Nyilas csillagkép

Nyilas csillagkép

Adatok
Latin név	Sagittarius
Latin birtokos eset	Sagittarii
Rövidítés	Sgr
Rektaszcenzió	17h 43m – 20h 29m
Deklináció	-11° 40’ – -45° 15’
Területe	867 négyzetfok
Nagyság szerinti helyezés	15
Legfényesebb csillag	ε Sagittarii (Kaus Australis)
fényessége	(változó) 1,9^m
Szomszédos csillagképek	Sas Pajzs Kígyó Kígyótartó Skorpió Déli Korona Távcső Hindu Mikroszkóp Bak

Sagittarius ábrázolása az asztrológiában

Trifid-köd a Nyilas csillagképben

Nem tévesztendő össze ezzel: Nyíl csillagkép (Sagitta)

A Nyilas (latin: Sagittarius) egy csillagkép, egyike a 12 állatövi csillagképnek. Az állatöv kilencedik jegye, ahol a Nap elhagyja a téli napfordulót. 73, szabad szemmel is látható csillagból áll, melyek között egy másodrendű és hat harmadrendű csillag van.

Aziron kentaur jelképének tekintették, már Eudoxus és Aratus említik munkáikban. Régi csillagtérképeken félig ló, félig emberként ábrázolják, felvont íjjal.

Tartalomjegyzék

1 Története, mitológiája
2 Láthatósága, megkeresése
3 Látnivalók
- 3.1 Csillagok
- 3.2 Mélyég-objektumok
4 Lábjegyzet
5 Források
6 Külső hivatkozások

Története, mitológiája [szerkesztés]

A görögök kentaurjaihoz kapcsolható csillagképet már Mezopotámiában is nyilazó emberként képzelték el. A kentaurok közül, akiket vadnak és kegyetlennek tartottak, Kheirón volt az egyetlen bölcs és nagylelkű tanítómester: tanítványait, többek között Akhilleuszt, az orvoslás, az íj, a parittya és a lant művészetére oktatta. Kheirón halhatatlan volt, egy napon azonban Héraklész véletlenül megsebesítette mérgezett nyilával, és Kheirónnak rettenetes szenvedéseket kellett emiatt eltűrnie. Mivel fájdalmai nagyon erősek voltak, Kheirón önként lemondott halhatatlanságáról. Zeusz hagyta őt meghalni és halála után az égboltra helyezte csillagkép formájában.

Láthatósága, megkeresése [szerkesztés]

A Nyilas az égi egyenlítő alatti csillagkép. Északi határa -11,5°-on, déli határa -45°-on húzódik, de mert azon a részen nincsen jelentős égi objektum, mondhatjuk, hogy Magyarországról delelésekor tökéletesen megfigyelhető, legkényelmesebben nyári estéken.

A Nap látszólagos égi útja során az északi részen halad át: december 18-án lép a konstelláció területére, és január 20-án hagyja el.^[1] A csillagkép érdekesebb látnivalókat tartalmazó északi és nyugati része márciusban, hajnalban már a délkeleti látóhatár fölött van. Június elején éjfél előtt ugyanott már majdnem a teljes terület látható. A hónap végén éjféltájban delel. Ez a legkedvezőbb megfigyelési helyzet, amely október közepéig, végéig fennáll: havonta két órával korábban következik be a delelés, de a Nap is egyre korábban nyugszik. November hónap folyamán, napnyugta után még felkereshető a délnyugati horizont fölött.

A Nyilas csillagkép a déli horizont fölött 10-25°-os magasságban, a Tejút legfényesebb részén helyezkedik el, tekintettel arra, hogy itt van galaxisunk középpontja. Emiatt már kézi látcsővel is fényes felhők, halmazok figyelhetők meg a területen. Fényes csillagainak jellegzetes csoportosulása miatt az amatőrök „égi teáskannának” is nevezik.

A belső bolygókról a csillagképek kapcsán azért nem szükséges szólni, mert a Naphoz többé-kevésbé közel vannak, és elég gyorsan változtatják helyzetüket. A Mars legközelebb 2012. november 12-től december 25-ig tartózkodik a Nyilasban: megfigyelése a Nap közelsége miatt nehéz, de napnyugta után kevéssel megpillantható a délnyugati ég alján. A Plútó 2006 óta látszik a Nyilas csillagkép égi háttere előtt, és 2023-ig még ott is marad.^[2]^[3]

Látnivalók [szerkesztés]

Csillaghalmazokban és -ködökben nagyon gazdag csillagkép, itt található a Tejútrendszer középpontja is. 1977. augusztus 15-én a csillagkép irányából (19^h 25^m rektaszcenzió, -26° 57′ deklináció) észlelték a Hűha! jelet, mely egy földön kívüli civilizációtól eredő rádiójel is lehetett, és a SETI-kutatások egyik legérdekesebb eredménye.

Csillagok [szerkesztés]

α Sagittarii – Rukbat: 3,96 magnitúdójú, kékesfehér csillag.
β Sgr – Arkab: negyedrendű csillagokból álló látszólagos kettős, a β1 Sgr azonban valódi kettős, kis távcsővel a 7^m-s kísérő már megfigyelhető.
ε Sgr – Kaus Australis: a csillagkép legfényesebb tagja, a fényrendje 1,79 magnitúdó. Kettős, a kísérője 32 szögmásodpercre van tőle és tizennegyed fényrendű.
W Sgr: cefeida típusú változócsillag, hét és fél naponta 3-3,5^m között ingadozik a fényessége.
X Sgr: cefeida, a fényessége hét naponként 4,3-4,9 magnitúdó között változik.
QPM-241: Wolf-Rayet csillag

Mélyég-objektumok [szerkesztés]

Lábjegyzet [szerkesztés]

↑ Évszázados léptékben ez a precesszió miatt változik.
↑ A Plútó nagyon halvány, ezért azonosítása, megfigyelése legalább 25 cm nyílású távcsövet igényel.
↑ Guide számítógépes planetárium program

Források [szerkesztés]

Ian Ridpath - Wil Tirion: Égi kalauz, Gondolat Kiadó, Budapest, 1991, ISBN 963 282 4792
Benkő József - Mizser Attila : Meteor, Csillagászati évkönyv, MCSE, Budapest, 2009. ISBN 977-08-6628500-2