A románok eredete

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen InternetArchiveBot (vitalap | szerkesztései) 2021. május 15., 05:40-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Link hozzáadása egy könyvforráshoz az ellenőrizhetőségért (20210514)) #IABot (v2.0.8) (GreenC bot)

A román nép eredete, néppé válásának folyamata, etnogenezise erősen vitatott. A magyar történészek és nyelvészek a románság Balkán-félszigetről történő bevándorlását vallja (bevándorlás-elmélet), míg más szakemberek (elsősorban Romániában) a románok eredetét a dák–római folytonosság elméletével magyarázzák. Mindkét elmélet mellett szólnak érvek és ellenérvek is.

Bevándorlás-elmélet

A római uralom hossza a Balkán egyes részein, és az újlatin nyelvek elterjedési területe napjainkban

A román nyelv jellegzetességei alapján, a történészek és nyelvészek úgy vélik, hogy a románság valahol a Dunától délre, a Jireček-vonaltól északra, Belgrád észak-déli irányú tengelyétől nyugatra, az albánokhoz közel, hegyvidéki környezetben alakult ki. Nyelvük alapvetően latin eredetű, de az alapszókincset kezdetben albán, majd erőteljes szláv hatások érték. Ezen jellemzőket és a történeti forrásokat figyelembe véve épült fel a bevándorlás-elmélet.

A 6. század közepén, a Nyugatrómai Birodalom összeomlása után, a Balkánon megjelentek a szlávok, akik kezdetben csak a Koszovói és Észak-Albán térségeket fosztogatták, majd a század végére megerősödve, már háborút indítottak a Bizánci Birodalom ellen. A folyamatos szerb, horvát, és avar betörések hatására, a mai Észak-Albánia, Koszovó, és más határ menti síkvidéki területeken élő, feltehetőleg már keresztény késő-római lakosság, a jobban védett belsőbb területekre menekült. Az eseményt bizánci szerzők is feljegyezték. Beszámoltak róla, hogy az eredetileg a Duna és a Száva környékén élő latin nyelvű lakosság elhagyva területét déli és keleti irányba menekült.[1] Ennek a néptömegnek a nagy része főleg Szalonikiben telepedett le.[2]

A folyamatos szláv betörések hatására, 7. és a 9. század között megindult Észak-Albánia és Koszovó síkvidéki területeinek elszlávosodása. A kisebb hegyi településeken, a nagyobb római városokban, és az olyan dalmát és észak-albán kikötővárosokban mint Durrës, az albán és latin nyelvű lakosság továbbra is megőrizte nyelvét, és egybefüggő néptömeget alkotott. Ezt jól mutatja az olyan latin eredetű helységnevek továbbélése a későbbi helyi szláv nyelvekben, mint Lipljan (Lypenion), Skopje (Scupi), vagy Puka (Via Pubilca).

A román őshaza feltételezett helye, és vándorlásuk iránya

Később a nagyobb városokból mint Niš vagy Szófia, szintén vándoroltak el csoportok, bár nem akkora mértékben, mint a határ menti településekről.[3] A helységnevek alapján, ezen a Niš (Naissus) és Szófia között elterülő területen, mely magában foglalja a Timok folyó vidékét is, a latin populáció ellenállt a szláv terjeszkedésnek, kultúráját megőrizte, gyarapodásnak indult, majd innen vándorolt szét legalább három irányba.[4] Mindezek miatt, ez a régió tekinthető a románság őshazájának. A középkor folyamán ez a régió a "kis vlachia" nevet viselte, és számos latin helyégnevet őríz, ami nagyszámú vlach lakosságra utal. A nyelvészek ezért úgy gondolják, hogy a középkor folyamán nagy számban itt élő vlach populáció a felelős, a nyugati-délszláv, és a keleti-délszláv nyelvek között kialakult jelentős nyelvi különbségekért azáltal, hogy a két szláv csoportot elszigetelte egymástól.[5] Napjainkban is nagy számban élnek itt vlachok, akik megtartották őseik hegyi pásztor életmódját, bár többségük mára már beolvadt a szerb és bolgár lakosságba. (Fontos megjegezni, hogy az itt élő vlach őslakosság, nem azonos a Romániából a 17. és 18. században Szerbiába vándorolt románok leszármazottaival. Habár anyanyelvük a román nyelv egy archaikus változata, önmagukat, a románoktól határozottan megkülönböztetik.)

