Bourbon–parmai Mária Lujza spanyol királyné

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Mária Lujza királyné
Mária Lujza királyné Francisco de Goya munkáján (Museo del Prado, 1789)
Mária Lujza királyné Francisco de Goya
munkáján (Museo del Prado, 1789)
Uralkodóház Bourbon–Parmai
Született 1751. december 9.
Parma
Elhunyt 1819. január 2. (67 évesen)
Róma
NyughelyeSan Lorenzo de El Escorial-i királyi kolostor
Édesapja I. Fülöp parmai herceg
Édesanyja Franciaországi Lujza Erzsébet hercegné
Házastársa IV. Károly spanyol király
Gyermekei Sarolta Johanna portugál királyné
Mária Amália infánsnő
Mária Lujza, Lucca hercegnője
VII. Ferdinánd spanyol király
Károly Mária Izidor infáns, Molina grófja
Mária Izabella nápoly–szicíliai királyné
Ferenc Antal, Cádiz hercege
Tisztség asztúriai hercegné,
spanyol királyné
Vallása római katolikus
A Wikimédia Commons tartalmaz Mária Lujza királyné témájú médiaállományokat.

Parmai Mária Lujza (teljes születési nevén Lujza Mária Terézia Anna, olaszul: Maria Luisa di Parma, spanyolul: María Luisa de Parma; Parma, Parmai Hercegség, 1751. december 9. – Róma, Pápai állam, 1819. január 2.), Asztúria hercegnéje 1765 és 1788 között, majd Spanyolország királynéja 1788-tól a félszigeti háborúban, 1808-ban történt hitvesével való lemondatásáig. Ő volt I. Fülöp parmai herceg és Franciaországi Lujza Erzsébet hercegné legfiatalabb leánya. 1765-ben házasodott össze a későbbi IV. Károly spanyol királlyal.

Szeretőjével, Manuel Godoy herceggel való kapcsolata, valamint a férjére, a királyra gyakorolt befolyása okán népszerűtlen volt a köznép és az arisztokrácia köreiben egyaránt. Megítélésén tovább rontott, hogy egyes feltételezések szerint ő mérgeztette meg fiának, a jövendőbeli királynak, Ferdinánd infánsnak hitvesét, Mária Antónia asztúriai hercegnét, akit közismerten nem kedvelt. Miután 1808-ban fiuk lemondatta, férjével és Godoy herceggel együtt Napóleon császár fogságba került. Onnan csak 1812-ben távozhattak a császár engedélyével a Pápai államba, ahol életük hátralévő részét töltötték.

Mária Lujzának összesen huszonnégy terhessége volt, ebből tizennégy gyermeke született, tíz azonban vetéléssel végződött. A királyné végül Rómában hunyt el 1819-ben, tüdőgyulladás következtében. Nyughelye ma is Spanyolországban, a San Lorenzo de El Escorial-i királyi kolostorban található.

Korai évek[szerkesztés]

Az ifjú Mária Lujza infánsnő Laurent Pécheux portréján (Metropolitan Múzeum, 1765)

Lujza Mária Terézia Anna infánsnő 1751. december 9-én született Parmában, a Bourbon-ház parmai ágának tagjaként. Apja I. Fülöp parmai herceg, aki V. Fülöp spanyol király és Farnese Erzsébet királyné fia volt. Édesanyja, Franciaországi Lujza Erzsébet hercegnő szintén a Bourbon-házból, annak francia királyi ágából származott, mint XV. Lajos francia király és Leszczyńska Mária királyé leánya.

Szülei az 1748-as aix-la-chapelle-i szerződés óta uralkodtak a Parmai Hercegségben. Házasságuk mindvégig érzelem nélküli, üres kapcsolat maradt, amelynek egyetlen célja a trónutódlás biztosítása volt. Három gyermekük közül Mária Lujza volt a harmadik, egyben legkisebb leány. Két idősebb testvére a későbbi Mária Izabella osztrák főhercegné és I. Ferdinánd parmai herceg voltak.

A gyermekek tanítójának hagyományosan a neves francia filozófust, Étienne Bonnot de Condillacot tartják, ám ő először 1768-ban érkezett csak Parmába. A gyermek Mária Lujzát alacsony termete mellett nem tartották olyan szépnek mint nővérét, ám az édesanyjukhoz hasonlóan depresszióra hajlamos Izabellával szemben Mária Lujza egy erős akaratú, inkább önző és céltudatos ifjú hölggyé serdült.

Házassága[szerkesztés]

Asztúria hercegnéje[szerkesztés]

Édesanyja, Lujza Erzsébet először első-unokatestvérével, a burgundi herceggel, Lajos francia dauphin és Szászországi Mária Jozefa dauphine fiával akarta összeházasítani, ám a kis herceg idő előtt, 1761-ben elhunyt. A hercegnő jegyese végül 1762-ben, a szintén első-unokatestvér Károly asztúriai herceg lett. Amikor 1763-ban nővére, Izabella fekete himlő következtében szintén elhunyt, felvetődött, hogy Mária Lujza menjen hozzá nővére özvegyéhez, József osztrák trónörököshöz, ám a javaslatot végül elvetették. Mária Lujza és Károly esküvőjére végül 1765. szeptember 4-én került sor a La Granja de San Ildefonso-i királyi palotában, a hercegnő tizenharmadik életévében.

