Pszichiátria

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A pszichiátria (a görög ψυχιατρική [επιστήμη], pszihiátrikí [episztími] , psziché – a lélek és iatrós – az orvos szavakbók képzett megnevezés) az elmegyógyászat, elmegyógyintézet, vagy másnéven zártosztály a lelki betegségek rendszerezésének, diagnosztizálásának, és kezelésének tudománya az orvostudomány egy ága, valamint szűkebb értelemben a lelki betegek és betegségek kezelését folytató intézmények (kórházak, vagy kórházi osztályok), és - tágabb értelemben - az ellátást végző intézmények összessége, intézményrendszere. A Pszichiátria - társadolomban betöltött szerepét tekintve - közvetett rendvédelmi funkciókkal is rendelkezik, ugyanis a pszichiátereknek (Magyarországon) jogukban áll, (szubjektív megítélésük szerint) a társadalmi normáknak nem megfelelő gondolkodású és viselkedésű egyéneket elmebetegnek nyilvánítani és a társadalomtól elzáratni. A pszichiátria intézményrendszere gondoskodik az ilyen módon ideiglenesen jogfosztottá vált egyének, társadalomtól való elzárásáról.[1] Az igazságügyi pszichiátria feladata, bírósági eljárások során a cselekvőképesség, belátási képesség megítélése, szakértői véleményezése.[2] A pszichiátriai intézmények lehetőséget biztosítanak a lakosság számára különféle függőségek - például az alkoholizmus - leküzdésére irányuló kezelésben való részvételre, (evonókúra keretében) továbbá a kannabiszhasználat bűncselekmény miatt indult eljárás esetén az elterelés nevű programon való részvételre. Továbbá a pszichiátriának nagy szerepe van az idősek elhelyezésben is azon, szellemileg leépült idős személyek esetében akik olyan rossz állapotban vannak, hogy nem tudnak magukról gondoskodni, vagy az idős-otthonban való elhelyezésük még nem történt meg, illetve, abban az esetben ha az idős-otthoni elhelyezéshez nincsenek megfelelő szellemi állapotban. A főként az öregedéssel együttjáró szellemi hanyatlás miatti elzárásra szoruló idősek ellátására specializálódott pszichiátriai osztályokat gerontológiai osztálynak, vagy röviden gerontológiának is nevezik.

Magyarországi intézményrendszere[szerkesztés]

A Pszichiátria intézményrendszer részei:

  • szakkórház
  • pszichiátriai osztály
  • ambuláns ellátó
  • magánklinika
  • magánpraxis
  • szakmai érdekvédelmi szervezetek, ilyen például a Magyar Pszichiátriai Társaság
  • egyéb speciális intézmények és szervezetek, ilyen például a Vadaskerti gyermekpszichiátria

A rendszer legnagyobb egysége a szakkórház. Kisebb egységei a pszichiátriai osztály, az ambuláns ellátóként működő úgynevezett ideg-gondozó, valamint a magánpraxis. A klinikai intézményi betegellátásban kétféle ellátási formát különböztetünk meg, ezek a járóbeteg és fekvőbeteg ellátás.[3] Az ellátás, társadalom biztosítással rendelkező személy esetén beutaló nélkül is elérhető.

Pszichiátriai osztály[szerkesztés]

A pszichiátriai osztályok olyan intézmények, ahol a lelki betegségek diagnózisával, terápiájával foglalkoznak, pszichiáterek, a pszichológusok, ápolók és nővérek, a szociális munkások, illetve további személyzeti alkalmazottak közreműködésével.

A pszichiátriai osztály több helyiségből álló kórházi osztály jellegű létesítmény, betegfelvételi regisztrációs teremmel/kartonozóval, ágyakat tartalmazó kórtermekkel, orvosi irodákkal, nővérszobával, ebédlővel és terápiás célokat szolgáló helyiségekkel. A terápiás tereken kívül közösségi tereket, kikapcsolódásra, értelmes időtöltésre alkalmas tereket általában nem tartalmaznak. A kötelező programokon túl a kezeltek számára kevés időtöltési lehetőség áll rendelkezésre. Habár a legtöbb pszichiátriai betegség hátterében ritkán áll fizikai betegség, a pszichiátriai osztályok és kórtermek mégis nagyon hasonlóan a fizikai (például belgyógyászati) betegségeket kezelő osztályokhoz, amelyek fekvő betegek igényei szerint vannak kialakítva: ágyakat, éjjeli szekrényeket tartalmaznak, valamint néhány széket, a beteget látogatók számára. Az egész napi ágyban fekvésre főként az idősek és a fizikai betegséggel is küzdők számára lehet szükség, vagy abban az esetben, ha szükség van az ágyhoz kötözésre, vagy ha a nagy dózisú kábító (szedatív) hatású gyógyszeres kezelés hatása alatt a kezelt nehezen tud nappal ébren maradni ezért szüksége van rá, hogy nappal is aludjon.

