Borderline személyiségzavar

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A BPD (Borderline Personality Disorder - Borderline személyiségzavar) főként a hangulat szélsőséges ingadozásával, önkárosító tünetekkel és kínzó érzelmi állapotokkal járó tünetegyüttes, valamint a személyközi kapcsolatok, és az énkép/én-identitás instabilitásával jellemezhető súlyos személyiségzavar, mely főként a neurózisokra, és a szociális fóbiára leggyakrabban a depresszióra, a mániás depresszióra, időnként pszichózisra, valamint ritkán, kisebb mértékben a pszichopátiára emlékeztető (bár mindezeknél enyhébb formában megjelenő) tünetek szélsőséges módon változékony megjelenéséből áll, mely állapotok normál állapotokkal váltakozhatnak.

A Borderline personality disorder kifejezést a pszichoanalitikus Adolf Stern használta először 1938-ban. Mai értelmében való használata az 1970-es években az USA-ban a pszichoanalitikus szakirodalomban fogalmazódott meg. 1980-ban a korábbi évtizedekben felhalmozódott nagy mennyiségű pszichoanalitikus valamint pszichiátriai szakirodalom alapján az Amerikai Pszichiátriai Társaság rendezte és vette fel pontosan rendszerezett, meghatározott tünetkritériumokkal a Mentális rendellenességek kórmeghatározó és statisztikai kézikönyvébe (DSM III). Ezt követően került be a nemzetközi betegségosztályozási rendszerbe, valamint ezt követően kezdték használni pontosabban meghatározott értelmében a klinikai diagnosztikai gyakorlatban.

Becslések szerint az átlagnépesség 2-3%-át [1] teszi ki így a személyiségzavar típusok között a leggyakoribb személyiségzavar. Nőknél háromszor gyakoribb az előfordulása a férfiakhoz képest [2]. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság szerint a borderline személyiségzavar kezelése a legbonyolultabb feladat, amivel egy szakember (pszichológus/pszichiáter) munkája során találkozhat. Ritkábban magyarul határeseti személyiségzavar-nak is nevezik.

Eredete, történeti előképek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

E zavarhoz hasonló intenzív hangulatváltásokról, impulzív dühösséggel jellemzett kórképeket már az ókorban is feljegyeztek. Később a pszichoanalitikus és pszichiátriai szakirodalomban több különböző megnevezéssel jelölve jegyeztek fel hasonló esetleírásokat:

Folie circulaire[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1854: Falret J. 30 éves munkássága alatt szerzett tapasztalatai alapján a Bulletin de l'Académie Médicale folyóiratban megjelent cikkében "folie circulaire"-nek nevezte az olyan - öngyilkosságra hajlamos - egyének betegségét, akiknél az öngyilkos hajlam mellett depresszió, düh, ingerlékenység, hangulati emelkedettség normális periódusokkal való váltakozását figyelte meg.[3]

Vesania typica circularis, "ciklotímia"[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1854-ben a Falret J. által leírt esetekre Baillarger M. a "folie à double forme" megnevezést javasolta.
  • 1854: Kahlbaum K. L. "ciklotímiá"-nak vagy súlyosabb formáját "vesania typica circularis"-nak nevezte, a mánia (valóságtól elrugaszkodott jó kedély) és a melankólia (depresszió) egyazon kórképben való megjelenésére célozva.

Folie maniaco-mélancholique[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1864-ben Bonet T. Sepulchretumban megjelent Párizsban kiadott írásában folie maniaco-mélancholique-nek nevezte az általa megfigyelt állapotot, melyet kiszámíthatatlanul egymást váltó állapotokkal: bűntudattal, depresszióval, hangulatemelkedettséggel és normalitással jellemzett.[4]
  • 1896: Kraeplin E. a BPD cilkotímiás kórképektől való elkülönítését hangsúlyozta és "szubaffektív" vagy "irritábilis személyiség"-nek nevezet e kórképet.

Cikloid-szkizoform temperamentum[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1923: Schneider K. "labilis személyiség"-nek nevezve hangsúlyozta a labilis hangulatot, ellenséges érzelmi reakciókat, a morózusságot, ingerlékenységet, impulzivitást, szociális labilitást.
  • 1925: Kretschmer E. "cikloid-szkizoform temperemantum"-nak nevezte a BPD hez hasonló kórképeket.

