I. Rákóczi György
I. Rákóczi György | |
Felsővadászi I. (Öreg) Rákóczi György | |
erdélyi fejedelem | |
Uralkodási ideje | |
1630. december 1. – 1648. október 11. | |
Elődje | Bethlen István |
Utódja | II. Rákóczi György |
Életrajzi adatok | |
Uralkodóház | Rákóczi család |
Született | 1593. június 8. Szerencs |
Elhunyt | 1648. október 11. (55 évesen) Gyulafehérvár |
Nyughelye | Gyulafehérvári érseki székesegyház |
Édesapja | Rákóczi Zsigmond |
Édesanyja | Gerendi Anna |
Testvére(i) | |
Házastársa | Bethlen Katalin (?), Lorántffy Zsuzsanna (1616) |
Gyermekei | Rákóczi Sámuel (1617–1618) II. Rákóczi György (1621–1660) Rákóczi Zsigmond (1622–1652) Rákóczi Ferenc (1624–1632) |
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Rákóczi György témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Felsővadászi I. (Öreg) Rákóczi György (Szerencs, 1593. június 8. – Gyulafehérvár, 1648. október 11.) erdélyi fejedelem 1630-tól haláláig. Uralkodása alatt Erdély gazdaságilag és politikailag is megerősödött. Sokat tett a református egyház és iskoláztatás felvirágoztatása érdekében.
Élete
Édesapja a Rákóczi-ház felemelkedését elindító Rákóczi Zsigmond fejedelem; anyja Rákóczi második felesége, Gerendi Anna volt.
Rákóczi Györgyöt az apja már 1605-ben apródnak adta Bocskai István kassai udvarába, ahol megismerkedett a szintén ott szolgáló 16 éves Báthory Gáborral és a náluk idősebb Bethlen Gáborral. Tanuló- és gyermekéveiről más információk nem állnak rendelkezésre. Bocskai 1606-ban bekövetkezett halála után valószínűleg visszaköltözött apjához, akit az erdélyi rendek ekkor, 1607-ben választották meg erdélyi fejedelemmé. Báthory Gábor fejedelemsége alatt feltehetően magyarországi birtokain tartózkodott, a politikai életben – részben fiatal kora miatt – nem vett részt. 1615-ben Borsod vármegye főispánja, ezek után királyi étekfogó mester és az ónodi vár kapitánya lett. 1616. április 18-án vette feleségül Lorántffy Zsuzsannát, az új feleség hozományaként megkapta a sárospataki uradalmat is, ami a későbbiekben – Munkács mellett – a Rákóczi-birtokok legfontosabbika lett.
1619-ben elsők között csatlakozott Bethlen Gáborhoz, aki többek között az ő támogatására indított azonnali támadást II. Ferdinánd király ellen. A felső-magyarországi rendek kassai gyűlése még ebben az évben Felső-Magyarország kapitányává választották Rákóczit. Bethlen magyarországi hadjárataiban azt a feladatot kapta, hogy biztosítsa az előrenyomuló erdélyi seregek hátországát, de amikor Homonnai Drugeth György túlerőben lévő kozákjaitól vereséget szenvedett, 1619. november 23-án Bethlen felhagyott bécsi ostromával és visszafordult Magyarországra. Leváltotta főkapitányi tisztéből Rákóczit, de kárpótlásul a fejedelmi tanácsnokok sorába emelte. Rákóczi mindvégig kitartott Bethlen mellett. 1625-ben ő kapta a feladatot, hogy Bethlen követeként kérje meg Brandenburgi Katalin kezét, és hozza Erdélybe a fiatal menyasszonyt.
Bethlen halála után Brandenburgi Katalin és a kormányzónak kinevezett idősebb Bethlen István mellett Rákóczi György is esélyes volt a fejedelmi székre, ráadásul őt még a hajdú katonaság is támogatta. 1630. december 1-jén a segesvári országgyűlés választotta fejedelemmé. Visszavette a magánkézre került kincstári birtokokat s megtörte a nagybirtokos főrendek hatalmát, birtokaikat elkobozta, nagy részükkel a Rákóczi-család vagyonát gyarapította. A fejedelmi birtokokra alapozta keménykezű uralmát. 1636-ban Bethlen szövetkezett a budai pasával ellene, de a nagyszalontai csatában Rákóczi legyőzte a törököket.[1]
1644-ben, a harmincéves háború keretében, szövetségben a Svéd Királysággal megindította hadait III. Ferdinánd ellen. A váltakozó sikereket hozó első év után, 1645-ben Munkácson szövetséget kötött XIV. Lajos francia királlyal és Brünn mellett csatlakozott a svéd hadsereghez. A szultán azonban visszaparancsolta Rákóczi hadait a Magyar Királyság keleti részére, így a fejedelem inkább a békekötést választotta. 1645-ben, a linzi békében megkapta Abaúj, Bereg, Borsod, Ung és Zemplén vármegyéket haláláig; Szabolcs és Szatmár vármegyéket pedig fiai is örökölhették. A linzi béke ugyancsak megerősítette a magyarországi protestánsok szabad vallásgyakorlatát és megadta a parasztságnak a szabad templomhasználat jogát, amely megakadályozta, hogy a földesúr, élve kegyúri jogával, a jobbágyaival ellenkező vallású papot helyezzen a település templomába.
Uralma alatt Erdély békében fejlődött: buzgó református volt, feleségével, Lorántffy Zsuzsannával együtt sokat tett egyháza és az iskoláztatás felvirágoztatására, de az ortodoxia szellemében szemben állva a haladóbb puritánus irányzattal s ellenségeként az unitáriusoknak és főleg a szombatosoknak. Soha annyi könyvet nem adtak ki előtte, mint az ő korában.
1648. október 11-én hunyt el, a gyulafehérvári székesegyházban nyugszik.
Házassága
1616. április 16-án Sárospatakon kötött házasságot Lorántffy Zsuzsannával, Lorántffy Mihály zempléni nagybirtokos és Zeleméri Borbála leányával. Gyermekeik:
- Sámuel (1617–1618. június 27.)
- György (Sárospatak, 1621. január 30.–Nagyvárad, 1660. június 7.)
- Zsigmond (Sárospatak, 1622. július 14.–Fogaras, 1652. február 4.)
- Ferenc (1624–1632)
Jegyzetek
További információk
- Szilágyi Sándor: I. Rákóczy György 1593–1648. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1893
- Nagy László: A „bibliás őrálló” fejedelem: I. Rákóczi György a magyar históriában. Budapest: Magvető, 1984
- Péter Katalin: A fejedelemség virágkora (1606–1660). In: Makkai László – Szász Zoltán (szerk.): Erdély története II. 1606-tól 1830-ig. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1988, 617-783. o.
- Magyar életrajzi lexikon
- Czigány István 2017: I. Rákóczi György erdélyi fejedelem királyellenes hadjárata a harmincéves háborúban (1644-1645). Acta Academiae Agriensis, Sectio Historiae XLIV, 75-96.
Előző uralkodó: Bethlen István |
|
Következő uralkodó: II. Rákóczi György |
|