Zalai borvidék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A borvidék összes területe: 6383 ha

Hegyközségi nyilvántartás szerinti termőterület: 1514 ha

Földrajzi elhelyezkedés[szerkesztés]

A Zalai borvidék Zala megyében, a Balatontól nyugatra helyezkedik el. A borvidék települései szétszórtan találhatók egy viszonylag nagy területen. Három kisebb körzet tartozik a borvidékhez: 1. A Keszthelyi-hegység északnyugati része, 2. a Kis-Balaton keleti és északi része, valamint 3. a Mura-mente. 

Klíma[szerkesztés]

A borvidék területén az évi középhőmérséklet 9 - 11 °C. A szélsőségesen nagy hideg és a nagy meleg, amely jelentősen károsítaná a szőlőt, ritkábban fordul elő. A nagyobb hőmérsékleti ingadozásokat jelentősen tompítják a Zala menti ártéri területek. A Kis-Balaton visszaállításával a közeli dombokon a kiváló minőségű bor termelésének feltételei tovább javultak. A borvidéken a dombok É-D-i irányban húzódnak, amelyeket NY-K-i irányú völgyek szabdalnak. A borvidék klimatikus mutatói: napsütéses órák éves száma: 1950-2000 óra; évi középhőmérséklet: 9-11 C°; csapadékmennyiség a tenyészidőszak alatt: 400–450 mm; éves csapadék: 650 –700 mm. 

Talaj[szerkesztés]

Barna erdőtalaj, agyagbemosódásos barna erdőtalaj, rendzina, köves és földes kopárok, helyenként homokos-agyagos üledékek alkotják, lösztakaróval. A barna erdőtalajok vízmegtartó képességének köszönhetően a nyári melegben is megfelelő a szőlő növény vízellátása. 

Telepített szőlőfajták[szerkesztés]

Fehér: Chardonnay, Cserszegi fűszeres, Királyleányka, Kövidinka, Leányka, Nektár, Olasz rizling, Pinot blanc, Pintes, Rajnai rizling, Rizlingszilváni, Sauvignon blanc, Szürkebarát, Zengő, Zenit, Zöld veltelíni. Vörös: Cabernet sauvignon, Kék oportó, Kékfrankos, Merlot, Zweigelt. 

A borvidék települései[szerkesztés]

Bérbaltavár, Csáford, Dióskál, Egeraracsa, Garabonc, Homokkomárom, Nagyrada, Orosztony, Pakod, Sármellék, Szentgyörgyvár, Vindornyalak, Vindornyaszőlős, Zalabér, Zalakaros, Zalaszabar, Zalaszántó, Zalaszentgrót, Csörnyeföld, Dobri, Letenye, Murarátka, Muraszemenye, Szécsisziget, Tormafölde, Zajk[1]

A borvidék története[szerkesztés]

