Feltámadás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából


A feltámadást jelölő szó a görög anasztaszisz szóból ered, mely jelentése valakit felállítani. A Krisztus előtti ókori bölcselők úgy vélték, a halott testnek a feléledése nem történik meg: "Amikor az ember egyszer meghalt és a por felszívta vérét, már nincs többé feltámadás" (Aiszkhülosz: Emeniszek 647). Azonban ilyen vagy olyan formában a feltámadás vagy feltámasztás visszatérő motívum mindhárom monoteista vallásban, a kereszténységben, a judaizmusban és az iszlámban is.

Kereszténység[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A keresztények hite szerint i. e. 2500 óta állandóan alakuló zsidó egyistenhit betetőzése. A zsidó vallásban már i. e. 2-300 évvel megjelennek a feltámadás reményének csírái. Jézus születésének idejében a farizeusok, a zsidó írástudók egy része már hitt a feltámadásban. Azonban közülük csak néhányan ismerték fel Jézus Krisztusban azt, akit Isten azért küldött, hogy ígéreteit valóra váltsa.

A Tórát tisztelő szadduceusok viszont nem vallották a feltámadást. Kérdőre vonták Jézust, hogy nevetségessé tegyék a feltámadásról szóló tanítását. A meghalt ember hét feleségének a túlvilágban melyik lesz a felesége, ha már máshoz is hozzámentek az asszonyok? Jézus válaszában így felelt egyik sem, mert ott nem házasodnak. a Tórát idézte Isten szólt a csipkebokorból: "Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene". Jézus arra a szadduceusok által vallott nézetre utalt, hogy Isten az élők Istene. Tehát ha - a már meghalt - Jákob és Izsák Istene, akkor ők élnek. Egyet értett velük, Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké (Mt 22.21). Tehát a meghaltak is élnek.

Azok lettek az első keresztények, akik Jézus Krisztusban felismerték a megváltót. Mivel Jézus feltámadása már nemcsak a zsidókat érinti, hanem egyetemes jelentőségű, ezért a keresztény feltámadás-hit, bár a zsidó vallásban gyökerezik, nemcsak a zsidók, hanem minden ember hite lehet.

A kereszténység Jézus Krisztus halálának és feltámadásának hitére épül: "Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem." (1Kor 15,14)

Feltámadás és feltámasztás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megkülönböztetjük azt, hogy egyesek a halál állapotából hosszabb-rövidebb időre visszatérnek az életbe. A bibliai elbeszélések közül ilyenek Lázár (Jn 11,1-44), Jairus leánya (Mk 5,22köv) vagy a naimi ifjú (Lk 7,11-17). Az elbeszélés szerint ők már meghaltak, mégis egy időre visszatértek az életbe, hogy aztán később végleg meghaljanak. A történelem folyamán sok ehhez hasonló feltámasztás történt, némelyek talán hiteltelenek. Napjainkban azonban egyre többen térnek vissza a klinikai halál állapotából, hogy aztán végleges halálukig még éljenek. Jézus Krisztus feltámadása lényegileg más. A keresztények hitének lényege, hogy Jézus feltámadt és azóta sem halt meg, hanem még ma is él.

Jézus Krisztus feltámadása a keresztények számára azt jelenti, hogy Jézus nemcsak volt, hanem van is. Ő ma is él, „ott ül az Atyának jobbján és újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat.” (nikaia–konstantinápolyi hitvallás, írásba foglalták legkésőbb i. sz. 381). Jézus második eljövetelekor pedig minden ember feltámad és elnyeri saját megdicsőült testét.

Üdvtörténet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A katolikus teológia Jézus feltámadását hittitoknak hirdeti. Azonban a Bibliában található utalások miatt is a katolikus teológia azt tanítja, hogy Isten, az egyszülött gyermekét adta a világnak. Ami azt jelenti, hogy Isten annyira szereti az embereket, hogy gyermekét is feláldozza, hogy utána a feltámadással a harmadik napon megdicsőítse - azaz példát mutasson az embereknek, van élet a halál után. Ez a „jó hír” (evangélium) megpecsételődik azzal, hogy Krisztus feltámadása után megjelenik tanítványainak.