A klinikai pszichiátria főbb módszerei[szerkesztés]

Diagnosztizálás[szerkesztés]

A lelki betegségek diagnózisa az egyének gondolkodásbeli, érzelmi és viselkedésbeli jellegzetességei alapján, valamint - ideális esetben - az elvégzett pszichológiai tesztek, és az organikus okokat kizáró vizsgálatok eredményeinek mérlegelését követően kerülnek megállapításra, de a gyakorlatban, Magyarországon a betegségdiagnózis (például az elmebetegség) megállapításához, nem szükségesek sem pszichológiai tesztek, sem az organikus (például neurológiai, belgyógyászati) okokat kizáró vizsgálatok elvégzése, a gyakorlatban elég egyetlen pszichiáterrel való beszélgetésre épülő szakvélemény. Amely alapul szolgálhat a kényszergyógykezelés elrendeléséhez. Ez utóbbihoz csak egy formanyomtatvány (pszichiáter részéről történő) kitöltése, illetve a pszichiáter szóbeli utasítása (intézkedése) szükséges.[1]

Diagnosztikai rendszerek[szerkesztés]

A pszichiáterek a diagnózis meghatározásához, nemzetközi betegségdiagnosztikai rendszereket használhatnak (BNO, DSM), amelyek olyan tünetegyütteseket definiálnak mint például a depresszió, vagy a skizofrénia.) E rendszerek ajánlásokat tartalmaznak arra vonatkozólag, hogy bizonyos betegség-diagnózisok, mely betegségtünetek megléte alapján állíthatóak fel, például az elmezavar megállapításához a DSM IV- ajánlásai alapján az (általuk felsorolt) öt tünetből legalább kettőnek és legalább egy hónapon át tartósan fenn kell állnia az alábbiak közül ahhoz, hogy valaki a szkizofrén elmezavar diagnózisát megkapja:

  • téveszmék (a valóságtól elrugaszkodott, megkérdőjelezhető valóságtartalmú elképzelések, meggyőződések)
  • hallucinációk (valótlan érzetek, ezek lehetnek képek, hangok, színek, szagok stb.)
  • összefüggéstelen (inkoherens) beszéd (érthetetlen vagy oda nem illő, nem megfelelő válaszok)
  • szembeszökően szétesett vagy katatón viselkedés (a katatónia jelei lehetnek például, ha a páciens egyáltalán nem válaszol, nem eszik, nem iszik, nem beszél stb.)
  • negatív tünetek, azaz hangulati üresség, alógia vagy akaratnélküliség[4]

Magyarországon e diagnosztikus ajánlások figyelembevétele a diagnózis megállapítása során nem kötelező jellegű, tehát pusztán egyetlen tünet alapján is elmebeteggé nyilvánítható valaki.

Az olyan, nemzetközi gyakorlatban gyakran alkalmazott diagnosztikus kézikönyvek (mint például a DSM, vagy a BNO) létrehozásával a készítők eredeti célja egyrészt a diagnosztikai irányelvek egységesítése, a diagnosztizálási hibák, önkényesség és visszaélések lehetőségének csökkentése, másrészt az volt, hogy az orvosok számára segítséget nyújtson abban, hogy a diagnózisok felállítása következetesen, egységesen, standardizált, jól kidolgozott betegség kritériumok figyelembevételével történjen.[megj. 1]

A pszichiátriai diagnosztikai rendszerek, valamint a betegség definiálása, meghatározása szakmai körökben széles körben vitatottak, minta ahogyan a kritikusok szerint a normalitás is nehezen definiálható, és nehezen meghatározható fogalom,[5] úgy bizonyos betegségek puszta létezése is a szakirodalomban esetenként megkérdőjelezésre kerül, ilyen vitatott diagnózis például a Borderline személyiségzavar. Vitatott voltuk ellenére e rendszerek kódjai alkalmasak arra, hogy a betegség pontos leírása a kódok alapján visszakereshető legyen. A különféle betegség diagnózisokat a szakorvosi leletekben Magyarországon is e rendszerekből származó (betegség-diagnózisokhoz hozzárendelt) kódszámokkal látják el.

