Lanfranc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Lanfranc (1005 körül – 1089) lombard származású klerikus, Canterbury érseke.

Lanfranc szobra a Canterbury katedrálison

Iskolái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lanfranc Paviában született, korán árvaságra jutott. A később keletkezett hagyomány szerint atyja, Hanbald városi magistratúrát töltött be.

Gondos oktatásban részesült a hét szabad művészet tárgyaiban, arra azonban nincs kézzelfogható bizonyíték, hogy szerepet játszott volna a római jog újbóli felfedezésében és terjesztésében, mely akkoriban bontakozott ki Észak-Itáliában. Ismeretlen időpontban Galliába ment, ahol tanítói állást kapott, melyenek gyakorlása során kiemelkedő sikereket ért el. 1039-ben Avranches katedrálisi iskolájának lett a mestere, ahol 3 évet tanított. Azonban 1042-ben a nemrégiben alapított Bec kolostorába vonult, ahol 1045-ig élt a világtól elzárkózva.

Itt Herluin apát, az apátság alapítója rávette arra, hogy iskolát nyisson a monostorban. Az iskolában már a kezdetektől a totius Latinitatis magister, azaz a minden latinság magistere címet viselte. Nem csak Galliából, hanem Flandriából, Germániából és Itáliából is érkeztek diákjai. Tanítványai később magas egyházi pozíciókat töltöttek be. Egyik tanítványa volt valószínűleg Baggiói Albert, a későbbi II. Sándor pápa. Egy másik tanítványa, Anselm de Bec pedig Lanfranc utóda lett Canterburyben.

Lanfranc a tanítói tevékenységét az egyházreform szolgálatába állította. Kedvenc témái a logika és a teológiai dogmatika volt - ez utóbbiban olyan nagy hírnévre tet szert, hogy a pápaság őt bízta meg az átlényegülés tanának a megvédésével Tours-i Berengár tanításával szemben. Ezt nagy buzgalommal hajtotta végre, noha Berengár személyes jóbarátja volt. Lanfranc az ortodoxia támogatójaként lépett fel az 1050-es Vercelliben, az 1054-ben Tours-ban és 1059-ben Rómában tartott zsinatokon is. A vita lényegét és saját elképzeléseit a jóval az események után 1079-ben írt, De corpore et sanguine Domini (Krisztus testéről és véréről) című írásában fejti ki, amikor már Berengár tanai hivatalosan is el lettek ítélve.

Politikai fellépése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dogmatikai vitákon túlmenően kifejezetten politikai vitákban is részt vett. 1053-ban ellenezte Vilmos herceg és vérrokona Flandriai Matilda házasságát. Későbbi hagyomány szerint annyira ellenezte ezt a kánoni szabályokkal ellenkező házasságot, hogy még száműzték is miatta. Azonban ekkor közbenjárt a pápánál a házasság jóváhagyásáért, amit végül meg is kapott. Ennek hatására Vilmos megbocsátott neki, és 1066-ban Caenban a Szent István-templom (Église St-Étienne) első apátja lett, melyet a herceg épített vezeklésül a Szentszékkel szemben tanúsított engedetlenségéért. Lanfranc hatására a herceg támogatni kezdte a cluny-i reformokat, amiért cserébe viszont megkapta Róma jóváhagyását a tervezett angliai expedíciójához.

Érsekként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1067-ben Rouen érsekévé választották, azonban ő nem fogadta el ezt a tisztséget. Mikor azonban 1070. augusztus 15-én letették Stigand canterburyi érseket, elfogadta, hogy a helyére őt szenteljék fel augusztus 29-én. Érsekként hozzákezdett az angol egyház megszervezéséhez. Ennek során összeütközésbe kezdett az egyik korábbi tanítványa Bayeux-i Tamás által vezetett Yorki Érsekséggel, mivel York függetlenedni akart Canterburytől és nagyobb egyházi joghatóságot követelt Közép-Angliában (Canterbury-York disputa). Lanfranc Rómában, ahová azért ment, hogy megkapja az érseki palliumot, Sándor pápától azt az utasítást kapta, hogy a vitát az angol egyház vezető által tartott tanácskozáson kell megoldani. Erre 1072-ben Winchesterben került sor: ezen Lanfranc megkapta Canterbury elsőbbségi jogát, amit azonban nem tudott hivatalosan elismertetni Rómával.

Lanfranc támogatta Hódító Vilmos politikáját, amely a pápaság és a császárság közötti viszályban semleges álláspontra helyezkedett. Belpolitika síkon azonban nagyobb buzgalommal viselkedett: meg akarta tisztítani az angol egyházat a korrupciótól, támogatta a szerzetesrendeket és igyekezett elterjeszteni a cölibátust a világi papság köreiben is. A királytól megkapta azt a jogot, hogy az egyházi ügyeket zsinatokon rendezze: Bayeuxi Odó és Saint-Calais-i Vilmos ügyei a leghíresebbek ebből a szempontból. Támogatta Vilmos politikáját az angolszászoknak normannokkal történő helyettesítésében is. Többször Lanfranc járt el megbízott kormányzóként a király távollétében.

Lanfranc legnagyobb politikai szolgálatát akor tette Vilmosnak, mikor 1075-ben feltárta Norfolk és Hereford grófjainak összeesküvését. 1087-ben, Vilmos halála után biztosította a trónt Rufus Vilmos részére, a bárók ellenvéleménye dacára. Tevékenységével nagyban hozzájárult a normannok angliai térhódításának megszilárdulásához, és a királyi és egyházi hatalom közötti egyensúly fenntartásához.

1089. május 24-én halt meg. Ünnepnapja május 28-a. Szentként tisztelik Páviában, Becben és Bayeux-ben, de Canterburyben nem.

Életére a leghíresebb egykorú forrás Milo Crispin(†1149) Vita Lanfranci című műve volt. Fontos forrás még a "Chronicon Beccensis abbatiae" című 14. századi kompilláció. A Monumenta Gregoriana tartalmazza a Lanfranc és VII. Gergely közötti levelezést.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Lanfranc című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Magyar forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]