I. Baldvin konstantinápolyi latin császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
I. Baldvin konstantinápolyi latin császár, Flandria és Hainaut grófja
Blason fr Hainaut ancien.svg

Hainaut és Flandria grófja
Uralkodási ideje
1194 – 1205
Koronázása
1194 (Flandria), 1195 (Hainaut), 1204 (Latin Császárság)
Elődje Blason fr Hainaut ancien.svgBlason Comte-de-Flandre.svgV. Balduin hainaut-i gróf
Coats of arms of None.svg -
Utódja Blason fr Hainaut ancien.svgBlason Comte-de-Flandre.svgI. Johanna flamand grófnő
Coats of arms of None.svgI. Henrik konstantinápolyi latin császár
Életrajzi adatok
Uralkodóház Flandria grófja
Született 1172 júliusa
Elhunyt 1205. június 11. (32 évesen)
Bulgária
Házastársa Champagne-i Mária
Gyermekei 1. Johanna
2. Margit
Édesapja V. Balduin hainaut-i gróf
Édesanyja I. Margit flamand grófnő

I. (Flandriai) Baldvin vagy Balduin (1272 júliusa1205. június 11.) keresztes lovag, a Konstantinápolyi Latin Császárság első uralkodója, de eredeti forrásokban a címe ugyanaz volt, mint a bizánci császároké, akinek az örököse volt: latinul: imperator romanorum, franciául: empereur des romains (római császár).[1] 1194-től Flandria, 1195-től Hainaut grófja.

Franciaországban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Baldvin (ezen a néven a IX. flandriai, és VI. hainauti gróf) a negyedik keresztes hadjárat egyik legjelentősebb lovagja volt. Apja V. Balduin hainauti gróf, anyja Alice de Namur.[2] Felesége, Flandriai Margit I. Thierry flamand gróf lánya és I. Fülöp flamand gróf testvére volt. Amikor Fülöp meghalt, az idősebbik Balduin feleségével együtt 1191-ben örökölte a Flamand Grófság irányítását, saját grófságait (1171-től Hainaut és 1189-től Namur) pedig feleségével együtt igazgatta.

1186-ban az ifjú Balduin feleségül vette Champagne grófja, I. Henrik leányát, Máriát. 1194-ben elhunyt édesanyja, majd a következő évben apja is , így Balduin örökölte előbb Flandriát (1194), majd Hainaut-t (1195) grófságát is. Balduin Flandriája jóval kisebb volt atyjáénál, ugyanis nagybátyja a tartomány jelentős részét (például Artoist is) nászajándékba adta Balduin húga, Izabella II. Fülöp Ágost francia királlyal kötött házasságakor, Vermandois grófságát (első felesége örökségét) vissza kellett adnia Fülöp Ágostnak, illetve második feleségének, Matildának is tekintélyes területet adományozott. Noha Erzsébet 1190-ben meghalt, a király csak 1200-ban adta vissza Balduinnak a nászajándékot.

Mint Flandria és Hainaut grófja, Balduin névleg a francia király hűbérese volt és a grófi cím felvételekor hűségesküt is tett II. Fülöp Ágostnak. Azonban 1197. szeptemberétől Balduin Oroszlánszívű Richárd és Földnélküli János angol, illetve IV. Ottó német-római uralkodóval szövetkezett a francia király ellen. Hamarosan háború tört ki a király és Balduin között, utóbbi 1198. végére elfoglalta Artois-t.[3] A háború során azonban Fülöp Ágost fogságába esett Balduin öccse, Fülöp és szabadságáért cserébe Balduin kénytelen volt aláírni a Peronne-i szerződést. Ebben Balduin visszakapta Artois-t, megkapta Saint-Omer, Aire és Guines grófságokat, de felmondta az angol királyokkal kötött szövetséget.[4]

Az 1199-ben aláírt dinant-i szerződés értelmében Balduin öccse, Fülöp halála után örökölte volna Namur Őrgrófságát is, de az végül húgára, Yolandára szállt.