"Borderline"[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A határeseti személyiségzavar fogalmát a pszichoanalitikus Adolf Stern használta először 1938-ban betegek egy olyan csoportjának jellemzésére, akik „betegebbeknek” tűntek, mint a neurotikusok, de „kevésbé betegnek”, mint a pszichotikusok. Az akkori "standard" pszichoanalitikus módszerekkel való kezelés nem segített, sőt inkább rontott az állapotukon. A fogalmat a későbbiekben alig használták.

Határeseti személyiségzavar[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A borderline meghatározás először 1967-ben jelent meg a Journal of Psychoanalitic Association című lapban a pszichoanalitikus Otto Kernberg cikkében a személyiségzavar súlyosságát minősítő jelzőként. (a borderline kifejezés magyar jelentése „határeset”, „határvonal”) Kernberg a borderline személyiségszerveződés fogalmát Adolf Stern definíciójához hasonlóan a neurózis és a pszichózis határán elhelyezkedő állapotként határozta meg.
  • 1968-ban Grinker R.-által publikált kutatások következtetései különösen fontosak, ugyanis ő végzett először empirikus vizsgálatokat, és ő alkalmazott először explicit kritériumokat a borderline elkülönítésére. Grinker 51- beteget vizsgált melyek alapján 4 fő altípust különített el:
- A pszichózishoz közel álló-t amelyre jellemző a(z):
elhanyagolt küllem,
felborult étrend,
kizárólag negatív affektusok és
dühkitörések voltak megfigyelhetőek
- A második a "cluster" vagy "mag borderline" volt, amely a
kapcsolataiban szélsőséges,
düh gyakori kiélése,
depresszió és az
összefogott énidentitás hiánya volt jellemző
- A harmadik "az affektus nélküli személyiségek csoportja". (Mára nyilvánvalóan e harmadik csoport nem borderline-osokból állt, hanem valószínűleg a mai DSM-IV nek megfelelően skizoid személyekről van szó, ugyanis az érzelemmenteség a borderline-os személyekre nem jellemző)
- A negyedik csoport a "neurózis határán állók", akikre a(z):
önértékelés zavara,
másoktól való függés,
gyakori düh és
bűntudat nélküli depressziós hangulat volt jellemző.

Borderline Group of Neurosis[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1977-ben Gunderson J. G. számos szerző munkáját áttekintve empirikus vizsgálatokat végzett, ezen vizsgálatok alapján a borderline karaktert úgy jellemezte, mint aki
    • heves érzelmeket mutat, de főképpen ellenséges indulatot és depressziót
    • élvezethajhász
    • gyakran deperszonalizálódik, "szétesik"
    • alkalmanként önpusztító magatartás jellemző (gyógyszer túladagolás, promiszkuitás)
    • identitászavara van
    • rövid pszichotikus epizódok jellemzőek
    • mindemellett a kapcsolatokra jellemző a felületesség, a függőség (dependencia) és a manipulatív megoldások közötti hezitálás.

Gunderson mindezekkel a tünetekkel jellemzett eseteket "Borderline Group of Neurosis"-nak nevezett, és tíz fő karaktervonással jellemezte, melyek közül a főbbek a következők:

    • nárcizmus
    • "lelki vérzékenység"
    • túlérzékenység
    • lelki merevség
    • önértékelését érintő visszajelzésekre "düh, depresszió, vagy szorongás"-sal reagál
    • kisebbrendűségi érzések
    • mazochizmus
    • a belső lelki nehézségek miatt a külvilág hibáztatása
    • nehézségek a valóságvizsgálatban

Otto Kernberg értelmezése (amely szerint a borderline határeset a neurózis és az elmebetegségek között) mára érvényét vesztette, ennek ellenére e tünetegyüttes megnevezésére találóbb kifejezés nem született, így a borderline kifejezés maradt használatban.

