Afrikai vadkutya
 |
||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 |
||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||
Veszélyeztetett       |
||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Lycaon pictus (Temminck, 1820) |
||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||
 Az afrikai vadkutya elterjedése.Vörös: biztos előfordulás Rózsaszín: lehetséges előfordulás |
||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Afrikai vadkutya témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Afrikai vadkutya témájú médiaállományokat. |
Az afrikai vadkutya vagy hiénakutya (Lycaon pictus) egy feltűnő, tarka színezetű afrikai kutyaféle, amely falkákban él. A faj példányszáma vészesen csökken, a legveszélyeztetettebb ragadozók közé tartozik.
Tartalomjegyzék |
Előfordulása [szerkesztés]
Hajdan a hiénakutya széles körben elterjedt volt a Szaharától délre eső szavannákon, félsivatagos területeken és ritkás erdőkben. Mára gyakorlatilag kipusztult Nyugat-Afrikából (számottevő állománya csak a szenegáli Nikolo-Koba Nemzeti Parkban van), de Közép- és Kelet-Afrikában is vészesen lecsökkent példányszáma (keleten a legtöbb vadkutya Tanzánia déli vidékein él, Kenyában és Etiópiában kisebb populációk fordulnak elő, míg Közép-Afrikában Kamerun büszkélkedhet a legtöbb példánnyal).
Ma elsősorban Dél-Afrika országaiban, a Dél-afrikai Köztársaságban, Namíbia, Botswana, Mozambik, Szváziföld és Zimbabwe egyes részein találkozhatunk falkáival, de populációi mindinkább elszigetelődnek egymástól.
Megjelenése [szerkesztés]
A faj latin nevében a pictus kitétel is utal a faj különleges színezetére. Az afrikai vadkutya rövid bundája ugyanis a barna, a sárgás, a fehér, a fekete és a vörös rapszodikus egyvelege, amely egyedenként változik. Az elmondható, hogy a hason, a lábon és a bozontos farkon gyakoribb a fehér mintázat, míg a pofa körüli szőrzet rendszerint barnás. Lábai meglehetősen hosszúak, fülei nagyok.
A nemek egyformák, még méretbeli különbség sincs köztük. A hiénakutyákra 61–78 centiméteres marmagasság és 75–110 centiméteres átlagos testhossz jellemző, amihez 30–40 centiméteres farok csatlakozik; testtömegük 18–36 kilogramm között változhat.
Életmódja [szerkesztés]
Az afrikai vadkutyák falkákban élnek, amelyek átlagos létszáma 7–15 példány. Régebben, amíg a faj gyakoribb volt, akár 100 egyedből álló csapatokról is készültek feljegyzések. A hiénakutya szociális élete rendkívül fejlett: a kölyköket közösen nevelik és etetik a tagok, de gondoskodnak a sebesült és beteg társaikról is. A falkákban szinte sosem tapasztalni agressziót.
A csapatokat egy-egy domináns pár vezeti, a kanok és szukák között független hierarchia uralkodik. Mivel a felnövő nőstények gyakrabban hagyják el szülőfalkájukat, hogy újat keressenek, mint a hímek, ez utóbbiak vannak többségben az egyes csapatokban.
Félelmetes és gyors vadász. Nappal aktív faj lévén a zsákmány felkutatásában látására hagyatkozik, majd az alfahím vezette falka halálos üldözésbe kezd. A hiénakutyák kilométereken keresztül képesek tartani az akár 55 km/h-t is elérő sebességet áldozatuk nyomában. Stratégiájuk a kifárasztáson alapszik. Ahogy a menekülő vad egyre lassul, a vadkutyák mind többször tépnek a húsába, gyakran már futtában kizsigerelve azt. A végzetes kitartásra utalva írja Kittenberger Kálmán, hogy „Ha egyszer az elkerülhetetlen végzetet kellene megfestenem, valószínű, hogy a nyomot leszegett fejjel loholva követő vadkutya-falkát ábrázolnék…”
A zsákmányból az otthon maradottak, kölykök, sérült vagy gyenge egyedek is részesülnek, ugyanis a visszatérő vadászok a már félig megemésztett táplálék felöklendezésével ellátják szükségleteiket. A faj elsősorban különféle közepes termetű antilopokat fogyaszt, így például impalát és duikert. Olykor nagyobb termetű, legyengült patásokat is megtámad, például zebrát vagy gnút. Bár neve erre utal, dögöt sosem fogyaszt. A dögevőket megtűri, kivéve a foltos hiénát, amelyet olykor el is pusztít.
A hiénakutyák nem tartanak fenn territóriumot, bár a kutyafélékre jellemző vizeletjelzések megfigyelhetőek a domináns pár esetében, ezek célja azonban nem a területhatárok kijelölése.
Szaporodása [szerkesztés]
A falkák békéjét egyedül a szaporodással kapcsolatos konfliktusok szokták felkavarni, de ekkor is kizárólag a nőstények között, az életre szólóan monogám domináns páron kívül ugyanis egy csapattag sem párosodhat. Nagy ritkán egy-egy alárendelt nőstény is fialhat. A párzási időszak területenként változik. A vemhesség kb. 10 hétig tart, a kölykök száma 2 és 20 között változhat (fogságban rendszerint kevesebb születik), de általában 10–11-en vannak egy alomban.
A szuka egy mélyedésben, gyakran földimalac üregében hozza világra kicsinyeit, és kb. három hónapon át itt is marad velük, miközben a falka táplálja őt. Miután a kölykök elhagyták a szülőgödröt, az egész csapat gondoskodik róluk, anyjukon kívül más nőstényektől is szopnak. Elválasztásra rendszerint tízhetes korban kerül sor, ezt követően a kölykök a vadászok által hazahozott, felöklendezett hússal táplálkoznak.
Az afrikai vadkutya 12–18 hónaposan éri el az ivarérettséget, de ritkán kerül sor párzásra kétéves kor előtt. A fiatal nőstények ekkortájt hagyják el falkájukat, hogy egy új csapathoz csatlakozzanak. A kanok mintegy fele a szülőfalkával marad, a többiek rendszerint egyszerre távoznak, hogy új csapatot alapítsanak.
Mivel ellésre 12–14 hónap eltéréssel kerül sor és egy-egy egyed ritkán éri meg tízéves kort, egy nőstény életében legfeljebb 8 almot hoz a világra.
Természetvédelmi helyzete [szerkesztés]
Az afrikai vadkutya vadon élő állományát körülbelül 3000-5500 példányra becslik (2004), amely szám folyamatosan csökken. A visszaszorulás oka az emberi tevékenység kiterjesztése, a vadon mezőgazdasági művelés alá vonása, a nyájakat pusztító kutyák vadászata, illetve a különféle behurcolt betegségek (például szopornyica). A helyzetet nehezíti, hogy az egyes populációkat elválasztják az emberi művelés alá vont térségek.
A faj jövőjét elsősorban nagy kiterjedésű, vadon számára fenntartott védett területek kialakítása biztosíthatja, a kisebb területeket benépesítő, csekélyebb létszámú populációk hosszú távon nem életképesek. A visszatelepítést sok esetben nehezíti, hogy a helyi genotípusok nem állnak rendelkezésre. Az afrikai kormányok sokat tehetnek a hiénakutyák megőrzéséért védett területek kialakításával, illetve az okozott károk felmérésével és a lakosság tájékoztatásával.
Források [szerkesztés]
- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2009. szeptember 24.)
- Csodálatos állatvilág, Wild life fact file (magyar nyelven) ford.: Mester K.: (2000). ISBN 963-86092-0-6