A IV. keresztes hadjáratban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nem sokkal a birtokok visszaszerzése után Flandriai Balduin ruhájára varrta a keresztet, és mintegy kétévnyi készülődés után elindult délkelet felé 1202-ben. Hogy uradalmai békéjét biztosítsa, két jelentős oklevelet adott ki, az egyiket (melyet valószínűleg még apja kezdeményezett) a bűnözéssel, a másikat az öröklési renddel kapcsolatban. Terhes feleségét és kétéves lányát hagyta Flandriában, ám Mária grófné 1204-ben elindult, hogy csatlakozzon hozzá keleten. Néhány éven belül haza kívántak térni, ám már egyikük sem látthatta többé a két gyermeket. Mária 1204-ben, útban Konstantinápolyba hunyt el pestisben. Flandriát eztán a Balduin által kinevezett régensi tanács kormányozta (amelynek tagja volt öccse, Fülöp is) lánya, Johanna nevében. Hainaut-t pedig IV. Balduin törvénytelen gyermeke, a latin császár nagybátyja, Guillaume de Thy kormányozta.

A flamand flotta 1202 végén érkezett Akkra kikötőjébe Jean de Nesle, Brugge várkapitányának vezetésével.[5] A keresztesek 1204. április 12-én elfoglalták és kirabolták Konstantinápolyt és a győzelem után 6 velencei és 6 keresztes lovag ült össze uralkodót választani.[6] A felállítandó Latin Császárság trónjáért a népszerű Montferrati Bonifác és Balduin vetélkedett és utóbbi sikerét jórészt a velencei szavazatoknak köszönhette: a 98 éves Enrico Dandolo, a hadjáratot pénzelő velencei dózse őt tartotta kevésbé veszélyesnek (és könnyebben befolyásolhatónak).[7] Ezzel egyidőben került sor a konstantinápolyi pátriárka kinevezésére és a márciusi szerződés értelmében a posztra a velencei Tomaso Morosini-t nevezték ki, akinek első feladata az volt, hogy Balduint 1204. május 16-án latin császárrá koronázta a Hagia Szophia székesegyházban.

A Latin Császárság élén[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az új császárság feudális állam volt, mely hercegségekre oszlott. Alkotmánya szerint a császárnak kevés hatalma volt, döntéseit helyben kellett hagynia legfőbb hűbéresei tanácsának is, akik a hadműveleteket is vezették.[8] Balduinnak, mint császárnak saját birtoka Konstantinápoly és környéke (mind Ázsiában, mind Európában), illetve Lémnosz, Khiosz, Leszbosz és Ténosz szigete volt, a hűbéreseknek szánt területek azonban még görög kézen voltak. Trákiát és Thesszáliát kellett biztosítani, ám ekkor majdnem polgárháború tört ki Balduin és Montferrati Bonifác, a sikertelen császárjelölt között, mert ez utóbbi saját szakállára akarta megszerezni és függetlenné tenni a Thesszalonikéi Királyságot. Amikor Balduin hadai a vitás város ostromára indultak, Bonifác megtámadta Adrianopolit, amit a császár kormányzója vezetett. A háború kitörését végül a blois-i gróf és Dandolo dózse közbenjárása akadályozta meg. Bonifác beleegyezett, hogy bár ő lesz a Thesszáliát megszerző csapatok vezére, új „országa” császári hűbérbirtokká lesz.

1204-1205 telén a latinok biztosították maguknak Kis-Ázsia középső részét (a harcokban tűnt ki Balduin fivére, majd utódja, Henrik).

1205. februárjában Morosini bejelentette a római katolikus (nyugati) és a görög katolikus (keleti) egyház egyesítését, előbbi fennhatósága alatt, és ez a trákiai görög nemesség lázadásához vezetett. Kaloján bolgár cár beavatkozott a felkelők oldalán. 1205. április 14-én Adrianopoli közelében vívott csatában legyőzte a Balduin vezetése alatt álló keresztes sereget. A cár hatalmas túlerőben volt a császáriakkal szemben, akik hiába harcoltak hűségesen: a blois-i grófot megölték a csatában, a császár pedig fogságba esett. 1205. júniusában a bolgár cár börtönében halt meg.

