I. Vilmos angol király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
I. Vilmos
King William I ('The Conqueror') from NPG.jpg

Anglia királya
Uralkodási ideje
1066. december 25. – 1087. szeptember 9.
7563 napig
Koronázása
1066. december 25.
Elődje II. Harold angol király
Utódja II. Vilmos angol király
Életrajzi adatok
Uralkodóház Normandiai-ház
Született 1027. november 28.
Falaise, Normandia
Elhunyt 1087. szeptember 9. (59 évesen)
Rouen
Nyughelye Sain-Étienne de Caen
Házastársa Flandriai Matilda
Gyermekei II. Róbert normandiai herceg (1051–1134)
Richard, Bernay hercege (1054–1081)
Adeliza (1055–1065)
Cecilia (1056–1126)
II. Vilmos angol király (1056–1100)
Adela, Blois grófnője (1062–1137)
Agáta (1064–1079)
Konstancia (1066–1090)
Matilda (?)
I. Henrik angol király (1068–1135)
Édesapja I. Róbert normandiai herceg
Édesanyja Falaisei Herleva

I. Vilmos (vagy Hódító, Fattyú, 1027. november 28.[forrás?]1087. szeptember 9.) a Normandiai-házból származó angol király. 1066-tól haláláig uralkodott.

Apja, (Ördög) Róbert (1000 - 1035) Normandia hercege volt. Hűbéresei azt állították, hogy az ördöggel cimborál, ezért Ördög Róbertnek is nevezték. Falaise-i Herleve-vel folytatott kapcsolatából született törvénytelen fia volt Vilmos, aki 1027-ben látta meg a napvilágot.

Később az angolszász uralkodó dinasztia kihalása miatt magának követelte a trónt. (Ugyanis III. Eduárd angol király gyermek nélkül halt meg.) Ám a trónt II. Harold szerezte meg, akivel folyamatos összetűzései voltak Vilmosnak. 1064-ben a kényszerűségből Franciaországban tartózkodó király az ekkor már Normandia hercegi címét viselő Vilmos fogságába esett. Csak azzal a feltétellel engedték szabadon, hogy trónját Vilmosra hagyja. Ám Harold megszegte ezt az ígéretet és örökösének Edgar the Æthelinget, Vasbordájú Edmund unokáját jelölte meg 1066-ban. Ekkor Vilmos hadsereggel indult Anglia ellen és 1066. október 14-én Hastingsnél megverte a királyt. Ezzel I. (Hódító) Vilmos néven Anglia királya lett, megalapítva a Normandiai-házat.

Mivel Normandia hercegeként a francia király hűbérese volt, így elméletben Anglia Franciaország hűbérbirtoka lett, ám gyakorlatban inkább Normandia került át Angliához. Ez évszázadokon át tartó harcok forrása lett az angolok és a franciák között.

Uralkodásával kezdődött Anglia normann korszaka, mely óriási hatással volt az ország középkori történelmére. A politikai változásokon kívül az angol jog jelentős változása is ekkor ment végbe, az épület és erődépítési program is ekkor kezdődött. Változást hozott az angol nyelv szókészletében, és az Európai kontinens feudalizmusát mutatta be Angliában.

Vilmos jó királynak bizonyult. Felépíttette a Westminsteri apátságot, népszámlálást és vagyonbecslést végzett, melyet a Domesday Book-ban (Ítéletnapi könyv / Végítélet könyve) rögzített, és rengeteg törvényt adott ki. Őt tekintik az angolok első igazi királyuknak. 1087-ben bekövetkezett halála után második fia, a nyíltan homoszexuális II. (Vörös) Vilmos (más néven Rufus) követte a trónon.

Gyermekkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Úgy hiszik, Vilmos 1027-ben, vagy 1028-ban született, de valószínűbb, hogy az utóbbi év őszén.