Diagnózis[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A diagnózis megállapítása klinikai osztályokon, előre meghatározott nemzetközi betegségosztályozási rendszerek diagnosztikai kritériumai alapján, szakember által történik. A BPD diagnosztikus kritériumai alapján (DSM-IV) a diagnózis megállapításához az alábbiak közül minimum öt szükséges.

Borderline személyiségzavar
BNO-Kód: F.60.31
DSM IV-Kód: 301.83

Identitászavar[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

DSM-IV(6). Kifejezett és állandósult identitászavar az alábbiak közül legalább két vonatkozásban:

önkép
szexuális orientáció
hosszú távú célok, pályaválasztás
barátok megválasztása
értékrend

Hangulatzavar[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Érzelmi instabilitás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

DSM-IV(3)

Az alaphangulat depresszió, irritábilitás vagy szorongás felé való eltolódása, mely néhány óráig, de legfeljebb néhány napig tart.
Krónikus üresség- és unalomérzet. DSM-IV(7).
Gyenge önkontroll[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

DSM-IV(4). A helyzetnek nem megfelelő heves düh, vagy a düh feletti kontroll hiánya, például gyakori indulathullámzások

Belső üresség érzése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Viselkedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kötődés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kétségbeesett igyekezet valós vagy vélt elhagyatás elkerülésére.

Kapcsolati instabilitás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

DSM-IV(1). [5] Kapcsolatokban a túlzott idealizálás és a leértékelés közötti ingadozás

Távolságtartás: DSM-IV(8). A valóságos vagy elképzelt elutasítás elkerülése érdekében tett heves erőfeszítések (melyek a személyközi kapcsolataiban távolságtartásban nyilvánulnak meg, illetve nem tartja meg/nem ápolja hosszabb távon barátságait/kapcsolatait)
Önkárosító impulzivitás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

DSM-IV(2). Minimum két területen megjelenő önkárosító impulzivitás a következők közül:

Öngyilkossági gesztusok, tendenciák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Öngyilkossági fenyegetőzések-gesztusok, öncsonkító viselkedés. (ismétlődő rendszerességgel) DSM-IV(5)

Stresszválasz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Dühkitörések

(nem a DSM-IV része)

Átmeneti stresszhez kapcsolódó paranoid elképzelések vagy súlyos disszociatív tünetek. Rövid, de heves dühkitörésekre kerülhet sor. Ilyenkor a csalódottság és tehetetlenség érzése miatt az elfojtott keserűség tör ilyen formában utat magának. Dührohamukban szétzúzhatnak tárgyakat vagy pedig önkárosító módon viselkedhetnek, mint például összeszaggathatják a ruhájukat, vagy fejüket a falba verik, a csuklójukat felmetszhetik stb.

Észlelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Passzív jellegű disszociatív tünetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

(nem a DSM-IV része)

Egyéb súlyos, de kevésbé látványos depresszív jellegű disszociatív tünetek jelentkezhetnek úgyis, hogy az egyén úgy érzi, céljaival elvesztette a kapcsolatot , "elidegenedett önmagától", vagy úgy érzik mintha nem is a valóságban hanem "mintha csak álomban létezne" stb.

Vonatkoztatásos gondolatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

(nem a DSM-IV része)

Valós vagy vélt bántások hatására paranoid színezetű gondolatok, melyek gyakran az önértékeléssel kapcsolatosak. Ezek téves eszmékre emlékeztető pillanatnyi, vonatkoztatásos gondolatok, inkább érzésalapúak mint intellektuálisak, általában néhány nap alatt változhatnak elmúlhatnak, de időnként hasonló formában, hasonló szituációt követően újra felmerülhetnek, pl.: úgy érzi, lenézik, megvetik, hülyének tartják, valójában utálják őt, épp csak elviselik, stb.)

Megkülönböztető diagnosztika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lényeges megkülönböztetni a pszichotikus affektív zavaroktól. A pszichotikus zavarok általában hirtelen lépnek fel, ezzel szemben a BPD állandósult működészavarral jellemezhetők, melyek mélyen rögzült karaktervonások jelei. A pszichotikus tünetek pedig sokszor extrém külső stressz hatására jelentkeznek. Ezen esetekben a megterhelés csökkentése esetén a beteg állapota gyorsan javulni kezd, míg a BPD esetén a stresszcsökkenés nem feltétlenül jár állapotjavulással.

