Francisco José de Goya y Lucientes

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Goya önarcképe

Francisco José de Goya y Lucientes (1746. március 30.1828. április 16.) spanyol festő és grafikus volt.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fuendetodosban született, Zaragoza tartományban Joseph Goya és Gracia Lucientes gyermekeként. Gyermekkorát Fuendetodosban töltötte. 1749-ben a család házat vett Zaragozában és néhány évvel később odaköltöztek.

Goya Escuelas Piasban járt iskolába, ahol szoros barátságot kötött Martin Zapaterrel, akivel évek múltán is levelezett, bő anyagot szolgáltatva a későbbi életrajzíróknak.

IV. Károly spanyol király és családja (1800)

1763-ban és 1766-ban felvételért folyamodott a Spanyol Királyi Akadémiához, de mindkétszer elutasították. 1771-ben Rómába utazott, ahol a Parma városa által rendezett festészeti versenyen második díjat nyert.

Vízhordó leány (1808-1812)

Még ugyanebben az évben visszatért Zaragozába és freskókat készített. Francisco Bayeu y Subías tanítványa lett; innentől fogva kezdte kialakítani jellegzetes stílusjegyeit.

1774-ben feleségül vette Bayeu nővérét, Josefát. A Királyi Szövőműhelyben kapott állást, ahol 5 év alatt kb. 42 mintát tervezett. Bejáratos lett a királyi udvarba is, oltárképet festett a Szent Ferenc templom részére, és a San Fernando-i Akadémia tagjává választotta.

1783-ban José Moñino, Floridablanca grófja, III. Károly spanyol király kegyence, megbízta Goyát, hogy portrét fessen róla. Barátságot kötött Don Luis koronaherceggel és az ő házában lakott. A támogatói közé tartoztak Osuna herceg és hercegnő is, akiket szintén lefestett. III. Károly 1788-ban bekövetkezett halála után, IV. Károly uralkodása alatt Goya egyre népszerűbb lett a királyi udvarban. 1792-ben egy rejtélyes betegségen esett át, amelynek következtében elvesztette a hallását. Ekkortól kezdett művészi világa elkomorodni: ekkor festett képei, melyek közül a legismertebbek a Tűzvész és Az őrültekháza, drámai témákat jelenítenek meg sötét színekkel. 1799-ben kinevezték királyi festőnek. Lefestette a királyt és a királynőt, a királyi családot és több nemes személyt. 1812-ben meghalt a felesége. 1824-ben Bordeauxban telepedett le, itt is halt meg. Regényes életrajzát Lion Feuchtwanger írta meg.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A meztelen Maja (1799-1800)
A felöltözött Maja (1800)

Goya lefestette a spanyol királyi család több tagját, beleértve IV. Károly és VII. Ferdinánd királyokat. A témái széles skálát ölelnek fel a vidám ünnepélyektől a csatajelenetekig és holttestekig. A témaválasztása kedélye sötétebbé válását jelzi. A mai orvosok arra gyanakodnak, hogy a festékben levő ólomtól mérgezést kapott, és ez okozta siketségét, amely visszahúzódóvá tette. Élete vége felé félelmetes képeket festett őrültekről, betegekről és fantasztikus alakokról; ezeknek a "fekete festményeknek" a stílusa az expresszionizmust vetíti előre.

A gobelinkartonok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Goya 1774-től kezdett a gobelinkartonokon dolgozni a Santa Barbara-i Királyi Kárpitszövő Manufaktúra számára Madridban. Az általa tervezett faliszőnyegek a királyi kastélyokban kaptak helyet. Goya terveket készített, amit aztán, ha az udvar jóváhagyott, festményként dolgozott ki, hogy a manufaktúra ezek alapján készíthesse el a szőnyegeket. A gobelinek hagyományos témája az antikvitásból vett jelenetek ábrázolása volt, Goyát azonban vadászjelenetek és népi mulatságok megfestésével bízták meg. Ezeket a képek még, ellentétben a művész későbbi munkáival, az élénk színvilág és a derűs hangulat jellemzi.