A normandiai Falaise-ben született, I. Róbert, Normandia hercege egyetlen, törvénytelen fiaként, aki őt nevezte ki örökösének. Az anyja, Herleva, aki később két gyereket szült más apától, Fulbert lánya, aki valószínűleg egy helyi tímár volt. Vilmosnak volt egy nővére, Normandiai Adelaide, Robert és Herleva másik gyermeke. Később Vilmost ellenségei azzal gúnyolták, hogy bűzlött, mint egy cserzőműhely, és az ostromolt Alençon lakosai bőröket lógattak le a városi falakról, hogy így gúnyolják ki őt.

Az, hogy törvénytelen volt, hatott gyermekkorára. A kortársak úgy ismerték, mint Vilmos, a fattyú. De apja halála után elismerték őt örökösének.

Normandia hercege[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az apja végrendelete alapján, 1035-ben nyolcévesen Vilmos normandiai hercegként elfoglalta apja birtokát, II. Vilmos néven. A rivális normandiai nemesek kísérletei, hogy eltüntessék az útból, Vilmosnak három őrébe került, nem számítva bele III. Alan breton herceget, aki egy későbbi védelmezője volt. I. Henrik francia király támogatta Vilmost és 15 évesen lovaggá ütötte. Mire Vilmos 19 éves lett, sikeresen hárította el a lázadásokat és inváziókat. Henrik segítségével Vilmos végül biztosította Normandia irányítását azáltal, hogy 1047-ben legyőzte a lázadó normann bárókat Caennál Val-ès-Dunes harcában.

Vilmos féltestvérei - Odo és Róbert - társaságában.

IX. Leó pápa kívánsága ellenére 1053-ban Vilmos elvette Flandriai Matildát a normandiai Eu Notre Dame katedrálisában. Ekkor Vilmos körülbelül 24 éves volt, Matilda pedig 22. Vilmosról az mondták, hogy hűséges és szerető férj volt, házasságukból négy fiú és hat lány született.

Ez a házasság növelte Normandia hatalmát. I. Henrik aggódott, hogy egy új hatalom jön létre a Franciaország szomszédjaként, ezért 1054-ben és 1058-ban kétszer próbálta meg lerohanni Normandiát. Vilmos karizmatikus egyéniség volt így támogatást szerzett féltestvéreitől, Odotól Bayeux püspökétől és Róberttől, Mortain grófjától akik jelentős szerepeket játszottak az életében. Később javára szolgált a két gyengülő hatalom, I. Henrik és II. (Anjou) Geoffrey halála 1060-ban. 1062-ben Vilmos megszállta és irányítása alá vette Maine megyét, ami az Anjou-k birtoka volt.

Angol utódlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gyermektelen III. Eduárd halála után trónjára három igénylő akadt: Vilmos, Harold Godwinson, Wessex grófja, és a viking király, III. Norvégiai Harald, aki Harald Hardraadaként volt ismert. Vilmos nagynénje, Emma jogán igényelte a trónt, aki Ethelred felesége és Eduárd anyja volt. Vilmos azt is állította, hogy Eduárd, - aki élete nagy részét normandiai száműzetésben töltötte Anglia dán megszállása alatt - neki ígérte a trónt mikor 1052-ben meglátogatta Londonban. Végül Vilmos 1064-ben Harald hűségét követelte; megmentette a zátonyra futott Haroldot Ponthieu gróftól, és együtt győzték le II. Conan breton herceget. Akkor Vilmos lovaggá ütötte Haraldot.

1066 januárjában Eduárd végrendelete és a Witenagemot szavazata által Harold Godwinsont megkoronázták.

Normann invázió[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Időközben Vilmos beterjesztette igényét az angol trónra III. Sándor pápának, aki támogatásul küldött neki egy megszentelt zászlót. Ekkor Vilmos Lillebonne-nál megszervezte a háborús tanácsot és nyíltan hadsereget szervezett Normandiában. Az angol földek és címek ígéreteinek köszönhetően egy 600 hajóból álló, 7000 embert számláló, normannokat, bretonokat, francia és több külföldi lovagot szállító flotta állt össze Saint-Valery-sur-Somme-nál. Angliában Harold összegyűjtött egy a déli parton állomásozó nagy hadsereget és az egyik hajóflottáját hogy őrizze a La Manche csatornát.