Klinikai kép[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Viselkedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A borderline temperamentumra jellemző viselkedést leginkább a kiszámíthatatlanság és kaotikusság jellemzi. Ingatag, ugyanakkor változékony jelleg.

  • A viselkedés állhatatlan, szélsőséges.
  • Az egyén érzéseit heves és intenzív formában juttatja kifejezésre.
  • Hosszabb távon megfigyelhető hangulati és viselkedésbeli váltások.
  • Önemésztő dühösség, depresszív hangulat mellett gyakori lehet a szorongásos gátoltság, máskor alkalmi magabiztosság, élénk, színes viselkedés/hangulat váltakoznak egymással.

Kapcsolataira jellemző a

  • bizonyos személyek felé felszínesség, távolságtartás
  • általában egyszerre egy személytől való függés, önállótlan, „tapadó”, másokon csüngő viselkedés és a
  • manipulatív megoldások közötti váltakozás.

Üresség és magányosság élményének oka, hogy nem tudnak megtartani biztonságot és vigaszt nyújtó kapcsolatokat.

Önjellemzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Homályos képük van önmagukról, személyes identitásukról. Nem tudják „összetartani magukat”. Bizonytalan identitásuk miatt kapcsolataikban könnyen másoktól függővé válhatnak. Gyakran szétszórtnak és „szétesettnek” érzik magukat. Társkapcsolataikban sokszor magányosnak és elszigeteltnek érezik magukat.

Rövid, reaktív pszichózis[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hirtelen kialakuló intenzív szorongással, és "én-szétesettséggel" járó, visszafordítható állapotok, melyek sokszor csak néhány óráig tartanak, de 2-3 napnál általában nem tovább. Ilyenkor nem tudják megfelelő mértékben elkülöníteni a szubjektív élményt és az objektív, külső valóságot, ezért nem képesek a konvencióknak és szociális elvárásoknak megfelelően viselkedni. A valósággal való kapcsolat elvesztése és az elviselhetetlennek megélt érzelmi-indulati káosz egyre primitívebb működési szintek felé sodorja őket. Általában valamilyen módon mégis képesek magukat "összeszedni". Ha azonban ezek az állapotok hetekig tartanak vagy túl gyakran jelentkeznek, akkor kórházi kezelés is indokolt lehet.

Affektív zavarok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az affektív zavar a borderline személyiségzavar esetén a depresszió a kontrollvesztések miatti bűntudat és a mások felé való ellenséges érzések elegyéből áll.

Dekompenzált, "szétesett" borderline személyiség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dekompenzált borderline folyamatosan és áthatóan mutatja kóros vonásait. Gondolkodása és viselkedése mélységesen zavart. Általában kórházi kezelésre szorul mert nem tudja szerepeit ellátni. ilyenkor jellemző:

Gondolkodásbeli és érzelmi valóságvesztés, kontroll zavara:

  • A külvilág eseményei álomszerűvé válnak.
  • Nem tud megfelelő mértékben különbséget tenni a szubjektív érzések, gondolatok és az objektív valóság között. Ezért az erős érzések eltorzíthatják a valóságészlelést.
  • Paranoid színezetű, különös elképzelései lehetnek.

A szociális kompetencia elvesztése

A súlyosabb esetekben a pszichotikus regressziók elhúzódóak lehetnek, ami sokszor szociális érvényesülési képtelenséget eredményez. Ha az egyénnek hosszú távon nem sikerül "normálisan élnie", így elhúzódó pszichiátriai kezelés keretén belül gyakran gyámoltalanná és befelé fordulóvá válik. Jellemzően ilyenkor a gondolkodás szétesése fokozódik: a beteg ezen időszakban (hónapok, évek) gyakran kényszeresen rágódik vagy üresen szomorú, de néha bizarr és szélsőséges érzelmi kitörések is jelentkezhetnek.[6]

Öngyilkosság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A BPD-ben szenvedők körében kiugróan magas az öngyilkosok aránya: 5-10%, ez 500-1000-szerese a normál lakosság körében tapasztalhatónak. A személyiségzavarról sokszor a pszichiátereknek is kevés információjuk van, több pszichiáter lemond pácienseiről a kiszámíthatatlanságuk miatt (elmaradt megbeszélések, nehéz közös nevezőre jutni velük). Egyéb káros szenvedélyek esetén (alkohol, drogok) a kockázati tényező jelentősen megnő, 58%-ot is elérheti annak a valószínűsége, hogy a páciens öngyilkosságot követ el 5 éven belül.

