonti helyszíneken és a Los Angeles-i stúdiók díszletei között.

Az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában 2000. július 21-én mutatták be, míg Magyarországon 2000. november 30-án került a mozikba.

A kész produkció a kritikusokat ugyan megosztotta, a nézők ellenben komoly érdeklődést mutattak a jegypénztáraknál: a Temetetlen múlt bemutatása évének tizedik legnagyobb bevételt elérő alkotása lett, ezzel ideiglenesen megerősítve két sztárja piaci értékét.

A film rövid cselekménye: Norman és Claire Spencer látszólag boldog házasságban él egy nagy tóparti házban. Miután lányát elszólítják tanulmányai, az asszony sokat van egyedül otthonában. Hamarosan különös dolgokra lesz figyelmes: tárgyak mozdulnak el maguktól és túlvilági hangok visszhangzanak a falak között. Norman úgy véli, felesége pusztán képzelődik. A jelenségek azonban egyre szaporodnak, s Claire-nek meggyőződése lesz: szellem kísérti a házat. Úgy dönt, maga jár utána a rejtélynek. A temetetlen múlt bolygatásával azonban házasságát, mi több, életét teszi kockára.

A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Textilanyagok hegesztése • Szecessziós építészet Magyarországon • Spanyol polgárháború • Széchenyi István utca (Miskolc) • Szárnyas pörölycápa • Benkő Pál • Maróczy Géza 

Javaslatok

A nap képe    
Eső áztatta júdásfülgomba (Auricularia auricula-judae) egy bodza szárán. 20 felvétel segítségével, fókuszsorozat technikával készült kép

Eső áztatta júdásfülgomba (Auricularia auricula-judae) egy bodza szárán. 20 felvétel segítségével, fókuszsorozat technikával készült kép
Tudtad-e?  

Tudtad-e, hogy…

Pásztory és Bartók
Pásztory és Bartók
  • Bartókné Pásztory Ditta 1940-ben férjével közös búcsúhangversenyt adott Budapesten és utána a diktatúra elleni tiltakozásul az Amerikai Egyesült Államokba távoztak?
  • … az 53 legértékesebb magyar film közül hetet is Fábri Zoltán rendezett?
  • … a 20. század elején a kolozsvári németek pallóját és környékét a város legkevésbé biztonságos helyének tartották?
  • … a Dermocystidáról eredetileg úgy hitték, hogy csak parazitákból áll, de 2017-ben a Chromosphaera nemzetségről kiderült, hogy szabadon élő?
Aktuális  


Az év aktualitásai: orosz invázió Ukrajna ellenIzrael–Hamász-háborúamerikai elnökválasztás


Halálesetek a közelmúltban: Anatolij KonykovKerekes GyörgyDenílsonGerőcs LászlóAndrea CaponeKarsai DánielKris Kristofferson

Ezen a napon  

Ma 2024. október 7. van,  

Évfordulók  

Az NDK címere
Az NDK címere

Ismerkedés a Wikipédiával  
  • Üdvözlőlap – Bemutatkozik a Wikipédia.
  • Első lépések – Didaktikusan felépített bevezető a Wikipédia szerkesztésébe.
  • Segítség – Egyszerű, közepes és haladó szerkesztési tippek, útmutatók.
  • Wikifogalmak – Minden, ami elsőre kínaiul hangzik a Wikipédián, itt magyarázatra lel.
  • Kocsmafal kezdőknek – Az új szerkesztő kérdez, aki tud, válaszol.
  • Próbalap – Újdonsült szerkesztőinknek ajánljuk.
  • Homokozó – Újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak benne.
  • Mentorálás – Kezdeti lépéseidhez támogatást kaphatsz egy tapasztaltabb szerkesztőtől.
Szerkesztői közösség  
Magyar Wikipédia Magazin  
Wikipédia más nyelveken  
Ez a magyar nyelvű Wikipédia. 2003-ban indult, jelenleg 548 367 szócikket tartalmaz. A Wikipédia sok más nyelven is elérhető.
Wikimédia-társlapok  

A Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:

WikiszótárWikiszótár
Többnyelvű szótár és szinonimaszótár
Wikimédia CommonsWikimédia Commons
Szabad médiaállományok gyűjteménye
WikidézetWikidézet
Többnyelvű idézet- és szólásgyűjtemény
WikiegyetemWikiegyetem
Jegyzetek és tanulási segédletek
WikifajokWikifajok
Rendszertani adatbázis
WikiforrásWikiforrás
Szabad forrásmunkák
WikikönyvekWikikönyvek
Szabad kézikönyvek és útmutatók
WikidataWikidata
Szabad központi tudásbázis
WikivoyageWikivoyage
Szabad útikalauz
Meta-WikiMeta-Wiki
A Wikimédia-projektek koordinációja
Felhasználási feltételek  
A Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
  • Minden szerkesztésed ezen licenc elfogadását és alkalmazását jelenti, mellyel hozzájárulsz, hogy a művet bárki módosíthatja, azt bármilyen célra felhasználhatja.
  • A Wikipédia tartalmának újrafelhasználásakor (átdolgozás esetén is) meg kell adnod, hogy a műre a fenti licenc vonatkozik, továbbá meg kell nevezned a forrásul szolgáló szócikket; internetes közzététel esetén a forrásműre mutató linket kell elhelyezned honlapodon.
  • A képek felhasználási feltételeit külön kell ellenőrizned.