A Zalai borvidék a régi történelmi borvidékek sorába tartozott 1941-ig, mely időponttól csemege szőlőtermő körzetként szerepelt. Régi rangját 1998-ban kapta vissza. Hogy nem méltatlanul nyerte el ezt a státuszt a térség szőlőtermesztése, azt rangos történelmi múltja is igazolja. A mai Zala megye területéről származó első tárgyi emlék az I. századból származó kelta ivóedény és boros korsó „Da Bibere” felirattal, melynek jelentése „Adj innom”. Az ásatási lelet Keszthely határából került elő és a Balaton Múzeumban őrzik azzal a 15. századi kőtáblával együtt, mely a szőlőre feszített Krisztust ábrázolja. A sok tárgyi bizonyíték közül való a fenékpusztai (Keszthely környéke) sírból előkerült római kori láda is, melynek verete a szőlőistennek rendezett ünnepi tiszteletet ábrázolja. Ezek a leletek is a szőlőkultúra meglétét bizonyítják e területen. A szőlőtermesztés római tárgyi emlékei a mai napig megtalálhatók (metszőkések), sőt az ókori szőlőkultúrát idéző bálványprésekhez hasonló borsajtókat helyenként még ma is használják a Muravidéken. A hun, majd az azt követő avar birodalom idején is folyt szőlőművelés ezen a területen. A VIII. századból egyetlen szőlőmag leletanyag maradt fenn, melyet szintén a Keszthelyi Múzeum őriz. A Zala menti szőlőművelésről tesz említést egy 868-ból fennmaradt oklevél is. (Feyér, 1981) I. István és II. Endre a szőlőtelepítéseket különböző kiváltságokkal ösztönözte a királyi birtokokon. Ezt az építőmunkát folytatta II. Endre fia Kálmán- Tótország hercege – is, aki 1241-ben a zalai ispán fennhatósága alól kivette azokat a várszolgákat, akik szolgáltatási kötelezettségeiket borban teljesítették és kimondta, hogy csak ő, vagy megbízottja ítélkezhet felettük. A IV. László által 1288-ban kiadott esztergomi vámtarifában a zalai borok is szerepeltek, ez bizonyítja, hogy a középkorban is virágzó szőlő-borkultúrája volt Zalának. Ezek a borok jó minőségűek lehettek, mert a megyének nem lévén vízi útja, elég nehézkes és körülményes volt innen a borszállítás, mégis érdemes volt ezt a nagy utat megtenni Veszprémen és Fehérváron át. (Holub,1960) A vidék bortermelése az Anjou királyok idén is megőrizte jó hírét, ebben az időben a zalai bor után hordónként egy garast kellett fizetni. Mátyás idején az akkori Magyarország Európába induló borkereskedelmében a legnépszerűbb szerémségi borok mellett, a zalaiak is jó hírnevet vívtak ki maguknak. A Mátyás halálát követő zűrzavar visszavetette az ország fejlődését, így ezek a kedvezőtlen változások a szőlészetre is kihatottak. (Kozma,1966) A török hódoltság alatt a törökök által meg nem szállt területeken továbbra is folyt szőlőművelés, de ennek jellegét az határozta meg, hogy a háborúskodásban felmerült igényeket kellett kielégíteni. Az általános hanyatlás mellett pozitívum, hogy a hódoltsági területeken a török telepítések nyomán terjed el a csemegeszőlő, ami később Zala szőlőtermesztésében is jelentős. (Katona, Dömötör, 1963) A török kiűzése után, a megszilárdult Habsburg uralom alatt újabb fellendülés vette kezdetét. A XVIII. században a vörösbort adó szőlőket (fekete Rag, Oportó) termesztették a legnagyobb sikerrel. Ebben az időben a vörösbort adó szőlők mintegy 60 %-ot tettek ki. A fehérbort adó fajták közül a legelterjedtebbek a tót szőlő-Lepovina, a Szlankamenka, a Cseke és a keresztes Rag fajták voltak. A borvidéket ma is uraló Olaszrizlinget a XVIII. század második felétől kezdték telepíteni. A XIX. század első felében a mai zalai területeken a borszőlő mellett már csemegeszőlőt is jelentős területeken termesztettek. Főbb fajták a Chasselas fehér és piros változata, a Duhamel, a Wibert gyöngyszőlők, a Sárga mézes és a különböző muskotályok (közönséges, Hamburgi, Alexandriai, Ottonel). (Árvay, 1881) Meg kell említeni, hogy a történelmi Zala megye területe nem esik egybe a mai Zalai borvidék területével, mert az akkori terület magába foglalta Káptalanfüredtől a teljes Balaton-felvidéket és a Trianonnál elcsatolt Muravidéket is. A Filoxéra-vész kipusztította az addigi szőlőterületek nagy részét. Hatására teljesen átalakult a szőlőtermesztés szerkezete, területi megoszlása. A megye egyes területeiről teljesen eltűntek az európai fajták (Nova járás), valamint a kötött talajú borvidéken megindult a gyökeres oltványok telepítése. A zalai dombokat – az akkori piaci viszonyokhoz alkalmazkodva – zömmel csemegeszőlővel telepítették be. Az 1893-as bortörvény az akkori Zala vármegye területét két borvidékre osztotta: • Badacsonyi Borvidék: magába foglalta Zala Vármegye tapolcai járását, tovább á Meszes-Györök községet és Keszthelyt. • Balatonmelléki Borvidék: Zala vármegye többi részére terjedt ki, Veszprém vármegyének