Okok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A BPD feltételezett okai tekintetében számos feltételezés született. Az egyik megközelítés szerint a borderline személyek gyakran számolnak be arról, hogy gyermekkorukban fizikailag, szexuálisan, vagy verbálisan visszaéltek velük. Illetve, a szüleikkel rendkívül instabil kapcsolatban voltak,[7] mely nem biztosította számukra a folyamatos, biztonságos, szeretetteli légkört. Kiváltó okok közé tartozhat még, a gyermek illetve fiatalkorban (25 éves kor alatt) elszenvedett nagymértékű trauma (szülő elvesztése, szexuális kihasználtság).

Bioszociális elmélet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bioszociális elmélet szerint a BPD esetén a legfőbb probléma az érzelemszabályozás zavara. [8] Ez úgy alakul ki, hogy a személyiség fejlődés során a biológiai adottságok és környezeti tényezők kölcsönösen hatnak egymásra. Például egy adott genetikai háttér esetén az egyén fokozottan érzékeny a környezeti hatásokra melyek negatívan befolyásolják a fiatal személyek idegrendszeri fejlődését. Ezt követően, az idegrendszerre gyakorolt negatív hatások visszahatnak a viselkedésre, ami befolyásolja a környezettel való további interakciók minőségét.

Érvénytelenítő környezet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Marsha M. Linehan kutatásira alapozott véleménye szerint a BPD kialakulásában központi szerepet játszik az úgynevezett érvénytelenítő környezet. Linehan és munkatársai az érvénytelenítő családtípusok három formáját figyelt meg[9]:

  • A kaotikus család

A szülők szenvedélybetegsége, anyagi problémái vagy egyéb ok miatt a szülők a gyermekeik kevés igényét tudja tolerálni így a gyermek lelki szükségletei automatikusan érvénytelenné válnak.

  • A tökéletes család

A tökéletes családokban a szülők számos okból kifolyólag intoleránsak a gyermekeik negatív érzelmeinek kifejezésekor. A szülők, illetve a család érvénytelenítő környezetet hoznak létre melyben a gyermek megtanulják az érvénytelenítő viselkedést magukra alkalmazni. Az érvénytelenítő környezet főként a gondolatok, és érzések helytelenítéséből, érzések, és vélemények, valamint élmények elnyomásából, elfojtásából, ítélkező magatartásból, önhibáztatásból, valamint a helyzetek és azok megoldásainak túlegyszerűsítéséből áll.

  • A tipikus család

Az ilyen fajta család a nyugati kultúrákra tipikusan jellemző érzelemkontrolláló stratégiákat használ. Linehan elmélete szerint az ilyen családoknál a probléma lényege, hogy ezeket az érzelemkontrolláló stratégiákat, melyek hasznosnak lehetnek több más készségek alkalmazása mellett, megnehezíthetik vagy akadályozzák egyéb, a személyes kapcsolatokban hasznos kommunikációs és önkifejező készségek megtanulását. [10]

Terápia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A BPD terápiája gyógyszeres és pszichoterápiás kezelésre épül. A gyógyszeres kezelés elsődleges célja a tünetek enyhítésén keresztül az életveszélyes állapotok, öngyilkossági veszélyeztetettség és önromboló tünetek megszüntetése. Másodlagos célja a beteg pszichoterápiára alkalmas állapotba hozása. A gyógyszeres kezelés ugyanis csak tüneti javulást eredményez, tartós változás azonban csak hosszútávú pszichoterápiával érhető el. Jó prognózis, jó a spontán remisszió. 4 év után már csak a fele teljesíti a diagnosztikus kritériumokat, 6 év után 67%-os a remisszió (nem teljesül a dg.krit.) Nem stabil, lassan változó az állapot.