Férje, Károly infáns III. Károly spanyol király és Szászországi Mária Amália királyné fia volt, egyben apját követvén a spanyol trón várományosa. Házasságukkal Asztúria hercegnéje címet nyert, amellyel a királynéi tisztségeket látta el, mivel hitvese édesanyja, Mária Amália királyné már 1760-ban elhunyt.

Mária Lujzát intelligens, ambiciózus és domináns félként írják le. Küllemét tekintve esküvője idején még csinosnak is számított. Kortársához, Mária Antónia francia királynéhez hasonlóan a divat és az ékszerek utáni extravaganciájáról és eleganciájáról volt ismert. Külleme azonban harmincas éveire, Zinovjev orosz követ szerint, idő előtt kezdett öregedni, amit a követ a folyamatos terhességeknek és esetleges örökletes betegségeknek tudott be. Emellett élénket érdeklődött a zene és a művészetek iránt, udvari festője és pártfogoltja volt Francisco de Goya. Apósa, a király komolytalannak tartotta, és mindent el is követett, hogy folyamatos kontroll alatt tartsa sógornőjét. Férjével való kapcsolatát jónak írják le, ám Mária Lujza már kapcsolatuk elején befolyása alá tudta őt vonni.

Spanyolország királynéja[szerkesztés]

Mária Lujza királyné Francisco de Goya munkáján (Capodimonte Múzeum, 1800 körül)

1788. december 14-én elhunyt apósa, III. Károly király, akit fia követett a trónon, ezzel Mária Lujza hivatalosan is Spanyolország királynéja lett. Férje, Károly már hosszabb idő óta pszichés zavarokkal küszködött, ezek a későbbi években elmebetegséggé fejlődtek. A domináns természetű és intelligens Mária Lujza királyné rövid idő alatt részt kért a kormányzati ügyekből. Hanyatló egészségű férje mellett hamarosan szeretőket kezdett tartani, valamint egyre határozottabban a saját kezébe kívánta venni az államügyek irányítását.

Mária Lujza királyné köztudottan számos szerelmi viszonyt folytatott férje mellett. Köztük a leghíresebb a Manuel Godoy-al folyó viszonya volt, akit a korabeli pletykák különösen régóta a királyné szeretőjeként tartottak számon. Godoy 1784-től a királyné testőrségének tagja volt, majd több rangban előléptették, 1792-ben pedig főminiszterré nevezték ki. A főminisztert Mária Lujza több gyermekének, Mária Izabella és Ferenc de Paula valódi apjának tartják.[1] 1791-ben Floridablanca gróf nyilvánosan is azzal vádolta Godoy-t, hogy a királyné szeretője, minek következtében a gróf elvesztette hivatalát.

A francia forradalom kitörése után IV. Károly és Mária Lujza attól tartott, a lázadás átterjedhet a Spanyol Királyságba is. A királyné és Godoy ösztönzésére a király a Szent Inkvizíciót hívta segítségül, hogy Istentől eredőnek hitt hatalmát megerősítse. Godoy révén Spanyolország csatlakozott a Napóleon császár által szervezett kontinentális blokádhoz, az 1805-ös trafalgari vereség azonban meghátrálásra késztette.

1807-ben Godoy megkötötte a fontainebleau-i szerződést, melynek alapján a császár csapatai bevonultak az országba. A spanyol lakosság és a királyhű nemesség körében erősödött az elégedetlenség a főminiszter ellen. Az elégedetlenkedőket maga Ferdinánd trónörökös vezette, aki Napóleon támogatását is kérte. A francia csapatok bevonultak Spanyolországba, a király, Mária Lujza és Godoy Aranjuezbe menekült. 1808. március 17-én Ferdinánd-párti felkelés tört ki a városban, melynek hatására IV. Károlyt lemondásra szólították fel, Godoy herceget pedig elfogták. A főminisztert nyomban halálra is ítélték, ám életének megmentése érdekében Mária Lujza rávette Károlyt, hogy lemondjon fia javára. Az asztúriai herceget VII. Ferdinánd néven Spanyolország királyává kiáltották ki.

1808 áprilisában Mária Lujza elkísérte lemondott férjét és Godoy főminisztert a franciaországi Bayonne városába, a Napóleonnal lévő találkozóra, amin Mária Lujza el akarta érni, hogy a császár támogassa férjét, hogy visszaszerezhesse trónját fiuktól. A találkozón, melyen fiuk, VII. Ferdinánd is részt vett, azzal kellett szembesülniük, hogy a császár saját öccse, Joseph Bonaparte javára akarja lemondatni Ferdinándot. A császár akaratának a Spanyolországban állomásozó százezer főnyi megszálló katonaság adott nyomatékot.