Pszichológiai és pszichiátriai tesztek[szerkesztés]

Ugyan a klinikai gyakorlatban alkalmazott tesztek némelyike alkalmasak arra, hogy a páciens, célirányos kérdésekre adott válaszai írott formában dokumentálva legyenek, és támpontot jelenthetnek a depresszió és a szorongás súlyosságának mérésére, hátrányuk, hogy a válaszadás hitelességét biztosító válaszadói őszinteség - a kitöltéskor - nem ellenőrizhető, így e tesztek eredménye nem minősíthető objektív eredmények. Habár némelyik teszt hasznos lehet, nem létezik olyan teszt amellyel lehetséges volna a pszichiátria betegségek objektív módszerekkel történő megállapítása.[1] Objektív vizsgálati módszerek híján a diagnózis elsősorban a nyilvánvaló tünetek, és a páciens panaszainak figyelembe vételével, az orvos benyomásai alapján születik meg.

Kérdőív jellegű állapotfelmérő tesztek
  • A Beck-féle Depresszió Skála a depressziós állapot súlyosságának mérésére szolgál. A tesztet a páciens tölti ki. A válaszokhoz pontszámok vannak hozzárendelve, melyek a kitöltés után összesítésre kerülnek. Ez után a kiértékelési segédlet alapján meghatározható a pontszámhoz tartozó jelző, amely lehet „enyhe", „közepesen súlyos" vagy „súlyos depresszió".[6]
  • Hamilton féle szorongás skála, HAM-A - (Hamilton Anxiety Rating Scale) a szorongás intenzítását méri.[7][8]
  • Pszichiátriai diagnosztikai szűrő kérdőív- PDSQ (Psychiatric Diagnostic Screening Questionnaire) Olyan kérdéseket tartalmaz, amelyek megválaszolása alapján a leggyakoribb pszichiátriai zavarokra lehet következtetni: depresszív zavar, bulimia, poszt-traumás stressz szindróma, a pánikbetegség, agorafóbia, szociális fóbia, generalizált szorongás szindróma, kényszeres-rögeszmés zavar, alkohol/drog visszaélés/függőség, szomatizáció, hipohondria, és elmezavar.[9]
  • Rövid pszichiátriai besorolási skála (BPRS- Brief Psychiatric Rating Scale)[10] a pszichiátriai diagnosztikai szűrő kérdőívhez hasonló.
Személyiség tesztek
  • Rorschach-teszt - Egy úgynevezett projektív teszt, amely tíz táblából áll, ezeken tintafoltok láthatóak. Főként a személyiség karakterjegyeinek és az érzelmi működés vizsgálatára vélik alkalmasnak. Habár a tudományos bizonyítékok sohasem támasztották alá a teszt hatékonyságát, mégis a mai napig használják a klinikai gyakorlatban.[11][12]
  • Szondi-teszt Egy projektív személyiségteszt, amely 48 db fényképet tartalmaz, amelyek korábbi pszichiátriai kezeltek képét tartalmazza. A tesztalanynak a nyolcassával megmutatott képsorokból kell kiválasztania a két legszínpatikusabbat, a két legellenszenvesebbet, valamint a maradék közül két „viszonylag színpatikust". [13] Kiértékelése, a teszthez tartozó kiértékelési segédlet alapján történik. Habár e teszt tudományos volta, szakmai értéke, a szakmai körökben Magyarországon is vitatott, ennek ellenére a klinikai gyakorlatban Magyarországon (többnyire) használatban van.