Pszichoterápiák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az évtizedek folyamán számos pszichoterápiás módszerrel próbálkoztak/alkalmaztak a BPD kezelésében, a tünetek mérséklésében több-kevesebb sikerrel. Ezek a következők:

  • pszichoanalitikusan orientált egyéni terápia
  • csoportterápia
  • családterápia
  • pszichodráma csoport
  • támogató egyéni terápia
  • viselkedésterápia
  • pszichoanalitikus pszichoterápia
  • sématerápia[11]

Mind közül a legsikeresebbnek az úgynevezett mentalizáció alapú pszichoanalitikus pszichoterápia bizonyult.

Pszichoanalízis[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Noha már inkább a sokféle személyiségzavar egyikeként tekintik a borderline tünetegyüttest, melyet a pszichoterápiában a jellegzetes kapcsolódási mód különít el, az okok pszichoanalitikus megközelítése sokat segít a tünetek megértésében, és modern formájában az egyik leghatékonyabb terápiás lehetőség.[12]

Bár 2006-ban a sajtóban szenzációként jelent meg a pszichoanalitikus terápiával kezelt BPD gyógyítható volta, a pszichoanalitikus terápia hatásosságáról már húsz évvel korábban is publikáltak eredményeket. 1987-ben R. Waldinger és J. G. Gunderson leírta öt, pszichoanalitikus terápiával sikeresen kezelt BPD-páciens esetét.

Mentalizációorientált pszichoanalízis[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mentalizáció vagy tudatolvasás elmélete 2002-ben született, a Londonban élő magyar Peter Fonagy és munkatársai kutatásainak keretein belül. A terápiát, mely az eddigi terápiák közül kiemelkedően hatásosnak bizonyult a borderline páciensek gyógyításában az elméleti alapok alapján 2004-ben Peter Fonagy dolgozta ki.

A nagy-britanniai Anthony Bateman vezetése alatt működő borderline páciensek gyógyítására specializálódott londoni klinikán ellenőrzött vizsgálatok keretein belül klinikailag tesztelték a terápia hatékonyságát, és jó eredményekről számoltak be.

Segítségével megtanítják a BPD-vel rendelkező egyéneknek saját és mások érzéseinek, viselkedésének helyes értelmezését. Sikeres terápia esetén a BPD-vel rendelkező egyének többé nem vetítik ki kontrollálatlan intenzív érzéseiket, saját belső félelmeiket a környezetükben élő emberekre, szituációkba.

A "mentalizációs-elmélet" lényege, hogyha a Borderline-betegeket egy terápia alkalmával megtanítják mentalizálni, azaz mások szándékait, viselkedését megérteni, akkor meggyógyulnak.[13]

Kognitív-viselkedésterápia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Marsha M. Linehan által 1993-ban kidolgozott speciális dialektikus viselkedésterápia (Dialectical behaviort therapy, DBT). A módszer, kísérletekkel, empirikus vizsgálatokkal is bizonyítottan hatásos. [14] Célja az érintett személyek legsúlyosabb mindennapos problémáinak viszonylag gyors és hatékony enyhítése. Ezt szolgálja az ellentétes érzelmek és késztetések u.n. "dialektikus" egységként való kezelése, valamint a hiányos vagy sérült lelki készségek négy készségblokkban történő fejlesztése. Az egyes blokkok (1) a belső élmények ítélkezésmentes tudatosítását (tudatos belső figyelem), (2) a társas kommunikáció hatékonyságának növelését, (3) az érzelemszabályozás javítását, valamint (4) a feszültségtűrés és kríziskezelés képességének fejlesztését célozzák. A DBT egyik fontos terápiás eredménye, hogy DBT-ben résztvevő páciensek körében az öngyilkossági kísérletek száma és a kórházban töltött idő is kevesebb[15].

Egyéb pszichoterápiák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

BPD esetén alkalmaznak támogató egyéni terápiát, különféle csoport-, és családterápiákat; melyektől azonban – a több-kevesebb eredmény ellenére – a BPD hatásos gyógyulása nem várható.