Utolsó évei[szerkesztés]

Élee utolsó éveinek, valamint halálának helyszíne, a római Palazzo Barberini

Mária Lujza királyné férjével, valamint Manuel Godoy-jal és fiatalabb gyermekeivel együtt a Francia Császárságban keresett menedéket. Hivatalosan Napóleon császár vendégei, gyakorlatilag a foglyai lettek. Először Talleyrand herceg Valençay-ban található kastélyában helyezték el őket.[2] Ezt követően néhány hónapig Fontainebleau-ban laktak, aztán Compiègne-be, majd Aix-en-Provence-ba költöztek. Végül 1808 októberében Marseille-be érkeztek, ahol a következő négy évet töltötték. 1812-ben a császár engedélyével a Pápai államba távozhattak, ahol a római Palazzo Barberiniben kaptak lakhelyet.

1814-ben Napóleon lemondása után, fiát, VII. Ferdinánd királyt visszahelyezték trónjára. Ferdinánd király megtiltotta szüleinek és Godoynak, hogy hazatérhessenek Spanyolországba. 1815-ben, Napóleon visszatérése és száznapos uralma idején Mária Lujza és Károly Veronába menekült az ott tartózkodó Godoyhoz. A volt főminiszter kérelmet nyújtott be I. Ferenc osztrák császárnak, amelyben mindhármuk számára menedéket kért Ausztriában. VII. Ferdinánd tiltakozására azonban Ferenc császár elutasította a kérést. Napóleon végső bukása után újra visszatértek Rómába. VII. Piusz pápa ekkor kitiltotta a pápai székvárosból a szeretőjével élő Godoyt. Pesaróba kellett távoznia, de Mária Lujza és a Károly hamarosan kieszközölték, hogy visszaköltözhessen hozzájuk Rómába.

1818 végén a római emigrációban élő Mária Lujza tüdőgyulladást kapott. Férje ekkor Nápolyban tartózkodott. Az anyakirályné 1819. január 2-án, 67 éves korában, a Barberini palotában elhunyt. Don Manuel de Godoy herceg mindvégig a haldokló mellett maradt. Károly még ugyanabban a hónapban, január 20-án maga is meghalt a Barberiniben. Fiuk, VII. Ferdinánd később a San Lorenzo de El Escorial-i királyi kolostorba szállíttatta át szüleinek földi maradványait, ahol azóta is nyugszanak.

Gyermekei[szerkesztés]

IV. Károly király és Mária Lujza királyné családjuk körében 1800 körül (Francisco de Goya, Museo del Prado)

Mária Lujzát 1765-ben vette feleségül első-unokatestvére, a későbbi IV. Károly spanyol király. Házasságukból összesen tizennégy gyermek született, melyek közül heten érték meg a felnőttkort. A királynénak emellett tíz vetélése is volt.[3][4][5] Gyermekei:

Források[szerkesztés]

  1. Stephen Millar: The Royal Favorite: Manuel Francisco Domingo de Godoy, Prince of the Peace, in: The Napoleon Series.
  2. Napoleon I: Blockade and the peninsular campaign, Britannica Online Encyclopedia
  3. Fernando González-Doria: Las Reinas de España
  4. Los abortos de las «Borbonas» in: elmundo.es (in Spanish) [retrieved 27 May 2015].
  5. Ignacio Martín Escribano: La plaga de los Borbones, p. 158. (in Spanish) [retrieved 27 May 2015].
  6. von Pastor, Ludwig Freiherr. The History of the Popes, from the Close of the Middle Ages. Michigan: Kegan Paul, 201. o. (1952) 
  7. Real Academia Matritense de Heráldica y Genealogía. Anales de la Real Academia Matritense de Heráldica y Genealogía. Vol. X. (es nyelven). Madrid: RAMHG, 330. o. (2007) 
  8. Senatore, Mar'a Ximena. Arqueolog'a e historia en la colonia espa–ola de Floridablanca, Patagonia, siglo XVIII (es nyelven). Madrid: Teseo, 149. o. (2007). ISBN 978-987-1354-08-5 
  9. Real Academia Matritense de Heráldica y Genealogía. Anales de la Real Academia Matritense de Heráldica y Genealogía. Vol. X. (es nyelven). Madrid: RAMHG, 332. o. (2007) 
  10. Palazón, Juan Manuel Abascal. José Vargas Ponce (1760–1821) en la Real Academia de la Historia (es nyelven). Madrid: Real Academia de la Historia, 54. o. (2010). ISBN 978-84-15069-00-3 
  11. a b Hilt, Douglas. The Troubled Trinity: Godoy and the Spanish Monarchs. Alabama: University of Alabama Press, 292. o. (1987). ISBN 978-0-8173-0320-4 
  12. Zavala, José María. La maldición de los Borbones (es nyelven). Mexico: Random House Mondadori, 16. o. (2013). ISBN 978-84-01-34667-5 
Parmai Mária Lujza
Bourbon-ház
Született: 1751. december 9. Elhunyt: 1819. január 2.
Előző
Szászországi
Mária Amália
Spanyol királyné
1788. december 14. –
1808. március 19.
Következő
Julie Clary
Előző
Portugáliai
Mária Borbála
Asztúria hercegnéje
1765. szeptember 4. –
1788. december 14.
Következő
Szicíliai
Mária Antónia