Fekete Tibor (színész)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fekete Tibor
Született

magyar 1919-1946 Salgótarján

1927. április 5. (86 éves)
Pályafutása
Aktív évek 1957

Fekete Tibor[1] (Salgótarján 1927. április 5. –) színész, több vidéki társulat vezető művésze.

Tartalomjegyzék

Életút[szerkesztés]

Zenthe Ferenc városában született, akivel jó barátok voltak. Nyolc éves korában költöztek Rákospalotára, A Tavasz moziban vizet, cukorkát és perecet árult. Később lakatosnak tanult, dolgozott a Hirmann Ferenc Fémárugyárban majd az Acélöntő és Csőgyárban is. Az első egy mondatos szerepeket a József Attila Színházban kapta. Kiss Manyi és Greguss Zoltán ajánlására került Rózsahegyi Kálmán színi-iskolájába, ahol a mester ösztöndíjasként tanította. Az 1952-as vizsgaelőadását látva a Faluszínház két vezetője Both Béla és Mátrai József szerződtette. 1957 és 1958 között a Kecskeméti Katona József Színház tagja volt. Győri és Békéscsabai kitérők után ide többször visszatért. Vendégszerepelt Nyiregyházán, Veszprémben és többször a Vígszínházban is. Több alkalommal várták szerződéssel a fővárosban, azonban a szerepek vidéken tartották. Szerepelt filmekben és televíziós produkciókban is. Erkel Ferenc két operájának televíziós változatában is jelentős szerepet osztottak rá.

1989 és 1994 között tagja volt az Aase-díj kuratóriumának.

A Magyar színházművészeti lexikon jellemzése: Többnyire erős akaratú, hajlíthatatlan hősöket alakít.

Szerepeiből[szerkesztés]

Színház[szerkesztés]

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma (1949–): 72.[2]

  • Miller:
    • Pillantás a hídról (Eddie Carbone)
    • Az ügynök halála (Willy Loman)
  • Ibsen: Nóra (Rank doktor)

Film[szerkesztés]

Televízió[szerkesztés]

  • Tizennégy vértanú (1970)
  • Bánk bán (1974; 1987)
  • Farkasok (1974)
  • A labda (1974)
  • Kántor(Sorozat 1976)
  • Optimista tragédia (1976)
  • Beszterce ostroma (1976)
  • A szerelem bolondjai (1976)
  • Fogságom naplója (1977)
  • Hunyadi László (1978)
  • Özvegy és a lánya (1983)
  • A nyolc évszak (1987)
  • Peer Gynt (1988)
  • A leghidegebb éjszaka (2000)

Emlékek[szerkesztés]

Az összes Raffai darab főszerepét (Egyszál magam, Diplomások, Vasderes, stb.) én játszottam Kecskeméten. Van egy olyan levelem Raffai Saroltától, hogy „Tibi! Tibi ezt a téesz-elnököt neked írtam. Az eset megtörtént Császártöltésen…” (Vasderes).
Emlékezetes módon tartott számon Illyés Gyula bácsi is. Itt volt Kecskeméten a Dózsa-darab főpróbáján, majd a szünetben lejött a büfébe megenni a paprikás krumpliját. Persze rögtön körbevették az újságírók, fotósok. Erre Gyula bácsi: „- Álljanak meg! Küldjék le a Feketét!”. Úgy parókában, ahogy voltam, odamentem hozzá, átölelt: „- Most fotózzanak!”- mondta. Úgy őrzöm azóta is ezt az újságfotót, mint egy szentképet a dedikálásával együtt: „Sok szeretettel egy igazi Dózsának”.

Elismerései[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Fekete Ernőnek a Budapesti Katona József Színház tagjának keresztneve is Tibor. A szakma íratlan szabályai alapján vett fel művésznevet
  2. 2010. november 9.-i lekérdezés

Hivatkozások[szerkesztés]