Gyógyszeres kezelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Annak ellenére, hogy tartós és mély változás csak a pszichoterápiától várható, a BPD tüneti kezelésére számos gyógyszert alkalmaznak.

Hangulatjavítók – SSRI antidepresszánsok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szerotonin visszavételét gátló (SSRI) készítmények BPD esetén történő alkalmazásának a negatív hangulati állapotok megszüntetése a célja. Az SSRI-k a szerotonin visszavételét gátolva növelik meg a szerotoninszintet, az a korábbinál jobb hangulati állapotot hoz létre. Különféle mellékhatásaik között ismert szexuális funkciózavarokat okozó hatása is.

Hangulatstabilizálók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hangulatstabilizálók célja a hangulati ingadozások megszüntetése, és a szorongás csökkentése.

Antipszichotikumok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Leginkább öngyilkossági veszélyeztetettség esetén alkalmazzák.

Kórlefolyás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2006-ban a betegség gyógyításában szenzációs áttörésként írt a sajtó a mentalizáció orientált pszichoanalitikus pszichoterápia kidolgozásáról, melynek köszönhetően a BPD mára sikeresen gyógyítható személyiségzavarnak minősül. Az igen költséges és időigényes kezelés esetén a személyiségváltozás célzottan lehetséges, ugyanakkor anyagi okokból csak kevés páciens számára elérhető/megfizethető. Ugyanis ezen terápiát szinte kizárólag a magán praxisban alkalmazzák. 2010-es évben már Linehann Marsa által kidolgozott un.: dialektikus viselkedésterápia hatásossága is több szakmai forrásból is megerősítést nyert. Alkalmazása speciális képzést és speciálisan szervezett pszichoterápiás körülményeket igényelne. Részben mindezek is szerepet játszhatnak abban, hogy a BPD lefolyása még mindig krónikusnak mondható. Ugyanakkor az esetek egy részében „az idő múlásával” a spontán gyógyulás is megfigyelhető; a tünetek „csitulnak”, „kialszanak”. A statisztikai adatoknak megfelelően 30. életév felett BPD-t ritkán diagnosztizálnak. Valamint általában jellemzően a 35.-40. -életkor közötti időszak alatt a betegek kétharmada jobban lesz, beilleszkedik a társadalomban. Ez a változás leginkább az impulzivitás csökkenésében nyilvánul meg. Az önértékelési, a személyközi kapcsolatokban megjelenő tünetei/problémái közepes mértékben javulnak. A BPD esetén a diszfória, depresszió, hangulatzavarok, és üresség-élmény -tünetek hosszú távon is csak keveset változnak.

A kor előrehaladtával való állapot javulás/gyógyulás nem minden beteg számára következik be automatikusan. A tapasztalatok alapján bizonyos tényezők jó prognózist jósolnak, bizonyos tényezők inkább a rosszabb kimenetelt valószínűsítik.

Pozitív prognosztikus előjelek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hosszú távú kimenetelt pozitívan befolyásoló főbb prognosztikus előjelek a következők:

  • az átlaghoz viszonyított magasabb IQ
  • jó megjelenés, főként nőknél
  • heteroszexuális hajlam, illetve korábbi heteroszexuális tapasztalatok
  • művészi képesség

Negatív prognosztikus előjelek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hosszú távú kimenetelt negatívan befolyásoló főbb előjelek:

  • férfiaknál az antiszociális vonások
  • mindkét nemnél az alkohol és drog problémák
  • az alkoholizmus családi előfordulása
  • promiszkuitás
  • agresszivitás
  • szélsőséges, kaotikus életvezetési stílus

Híres borderline személyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

József Attila[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

József Attila korábbi nézetek szerint skizofréniában szenvedett, újabban a sajtóban megjelenő szakmai vélemények szerint BPD-jellegű személyiségzavara volt.

