Fekete Tibor (színművész)
Fekete Tibor | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1927. április 5. Salgótarján |
Elhunyt | 2014. április 23. (87 évesen) |
Pályafutása | |
Iskolái | Rózsahegyi Kálmán Színészképző Stúdió |
Aktív évek | 1957 – 2014 |
További díjak |
|
Fekete Tibor IMDb-adatlapja PORT.hu-adatlap | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Fekete Tibor[1] (Salgótarján, 1927. április 5. – 2014. április 23.) Jászai Mari- és Aase-díjas magyar színművész.
Életút
Zenthe Ferenc városában született, akivel jó barátok voltak. Nyolcéves korában költöztek Rákospalotára, a Tavasz moziban vizet, cukorkát és perecet árult. Később lakatosnak tanult, dolgozott a Hirmann Ferenc Fémárugyárban, majd az Acélöntő és Csőgyárban is. Az első egymondatos szerepeket a József Attila Színházban kapta. Kiss Manyi és Greguss Zoltán ajánlására került Rózsahegyi Kálmán színi-iskolájába, ahol a mester ösztöndíjasként tanította. Az 1952-es vizsgaelőadását látva a Faluszínház két vezetője Both Béla és Mátrai József szerződtette. 1957 és 1958 között a Kecskeméti Katona József Színház tagja volt. Győri és Békéscsabai kitérők után ide többször visszatért. Vendégszerepelt Nyíregyházán, Veszprémben és többször a Vígszínházban is. Több alkalommal várták szerződéssel a fővárosban, azonban a szerepek vidéken tartották. Szerepelt filmekben és televíziós produkciókban is. Erkel Ferenc két operájának televíziós változatában is jelentős szerepet osztottak rá.
1989 és 1994 között tagja volt az Aase-díj kuratóriumának.
A Magyar színházművészeti lexikon jellemzése: Többnyire erős akaratú, hajlíthatatlan hősöket alakít.
Szerepeiből
Színház
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma (1949–): 72.[2]
|
|
Film
Televízió
|
|
Hangjáték
- Óz, a nagy varázsló (1980) .... Farkaskirály
Emlékek
- Az összes Raffai darab főszerepét (Egyszál magam, Diplomások, Vasderes, stb.) én játszottam Kecskeméten. Van egy olyan levelem Raffai Saroltától, hogy „Tibi! Tibi ezt a téesz-elnököt neked írtam. Az eset megtörtént Császártöltésen…” (Vasderes).
- Emlékezetes módon tartott számon Illyés Gyula bácsi is. Itt volt Kecskeméten a Dózsa-darab főpróbáján, majd a szünetben lejött a büfébe megenni a paprikás krumpliját. Persze rögtön körbevették az újságírók, fotósok. Erre Gyula bácsi: „- Álljanak meg! Küldjék le a Feketét!”. Úgy parókában, ahogy voltam, odamentem hozzá, átölelt: „- Most fotózzanak!”- mondta. Úgy őrzöm azóta is ezt az újságfotót, mint egy szentképet a dedikálásával együtt: „Sok szeretettel egy igazi Dózsának”.
Elismerései
- Jászai Mari-díj (1965)
- Érdemes művész (1982)
- Kiváló művész (1989)
- Aase-díjas (2000)
- A Kecskeméti Katona József Színház Örökös tagja
Jegyzetek
- ↑ Fekete Ernőnek a Budapesti Katona József Színház tagjának keresztneve is Tibor. A szakma íratlan szabályai alapján vett fel művésznevet
- ↑ 2010. november 9.-i lekérdezés
- ↑ [1][halott link]
További információk
- Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4
- Színházi adattár [2]
- Kada Erika interjúja: Beszélgetés öt évtized távlatából[halott link]
- Adatlap