Az átkelést hetekig hátráltatták a kedvezőtlen szelek. Vilmosnak sikerült a várakozás alatt egyben tartania a hadseregét. Harold megerősítette a hajóit Londonban, miközben őrizetlenül hagyta a La Manche-Csatornát. Akkor jöttek a hírek, hogy a másik trónkövetelő, III. Harald, tíz mérföldre Yorktól partra szállt. Harold erői ezért rájuk koncentráltak.

Mielőtt délre érhetett volna, fordult a szélirány és Vilmos átkelt és partra tette a hadseregét a Sussex megyei Pevensey Baynél szeptember 28-án. Hastingsben, néhány mérfölddel keletre táborozott le, ahol épített egy előre gyártott fából készült várat központként. Onnan pusztította a hátországot és várt Harold visszatérésére északról.

Vilmos azért választotta Hastingset mert egy hosszú félszigetnek a végénél volt , amit járhatatlan mocsarak szegélyeztek. A csata a földszoroson volt. Vilmos azonnal erődöt épített Hastingsnél hogy megvédje a félszigetet Harold érkezésekor. Vilmos várhatott volna a téli viharok végéig és megrohanhatta volna a környező területet a lovak számára és tavasszal elindíthatott volna egy expedíciót. Harold rövid idő alatt felderítette dél Angliát.

Hastingsi csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hastingsi ütközet

Miután legyőzte a testvérét, Tostiget és Harald Hardradát északon, Harold hadserege 241 mérföldet menetelt, hogy találkozzon Hódító Vilmossal délen. Október 13-án Vilmos híreket kapott Harald vereségéről Londonból. Másnap hajnalban Vilmos a seregével elhagyta a várat és az ellenség felé közeledett. Harold a Senlac domb tetejére védőállomást épített Hastingstől hét mérföldre, a mai Kelet-Sussexi Battle-nél. A Hastingsi csata egy napig tartott. Bár egyenlő erők álltak szembe egymással, Vilmosnak volt lovassága, gyalogsága és sok íjász is erősítette a seregét, addig Haroldnak csak gyalogsága és néhány íjásza volt. A vonulat egyfajta pajzsként szolgált és az angol katonák először ellenálltak, így Vilmos először nagy veszteségekkel vonult vissza. Vilmos mégis összeszedte a csapatot - a csata emlékét a Bayeux-i kárpit őrzi. Időközben, az angolok közül sokan üldözték a menekülő normannokat gyalog, miközben hagyták a normann lovasságnak, hogy ismét hátulról támadja meg őket. Egy végső normann lovassági támadás visszavonhatatlanul eldöntötte a csatát, mert Harold halálával végződött, akit szemen talált egy nyíl. Bár Harold túlélte azt, hogy szemen találta egy nyíl és a seregét tovább vezette, de végül megölték és ezzel a csata be is fejeződött. Két testvérét Gyrth és Leofwine Godwinsont is megölték. Szürkületkor az angol hadsereg új rohamba kezdett. Éjszakáig teljes volt a normann győzelem és a megmaradt angol katonák rettegve menekültek el.

Menetelés Londonba[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miközben Vilmos két hetet várt az angol uralkodó formális megválasztására, a Witenagemot királlyá választotta helyette a nagyon fiatal Edgar Æthelinget. Így Vilmos következő célja London volt. Miközben átvonult Kenten Doveren és Canterburyn félelmet keltett az angolokban. Vilmost meghátráltatták London Bridgénél, és úgy döntött, hogy nyugatra menetel és megtámadja Londont északnyugatról. Miután erősítést kapott a kontinensről, Vilmos átkelt a Temzén Wallingfordnál, és ott Stigand érsek megadását követelte (Edgard egyik fő támogatója), december elején. Vilmos néhány nappal később elérte Berkhamstedet, ahol Ætheling személyesen lemondott az angol koronáról és Anglia kimerült szász nemesei is megadták magukat. Bár Vilmost angol királyként lelkesen fogadták, Londonban akarta magát megkoronáztatni. I. Vilmosként hivatalosan 1066 karácsonyán koronázta meg Aldred érsek a Westminster Apátságban.