A 9. században a román őshaza területét a bolgárok hódították meg. Ekkortól érték a románságot azok az erős szláv kulturális hatások, melyek még ma is meghatározzák a román kultúrát. Egyes csoportjaik már az 1160-as években felbukkantak a Dunától északra.[6] A mai Románia területére is a leghamarabb csak a 12. század elején érkezhettek meg.[7]

A Magyar Királyság területén való megjelenésük a 13. század elejére tehető, ugyanis ekkor jelennek meg a korabeli magyar írott forrásokban[8]. Etnikai arányuk ekkor még elhanyagolható volt. A románság nagy része továbbra is a Balkánon élt. Erre utal az a tény is, hogy a 12. és a 14. század között annyi vlach élt a görögországi Thesszáliában, hogy a területet "nagy vlachia" néven ismerték. A helyben maradt vlachok arománoknak nevezik magukat, ami bizonyíték a románok balkáni vlach eredetére és a két népesség közös származására.[9] A román történészek gyakran érvelnek amellett, hogy az arománok északról, a Kárpátokon keresztül érkeztek mai lakhelyükre, de azt a magyar és nemzetközi kutatók többsége elutasítja.[10][11]

Az elmélet mellett szóló érveket több területre lehet osztani.

Nyelvészet

  • A délszláv nyelvek közös eredettel rendelkeznek, viszont ezeket ma már egy nyugati és egy keleti nyelvi csoportra lehet osztani. A közös csoportba tartozó nyelvek ma is kölcsönösen jól érthetőek a beszélőiknek, viszont a két csoport között, a kölcsönös érthetőség mértéke csekély. A nyelvészek emiatt azt feltételezik, hogy a mai Szerbia és Bulgária között (Timok-régió), jelentős nem-szláv nyelvű vlach népesség élt, mely természetes nyelvi-sorompóként szigetelte el a két csoportot egymástól, és mindez az évszázadok során, jelentős nyelvi különbségekhez vezetett.[12][13]
  • A görögországi arománok önmagukra az aromán (rrãmãn, armãn, aromâni) nevet használják, mely közös eredettel rendelkezik, a románok, önmagukra használt (români) elnevezésével. Ez bizonyítja a két népcsoport közös eredetét.[14]
  • A birodalom idejében beszélt vulgáris latin, és a birodalom összeomlása után kialakult keleti újlatin nyelvezet között szabályos hangváltozások jöttek létre. Ezek megtalálhatóak mind az albán, mind a balkáni újlatin nyelvekben. Ezek a változások viszont soha nem terjedtek, az egykori Moesia Inferior provincia, nyugati határától, a mai Belgrád észak-déli tengelyétől keletebbre, így Erdély területére sem. Mivel ezek mégis megtalálhatóak a román nyelvben, ezért annak az említett határvonaltól nyugatra kellett kialakulnia. Ha a román nyelv valóban Erdély területén alakult volna ki, az kívül esett volna az említett hangváltozások elterjedési területén, és mentes lenne azoktól. A jelenség arra is rámutat, hogy az albánok és a románok ősei az említett vonaltól nyugatra éltek, a 4. és 6. század között.[15]
  • A latin "ellenség" szó (hostis) jelentése mind a román , mind az óolasz nyelvben, "hadsereg" (román: oaste, óolasz: oste) jelentésre változott. Ez a jelentésváltozás csak akkor jöhetett létre, amikor a Római Birodalom hadseregei barbárokból, azaz az egykori ellenségből álltak. Mindez nem történt meg az 5. század előtt, és kizárja a románok erdélyi eredetét, hiszen a román nyelvben megjelenő jelentésváltozás igazolja, hogy a románok az 5. században még római fennhatóság alatt éltek, viszont Erdély már a 3. század végétől nem volt a birodalom része. Mindez arra is rámutat, hogy a románok ősei és az olaszok a 6. századig közeli kapcsolatban álltak egymással.[16]
  • A román és az albán nyelv kifejezésmódja, szerkezete, frazeológiája, és szókincse között számos hasonlóság található. A közös szavak főleg a pásztorélethez kapcsolódnak: természeti elemek nevei, állat és növénynevek, testrészek nevei. Érdekesség, hogy ezek a szavak, csakis az albán és a román nyelvben találhatóak meg, a szláv nyelvekben eltérőek. Például a román főváros neve, Bucuresti, nagyon hasonlít az albán bukurisht szóhoz. Jelentésük megegyezik.[17] Ez alapján feltételezhetjük, hogy a két nép a távoli múltban együtt, vagy legalábbis egymás közeli szomszédságában élt. Ha a románság mindig is a mai területén élt volna, abban az esetben a hasonlóságokra nem volna semmilyen magyarázat, ugyanis a két népet, szláv népek választották el.
  • A román nyelvből szinte teljesen hiányoznak a germán és a türk eredetű szavak. Ezek aránya mindössze 3-3%. Mivel a mai Románia területét 300 évig germán, majd 800 évig török népek uralták, erre nincs semmilyen más magyarázat, csak az, hogy ebben az időben, a románság máshol élt.
  • A román nyelvből szinte teljesen hiányoznak a bizonyítottan dák/trák eredetű szavak.Ezek aránya nem éri el az 1%-ot. Ugyanakkor a román nyelvészek minden ismeretlen eredetű szót ide sorolnak, sokszor még az olyan nyilvánvalóan magyar eredetű jövevényszavakat is, mint az adămană (adomány). Ez félrevezető lehet, ugyanis a dák nyelvről nem maradtak fent írásos emlékek, és tudásunk rendkívül hiányos róla. Néhány személyneven és növények nevén kívül, nem ismerünk dák szavakat.