Főbb pszichiátriai diagnóziscsoportok[szerkesztés]

  • Elmezavarok (organikus eredetű például agyhártyagyulladás, vagy nem organikus eredetű)
  • Hangulatzavarok (depresszió, mánia, szorongásos zavarok, poszttraumás stressz szindróma)
  • Kényszerbetegségek
  • Evés-zavarok (Anorexia nervosa, bulimia)
  • Elbutulás (időskori, vagy neurológiai eredetű)
  • Szenvedélybetegségek: az adiktológia tárgykörébe tartozó esetek (függőségek kezelése, alkoholizmus, drogfüggőség)
  • Személyiségzavarok[3]
  • Szomatoform zavarok: hipochondria, képzelt betegség. Olyan fizikai panaszok, amelyek mögött nem áll fizikai betegség.[14]

Kezelés[szerkesztés]

A tudomány mai állása szerint a pszichiátriai betegségek többsége nem gyógyítható, legfeljebb tünetmentessé, vagy tünetszegénnyé tehető, így a terápia célja a tünetek enyhítése, vagy a tünetmentesség elérése, illetve a tünetmentesség (minél hosszabb ideig történő) fenntartása. A lelki betegségek kezelésének főbb módszerei a gyógyszeres kezelés, a pszichoterápia, valamint az elektrosokk-terápia.

Intézményi (osztályos) keretek között pszichoterápiaként jellemzően csoportterápiát alkalmaznak, illetve annak valamely fajtáját. A magyarországi pszichiátriai intézmények klinikai gyakorlatában, a páciensek kezelésében domináns szerepet kap a gyógyszeres kezelés. Habár van néhány kivétel, például a Thalassa ház, vagy a veszprémi ellátó.[15] A Thalassa Házban a hagyományos csoportterápiákon túl speciális csoportterápiák: zene, mozgás, alkotói, pszichodráma, és playback terápia mellett egyéni terápiát is alkalmaznak, a gyógyszeres kezelés háttérbe szorítása, minimalizált gyógyszer mennyiségek alkalmazása mellett.[16]

Ugyan a tudomány mai állása szerint a lelki betegségek gyógyszeres kezeléssel nem gyógyíthatóak,[17] egyes elterjedt, de tudományosan nem bizonyított elméletek szerint a gyógyszeres kezelés alkalmas arra, hogy kiigazítsa a betegek idegrendszerében a ingerületátvivő anyagok szintjét.[megj. 2] Habár a gyógyszerek hatásmechanizmusát illetően - tudományos körökben - nincsen egyetértés, a gyógyszercégek által finanszírozott kutatások célja (profitorientált cégek lévén a nyereség elérésén túl) a gyógyszerek hatásának, mellékhatás-profiljának vizsgálata és összehasonlítása, illetve jellemzően a jelenleg alkalmazott gyógyszerek mellékhatás-profiljához képest kedvezőbb mellékhatás-profillal rendelkező szerek létrehozása.

Gyógyszeres kezelés[szerkesztés]

A pszichiátriai gyógyszerek főbb csoportjai a következők:

  • Szorongásoldók (nyugtatók, altatók). Ezek között a legkedveltebb és leggyakrabban alkalmazott nyugtatók a benzodiazepinek csoportjába tartozó szerek közül kerülnek ki. Legismertebb képviselőik a Seduxen, a Rivotril, és a Xanax. Ez utóbbiak a kábítószerpiacon és az illegális gyógyszerpiacon[18] is jelen vannak. E csoportba tartozó szerek legtöbbje kis dózisban nyugtató, szorongás-csökkentő, nagyobb dózisban erős kábító és altató hatással rendelkezik. Komoly hátrányuk, hogy már néhány hét alatt erős függőséget,[19] alkohollal interakcióba lépve pedig gyakran légzésbénulást és halált okoznak.[20] Továbbá az emlékezőképesség romlását,[21] szellemi teljesítményromlást (kognitív zavart) és szellemi hanyatlást is előidézhetnek vagy súlyosbíthatnak, főleg idősek esetében.[22]
  • Antidepresszánsok (hangulatjavítók) Ezek közül a MAOI-k, és a triciklikusok például Imipramin, erős hatékonysággal rendelkeznek, de veszélyes mellékhatásaik (például a TCA-k szívkárosító hatása) miatt ma már ritkán kerülnek alkalmazásra. Az „újabb típusú" továbbfejlesztett antidepresszánsok közé tartoznak az SNRI-k és a szelektív szerotonin visszavételt gátlók (SSRI-k) amelyeket úgy reklámoztak, mint amelyek kevésbé károsak de ugyanolyan hatékonyak mint a régiek. Ez utóbbi egy favorizált és - Prozac márkanéven - sokat reklámozott képviselője a fluoxetine.
  • Antipszichotikumok (elmezavar elleni szerek) erős kábító (szedatív) hatással rendelkeznek. E típus megjelenésének kezdetén gyakran használt képviselőjük a Torazin és a Haloperidol voltak. De ezek gyakran fokozták vagy előidézték az olyan, úgynevezett negatív tüneteket, mint például a rossz hangulat, társas lét iránti érdeklődés elvesztése és a szociális visszahúzódás. Helyettük a gyógyszerpiacon megjelentek olyan újabbak generációs szerek, amelyeket kevésbé veszélyesként, és kedvezőbb mellékhatás-profillal, nagyobb hatásfokkal rendelkezőként reklámoztak, amelyek kevésbé okoznak negatív tüneteket és képesek javítani a hangulatot is. Ezek egyike például a Klozapin.
  • Hangulatstabilizáló (antimániás) szerek, például ilyen a Lítium.
  • Antikonvulzívumok (görcsgátlók)[3]