Marilyn Monroe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Marilyn Monroe mániás depresszióra emlékeztető hangulatingadozásai, érzelmi labilitása, többszöri öngyilkossági kísérletei, alkohollal, nyugtatókkal való visszaélései a BPD-t valószínűsítik. Bár lelki problémáit a korai szakmai véleményekben mániás depressziónak vélték, ennek oka, hogy a mániás depresszió BPD-től való elkülönítése a szakmai irodalomban is csak fokozatosan, az utóbbi harminc évben vált hangsúlyossá. Életrajzi írásokban/dokumentumfilmekben megjelent, Monroe pszichiátereivel készített riportok szerint nyilvánvalóan manipulálta pszichiátereit, egyszerre két pszichiáterrel többféle, valamint nagyobb mennyiségű gyógyszert íratott fel. A páciensek gondozópszichiátereik gyógyszerekkel kapcsolatos manipulációi tipikusan megfigyelt BPD-jelenség.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Swartz, M., Blazer D. (1990) Estimating the prevelance of borderline personalety disorder in community. Journal of Personalety Disorders 4 257-272
  2. Roland J. Comer (2005) A lélek betegségei Pszichopatológia
  3. Falret J., Bulletin de l'Académie Médicale 1854
  4. Bonet T. Sepulchretum 1864 Párizs
  5. Biró Sándor A DSM-IV-TR diagnosztikai kritériumai Kiadó: Animula Kft. Kiadás éve: 2000
  6. Döme L. Személyiségzavarok 2007
  7. bura.hu okok
  8. [Marsha M. Linehan A borderline személyiségzavar kognitív viselkedésterépiája 2010]
  9. [Marsha M. Linehan A borderline személyiségzavar kognitív viselkedésterápiája 2010, 60.-61,o.]
  10. [Marsha M. Linehan A borderline személyiségzavar kognitív viselkedésterápiája 2010]
  11. Dr. Unoka Zsolt: A Sématerápia elmélete, terápiás technikák (előadás)
  12. Elképzelések a borderline személyiségzavar hátteréről
  13. Egy gyógyítható személyiségzavar – mentalizáció: az érzelmek értelmezésére és ellenőrzésére
  14. Linehan, Marsha M.:A borderline személyiségzavar kognitív viselkedésterápiája Medicina Könyvkiadó, 2010
  15. Kate M. Davidson et all (2010) Cognitive therapy v. usual treatment for borderline personality disorder: prospective 6-year follow-up

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bibliográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Effectíve Psychotherapy with borderline Patient. 1987 Waldinger R. és Gunderson J. G. New York, MacMilan Publishing.
  • Mechanisms of change in mentalization-based treatment of BPD. J Clin Psychol. 2006 Apr;62(4):411–430. Fonagy P, Bateman AW.
  • A developmental approach to mentalizing communities: I. A model for social change. Twemlow SW, Fonagy P, Sacco F. Bulletin of the Menninger Clinic. Fall 2005. Vol. 69, Iss. 4; p. 265
  • Mentalization-based treatment of BPD. J Personal Disord. 2004 Feb;18(1):36–51. Bateman AW, Fonagy P.
  • Psychotherapy for Borderline Personality: Focusing on Object Relations Mardi J Horowitz. The American Journal of Psychiatry. Washington: May 2006. Vol. 163, Iss. 5; p. 944 (2 pages)
  • Mental representations, interpersonal functioning and childhood trauma in personality disorders by Vinocur, Danielle, Ph.D., Long Island University, The Brooklyn Center, 2005, 187 pages; AAT 3195364
  • Borderline personality features: Instability of self-esteem and affect. [References]. [Journal; Peer Reviewed Journal] Journal of Social & Clinical Psychology. Vol 25(6) Jun 2006, 668–687. PsycINFO Zeigler-Hill, Virgil; Abraham, Jennifer.
  • Risky Assessments: Participant Suicidality and Distress Associated with Research Assessments in a Treatment Study of Suicidal Behavior Sarah K Reynolds, Noam Lindenboim, Katherine Anne Comtois, Angela Murray, Marsha M Linehan. Suicide & Life – Threatening Behavior. New York: Feb 2006. Vol. 36, Iss. 1; p. 19 (16 pages)
  • Interpersonal Outcome of Cognitive Behavioral Treatment for Chronically Suicidal Borderline Patients Marsha M Linehan, Darren A Tutek, Heidi L Heard, Hubert E Armstrong. The American Journal of Psychiatry. Washington: Dec 1994. Vol. 151, Iss. 12; p. 1771 (6 pages)