Toponímia

  • A Szerb-Bolgár határrégió (Koszovó és a Timok-régió) helységnevei megerősítik a helyi latin nyelvű lakosság továbbélését, hiszen az ókori római településnevek fennmaradtak, és bekerültek az ide letelepedő szlávok nyelvébe. Ezzel szemben, az olyan területeken mint Észak-Szerbia, Bosznia, vagy Dalmácia egyes részei, a latin helységnevek egyáltalán nem maradtak fenn, ami az őslakosság gyors eltűnésére utal.[18][19]
  • A 13. század végéig feljegyzett 511 erdélyi falunév közül csak 3 volt az oláh-román nyelvből való.
  • 1920 előtt egyetlen erdélyi folyó vagy nagyobb patak neve sem származik az oláh-román nyelvből. Ez szintén a késői bevándorlás elméletét erősíti.

Kultúra és vallás

  • A Daciával szomszédos Pannónia római provincia (ma Dunántúl) 440 évig volt római uralom alatt, mégse maradt itt latin nyelvű lakosság. A történészek szerint éppen ezért valószínűtlen, hogy a 165 év római uralom elég lett volna ahhoz, hogy a római kivonulás után bármilyen latin nyelvű lakosság a területen maradjon, és túléljen 1000 évnyi népvándorlást.
  • Még Magyarországra való beköltözésük után is, püspökük továbbra is az óhazában, a görögországi Nagy Vlachiában székelt, és az ohridi pátriárka alá tartozott.
  • A mai román egyház a bolgár, és nem a görög rítusú ortodox kereszténységen alapszik, ezért megkeresztelésük bolgár környezetben történhetett.
  • A románok hagyományosan ortodox vallásúak, ami alapján azt feltételezhetjük, hogy amikor felvették a kereszténységet, akkor szláv környezetben éltek. Ezzel szemben az erdélyi székelyek, akikről biztosan tudjuk, hogy a honfoglalás után mindig a területen éltek, katolikusok.
  • A bolgárok 865-ben felvették a kereszténységet, majd a honfoglaló magyarok 895-ben legyőzték, és elűzték őket. Ha a románok eredetmítosza helyes, és valóban a mai területükön éltek, akkor 30 évük lett volna átvenni a kereszténységet, illetve ebben az esetben, a szertartás nyelvének görögnek vagy magyarnak kellene lennie.[20]

Régészet, építészet

  • Moldovában a legkorábbi román építészeti emlékek, nem régebbiek 13-14. századnál. Például az első fatemplom Máramarosban, mindössze 1377-ből származik. Romániában a 12. századból valók.
  • Erdély területén az összes vándorló népnek gazdag régészeti leletanyaga van, kivéve az állítólag ott őshonos románoknak. Erdély első ortodox templomát is magyarok építették Gyula 953-as bizánci megkeresztelkedése után Gyulafehérváron Hierotheosz püspök missziója számára.

