Jégvitorlázás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Adriaen van de Venne képe; 1614.

A jégvitorlázás a vitorlássport téli, jégen alkalmazható extrém változata. Tengerparton űzött nyári változata a homokvitorlázás.

A jégvitorlások mindössze abban hasonlítanak a hajókhoz, hogy a szél erejét használják fel a haladáshoz. Van árbocuk, vitorlájuk és kormányuk, igazi hajótestük azonban nincs. A többnyire egyszemélyes szerkezetek, a háromszögben elhelyezett korcsolyákra épülő hídból és a testből állnak, amely éppen csak akkora, hogy a hajótest vezetője benne ülve irányíthatja járművét.

Történelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1790-ben a téli időszakban befagyott New York állambeli Hudson folyón gyakorolták a vitorlázás téli változatát. A hajótest egy négyzet alakú teknő forma volt. A csúszó felületekből kettőt a hajótest elejére, egyet a hátul elhelyezett kormányrúd alá rögzítettek. 1853-tól a hajótest háromszög alakúvá formálódott, a bukások csökkentése érdekében a fővitorla alacsonyabb lett, bevezetésre került az orrvitorla. 1879-től a hajótest alá gerincet építettek, egyensúlyban stabilabb sporteszköz lett. A lapos fenekű hajótest elejére és végére korcsolyákat (csúszó felületeket), a hajótest elejére egy futófelülettel ellátott botkormányt szereltek. A sportolók (utasok) a hajótest belsejében ülve helyezkednek el, kezelve a köteleket (vitorla, botkormány). A jégvitorlásokat teherszállításra, jéghalászatra is alkalmazták.

Európában, Norvégiában az 1800-as évek végén jelent meg a jégvitorlás. Az angol hajóépítő 1888-ban Magyarországon is megépítette jégvitorlását. A magyar építésű jégvitorlás a balatonfüredi Stefánia Yacht Egylet kikötőjében került jégre.

A jégvitorlásnak van egy személyes (sport) és több személyes (sport és szabadidős) változata. 1881-ben első alkalommal írtak ki versenyt klubok részére. A jégvitorlázás nagyon népszerű a Nagy-tavak környékén. Rekord sebesség egy 116 kilométeres távon 48 perc volt.

Az 1930-as években egy új stílussal megalakult a Skeeter osztály. 1937-ben a Detroit News osztály, nemzetközi DN jelöléssel. 1968-ban építéstechnikai fejlődésnek indult, 1970-től üvegszálas technológiát alkalmaztak, amivel modern designek készülhettek. A jégvitorlás készítésénél felhasználható építőanyagok: fa, rétegelt lemez, hab, szénszál, üvegszál és epoxi gyanta. Általában három futót (korcsolyát) alkalmaznak, háromszög elrendezéssel. A korcsolyákat úgy helyezik el, hogy oldalirányból stabilizálja a jégvitorlást. A vitorlák szélirányba állításával biztosították a haladási sebességet. A modern jégvitorlások a szél sebességének tízszeresét képesek elérni.

Napjainkban a sportágat leginkább Ausztriában, Németországban, Angliában, Lengyelországban, Norvégiában, Svédországban, Hollandiában, Finnországban, Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában gyakorolják. Több osztályban szerveznek versenyeket, ahol a jégvitorlásoknak meg kell felni az előírásoknak. A legnépszerűbb kategória, a Nemzetközi DN osztály. Elnevezése egy amerikai hírújság, a Detroit News nevéből született 1936-ban, amikor a lap egyszemélyes jégvitorlás építésére versenyt hirdetett. Leggyakrabban alkalmazott egy személyes hajótest fából készül, hossza 3,65 méter, az árboc 4,84 méter magas, a vitorlafelület 6,5 négyzetméter. A Vitrol osztály al- osztályokra van bontva ( A, B és C), leginkább a vitorla felülete határozza meg az eltérést. Rendszeresen rendeznek versenyeket, nemzeti, kontinentális és világbajnokságokat. Népszerűségére jellemző, hogy a 2014. évi téli olimpiai játékokon bemutatkozó sportként szerepel.

Magyar jégvitorlázás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kibontakozásának legnagyobb hátránya, hogy a Balaton, a Velencei-tó és a Fertő-tó felülete rövid időre (vagy több éven keresztül nem fagy be biztonságosan) fagy meg 15-20 centiméternél vastagabbra. Kisebb jégfelületek nem adják meg a szükségszerű élményt (sebesség, fordulás). A jégvitorlás egy négyzetcentiméterre jutó nyomása nem nagyobb, mintha korcsolyával rámenne bárki a jégre. Természetesen minél vastagabb a jég annál nagyobb a biztonság.

Az extrém sportnak hódolók nyáron vitorláznak, télen leginkább síelnek. Többnyire egyszemélyes szerkezetek, a háromszögben elhelyezett korcsolyákra épülő hídból és a testből állnak, amely éppen csak akkora, hogy a szán vezetője benne ülve irányíthatja járművét. A jégvitorlások tervezésénél a minimális súly, az áramvonalas forma és a stabilitás elérése a cél. Korszerű anyagok felhasználásával – műszál, karbon - egy felszerelt szán súlya kb. 60 kilogramm. Ilyen szerkezet házilag is építhető, tetszőleges méretben, akár két utas részére is, a versenyeken induló szánok azonban precízen meghatározott méretűek és jégvitorlásra szakosodott hajóépítő műhelyekben készülnek. Verseny kész áruk meghaladhatja az 1 millió forintot is. A különböző jégfelszínekhez más és más élformájú korcsolyát kell választani. A jégvitorlázás korántsem kényelmes és veszélytelen sport. A szán 100 kilométeres sebességgel is képes rohanni, de a Fertő tavon egy rekordkísérlet során 157 km/h-t is mértek már. Fék, biztonsági öv és légzsákok nincsenek, csak egy bukósisak, valamint a jégvitorlát kezelő képessége védi a versenyzőt. A hideg elleni védelemről is gondoskodni kell (ruházat, cipő).

A Magyarországon legkedveltebb kategória a Nemzetközi DN osztályú szánoké, ez egyben annak is köszönhető, hogy könnyen oda szállítható, ahol éppen alkalmas jég található. A magyar jégvitorlás versenyzés hosszú szünet után 1999-ben éledt fel, amikor a jégvitorlás osztályszövetség újjáalakult. A megelőző években nem voltak versenyszabályok és azoknak megfelelő felszerelések sem. A szabályokat néhány éve Koltay Gusztáv, a DN szövetség elnöke és Nagy Levente, a versenybíró testület vezetője fordította le. A magyar jégvitorlázók átlagéletkora meglepő módon 50 év körüli.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar Nagylexikon – Magyar Nagylexikon Kiadó 18. kötet (Unh–Z)– 2004., ISBN 963 9257 19 2 (18. kötet)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]