Elzárás[szerkesztés]

Az elzárás két módon valósulhat meg, vagy kényszergyógykezelés formájában vagy önkéntes alapon, ez utóbbi esetben a kezelésben résztvevő egyénnek alá kell írnia egy nyilatkozatot arról, hogy a pszichiátriai osztályos kezelés időtartama alatt lemond bizonyos jogairól. Az osztályos gyógykezelés "befekvés" feltétele ugyanis a jogokról való lemondás, ellenkező esetben az osztályos kezelésen való részvétel nem lehetséges. E nyilatkozattétel szükséges lehet például abban az esetben ha egy alkoholista, elvonókúra céljából önként kéri felvételét az osztályra vagy abban az esetben, ha az önként jelentkező páciens tünetei nem elég súlyosak a kényszergyógykezelés elrendeléséhez, mert az a páciens tünetei alapján az nem volna indokolt.

Kényszergyógykezelés[szerkesztés]

A kényszergyógykezelés lényeges eleme az alapvető szabadságjogok korlátozása: a beteg nem hagyhatja el szabadon az intézményt, és nem érvényesítheti az önrendelkezés és a kezelés elutasításának jogát, tehát nincs joga úgy dönteni, hogy a kezelésben nem vesz részt, és a kezelési mód megválasztásában (például elektrosokk kezelés, vagy valamely gyógyszer szedése) nem szólhat bele, ha mégis elutasítja a kezelést, például a számára előírt gyógyszer szedését, akkor az ápolószemélyzet feladata, hogy azt akár erőszak alkalmazása árán is a páciensre kényszerítse (például a páciens lefogásának segítségével) beinyjekciózza a kezelt szervezetébe. A kényszergyógykezelés elrendeléséhez elég egy pszichiáter, írásban rögzített szakvéleménye, amelyben hivatkozhat elmezavarra, amelyet megindokolhat akárcsak önmagában azzal is, hogy a páciensnek furcsa gondolatai, hiedelmei vannak. De a kényszergyógykezelés különféle súlyos okok fennállása esetén is elrendelhető.

Okok, amelyek indokot adhatnak kényszergyógykezelés címén való zártosztályi bezárásra:

  • súlyos nyugtalanság, izgatottság
  • bedrogozott állapotban a társadalmi normáktól kirívóan eltérő viselkedés
  • zavartság, nem tiszta tudatállapot (például, amely kannabiszhasználat következtében alakul ki)
  • térbeli és vagy időbeli tájékozódási képesség elvesztése (például idősek szellemi leépülése esetén)
  • logikátlanul bizalmatlan, gyanakvó gondolkodás, ésszerűtlen következtetésekkel (úgynevezett kóros vonatkoztatásokkal) (ilyen állapot például kannabiszhasználat esetén is ideiglenesen kialakulhat)
  • dühös állapot, indulatkezelési nehézségek
  • öngyilkossági késztetések, szándék, öngyilkossági gondolatok
  • súlyosan önkárosító viselkedés (például öngyilkossági kísérlet)

A kényszergyógykezelés alkalmazása a rendszert kritizáló szakemberek, vagy a sajtóhoz forduló áldozatok szerint számos esetben visszaélésre adott lehetőséget a múltban, (Magyarországon, és a világ számos más országában is) és a jelenlegi rendszer és jogi szabályozás is nagymértékű visszaélésekre ad lehetőséget Magyarországon.[1]

Elektrosokk-kezelés[szerkesztés]