A San Antonio kápolna[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Goya miközben képeket és grafikákat készített, 1798-ban freskókkal díszítette a madridi San Antonio de la Florida-remetekápolnát. Művészetének egyik csúcspontja ennek a kápolnának a kifestése, amelyben egyesíteni tudta a barokk lendületet, nagyvonalúságot, a rokokó kecsességet olyan kifejező erővel, amely mindaddig ismeretlen torzításokra és egyszerűsítésekre épült. A kupolán egy korlát mögött ábrázolja Szent Antal csodatételét, a meggyilkolt ember feltámasztását és a tarka nézősereget. A sebtében felfestett vonásokon nem változtat, a színek lehető legkisebb kontrasztjával alakít ki egy-egy arcot, testet, mozdulatot. Egyazon művön belül össze tudta egyeztetni a formai újszerűséget a hagyományos technikával.[1]

A Los Caprichos[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1799-ben egy 80 nyomatból álló sorozatot alkotott Los Caprichos címmel, bemutatva "a minden civilizált társadalomban megtalálható számtalan őrültséget, és azokat az előítéleteket és kárhozatos gyakorlatot, amelyeket a szokás, a tudatlanság és az önérdek megszokottá tett." A rajzok kifigurázzák a korabeli nemeseket, akik a képeken szamárként nézegetik a családi albumaikat, és támadja a papokat, az inkvizíciót. A sorozat legismertebb műve a Ha az értelem alszik, előjönnek a szörnyek c. grafika, mely egy alvó, asztalra boruló férfit ábrázol, akik körül különböző szárnyas (denevér-és bagolyszerű) lények keringenek. A képet még inkább érdekessé teszi az, ha nyomatékosítjuk, hogy felvilágosodás, az értelem kultuszának időszakában keletkezett. A képek rézkarcok, amelyeket a művész aquatinta technikával készített, egy olyan eljárással, amelyet három évtizeddel azelőtt fejlesztettek ki. A rézkarcnál a grafikus a rajzokat egy vékony viasszal bevont rézlemezre rajzolja tűvel. A lemezt aztán savval önti le, amely a vonalakon keresztül kimarja a lemezt, a művész ezután ezekbe a mélyedésekbe juttatja a festéket. Goya a Los Caprichos esetében aquatinta eljárással egészítette ki a rézkarcot. Ennek a technikának az a lényege, hogy a lemezre saválló port juttatnak, amely különböző sűrűségű lehet. A sav így a szemek helyén nem tud a lemezre jutni, a festék pedig szemcséssé válik a rajzon, amely az elkészült képen távolabbról nézve különböző árnyalatokat hoz létre. Ennek az eljárásnak az eredménye az, hogy a rajzokon különböző túnusú foltok láthatók, amely drámai hatást kölcsönöz a műveknek, hiszen a sötét és a világos erőteljes ellentétet képez a rajzokon. Goya 1803-ban a királynak ajándékozta a lemezeket, aki a Királyi Nyomda rendelkezésére bocsátotta.

A Maja-képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Goya két legismertebb képe a Meztelen Maja (La Maja Desnuda) és a Felöltözött Maja (La Maja vestida). Előbbi képet Goya 1797 és 1780 között festette, utóbbit pedig 1800 és 1805 között. A két festmény ugyanazt az asszonyt ábrázolja ugyanabban a pózban, felöltözve, illetve meztelenül. Először a meztelen változat készült el, és amikor a spanyol társaság felháborodva követelte, hogy öltöztesse fel, ezt elutasította és inkább festett róla új képet, most már ruhában. A korabeli spanyol festészetben tiltottnak számító akttéma miatt Goyát 1815-ben az inkvizíció beidézte. Bár nem kapott büntetést, jelezték neki, hogy odafigyelnek rá. Egyes feltételezések szerint a festmények Alba hercegnőt ábrázolják, és az sem zárható ki teljesen, hogy a hercegnő vagy a miniszter, Manuel Godoy, a királynő szeretőjének megrendelésére készültek.[2]

A háború borzalmai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1808. május 3. : Madrid védőinek kivégzése (1814)

1808. május 2-a : Harc a mamelukok ellen c. képet 1814-ben festette Goya annak a dicsőséges napnak az emlékére, amelyiken Madrid népe Puerta del Solnál megtámadta a franciák szolgálatában álló zsoldos mameluk lovascsapatot.[3]

1808 május 3-a: Madrid védőinek kivégzése című festmény az erőszak ábrázolásának egyik legmegrendítőbb képe. A fény ugyanabba az irányba halad, ahová a puskák is céloznak, az elkerülhetetlen halál borzalmát fokozza. 1814-ben festette Goya.[4]

A fekete festmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Goya 1819 február 27-én Madrid környékén vásárolt házat. Az épület spanyol elnevezése Quinta del Sordo, vagyis A süket háza volt, ami azonban nem Goyára, hanem annak előző tulajdonosára utalt. Goya 1820-ban ennek a háznak a falára festette meg az ún. "fekete festményeket," szám szerint tizennégyet, amelyekből hét a földszinten, hét pedig az emeleten kapott helyet. A festmények valószínűleg a sötét színvilágukról kapták a nevüket, legjellemzőbbek a fekete, barna, okker. A képeket később leválasztották a falról, és áttették vászonra, 1881-ben a Prado tulajdonába kerültek.[5]

Saturnus felfalja gyermekét, 1819. The title, like all those given to the Black Paintings, was assigned by others after Goya's death.