Írott források

Az írott forrásokban szereplő vlach szó nem minden esetben utal a románok őseire. Jelentése a történelem folyamán gyakran változott, az adott kor és a használója anyanyelvétől függően. Utalhat kelta vagy bármilyen latin nyelvű lakosságra, beleértve a katolikus frankokat. Jelenthet idegent és pásztort egyaránt, csakúgy mint foglalkozást is. Gyakran használták a különböző balkáni szláv-, görög- és török-nyelvű pásztornépekre is, emiatt létezik egy általános "nem letelepedett életformát élő" jelentése is. Sok balkáni nyelvben pejoratív jelentést kapott, ahogy a magyarban is (oláh). Mindezek miatt, soha nem biztos, hogy az adott szöveg a románok őseire utal, ezért ezeket érdemes mindig fenntartással kezelni.[21][22] A román történészek nagy része az alternatív jelentéseket általában figyelmen kívül hagyja, és a vlachokat minden esetben a korai románokkal azonosítják. Az írott forrásokban a vlachok a Balkán déli részén jelennek meg. Északra vándorlásuk időrendileg jól nyomon követhető.

  • A korabeli római forrásokban elfogadott tény volt a dák lakosság kiirtása és Rómához hű lojális telepesekre való lecserélése. Például a Scholia in Lucianum így emlékezik meg erről az eseményről: „οἰ δὲ Γέται ἕθνος βάρβαρον καὶ ἰσχυρόν, ὃ Ῥωμαίων κατεξαναστὰν καὶ μέχρι φόρου ἀπαγωγῆς ταπεινῶσαν Ῥωμαίους ὑπὸ Τραιανοῦ ὕστερον οὕτως ἐξωλοθρεύθη Δεκεβάλω χρώμενον βασιλεῖ, ὥστε τὸ πᾶν ἕθνος εἰς τεσσαράκοντα περιστῆναι ἅνδρας. ὡς ἱστορεῖ Κρίτων ἐν τοῖς Γετικοῖς.” "A géták egy barbár és erős nép, a rómaiak ellen lázadtak és megalázták őket azzal, hogy adófizetésre kötelezték őket. Később Decebál király idejében Traianus annyira elpusztította őket, hogy az egész nép negyven emberre csökkent, ahogy Kritón Geticájában olvassuk". Kritón részt vett Traianus hadjárataiban és így szemtanúja volt az itt gétáknak nevezett dákok kiirtásának.
  • Geórgiosz Kedrénosz említette a vlachokat először, mint a Balkánon közlekedő bizánci karavánok kísérőit. Egyik ilyen csoportjuk, 976-ban Preszpa és Kasztória között megölte Dávidot, Sámuel bolgár cár testvérét.[23][24]
  • Kékauménos bizánci szerző, 1078-ban íródott Strategikon című művében kétszer is megemlíti a vlachokat. Egyszer egy 1066-os évi vlach lázadás kapcsán, melynek során Nicolitzas Delphinas vezetésével, a mai Észak-Görögország területén lázadás tört ki. Másodszor a dákokkal kapcsolatban: "[A vlachok] soha nem tartották szavukat senkinek, még az ókori római császároknak sem. Miután Trajanus császár megtámadta őket, és a háborúban teljes vereséget szenvedtek, leigázták őket. Decebal nevű királyukat megölték, a fejét lándzsára tűzték, és a rómaiak városába vitték. Ezek a [vlachok], valójában az úgynevezett dákok, más néven bésszoszok. Korábban a Duna és a Saos környékén éltek, amely folyót most Szávának hívnak, ahol ma a szerbek élnek. [Később] visszavonultak az elérhetetlen erődjeikbe. Ezekre az erődítményekre támaszkodva barátságot és behódolást színleltek az ókori római császárok előtt, majd erődjeikből végigsöpörve kifosztották a római tartományokat. Ezért az elkeseredett rómaiak összezúzták őket. Ezek elhagyták a régiót: némelyikük szétszóródott Epirusban és Macedóniában, és sokan Hellasban telepedtek le." Habár az idézett forrás első látszatra megerősíti a dák-római folytonosságot, a részleteket vizsgálva kiderül, hogy azzal ellentmondásokba keveredik. A megfelelő értelmezéshez fontos tudni, hogy a bizánci görög írók az újonnan letelepedő népeket, mindig azokról az ősi barbár törzsekről nevezték el, akik eredetileg azon a területen éltek. Valószínűleg így lettek görögországi vlachok is a bésszoszokkal azonosak, hiszen azok egykori szállásterületén telepedtek le. Fontos információ még, hogy a szöveg szerint a bésszoszok népe eredetileg ott élt, ahol a 11. században a szerbek éltek. Egyrészt ez a trák törzs soha nem élt a szerbek szállásterületén, másrészt soha nem élt a Dunától északra sem, az állítólagos román őshaza területén. Ezek miatt kizárható, hogy valóban az ősi trák törzsről van szó, helyette ez inkább a helyi vlachokra használt bizánci név, az előzőleg említett indok alapján. Az idézett szöveg utal viszont a románok balkáni eredetére, hiszen ezek a vlachok vagy bésszoszok, a szöveg szerint eredetileg ott éltek, ahol a szerbek. A szöveg további része a dák-római háborúk, és az azt követő eseményeket írja le.