Angol ellenállás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár Anglia déli része hamar beletörődött a normann uralomba, északon még hat éven keresztül, 1072-ig folyt az ellenállás. Az első két év folyamán, I. Vilmos király sokat szenvedett a lázongó Anglia (Dover, nyugat Mercia, Exeter) és Wales miatt. 1068-ban Harold törvénytelen fiai megkísérelték a sziget délnyugati részének megszállását, de Vilmos legyőzte őket.

I. Vilmosra nézve legnagyobb válság Northumbria, ami még mindig nem hódolt be a király hatalmának. 1068-ban Edgar Æthelinggel Mercia és Northumbria is felkelt. Vilmos elnyomhatta volna ezeket, de Edgar menekült Skóciába, ahol III. Malcolm Skócia királya védte őt. Továbbá Malcolm összeházasodott Edgar nővérével, Margarettel, hangsúlyozva, hogy Vilmossal szemben egy hatalom áll. Ilyen körülmények között Northumbria fellázadt miközben Yorkot ostromolta. Edgar a dánoktól kért segítséget, akik partra szálltak Northumbriánál, hogy megszerezzék az angol koronát II. Sweyn király számára. Skócia is csatlakozott a lázadáshoz. A lázadók könnyen elfoglalták Yorkot és a várát. Vilmos feltartóztathatta volna őket Lincolnnál. Egy új hullámmal felkelt Mercia, Exeter, Dorset, és Somerset. Vilmos döntő győzelmet aratott az északiak felett az Aire folyónál, miközben visszaszerezte Yorkot, a dán sereg pedig megfogadta, hogy elmegy.

Vilmos legyőzte Northumbriát a Tees és a Humber folyó közt. A kegyetlen pusztítás után a föld több mint száz évig nem tért magához. A régió végleg elvesztette a hagyományos autonómiáját Anglián belül. Ezzel megállította a további lázadásokat és megrémítette az angol népet. Ekkor a dán király személyesen szállt partra miközben új támadásra késztette hadseregét, háborúra, de Vilmos lefizette a dán királyt, így elkerülte a harcot. 1071-ben, Vilmos legyűrte az utolsó északi lázadást egy rögtönözött pontonhídon keresztül és leigázta Ely szigetét, ahol a dánok összegyűltek. 1072-ben lerohanta Skóciát és legyőzte Malcolmot, mert az lerohanta Észak-Angliát. Vilmos és Malcom békét kötött. 1074-ben Edgar Ætheling határozottan engedelmeskedett Vilmosnak.

1080-ban Vilmos elküldte féltestvéreit Odót és Róbertet, hogy megtámadják Northumbriát és Skóciát. Végül a pápa állt amellett, hogy a normannok kegyetlenül kezelik az angolokat. A lázadások elfojtása előtt Vilmos jó kapcsolatot épített ki az egyházzal, most üldözte azt.

Uralkodása Angliában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Vilmos király
A Domesday Book

Események[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vilmos sok időt töltött Normandiában (11 évet, 1072 óta), és rendeleteivel irányította a szigetet. Anglia névleg Franciaország hűbéresévé vált, mivel Normandia is az volt. Vilmos az Angliai győzelemre koncentrált. A Franciák viszont kitartóan támadták a hercegi uradalmat. Egy megállapodás értelmében Vilmos eljegyezte Constance-t a breton Hoel herceg fiával, a jövendőbeli IV. Alan breton herceggel. Az esküvőre csak 1086-ban került sor, miután Alan trónra lépett és Constance gyermektelenül halt meg.

Odo sok bajt okozott Vilmosnak. 1082-ben bebörtönözték és elveszítette az összes birtokát az egyháziakat kivéve. 1083-ban meghalt Matilda, és Vilmos zsarnokká vált a birodalma felett.