Örökösödés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A császár halálhíre 1206 júliusában jutott az udvarba, ahol addig testvére, Flandriai Henrik gyakorolta régensként a hatalmat. Valószínűleg a cár egy dühkitörésének esett áldozatául.[9] Haláláról biztosat nem tudunk: Kaloján III. Ince pápához írt levelében állítja, hogy börtönben hunyt el, míg egy történetíró szerint Balduin kezét-lábát levágták, és egy szakadékba hajították, ahol harmadnapra halt meg. Utóda a császári trónon Henrik lett, Flandriában pedig öccse, Fülöp namuri őrgróf gyámsága alatt lánya, Johanna és Margit örökölték a grófi címet.

Amikor 1206. februárjában halálhíre Flandriába is eljutott, Fülöp Ágost azonnal bejelentette, hogy csak akkor hagyja jóvá Balduin lányainak, Johannának és Margitnak az öröklését, amennyiben azok elfogadják hűbéruruknak.[10]

Az ál-Baldvin[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1225-ben Flandriában tűnt fel egy férfi, aki azt állította magáról, hogy ő Balduin. Feltűnése éppen egybeesett a Johanna uralma ellen indított felkelések, lázadások sorozatával, de Balduin harcostársai, miután találkoztak a férfival, tagadták feltételezett kilétét. Az ál-Balduint végül 1226-ban kivégezték.

Családja és utódai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1179-ben eljegyezték[11] Mária champagne-i grófnővel (1174 - Jeruzsálem, 1204. augusztus 9.), I. Henrik champagne-i gróf és Mária francia királyi hercegnő lányával.[12] A házasságra 1186. január 6-án került sor. Családja és házassága révén Balduin szoros szálakkal kapcsolódott a szentföldi eseményekhez: sógora, Mária bátyja, II. Henrik champagne-i gróf volt 1192 és 1197 között Jeruzsálem királya házassága révén, és örvegye, valamint két kiskorú lánya is Balduin segítségére számított. Balduin saját családja is részt vett a küzdelmekben: nagybátjya, I. Fülöp flamand gróf Akka ostroma közben vesztette életét. 1204-ben Mária csatlakozott férjéhez a keresztes hadjáraton, útban Konstantinápoly felé előbb IV. Bohemund, Antiochia fejedelme vendége volt, majd Jeruzsálembe utazott, ahol elhunyt. Állítólag Mária azért ment Jeruzsálembe, mert azt feltételezte, hogy a keresztes had is arra vette az irányt, nem tudta, hogy a velenceiek befolyása alatt a keresztesek más irányba tartottak.[13]

Baldvin és Mária házasságából két lánygyermek született:

  • Johanna (Valenciennes, 1200 - Marquette, 1244. december 5.)[14] Apja halála után 1206. februárjában örökölte Flandria és Hainaut grófságokat nagybátjya, I. Fülöp namuri őrgróf gyámsága alatt. Utóbbi viszont beleegyezett abba, hogy nagykorúságuk eléréséig Johanna és Margit Párizsban, II. Fülöp Ágost francia király udvarában nevelkedjenek.[15] Fülöp Ágost szervezte meg Johanna első házasságát is.
  • Margit (1202. június 2. - 1280. február 10.)[14] A második gyermek csak azután született, hogy szülei a Szentföldre utaztak,[16] bár egy másik változat szerint[17] a terhes Mária Flandriában maradt, megszülte gyermekét, majd férje után indult. Apja halála után Fülöp Ágost udvarában nevelkedett.[15] A király szervezte meg házasságát is, férje, Bouchard d'Avesnes (1180 - 1244)[18] egy hainaut-i nemesi családból származott, akik már régóta a francia királyok szövetségeseinek számítottak. Bouchard megpróbált részt kapni elhunyt apósa örökségéból, miután a flamand grófi cím Johannára szállt. III. Innocent pápához folyamodott, aki viszont 1215-ben a IV. lateráni zsinatot érvénytelennek nyilvánította a házasságot, mivel Bouchard már korábban szerzetesi fogadalmat tett. Ennek ellenére a pár együtt maradt, míg 1219-ben Johanna elfogta Bourchardot és két évvel később, 1221-ben csak úgy engedte szabadon, hogy ha elválik Margittól.[19] Második férje (1223) II. Dampierre Vilmos (1196 - 1231), Dampierre hűbérura. 1244-ben nővére halála után örökölte a flamand és hainaut-i grófi címet.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Geoffroy de Villehardouin: Bizánc megvétele, (eredeti címe: La conquìte de Constantinople), Fordította és a jegyzeteket írta Szabics Imre, Utószó Kozma Béla, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Baldvin konstantinápolyi latin császár témájú médiaállományokat.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Charles Cawley: Medieval Lands. Online változata a Foundation for Medieval Genealogy weboldalán[1] elérhető

