Thirring Lajos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Thirring Lajos
Thirring Lajos.jpg
Született 1899. április 4.
Budapest
Elhunyt 1983. május 14. (84 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
SzüleiThirring Gusztáv
Foglalkozása statisztikus, egyetemi tanár
A Wikimédia Commons tartalmaz Thirring Lajos témájú médiaállományokat.

Thirring Lajos (Budapest, 1899. április 4. – Budapest, 1983. május 14.) statisztikus, egyetemi tanár. Édesapja, Thirring Gusztáv a Fővárosi Statisztikai Hivatal igazgatója volt.

Középiskolai tanulmányait az I. kerületi Verbőczi gimnáziumban végezte, ahol Baumgartner Alajos tanítványa volt. 1917-től jogot tanult a Budapesti Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán, az államtudományi doktori oklevelet 1921-ben szerezte meg.

1919-ben került a Központi Statisztikai Hivatalhoz. 1920 végéig a népmozgalmi osztályon dolgozott, majd 1921-től az előző évi népszámlálás adatainak feldolgozásában vett részt. Ekkor kezdett Nagy-Budapest[1] statisztikájával foglalkozni. 1922-ben, amikor letette a statisztikai szakvizsgát, a fogalmazási karon miniszteri segédfogalmazóvá, 1923-ban miniszteri fogalmazóvá nevezték ki. 1941-ben szerzett felsőfokú statisztikusi képesítést. 1925 és 1930 között, illetve 1935–1936-ban az Elnöki Osztályon dolgozott. 1945-től 1948 végéig a Magyar Statisztikai Szemle felelős szerkesztője is volt. Az 1930-as években miniszteri segédtitkár, majd titkár lett. 1936-tól a népességstatisztikai osztály osztályvezető-helyettese, 1939-től osztályvezetője volt. 1942-től már miniszteri osztálytanácsosként tevékenykedett, majd a II. világháború után a társadalomstatisztikai ügykör vezetőjeként dolgozott. Ebben a munkakörben próbálta megakadályozni Bibó Istvánnal együtt, hogy az 1941-es népszámlálás adatait felhasználja a kormányzat a magyarországi németek kitelepítéséhez.[2][3] 1949-től nyugdíjba vonulásáig a Népesedési és Szociális Statisztikai Főosztály főosztályvezető-helyetteseként dolgozott. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a KSH elnökének szerették volna választani, s bár a tisztséget nem vállalta el, 1959. január 15-én kényszernyugdíjazta Péter György a KSH akkori vezetője.

1968-ban lett ismét a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkatársa, a népszámlálási osztály szakértőjeként dolgozott. Legfontosabb megbízatása az addig csak igen kismértékben megvalósult 1941. évi népszámlálás anyagának kötetekbe rendezése volt, továbbá az ő nevéhez fűződik az 1869 és 1980 közötti népszámlálások történetét és jellemzőit bemutató háromkötetes munka is.

Résztvevője volt az 1920. és az 1930. évi népszámlálásnak, utóbbi befejezését már ő irányította. Vezette az 1938. évi felvidéki, az 1939. évi kárpátaljai és az 1939. évi, a trianoni békekötés utáni országterületre vonatkozó népösszeírást, majd az – az 1938 és 1941 között visszakerült területeket is számításba vevő – 1941. évi népszámlálást is. Helyettes vezetője volt az 1949. évi népszámlálásnak, és bekapcsolódott az 1960. évi népszámlálás előkészületeibe is. Kezdeményezte a népszámlálási családstatisztika megteremtését, új ismérveket vezetett be az épület- és lakásstatisztikai adatfelvételekhez.

Előadója volt az Országos Községi Törzskönyvbizottságnak, illetve előadója és tagja volt a Statisztikai Szakvizsgabizottságnak is. Utóbbi számára ő szerkesztette, illetve részben ő is írta a szakvizsgajegyzeteket.

Komoly eredményeket mutatott fel, illetve kiterjedt anyaggyűjtést végzett a statisztikatörténet területén is.

Egyetemi oktatói tevékenysége több mint fél évszázadot ölelt fel. 1920 és 1925 között Buday Lászlónak, a Műegyetem Statisztikai és Alkalmazott Közgazdaságtani Tanszéke vezetőjének meghívására tanársegédként adott elő. 1939-ben magántanári címet szerzett a Műegyetem közgazdaságtudományi karán, ott 1948-ig tanított is. Az 1960-as évek elejétől az ELTE előadója volt. Tanított később Szegeden, a József Attila Tudományegyetem (JATE) Általános Jogtudományi Karán, majd 1968 és 1975 között a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Közlekedésmérnöki Karán is. Az ELTE 1972-ben címzetes egyetemi tanári címmel ismerte el munkáját, 1981-ben pedig gyémántoklevéllel tüntette ki.

Az 1949. évi népszámlás előkészítésében és lebonyolításában végzett munka elismeréseképp a kormány kitüntetését, nyolcvanadik születésnapja alkalmából pedig – 1979-ben – statisztikai munkásságának díjazásaként a KSH elismerését vehette át.

1983. május 14-én hunyt el Budapesten. Levéltári hagyatékát a KSH Könyvtára őrzi.

Művei[szerkesztés]

Thirring Lajos műveinek részletes bibliográfiáját először Dr. Kovacsics József[4] közölte, de később megjelent külön kötetben[5] egy tematikusan rendezett bibliográfia is.

Thirring Lajos. 1981. 1941. évi népszámlálás: A népszámlálás története és jellemzése.

Kapcsolódó oldalak[szerkesztés]

Kepecs József. 1999. Thirring Lajos-emlékülés. Statisztikai Szemle. 9. szám.

Források[szerkesztés]

  1. Kalmár Ella: 2002. A "statisztikai" Nagy-Budapest. in: Holló Szilvia Andrea és Sipos András (szerk.) Az ötven éves Nagy-Budapest - előzmények és megvalósulás. Tanulmányok Budapest múltjából XXX. Budapesti Történeti Múzeum - Budapest Főváros Levéltára
  2. Heinz Ervin és Lakatos Miklós. A magyarországi német kitelepítéshez használt névjegyzékek összeállításának körülményei.
  3. Thirring Lajos jelentés-tervezete Dálnoki Miklós Béla miniszterelnöknek a Központi Statisztikai Hivatal adatszolgáltatási tevékenységéről. Budapest, 1945. szeptember 17.
  4. Kovacsics József. 1983. Dr. Thirring Lajos emlékére. Demográfia.
  5. Körmendi Gábor, Papi Bea, Kovacsics József. 1994. Thirring Lajos műveinek válogatott bibliográfiája. Budapest KSH Könyvtár.
  • Ez a szócikk azon az íráson alapul, amely a KSH Thirring Lajos termének bejáratánál olvasható, és amelyet Kovács Csaba a KSH Könyvtár munkatársa írt.
  • Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990