Reformok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vilmos sok fontos változást kezdeményezett. Növelte a hagyományos angol megyék funkcióját (autonóm adminisztrációs régiók), melyeket központi irányítás alá vett; korlátozta a grófok hatalmát és egy-egy megyébe kényszerítette őket. 1085-ben parancsba adta, hogy javítsák az adózási rendszert. Vilmos megbízta a tanácsadóit a Domesday Book összeállításával, amit 1086-ban adtak ki. A könyv Anglia termelőkapacitásának egy felmérése volt, ami hasonló egy modern népszámláláshoz.

Vilmos sok várat, erődöt és földvárat építtetett, köztük a Londoni Towert (a White Tower) is.

A hódítása a francia (különösen, de nem csak, a normann-francia nyelv)felváltotta az angolt és még 300 évig az uralkodó osztályok nyelve volt. Az angol kultúra keveredett a normannal és létrejött az anglo-normann kultúra.

Az angol nemesség birtokainak nagy részét a normann nemeseknek adta át. Sok angol arisztokrata menekült Flandriába és Skóciába; másokat rabszolgának adtak el a tengerentúlra. A legtöbben felvették a harcot a szicíliai Normannokkal.

Vilmos kis birtokokat adott a nemességnek, így senki sem mert összeesküvést szőni, hogy kockáztassa birtokait.

Halála, temetése, öröksége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vilmos sírja, a caeni Abbaye-aux-Hommes székesegyház

1087-ben Vilmos felégette Mantest (Párizstól 50 kilométerrel nyugatra). Itt leesett a lováról és végzetes hasi sérülést szenvedett. A halálos ágyán Vilmos a fiaira hagyta birodalmát, viszályt szítva köztük. Vilmos vonakodásának ellenére harcos fia Róbert megkapta Normandia Hercegi címét, amit II. Róbertként foglalt el. Vilmos másik fia, Vörös Vilmos II. Vilmosként követte az angol trónon. Vilmos legkisebb fia, Henrik 5000 ezüstfontot kapott, hogy földet vegyen magának. Henry később angol király lett a gyermektelenül meghalt bátyja, II. Vilmos után. Végül sok ellenségének bocsátott meg, Odo-t is beleértve.

Vilmos 59 évesen halt meg Normadia fővárosában, Rouenben 1087. szeptember 9-én. Caenben, az Abbaye-aux-Hommes székesegyházban temették el.

Vilmos sírját egy latin feliratú tábla jelöli; a tábla 19. századi. A sírt néhányszor megbolygatták. Egyszer Francia Vallásháború alatt, mikor a csontjait szétszórták Caen városában, később a Francia Forradalom alatt. Ezeket követően Vilmos bal combcsontja maradt a sírban.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szántó György Tibor: A hódító normann. I. Vilmos (1027–1087) In: Szvák Gyula szerk.: Koronás portrék, Budapest, Kozmosz Könyvek, 11-34, 1987
  • Sarlós Endre: Hódító Vilmos, Alexandra Kiadó
  • Jean Plaidy: A fattyú király, IPC könyvek, 1974, ISBN 978-963-635-352

Gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Flandriai Matilda (10311083. november 2.) 9 gyermeket szült férjének:

Név
Születés
Halál
Megjegyzés
Normandiai Róbert 1051 1134. február 10.
Richárd 1054 1081
Adeliza 1055 1066
Cecilia 1056 1126. július 30.
II. Vilmos 1056 1100. augusztus 2.
Agatha 1064 1079
Konstancia 1066 1090. augusztusa
Adéla 1067 1137. március 8. Férje 1080-tól István, Blois grófja
I. Henrik 1068. szeptembere 1135. december 1.

Felmenői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Vermandois-i Róbert leánya <– II. Vermandois-i Herbert fia <– I. Vermandois-i Herbert fia <– I. Vermandois-i Pippin fia <– Bernárd itáliai király fia <– Pipin itáliai király törvénytelen fia <– Nagy Károly fia.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a William_I_of_England című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.


Előző uralkodó:
II. Edgár
Anglia királya
10661087
Az angol királyi címer
Következő uralkodó:
II. Vilmos