Az elektrosokk-kezelés (másnéven ECT) során a beteget jellemzően műtéti altatásban és izomrelaxálásban részesítik a beavatkozás előtt, ami a görcsrohamok közben fellépő sérülések esélyét csökkenti. Az elektromos impulzust többnyire a halántékon két oldalon elhelyezett elektródákra vezetik. Az alkalmazott áramerősség készülékenként változó, 800 mA körüli. Az elektromos impulzus az epilepsziás nagyrohamhoz hasonló görcsrohamot okoz. Megfelelő izomrelaxáció mellett is szükséges a fogak és a nyelv védelme a görcsroham alatt. A kezelés leggyakoribb mellékhatása az átmeneti emlékezetzavar, fejfájás, a fogak sérülése. Főként bizonyos elmezavarok, például katatóniás állapotok, és olyan depresszió esetén kerül alkalmazásra, amely esetekben a gyógyszeres kezelés nem bizonyult hatásosnak.[3]

Pszichoterápia[szerkesztés]

Főbb pszichoterápiás eljárások:

  • Viselkedésterápia
  • Kognitív viselkedésterápia: Például ilyen a Linehan féle dialektikus viselkedésterápia, amely (rövid távon) a tünetek azonnali hatékony enyhítésére, hosszabb távon pedig különféle készségek fejlesztésére helyezi a hangsúlyt. (Speciális, önállóan is gyakorolható, feladatokon keresztül.)
  • Mentalizáció-orientált pszichoanalízis: Viszonylag új eljárás, amely szakít azzal a klasszikus koncepcióval, hogy a lelki zavarok oka a múltban keresendő, e helyett a páciensnek abban segít, hogy jobban megértse magát és környezetét.
  • Személyközpontú pszichoterápia
  • Támogató terápia
  • Csoportterápia
  • Egyéni terápia
  • Klasszikus pszichoanalízis: Csak magánpraxisban érhető el.

A pszichiátriai osztályokon Magyarországon, pszichoterápiaként, jellemzően a csoportterápia valamely formáját alkalmazzák. Ezek lehetnek a résztvevők létszámától függően kis vagy nagycsoportos beszélgetések, az alkalmazott módszer tekintetében lehet támogató (szupportív), feltáró úgynevezett pszichodráma-csoport vagy csoportos művészetterápiás foglalkozás is. A csoportterápiás ülések célja többek között a kezelt személy viselkedésének, gondolkodásának ellenőrzése, az elvárt gondolkodásbeli és viselkedésbeli változások bekövetkezésének, vagy elmaradásának megítélése, valamint a kezelt személy állapotának és a gyógyszerek hatásának megfigyelése.

A különféle egyéni pszichoterápiák alkalmasak arra, hogy ideiglenes, vagy tartós pozitív változást érjenek el különféle lelki betegségek esetén, azonban ezeket - ahogy a történelem folyamán mindig, így ma is - csak a vagyonosabb páciensek engedhetik meg maguknak a TB-finanszírozott rendszeren kívül. Általánosan elterjedt az a vélekedés, hogy a mellett, hogy a támogató terápiáknak gyakran azonnali pozitív hatása lehet, a teljes gyógyulás a pszichoterápiával sem garantált minden páciens esetében, illetve jellemzően (egyéni terápia esetén) az csak az intenzív terápiával (heti három vagy több alkalom) és hosszútávon, (évek, évtizedek alatt) érhető el.

Megelőzés[szerkesztés]

A mentális betegségek oka (a legtöbb mentális betegség-csoport esetén) tudományos vita tárgyát képezi. Mivel a mentális betegségek oka a legtöbb esetben ismeretlen ezért megelőzésük sem lehetséges. Ugyanakkor a pszichiáterek, magánpraxisban, támogató terápia keretén belül a nem beteg, de lelki zavarokkal küzdő - például krízishelyzetben lévő - egyének segítését is vállalhatják.

Megjegyzés[szerkesztés]