Ezen festmények legismertebbike a Saturnus, melyen a feketeségből előbukkanó főisten felfalja egyik gyermekét. A Párbaj furkósbotokkal' két férfit ábrázol, akik térdig a sárba merülve ütik egymást, a harc kegyetlennek és értelmetlennek látszik, a festmény így az emberi lét abszurditását fejezi ki. A kutya c. festményen egy kutyafej látható, a testét egy lejtő sötét foltja takarja el, mintha elmerült volna a homokban. A festmény kilencvenkilenc százalékán semmi konkrétum, körvonalazható dolog nem látható, a festmény a magányt, szorongást, ürességet fejezi ki. A fekete festményekre jellemző, hogy az arcok mimikája általában hasonló: a szemek tágra nyíltak, a fehér részük jól látható, a szájuk pedig nyitva van, mintha sikoltanának.[6]

Művészetének értékelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kolosszus (1810)

A spanyol festészet Murillóval végződő virágzási korszaka után az utolsó nagy spanyol mester Goya. Egyike a legsokoldalúbb és legegyénibb művészeknek, aki a XVIII. század fordulóján a barokk és a rokokó művészet folytatója, majd a romantika jegyei is mutatkoznak nála, teljes művészetének számos darabja oly annyira kifejező és előre mutató, hogy ő lesz a modern festészet egyik atyja, ihletet merítenek belőle a francia impresszionisták (köztük Manet) és a német expresszionisták. Sokáig nem ismerték hazáján kívül, igazi méltánylásra Európában majd csak a XIX. század második felében talál, de leginkább a XIX. század vége felé, amikor ünneplik Velázquez születésének 300. évfordulóját, s ekkor Goya műveit is újra rendezik a madridi Prado Múzeumban. Képeit kiállítják Londonban, Berlinben, Bécsben, mindenütt óriási sikereket arat, ekkor indul meg a hatalmas Goya-irodalom virágzása.[7]

Goya maga mondta, hogy három tanítója volt: a természet, Velázquez és Rembrandt. Goya festői géniusz, aki Velázquez és Rembrandt útját folytatta és új festői problémákat vetett fel, számos egyéni hangvételű festménye mutatja e vonalat, köztük A Kolosszus c. festmény 1810-ből. A Kolosszus nyilván Bonaparte Napóleon, aki egész Európát hatalma alá akarta vonni, köztük a spanyol népet is.

A budapesti Szépművészeti Múzeumban a Bermúdezné képmása 1790-es években, valamint A vízhordó lány című 1810 körül festett képe látható.

Filmek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Goya emléktáblája Bordeaux-ban

Goya életéről több film készült:

  • Goya (német film, 1969) – rendező Wilhelm Semmelroth, főszereplő Wolfgang Büttner
  • Goya (6 részes spanyol TV-sorozat, 1985) – rendező José Ramón Larraz, főszereplő Enric Majó
  • Goya (amerikai TV-film, 1986) – rendező Gian Carlo Menetti, főszereplő Plácido Domingo
  • Goya Bordeaux-ban (olasz-spanyol film, 1999) – rendező Carlos Saura, főszereplő Francisco Rabal
  • Goya kísértetei (Goya's Ghosts, 2006) – rendező Miloš Forman

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Művészeti lexikon /szerk. Éber László. Budapest : Győző Andor, 1926. Francisco de Goya y Lucientes szócikket Fónagy Bélától ld. 293-295. o.
  • A művészet története. (Historia del'arte. Magy. vált. főszerk. Aradi Nóra. 8.) [köt.] A rokokótól 1900-ig. ([Közrem.] Gellér Katalin). Budapest : Corvina, 1989. 300 o. ISBN 963-13-2815-5 Francisco Goya ld. 129-157. o.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A rokokótól 1900-ig i.m. 140. o.
  2. Goya festői életműve. Corvina, 1987. Ford. Havas Lujza. 119. ISBN 963-13-2258-0
  3. A rokokótól 1900-ig i.m. 144-145. o.
  4. A rokokótól 1900-ig i.m. 147. o.
  5. Goya, festői életműve, (i. m.) 134.
  6. Rose-Marie és Rainer Hagen: Francisco Goya. Ford. Mesterházi Mónika, Sütő Gyöngyi. Vince Kiadó, Bp., 74-76.
  7. Értékelés Fónagy Béla szócikke nyomán, ld. Művészeti lexikon i.m.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Francisco José de Goya y Lucientes témájú médiaállományokat.