János angol király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
János
John of England - Illustration from Cassell's History of England - Century Edition - published circa 1902.jpg

Anglia királya
Uralkodási ideje
1199. április 6. – 1216. október 19.
Koronázása
1199. május 27.
Elődje I. Richárd angol király
Utódja III. Henrik angol király
Életrajzi adatok
Uralkodóház Plantagenêt-ház
Született 1166. december 24..
Beaumont Palota, Oxford
Elhunyt 1216. október 19. (49 évesen)
Newark Kastély, Newark-on-Trent, Nottinghamshire
Nyughelye Worcester Katedrális, Worcestershire
Házastársa 1) Gloucester-i Izabella
2) Angoulême-i Izabella
Gyermekei 2.-tól:
III. Henrik angol király
Richárd német király
Johanna
Izabella
Eleanor
Édesapja II. Henrik angol király
Édesanyja Aquitániai Eleonóra

Földnélküli János (1166. december 24.1216. október 18./19.) 1199. április 6-tól haláláig Anglia királya. Mindössze egyéves volt, amikor 1167-ben apja, II. Henrik felosztotta fiai közt az AnjouPlantagenêt birtokait, ám János – fiatal kora miatt – nem kapott semmit. Apja nagyon szerette János herceget, mindig maga mellett tartotta. Miután három idősebb fia anyjuk, Aquitániai Eleonóra támogatásával fellázadt ellene, II. Henrik legkisebb fiának, Jánosnak szánta az angol trónt. A „Földnélküli” gúnynevet egyrészt azért kapta, mert a „földosztásánál” ő legkisebbként kimaradt, másrészt azért, mert uralkodása alatt Anglia elvesztette a kontinensen lévő szinte összes területét. Másik gúnyneve - katonai kudarcaira utalva - a „Puhakardú” volt.

Születése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Oxfordban, Beaumont kastélyában született II. Henrik és Aquitániai Eleonóra ötödik fiaként és nyolc közös gyermekük közül utolsóként. A kutatások szerint valószínűbb, hogy 1166-ban született, és nem 1167-ben. Anyai ágon Marie de Champagne és Francia Alix fiatalabb féltestvére, akik anyja előző, VII. Lajos francia királlyal kötött, utóbb semmissé nyilvánított házasságából születtek. Testvérei: Vilmos, Poitiers grófja; Henrik, a fiatal király; Matilda, Szászország hercegnéje; I. (Oroszlánszívű) Richárd; II. Geoffrey, Bretagne hercege; Eleonóra, Kasztília királynéja; és Johanna, Szicília királynéja.

Fiatal évei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár János volt apja kedvenc fia, legkisebb révén nem számíthatott az utódlásra. Élete akkor kezdett viharossá válni, amikor idősebb testvérei anyjuk támogatásával fellázadtak II. Henrik ellen. A lázadás leverése után Henrik 1173-ban bebörtönözte feleségét, Eleonórát.

Jánost kisfiúként eljegyezték III. Humbert savoyai gróf leányával és örökösével, Alys-szel (Alíz). Az eljegyzéstől az Anjou-Plantagenet dinasztia azt remélte, hogy ki tudja terjeszteni befolyását az Alpokon túlra is. Az ígéretek szerint ugyanis János örökölte volna Savoya mellett Piemontét és Maurienne-t, Humbert gróf további birtokait is. Henrik király a legkisebb fiának normandiai kastélyokat ígért – ugyanazokat, amelyeket korábban már Geoffreynak is odaígért. Végül ezek a kastélyok vezettek a Henrik és Geoffrey fia közötti kenyértöréshez. Alíz átkelt az Alpokon és csatlakozott Henrik udvarához a korabeli szokások szerint, ám meghalt, mielőtt férjhez mehetett volna.

Gerald of Wales említi, hogy Henrik király egy érdekes festményt festetett a Winchester-kastély egyik szobájába: egy sast ábrázolt, amint három fiókája megtámadja, miközben a negyedik támadási lehetőségre lesve lekuporodik. Amikor rákérdezett a festmény jelentésére, Henrik király így válaszolt:

"A sas négy fiókája az én négy fiamat jelképezik, akik addig nem fognak nyugodni, míg halára nem kínoznak. És a legkisebb, akit most oly sok gyengéd szeretettel halmozok el, egy napon még veszélyesebben, még kegyetlenebbül sújt majd le rám, mint a másik három együttvéve."

A történet idejére János már valóban rászolgált az "áruló" jelzőre, mivel időnként szövetségre lépett idősebb bátyjaival, Henrikkel, Richárddal és Geoffrey-vel, időnként viszont ellenük szövetkezett. 1184-ben például Richárd és János is Aquitánia jogos örököseként lépett fel. Ez csak egy volt a kettejük között feszülő ellentétek közül.