  1. A lelki betegségkategóriák tüneteinek nemzetközileg elismert leírása azt a benyomást keltheti, hogy lelkileg beteg és egészséges ember között csak a tünetek megléte illetve hiánya tesz különbséget. A benyomás azonban téves, mert a tünetek hátterében mindig van egy oki tényező, ami a tünetek létrejöttéért felelős. Viszont ennek tényleges mibenléte szakmai viták tárgyát képezi.)
  2. Abban minden szakember egyetért, hogy az idegrendszer neurotranszmitter szintje együtt jár a lelki történésekkel, de az oki elsődlegesség kérdése (ti. hogy a neurotranszmitterek okozzák-e a lelki betegségeket vagy a lelki betegségek a neurotranszmitter-állapotokat) nézőpont kérdése, és vita tárgyát képezi.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c d Szendi Gábor: A pszichiátria válságának gyökerei. Tények-tévhitek.hu. (Hozzáférés: 2018. november 17.)
  2. Kuncz Elemér (szerk.). Igazságügyi pszichiátria. ISBN 9789632263588 (2011) 
  3. a b c d Tringer László. A pszichiátria tankönyve. ISBN 9789639656429 (1999) 
  4. Michael A. Fauman. Study Guide to DSM-IV-TR, American Psychiatric Pub Inc. ISBN 978-1585620463 (2002) 
  5. Nursing Times: Controversy over DSM-5: new mental health guide (angol nyelven). nursingtimes.net, 2013. augusztus 24. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  6. Varga Gábor: BECK - depresszió kérdőív. gvmd.hu, 2005. február 26. (Hozzáférés: 2018. december 1.)
  7. Maier, W., Buller, R., Philipp, M., & Heuser, I. (1988). „The Hamilton Anxiety Scale: reliability, validity and sensitivity to change in anxiety and depressive disorders” (angol nyelven). Journal of affective disorders 14 (1), 61-68. o. PMID 2963053.  
  8. Hamilton Anxiety Rating Scale (angol nyelven). psychology-tools.com. (Hozzáférés: 2018. december 2.)
  9. Zimmerman, M., & Mattia, J. I. (2001). „The Psychiatric Diagnostic Screening Questionnaire: development, reliability and validity” (angol nyelven). Comprehensive psychiatry 42 (3), 175-189. o. DOI:10.1053/comp.2001.23126. PMID 11349235.  
  10. Overall JE, Gorham DR (1962). „The brief psychiatric rating scale.” (angol nyelven). Psychological Reports 10, 799-812. o.  
  11. Wood, J. M., Nezworski, M. T., Lilienfeld, S. O., & Garb, H. N.. What's wrong with the Rorschach?: Science confronts the controversial inkblot test.. ISBN 1118087127 (2003) 
  12. Szendi Gábor: A Rorschach teszt. tenyek-tevhitek.hu. (Hozzáférés: 2018. december 1.)
  13. Császár-Nagy Noémi, Demetrovics Zsolt, Vargha András. A klinikai pszichológia horizontja. ISBN 9789632364315 (2011) 
  14. Semmelweis Egyetem - ÁOK, Klinikai Pszichológia Tanszék: Betegellátás és szakmai profilok » Pszichés zavarok rövid leírása » Szomatoform zavar. semmelweis.hu. (Hozzáférés: 2018. december 11.)
  15. Darcsi István: Veszprémben bevált a közösségi pszichiátria (magyar nyelven). medicalonline.hu, 2013. január 28. (Hozzáférés: 2018. november 22.)
  16. Thalassa Ház – Budatétény – Segély Helyett Esély Alapítvány: Thalassa Ház/Ahogyan dolgozunk. thalassahaz.hu. (Hozzáférés: 2018. november 22.)
  17. Mental illness (angol nyelven). Mayo Foundation for Medical Education and Research. (Hozzáférés: 2018. november 7.)
  18. The European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction (EMCDDA): European Drug Report 2017: Drug supply and the market - New benzodiazepines (angol nyelven). emcdda.europa.eu. (Hozzáférés: 2018. december 8.)
  19. Tan, K. R., Rudolph, U., & Lüscher, C. (2011). „Hooked on benzodiazepines: GABAA receptor subtypes and addiction.” (angol nyelven). Trends in neurosciences 34 (4), 188-197. o. DOI:10.1016/j.tins.2011.01.004. PMID 21353710.  
  20. Tanaka, E. (2002). „Toxicological interactions between alcohol and benzodiazepines” (angol nyelven). Journal of Toxicology: Clinical Toxicology 40 (1), 69-75. o. DOI:doi.org/10.1081/CLT-120002887. PMID 11990206.  
  21. Ashton, C. H.: Benzodiazepines: How they work and how to withdraw. The Ashton Manual (angol nyelven). benzo.org.uk, 2002 (Hozzáférés: 2018. december 9.)
  22. Longo LP, Johnson B (2000). „Addiction: Part I. Benzodiazepines—side effects, abuse risk and alternatives” (angol nyelven). American Family Physician 61 (7), 2121–8. o. PMID 10779253.  

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]