Diego Velázquez

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Diego Velázquez
Férfiportré (valószínű önarckép, 1630)
Férfiportré
(valószínű önarckép, 1630)

Született1599. június 6.
Sevilla
Meghalt1660. augusztus 6. (61 évesen)
Madrid
Sírhely Madrid
Nemzetisége spanyol
A Wikimédia Commons tartalmaz Diego Velázquez témájú médiaállományokat.

Diego Rodriguez de Silva y Velázquez (Sevilla, 1599. június 6.Madrid, 1660. augusztus 6.) többnyire Diego Velázquez néven ismert spanyol festő.

Tanulóévei[szerkesztés]

Francisco Herrera el Viejo, majd Francisco Pacheco del Río tanítványa (és utóbb veje) volt. Első, sevillai korszakát népies zsánerképek (bodegones) jellemzik, amelyek festési módja, sötét árnyékaikkal, a megvilágítás erős ellentéteivel, a népies típusok éles jellemzésével, a csendéletszerű részletek szeretetével közvetve Caravaggióra emlékeztet. E máris erős realizmussal és hatalmas festői tudással kitüntetett csoport mesterművei: A vén szakácsnő (Richmond, Cook-gyűjtemény), A vízhordó (London, Apsley House), Étkező parasztok (Budapest, Szépművészeti Múzeum).

Kezdő stílusa - zsánerképek
Öreg nő tojást süt A vízhordó Jerónima de la Fuente
Az idős szakácsnő tojást süt (1618)
National Gallery of Scotland
Sevillai vízárus (1620)
Apsley House, London
Étkező parasztok (1620)
Szépművészeti Múzeum (Budapest)

Madridi évei[szerkesztés]

Szeplőtelen fogantatás, 1618 k. (kb. 19 évesen festette)

1622-ben látogatott el először Madridba, amelynek műkincsei, főleg Tiziano Vecellio művei nagy hatást gyakoroltak rá, a következő évben IV. Fülöp király szolgálatába szegődött. Ekkor kezdődött élete végéig tartó képmásfestő tevékenysége, amely a királyi családról, az udvarhoz tartozókról, a spanyol szellemi arisztokráciáról páratlan arcképcsarnokot eredményezett. Spanyol tradíciókból kiindulva, de Tiziano, majd Peter Paul Rubens hatása alatt is Velázquez fejlődése a képmások e végtelen sorában tükröződik vissza, míg időnként egy-egy más tárgyú festménye jelzi a megtett utat. Az első képmásokban erős plasztika, mély árnyékok uralkodnak és a Bacchus és az ivók (Los Borrachos) híres képe is (Madrid, Prado) a fiatalkori zsánerképek pompás továbbfejlesztését jelenti.

Római útja[szerkesztés]

Diego Velázquez, önarckép (1643)

1629–31 között Rómában tartózkodott. Ott festette meg Vulcanus műhelye című képét (Prado), amely rendkívüli festői finomodásról tanúskodik, itt keletkezett két tájképi tanulmánya, amelyek a maguk fénytől áthatott frissességükkel egészen új törekvésekről adnak számot.

Újra Madridban[szerkesztés]

Hazatérése után két évtizeden át ki sem mozdult Madridból. Az ekkor keletkezett képmások hosszú sorából kiemelkednek III. Fülöp, Ferdinánd bíboros-infáns és a kis Don Baltasar infáns vadászképei, a király, a kis infáns és Olivarez herceg lovas képei, a királyi udvarhoz tartozó hölgyek, törpék, komédiások, udvari bolondok képei (túlnyomórészt a Pradóban). Hatalmas léptekkel haladt festői fejlődése. Az alakok mind tökéletesebben olvadnak egybe a szabad térrel, a plasztikai mintázás mindinkább elenyészik és színek visszaadásának ad helyet.

A Háromkirályok imádása, Prado, Madrid

Fejedelmi alakjai felülmúlhatatlanul komolyak, előkelők a maguk szenvtelenségében, a törpék stb. képeit rendíthetetlen tárgyilagosság jellemzi. E kornak nagy, reprezentatív alkotása a Breda átadását ábrázoló hatalmas kép (1639–41 (Prado), a kép ekonómiájában nagy szerepet játszó lándzsákról Las Lanzasnak nevezve) – Velázquez második itáliai tartózkodása az 1649–51 évekre esik. Rómában festette meg X. Ince pápa képmását (Róma, Doria-képtár), amely a színfoltok szabad felrakásával, a minden rikító eszközt kerülő jellemzés mélységével a arcképfestés legnagyszerűbb remekei közé tartozik. Velázquez utolsó évtizede a tökéletesség legmagasabb fokának elérését jelzi. Képmásai – kivált a gyermekképmások a csodálatosan gazdag ruhákban – a festői tudás netovábbjai.

Utolsó nagy korszaka[szerkesztés]

Venus tükörrel

Művei mind színesebbekké, szabadabbakká, festőiebbekké váltak. Két nagy festmény jelzi Velázquez utolsó korszakát: A szőnyegszövő nők (Las Hilanderas) és Az udvarhölgyek (Las Meninas). Itt is, ott is, a belső térben elhelyezett alakoknak a környezettel való tökéletes együtthatása a fény érvényre juttatása a legtökéletesebb festőmesterség. Igazi jelentőségét a 19. század második felében ismerték fel, amikor a természet tisztán festői ábrázolására irányuló törekvések (impresszionizmus) rokonok voltak az övéivel, és az ő művészetéből indultak ki (Édouard Manet). Velázquez dicsősége felülmúlta az akadémikus festés korában bálványozott Murillóét. Művészetén és művészettörténeti jelentőségén mit sem változtat, ha a modern művészi törekvések továbbfejlődésével a spanyol festészet történetének más nagy alakjai léptek előtérbe: Goya vagy El Greco.

Műveiből[szerkesztés]

Galéria

Bibliográfia[szerkesztés]

Mulatt nő (1618 k.)
  • Stirling: Velazquez and his works (London, 1855)
  • Curtis: Velazquez and Murillo (London és New-York 1883)
  • Justi klasszikus műve: Diego Velazquez und sein Jahrhundert (Bonn, 1888, 2. kiad. 1903)
  • Stevenson: The Art of Velazquez (London, 1895)
  • Beruete: Velazquez (Párizs, 1898)
  • Lafond (Párizs, 1906); Baldry: Velazquez (New York, 1908)
  • Calvert és Hartley: Velazquez (London, 1908)
  • Gensel: Velazquez (2. kiad. Berlin, 1908)
  • Passuth László: A harmadik udvarmester (történelmi regény, 1. kiad. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1962)

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]