A feltámadás és a tudomány[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jézus feltámadása nem tudományos tény, de nem is mond ellent egyetlen tudományos ténynek sem. A feltámadottal való találkozásról szóló beszámolók, azt állítják: olyan dologgal állunk szemben, ami túlmutat az emberi tapasztalaton, ezért tudományosan sem vizsgálható.

A torinói lepellel kapcsolatosan nincsen biztos tudományos bizonyíték arra, hogy Jézust ábrázolja, sem azt, hogy feltámadt. A lepel tudományos vizsgálatára létrejött egy új tudomány, a szindonológia, melynek feladata összegyűjteni - és valószínűsíteni - tudományos tényeket arról, mikor keletkezhetett a lepel, mi és ki látható rajta és a legizgalmasabb kérdés, hogyan került rá egy emberi alak lenyomata. Ez utóbbi kérdésre máig nincs egyértelmű válasz. A többi kérdésre viszont a tudományos kutatások meglepően érdekes megállapításokat tettek. A leplen kirajzolódó férfi testének lenyomatán észrevehető a korbácsolás, a szegek nyoma, a mellkasába szúrt hegyes tárgy nyoma, a vállán cipelt nehéz súly miatti horzsolás nyoma stb.

A keresztények szerint a feltámadásban való hitnek alapot nyújt Jézus kortársainak tapasztalata, amelyet írásos formában a Bibliában rögzítettek. Az egyik, de talán kevésbé döntő beszámoló arról szól, hogy Jézus sírját, harmadnapon üresen találták azok, akik a holttestet szerették volna olajjal bekenni. E jelenség sokféleképp megmagyarázható. Még a Biblia írói is beszámolnak arról, hogy a zsidók egy tanácskozáson lefizették az embereket, hogy azt híreszteljék, a tanítványok lopták el a holttestet. Sokkal meggyőzőbbek azok a beszámolók, melyek arról szólnak, hogy emberek (Pál apostol szerint a tanítványokon kívül 500-an) találkoztak a feltámadott Jézussal. Az elbeszélések arról tanúskodnak, hogy Jézus nem mint szellem, hanem, mint hús-vér ember volt velük a feltámadása után, aki még evett is velük. Jézus testén látszottak a szenvedésének nyomai. E beszámolók alapja tudományosan nem vizsgálható.

Feltámadástörténet művészi ábrázolásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A feltámadásnak egyetlen tanúja sem volt. A szemtanúk arról számolnak csak be, hogy a sír, amelybe Jézus Krisztus holttestét tették üres volt, illetve több százan találkoztak a feltámadt Jézussal.

Mint a keresztény egyháztörténet egyik legfontosabb eseményének művészi megfogalmazása mindmáig kiemelkedő témája mind a népi-, mind a nagyművészeteknek. Az alkotások templombelsőktől múzeumokig és ünnepi felvonulások ereklyeszobraiként számtalan körülmény keretében felfedezhetők.

Feltámadás jelenet ábrázolása a képzőművészetben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Biblia, Szent István Társulat 2008.
  • Heinrich Denzinger - Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai, Örökmécs Kiadó, Bátonyterenye - Szent István Társulat, Bp., 2004
  • Dag Øistein Endsjø: Greek Resurrection Beliefs and the Success of Christianity, Palgrave Macmillan, 2009. ISBN 978-0-230-61729-2
  • Alister McGrath: A keresztyén hit. Kálvin kiadó 2007 ISBN 978-963-558-082-8
  • Joseph Ratzinger XVI. Benedek: A Názáreti Jézus 2. kötet, Szent István Társulat, Bp., 2011.
  • Viz László: A torinói halotti lepel és korának meghatározása, Ecclesia, Bp. 1998.
  • Tryggve Mettinger. The Riddle of Resurrection: "Dying and Rising Gods" in the Ancient Near East, Stockholm: Almqvist 2001.
  • Pheme Perkins. Resurrection: New Testament Witness and Contemporary Reflection. Garden City: Doubleday & Company, 1984.

<

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Feltámadás témájú médiaállományokat.