Korcsolya

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A korcsolya a jégen való gyors tovahaladás eszköze. Acél-korcsolyát először valószínűleg a skandinávok használtak.

A ma használatos korcsolyák a hollandoktól és amerikaiaktól nyerték alakjukat. Kezdetben az acél talpfára volt erősítve és szíjakkal kötötték a lábra. Újabban az egész korcsolya acélból készül és számos leleményes módon erősíthető a lábra. A korcsolyák aszerint, hogy a műkorcsolyázásra vagy a tovahaladásra használtatnak, két csoportra oszlanak.

A könnyű és gyors tovahaladásra olyan korcsolyák alkalmasak, melyeknek hosszú talpuk van és csaknem egészen ráfekszenek a jégre. A frízek korcsolyáinak hossza 30-40 cm és tangense (a jeget érő lapja) 10-20 cm. Az ilyen korcsolyák éle 2-3 mm. Keskeny és a belső éle 1/3 mm-rel magasabb mint a külső, hogy a jégbe jobban belekapaszkodjon.

A műkorcsolyázásra ezzel szemben olyan korcsolya alkalmas, melynek tangense 1/2-2 milliméternyi. A számos korcsolya találmányok között két magyar is van. Pirovits Aladár a kezdő korcsolyázók számára egy egyenes és széles talpú korcsolyát szerkesztett (Excelsior), Rohonczy Gedeon Columbus korcsolyája könnyű felcsatolhatóságáért volt kedvelt sporteszköz.

Korcsolya volt a neve a szálfák és fűrésztönkök vontatásánál használt, a talaj erősebb feltúrásának és a súrlódás jelentékenyebb csökkentése miatt használatos eszköz is, amelyre a kivágott szálfa előre menő végét tették és láncos szeggel hozzáerősítették.

Korcsolyának nevezték azt a létraszerű állványt is, amellyel régen a boroshordókat a szekérről óvatosan leeresztették.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET. ISBN 963 85923 2 X (1893–1897, 1998.)