Kenéz Béla (statisztikus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kenéz Béla
Magyarország kereskedelemügyi minisztere
Hivatali idő
1931. augusztus 24.1932. október 1.
Előd Bud János
Utód Fabinyi Tihamér

Születéskori neve Kreutzer Béla
Született 1874. március 15.
Szolnok
Elhunyt 1946. április 1. (72 évesen)
Budapest

Foglalkozás
  • politikus
  • közgazdász
Iskolái Eötvös Loránd Tudományegyetem

Kenéz Béla, 1897-ig Kreutzer Béla (Szolnok, 1874. március 15.Budapest, 1946. április 1.) statisztikus, közgazdász, gazdaságpolitikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A társadalom- és gazdaságstatisztikai elemzések jelentős alakja, 1907–1917 között a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem, 1917-től haláláig a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem statisztikai tanszékeinek vezetője volt. Földbirtok-politikai elgondolásain keresztül a magyar mezőgazdaság teljesítményének növelését és az erdélyi magyarság megtartását kívánta szolgálni. 1931–1932-ben Magyarország kereskedelemügyi minisztere volt.

Életútja[szerkesztés]

Középiskoláit Szolnokon végezte, majd a Budapesti Tudományegyetemen tanult jogot, államtudományi doktori oklevelét 1895-ben szerezte meg. Ezt követően két évig a lipcseiKarl Bücher tanítványaként – és a londoni egyetemeken folytatott közgazdaságtani és statisztikai tanulmányokat. 1897-ben állami szolgálatba lépett, s 1905-ig a Központi Statisztikai Hivatal alkalmazásában állt mint segédfogalmazó, 1903-tól a kereskedelemügyi minisztérium közvetlen alkalmazásában. 1905-ben a kereskedelmügyi minisztérium miniszteri titkárává nevezték ki, ahol csakhamar már osztálytanácsosként dolgozott. Ezzel párhuzamosan 1906-ban a statisztika tárgyköréből habilitált és magántanári képesítést szerzett a Budapesti Tudományegyetemen.

1907-ben feladta köztisztviselői pályáját, s nyilvános rendkívüli tanárként elfoglalta a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen számára felajánlott statisztikai katedrát. 1909-től 1917-ig nyilvános rendes tanári címmel oktatott Kolozsváron. 1917-ben visszaköltözött a fővárosba, s a Budapesti Tudományegyetemen (1921-től Pázmány Péter Tudományegyetem) a statisztika nyilvános rendes tanára, egyúttal az egyetemen működő statisztikai szeminárium és kisebbségjogi intézet igazgatója lett. Az 1919-es Tanácsköztársaság idején az egyetemi oktatástól eltiltották, de e rövid, ideiglenes kitérőt követően haláláig az egyetemen tanított. 1927–1928-ban a jog- és államtudományi kar dékáni, 1937–1938-ban pedig az egyetem rektori feladatait is ellátta.

Tudományos és oktatói pályájával párhuzamosan az 1910-es évektől a politikai közéletben is részt vett. Kolozsváron a városi törvényhatóság bizottsági tagja volt, 1914-ben pedig tevékenyen közreműködött az Erdélyi Szövetség megalakításában. 1920-tól az Országos Kisgazda- és Földműves Párt, 1922-től 1926-ig a Nemzeti Egység Pártja színeiben a szolnoki választókerület nemzetgyűlési képviselője volt. 1921–1922-ben a nemzetgyűlés második alelnökeként tevékenykedett, 1922 és 1926 között pedig a pénzügyi és közjogi bizottság munkáját elnökölte. 1927-ben ismét bekerült az országgyűlésbe, ezúttal is a szolnoki választókerület képviselőjeként és a kormányzó Egységes Párt színeiben. 1927 és 1931 között a pénzügyi és házszabály-revíziós bizottság elnöke, valamint a közjogi bizottság alelnöke volt. 1931-ben rövid ideig az Egységes Párt társelnöke, 1931. augusztus 24. és 1932. október 1. között a Károlyi Gyula-kormány kereskedelemügyi minisztere volt. 1936-ban államférfiúi érdemei elismeréséül magyar királyi titkos tanácsosi címet adományoztak neki. 1939-ben országgyűlési mandátumát elveszítette, s hátra lévő éveit a politikától visszavonulva élte le.

Munkássága[szerkesztés]

Tudományos munkássága főként társadalom- és gazdaságstatisztikai elemzésekre irányult. Behatóan foglalkozott népmozgalmi idősorok vizsgálatával (halandóság, felekezeti és nemzetiségi hovatartozás stb.), de legjelentősebbek foglalkoztatottsági és munkaerő-piaci felmérései voltak. Ezek során többek között tanulmányozta a munkanélküliség, a munkamigráció trendjeit, valamint Magyarországon elsőként ő végezte el a munkavédelem (ipari balesetek stb.) és a munkabeszüntetések statisztikai vizsgálatát.