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Lásd eredeti forrásban Villehardouin: Bizánc megvétele.
  2. A Chronicon Hanoniense jegyezte fel "1171 mense Iulio…Valencenis" dátummal "filium…Balduinum" születését , születi "Balduinus [et] Margharetam…Mathie comitis Boloniensis sororem". Gisleberti Chronicon Hanoniense, MGH SS XXI, p. 519.
  3. Nicholas, D.: Medieval Flanders, p. 75.
  4. Nicholas, p. 75.
  5. Runciman, S.: The Fall of Constantinople 1453, p. 101.
  6. Ahogyan azt 1203. márciusában, a "Acti Partitio Imperii Romanae"-ban, vagyis a Római Birodalom felosztásáról szóló dokumentumban a velenceiek és a keresztesek rögzítették.
  7. Sturdza, M. D.: Dictionnaire Historique et Généalogique des Grandes Familles de Grèce, d'Albanie et de Constantinople, p. 477.
  8. Runciman (1978), Vol. 3, p. 125.
  9. Fine, J. V. A.: The Late Medieval Balkans, A Critical Survey from the Late Twelfth Century to the Ottoman Conquest (1994), pp. 81-2.
  10. Nicholas, p. 76.
  11. A Chronicon Hanoniense jegyezte fel ebben az évben "filia comitis Henrici Maria" és "filium [comitis Flandrie] Theobaldum" eljegyzését, utóbbi feltehetően "Balduinum"-ra vonatkozik. Gisleberti Chronicon Hanoniense, MGH SS XXI, p. 528.
  12. A Chronicle of Alberic de Trois-Fontaines nevezi meg "comitissa Maria Campaniensis" két lányát, mint "Colatiam uxorem comitis Guilelmi Matisconensis et Mariam uxorem comitis Balduini Flandrensis". Chronica Albrici Monachi Trium Fontium 1198, MGH SS XXIII, p. 876.
  13. Sturdza, M. D. (1999) Dictionnaire Historique et Généalogique des Grandes Familles de Grèce, d'Albanie et de Constantinople 2nd edn, (Paris), p. 476.
  14. ^ a b A Genealogica Comitum Flandriæ Bertiniana nevezi meg Balduin lányait: "Iohannam et Margaretam". Genealogica Comitum Flandriæ Bertiniana, Continuatio Marchianensis, MGH SS IX, p. 306.
  15. ^ a b Nicholas, p. 151.
  16. Chronica Monasterii Sancti Bertini auctore Iohanne Longo de Ipra 46.11, MGH SS XXV, p. 824.
  17. Henri de Valenciennes: Continuation de l'histoire de Villehardouin d'après les mémoires de Henri de Valenciennes, Michaud and Poujoulat (eds.), 15, p. 111.
  18. Matthew of Paris nevezi meg Bouchard-ot, mint Margit férjét a flamand háborúról szóló történetében. MP, Vol. V, 1254, p. 434.
  19. Nicholas, pp. 156-7.


Elődje:
I. Margit
Flandria grófja Blason Comte-de-Flandre.svg
11941206
Utódja:
I. Johanna


Előző uralkodó:
Latin császár
12041206
A Latin Császárság címere
Következő uralkodó:
I. Henrik
Elődje:
V. Baldvin
Hainaut-i gróf
1194 – 1205
A hainaut-i grófok címere
Utódja:
I. Johanna