veszprémi, enyingi, devecseri, továbbá Somogy vármegyének lengyeltóti, marczali, és tabi járásaira. A mai megye szőlőtermesztésének és borászatának rangját jelzi, hogy 1874-ben a londoni borkiállításon egy zalaszabari Rajnai rizling is rangos helyezést ért el. A megye egyes területein, főleg a göcseji hűvösebb, csapadékosabb részeken a Filoxéra-vészt követő rekonstrukció direkttermőkkel történt meg. Az 1923. évi törvény a direkttermők telepítésének tilalmával megpróbált gátat szabni ennek a kedvezőtlen folyamatnak, azonban a kívánt célt nem sikerült elérni vele, a direkttermők továbbra is terjedtek, tovább rontva a táj borainak hírét. Ezzel megtört a több, mint két évezredes borkultúra fejlődése a területen, 1941-től csemege szőlőtermelő körzetként szerepelt. (Kozma,1966) 1949-ben a 3300/1949. számú Kormányrendelet megszüntette a hegyközségeket, a területre vonatkozó iratokat az illetékes megyei levéltáraknak kellett átadni. Ennek eredményeként a magyar szőlőkataszter nyilvántartási rendszere és Magyarország szőlő-bor jogrendszere megsemmisült. 1958-ban újra megalakultak a hegyközségek, amit az 1968. évi 36. tvr. ismét megszüntetett. A történeti borvidékek ma is érvényben lévő besorolása 1959-ben történt meg, amely a borvidéket negyedik történelmi borvidékként Balaton-melléki néven említ. (Feyér, 1970) A szocialista időket a tervgazdálkodás jellemezte és a 40-50 év alatt okozott anyagi és erkölcsi kárt csak több évtizedes kitartó munkával lehet helyreállítani. A borvidék adottságainak megfelelően az itt termelt magas savtartalmú, korán szüretelhető fajtákból elsősorban pezsgőt készítettek. Jelentős mennyiségű szőlőt vásárolt fel az akkori Pannónia és Törley Pezsgőgyár, hosszú évtizedekre meghatározva ezzel a borvidék arculatát. 1995-ben hat hegyközség alakult meg Zalában – Zalaszentgrót, Pakod-Zalabér, Zalakaros, Nagyrada, Szentgyörgyvár, Pogányvár – amelyek a legközelebbi Balatonmelléki Hegyközségi Tanácshoz csatlakoztak. Ez a hat hegyközségi szervezet fordult kérelemmel a Földművelésügyi Miniszterhez, hogy Zala borvidéki besorolását állítsa vissza. A kérelemnek helyt adva, az 1997. évi CXXI. törvény értelmében megalakulhatott az önálló Zalai Borvidék. A Hegyközségi Tanács 1998. június 19-én 12 hegyközséggel (a fent említett hat hegyközség, illetve Letenye-Muravidék, Garabonc, Kerka-Muramenti, Kovácsi, Sármellék, Homokkomárom) alakult meg zalaszentgróti székhellyel. 1999. március 19-én csatlakozott a hegyközségi tanácshoz a Bélbaltavári Hegyközség és bortemőhelyi besorolást kapott Bak, Galambok, Kallósd, Magyarszerdahely, Miháld, Pölöske, Sand, Söjtör, Tótszentmárton. (2000. évi XCIX. tv.) 1999. május 22-én Zala joggal kapta vissza a Balatonmelléke borvidék nevet. A névváltozásra elsősorban azért volt szükség, mert az itt termelt borokat zalai néven nem szívesen fogadták. Szintén bortermőhelyi besorolást kapott 1999. május 22-én Becsehely, Eszteregnye, Nagykanizsa, Nemessándorháza, Rigyác, Valkonya (1999. évi XLVII.tv.), valamint 2003. október 27-én Kerkateskánd is. (2003. évi LXXVII.tv.) A három körzetből kettő – Csáfordi és a Szentgyörgyvári körzet – összevonásra került a 2000. július 13.-i 2000. évi XLIX. törvény alapján Balatonmelléki néven. A bortermő helyek borvidéki besorolását a 97/2004. (VI.3.) FVM. rendeletben hirdették ki, ekkor kapott Lenti és Borsfa is borvidéki besorolást. A 2006. február 15. napján hatályba lépő 9/2006. (II.3.) FVM rendelet, módosította a borok eredetvédelmi szabályairól szóló 97/2004. (VI.3.) FVM rendeletet, mely szerint a Balatonmelléke borvidék Zalai borvidék néven az ország 22. borvidéke lett. 2008-ig a Zalai Borvidék Hegyközségi Tanácsa székhelye Zalaszentgrót volt. A 2008. évi törvényben meghatározott hegyközségi összevonások miatt a Hegyközségi Tanács székhelye Nagyradára került. 2008-tól az alábbi hegyközségek működnek a Zalai Borvidék területén: Zalaszentgróti Hegyközség (Zalaszentgróti Hegyközség, Pakod-Zalabér Hegyközség, Bérbaltavári Hegyközség, Szentgyörgyvári Hegyközség egyesülésével), Zalakaros Térsége Egyesült Hegyközség (Galambok-Miháldi Hegyközség, Zalakarosi Hegyközség, Garabonci Hegyközség, Nagyradai Hegyközség, Pogányvári Hegyközség egyesülésével), Nagykanizsai Hegyközség (Nagykanizsai Hegyközség, Homokkomárom-Magyarszerdahelyi Hegyközség, Göcsej-kapuja Hegyközség egyesülésével), Kerka- és Murmenti Hegyközség (Kerka- és Muramenti Hegyközség, Letenye-Muravidéki Hegyközség, Becsehelyi Hegyközség, Eszteregnye-Rigyác-Valkonya Hegyközség egyesülésével).[2]

  1. Borvidék - Nemzeti Bor Maraton (hu nyelven). Nemzeti Bor Maraton. (Hozzáférés: 2017. július 26.)
  2. Zalai borvidék | Bortérkép (hu-HU nyelven). borterkep.eu. (Hozzáférés: 2017. július 26.)