Az 1910-es években tudományos érdeklődése az egyes földbirtoktípusok és a munkaintenzitás összefüggéseinek vizsgálata felé fordult, s ezen elemzései kapcsán bontakozott ki gazdaság- és agrárpolitikusi tevékenysége. Vizsgálatai során megállapította, hogy a kisbirtokok munkaintenzitása és munkaerő-szükséglete meghaladja a nagybirtokét, de eltúlzott birtokaprózodás esetén a magyarság által képviselt munkaerő már nem elegendő a gazdaságos mezőgazdasági termelés fenntartásához. Ezzel szemben rámutatott arra, hogy az ipari fejlődés útját álló nagybirtokok léte az elvándorlást, a városokba irányuló munkamigrációt erősítő tényező. Elgondolásai alapján az 1910-es években fogalmazta meg először földbirtok-politikai elveit, s osztotta Bethlen István abbéli véleményét, hogy az erdélyi magyarság helyzetét csak tudatos telepítés- és földbirtok-politikával lehet megerősíteni. Akadémiai székfoglalóját is e témakörben tartotta meg Európa földbirtokpolitikája a háború előtt és a háború után címmel.

Nemzetgyűlési politikusként a földreformtörvények kormányoldali referense volt (1920. évi XXXVI. tc., 1924. évi VII. tc.). Tizenhárom hónapig tartó kereskedelemügyi minisztersége idején az ipari nyersanyagszükséglet biztosítását tekintette fő feladatának, ezt tükrözte a magyarországi szénkitermelés védelmét célzó, általa kiadott szénrendelet.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

Tudományos érdemei elismeréseként 1921-től a Szent István Akadémia rendes, 1924-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. 1929 és 1931 között a Magyar Statisztikai Társaság alelnökeként tevékenykedett, majd 1931-től 1935-ig a társaság elnöke volt. Mindemellett betöltötte az Országos Statisztikai Tanács, a Magyar Külügyi Társaság és a Magyar Gyermektanulmányi és Gyakorlati Lélektani Társaság elnöki, a Magyar Revíziós Liga társelnöki és az Országos Felsőoktatási Tanács alelnöki tisztét, tagja volt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnek (EMKE), az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, a Társadalomtudományi Társaságnak és az Országos Idegenforgalmi Bizottságnak.

1931-ben munkássága elismeréseként Corvin-koszorút vehetett át. 1932. április 22-én Szolnok díszpolgárává választotta a város képviselő-testülete.

Főbb művei[szerkesztés]

  • A munkaközvetítés külföldön és hazánkban. Budapest, Pallas, 1896, 32 p.
  • A munkanélküliség a Német-birodalomban. Budapest, Pallas, 1897, 36 p.
  • A statisztika elmélete. Pozsony–Budapest, Stampfel, 1903, 123 p.
  • Népünk szaporodása. Budapest, 1905.
  • A felekezeten kívül állókról. Budapest, 1905.
  • A városok fejlődése és jelentősége. Budapest, 1905.
  • Ipari sztrájkok és munkából való kizárások Magyarországon az 1905. évben. Budapest, 1906.
  • A Magyar Korona Országainak halandósági táblázata. Budapest, 1906.
  • Magyarország népességi statisztikája. Budapest, Stampfel, 1906, 320 p. = Tudományos Zsebkönyvtár.
  • A Magyar Korona Országainak ipari balesetei az 1904. és 1905. évben. Budapest, 1906.
  • Sztrájkstatisztika: Magyarország ipari sztrájkjainak statisztikája. Budapest, Grill, 1907, 108 p.
  • The method of strikestatistics in Hungary. Budapest, 1907.
  • Városaink és a sztrájkmozgalmak. in: Városi Szemle II. 1909. 1. sz. 55–70.
  • Gazdák és mesteremberek pusztulása. Pécs, 1909.
  • A socialismus irodalomtörténete. in: Budapesti Szemle XXXIX. 1911. 419. sz. 242–268.
  • Kivándorlás és iparvédelem. Kolozsvár, 1911.
  • Földbirtokpolitika külföldön és itthon. Kolozsvár, 1913.
  • Javaslatok a nemzetiségi kérdés megoldására. Budapest, Pesti Könyvnyomda, 1913.
  • Az emberi munka intenzitása az őstermelésben. Budapest, 1914.
  • Faji erőink és a háború. Kolozsvár, 1915.
  • Nép és föld: A gazdasági élet statisztikája. Budapest, Grill, 1917, 476 p.
  • Európa földbirtokpolitikája a háború előtt és a háború után. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1930, 28 p. (Akadémiai székfoglalója)
  • Statisztika. Budapest, Kartárs, 1938, 126 p.
  • A kisebbségi kérdés. Budapest, Egyetemi ny., 1938, 58 p.

Felhasznált forrás[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Emlékkönyv Kenéz Béla negyedszázados professzori munkásságának évfordulójára. Szerk. Laky Dezső. Budapest: Műegyetemi ny. 1932.  
  • Kenéz Béla ünneplése, egyetemi tanárságának 25. évfordulója alkalmából. Magyar Statisztikai Szemle, 5. sz. (1932)
  • Laky Dezső: Megemlékezés Földes Béláról, Fellner Frigyesről és Kenéz Béláról. Magyar Statisztikai Szemle, (1947)


Elődje:
Bud János
Magyarország kereskedelemügyi minisztere
1931. augusztus 24. – 1932. október 1.
Utódja:
Fabinyi Tihamér