1185-ben János az ország királyaként szállt partra Írországban, de mindössze nyolc hónap után elhagyta a szigetet. (II. Henrik azon szándéka szerint, hogy Anjou-területeit igazságosan ossza fel fiai között, III. Sándor pápa támogatásával már 1177-ben megkísérelte Jánost Írország királyává koronáztatni. Végül a Sándor pápával, majd utódjával, III. Lucius pápával kiéleződő ellentétei miatt csak az "Írország lordja" címet kapta meg.)

János király a Historia Anglorum című krónika miniatúráján az 1250-es évekből

Richárd távolléte[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amikor II. Henrik meghalt 1189-ben, a hatalmat János bátyja, Richárd örökölte, ő lett Anglia új királya I. (Oroszlánszívű) Richárd néven. Míg Richárd a harmadik kereszteshadjáratot vezette (1190-1194) a Szentföldön, János a főurak támogatásával megbuktatta a Richárd által kinevezett kormányzót, William Longchamp-t, Ely püspökét. Ez az egyik olyan esemény, amely az írókat arra inspirálta, hogy Jánost cselszövő gazemberként mutassák be a Robin Hood-legenda újjáélesztésekor.

János sokkal népszerűbb volt Londonban Longchamp-nál. Végül 1191 októberében a város vezetői megnyitották a kapukat a bevonuló János előtt, Longchamp-t pedig a Towerbe zárták. János (mint Richárd feltételezett trónörököse) önrendelkezési jogot ígért a városnak. Richárd a Szentföldről való hazatérése közben V. Lipót, Ausztria grófjának fogságába esett. Ő átadta VI. Henriknek, a Német-római Birodalom császárának, aki Richárdot bebörtönözte. Úgy tartják, hogy János levelet írt VI. Henriknek, arra kérve őt, hogy amíg csak lehet, tartsa Richárdot távol Angliától. De Richárd hívei összeszedték a Henrik által követelt váltságdíjat, mert úgy gondolták, Jánosból szörnyű király lesz. Miután Richárd 1194-ben visszatért Angliába, megbocsátott Jánosnak és kinevezte örökösének.

Több történész is úgy gondolja, hogy János nem akarta átvenni a hatalmat Richárdtól, hanem mindent megtett az ország fejlődéséért, amelyet tönkretettek a Richárd által kivetett, a keresztes hadjárat finanszírozására költött adók (Richárd állítólag kijelentette, hogy "még Londont is eladnám, ha találnék rá vevőt" – végül 100 hajóval, 4000 gyalogossal és 4000 páncélossal indult útnak).

A köztudatban János, az áruló öcs, és Oroszlánszívű Richárd, a bátor és igazságos lovag képe él. A valóság az, hogy Richárd - tízéves uralkodása alatt - mindössze fél évet töltött a szerinte "hideg és mindig esős" Anglia földjén. Uralkodása idejének nagy része alatt keresztes hadjáratot vezetett vagy a valóban magáénak tekintett Aquitániát és az általa sokkal többre becsült franciaországi birtokait védte a francia támadások ellen. Hasonlóan a legtöbb Plantagenet-királyhoz, Richárd annak sem érezte szükségét, hogy megtanuljon angolul.

Sokasodó problémák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amikor Richárd meghalt, János nem kérte azonnal, hogy teljes jogú királyként ismerjék el. Többen fiatal unokaöccsét, Geoffrey fiát, Britanniai Artúrt támogatták, mint jogos trónörököst. Artúr II. Fülöp Ágost francia király támogatásával támadást indított János ellen. A konfliktus 1200 májusában, a Le Goulet-szerződéssel zárult, amiben Fülöp elismerte János jogát az angol trónra Artúrral szemben, cserébe János elfogadta Fülöpöt hűbéruraként Normandia és Angevin területén. A béke azonban nem bizonyult tartósnak.

Az újdonsült királynak első problémája az utódlás kérdése volt. Már 32. életévében járt és még nem született gyermeke. Ezért elvált feleségétől, Gloucesteri Izabellától és 1200. augusztus 24-én a bordeaux-i székesegyházban elvett egy másik Izabellát, a franciaországi Angoulême 12 éves örökösnőjét. Ám Izabella egy Hugh de Lusignan nevű francia lovagba volt szerelmes. Nagyravágyó szülei nem voltak hajlandók lemondani arról, hogy lányuk angol királyné legyen, ezért kötelezték Izabellát, hogy hozzámenjen az angol királyhoz. Ám Lusignan nem volt hajlandó belenyugodni szerelme elvesztésébe, és II. Fülöp Ágosthoz fordult panaszával. A francia király kihasználta az alkalmat, hogy újabb csapást mérjen az angolokra. Rögtön felelősségre is vonta Jánost, aki viszont nem volt hajlandó lemondani feleségéről, ezért törvénytelen lányát, Johannát ajánlotta fel Hugh de Lusignannak, aki visszautasította az ajánlatot. Fülöp Ágost ekkor magához hívatta az angol királyt, és mikor az nem jelent meg, hűbérúri jogaival élve elkobozta a kontinensen lévő birtokait. Az Izabella-kérdés azonban még így sem oldódott meg. Újabb, folyamatos harcok kezdődtek az angolok és a franciák között.

Fülöp Ágost többfrontos harcot indított, korábban az Artúr és János közötti öröklési vitában is szembehelyezkedett Jánossal, az ifjú Artúr herceget támogatta Anjou, Maine és Touraine báróival együtt. 1202 nyarán János a kontinensen harcolt az elvesztett franciaországi területek visszaszerzéséért, amikor az aquitaniai Mirabeau-vár ostrománál ejtett 250 fogoly között rátalált unokaöccsére. A herceget a falaise-i várba zárták. János alkalmatlanná akarta tenni a fiút az uralkodásra, azzal hogy megvakíttatja és kasztráltatja. Ám Falise ura, János kamarása, Hubert de Burgh egy másik nemessel, William de Briouze-zel együtt megakadályozta ezt. A király saját, roueni várába vitette Artúrt. Az ifjú herceget soha többé nem látták. Egyesek szerint, amikor 1203. április 3-án János Rouenben járt, lerészegedett, és saját kezűleg fojtotta meg a herceget, majd a holttestet a Szajnába dobta, amit francia halászok fogtak ki és temettek el. 1204-re az angolok elvesztették minden franciaországi birtokukat, ekkor kapta János a „Puhakardú” gúnynevet. A király dühében mindenkire gyanakodni kezdett, és súlyosan megbüntetett mindenkit, akire csupán csak az árulás gyanúja is rávetődött. Nem történt ez másképp a de Briouze családdal sem. Miután a család feje, William de Briouze, ellenszegült a királynak Artúr herceg ügyében, János valóságos bosszúhadjáratot kezdett, és kiirtotta az egész családot. János emellett más eszközökhöz is nyúlt hatalma megerősítéséhez és tekintélye megtartásához. Több alkalommal elcsábította a főurak feleségeit, testvéreit, lányait, majd pénzt követelt tőlük az ügy titokban tartásáért. A becsületüket és hírnevüket féltő családok pedig rendszeresen kifizették a kiszabott összeget. Angouleme-i Izabella nem nézte jó szemmel férje félrelépéseit, és szeretők sorával vette körül magát. Ám János ezt nem tűrte. A királyné szeretőit kivégeztette és testüket Izabella ágya fölé szögeztette. A pápa sem tolerálta János viselkedését, franciaországi harcait és módszereit országának polgáraival szemben, ezért 1213-ban kiátkozta őt. Az addig hithű római katolikus János ekkor az iszlám felé fordult. Követeket küldött a marokkói emírhez, hogy térítse meg őt a muszlim hitre és biztosította az emírt, hogy Angliát muzulmán országgá teszi. Ám a marokkói emír nevetve dobta ki a követeket palotájából. Így János kénytelen volt kibékülni a pápával. A főurak megelégelték királyuk kegyetlenkedéseit, és nyíltan fellázadtak ellne. 1215. június 15-én kikényszerítették a Magna charta libertatum aláírását, ami a főurak jogait és kiváltságait rögzítette. Ám János nem tartotta be ígéretét, mire polgárháború tört ki. A főurak számításaival ellentétben „Puhakardú” János sorra aratta a győzelmeket. A főurak segítségül hívták Oroszlán Lajost, II. Fülöp Ágost francia király fiát. A francia herceg 1216. május 14-én szállt partra Dél-Angliában, Dovernél. Lajos eleinte sikeresen harcolt, 12 nap múlva már Londont ostromolta. Ám a pápa kiközösítette őt, amiért felkent keresztény királyt támadott meg. Emellett az angol nemesek sorra álltak János zászlaja alá, így a francia hercegnek már egy szervezett sereggel kellett szembenéznie. Az angolok inkább támogattak egy kegyetlen, de angol származású királyt, mint egy külföldi trónkövetelőt.

Gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Második felesége öt gyermeket szült Jánosnak:

Név
Születés
Halál
Megjegyzés
III. Henrik 1207. október 1. 1272. november 16.
Richárd 1209. január 5. 1272. április 2.
Johanna 1210. július 22. 1238. március 4.
Izabella 1214 1241. december 1.
Eleanor 1215 1275. április 13.

Utódlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

János épp a seregeit szervezte, amikor hirtelen vérhast kapott, és 1216. október 18-án meghalt. A trónon kilencéves fia, Henrik követte III. Henrik néven. Miután a gyermek trónra lépett, a főurak sorra pártoltak el a trónkövetelő Lajostól.


Előző uralkodó:
I. Richárd
Anglia királya
11991216
Az angol királyi címer
Következő uralkodó:
III. Henrik