  • Nikétasz Khóniatész szerint, 1164-ben a Bizáncból menekülő Andronikosz Komnénoszt a halicsi fejedelemség (Galícia) déli határvidékén vlachok fogták el.[25] Az esemény pontos színhelye vitatott, de a fejedelemség határa ekkor a Dunánál húzódott.
  • Jóannész Kinnamosz 1166-ban arról tudósít, hogy a görögök, vlachokat is magában foglaló nagy sereggel támadtak a magyarokra, a Fekete-tenger irányából. A támadás elsősorban Erdélyt érte, így valószínüleg ekkor léptek románok először Erdély földjére. Kinnamosz itt mellékesen megjegyzi, hogy "a vlachok úgy mondják, Itáliából való hajdani telepesek leszármazottai". A bizonytalan információként említett, "úgy mondják"-kal bevezetett információ az olasz és a román nyelv hallomás útján észrevett megfelelésein alapulhat. Biztosan kizárható, hogy Kinnamosz valamiféle olyan román eredetmondát hallott volna, amely a románság latin eredetéről szólt volna, ilyen ugyanis az egész középkor folyamán nem létezett.[26]
  • Az 1700-as évek elején keletkezett Letopisetul Cantacuzinesc nevű krónika elmeséli a románok északra vándorlását: „De először beszéljünk a románokról, akik elszakadtak a rómaiaktól és észak felé vándoroltak. Tehát a Duna vize felé költöztek, átkeltek Szörényvárnál; egyesek Magyarországra az Olt vizéhez, a Maros vizéhez, a Tisza vizéhez, elérve egészen Máramarosig is. És azok, akik átkeltek Szörényvárnál, elérték a hegység lábát az Olt vizénél. Egyesek lementek a Duna mentén, és így betöltötték magukkal az egész helyet, és Necopoi határáig jöttek.” („Insă dintâi izvodindu-se de rumânii carii s-au despărţit de la romani şi au pribegit spre miiazănoapte. Deci trecând apa Dunării, au descălecat la Turnul Severinului; alţii în Ţara Ungurească, pre apa Oltului, şi pre apa Morăşului, şi pre apa Tisei ajungând şi până la Maramurăş. Iar cei ce au descălecat la Turnul Severinului s-au tins pre supt poalele muntelui până în apa Oltului; alţii s-au pogorât pre Dunăre în jos. Şi aşa umplându-se tot locul de ei, au venit până în marginea Necopoei.” ) Román oldalon gyakran azzal érvelnek, hogy a szöveg Dacia kolonizálását írja le, hiszen a szöveg szerint a szóbanforgó népcsoport a Római Birodalomból jött. Ezzel több probléma is van. A szöveg rumâni-ként hivatkozik rájuk, ami a románok mai modern önelnevezése. Határozottan állítja, hogy a leírt események idején Magyarország már létezett, és ez a csoport Magyarország földjén telepedett le. A mű teljes címe is árulkodó: Havasalföld története amióta a pravoszláv keresztények megtelepedtek (1290-1690) - (Istoria Țării Românești de când au descălecat pravoslavnicii creștini (1290–1690)). Tehát a cím szerint is, a történet 13. század végén veszi kezdetét. Ekkoriban még létezett a Bizánci Birodalom, melynek önelnevezése szintén "Római Birodalom" (Rhōmaíōn,Romania, Imperium Romanum) volt, és lakói magukat rómaiaknak hívták. A szövegben tehát "Róma" Bizáncot jelenti, és nem az ókori Római Birodalmat.

Dák-római folytonosság

Bővebben: Dák–római folytonosság
Gheorghe Şincai dákoromán nyelvtankönyvének címlapja (Buda, 1805)
Dacia provincia a római uralom idején

A magyar nyelvben elterjedten használt dákoromán (vagy dáko–román) folytonosság megnevezés a román nyelvben használatos daco-romană kifejezés félrefordításából ered. A román forma (romană) helyes fordítása: római. (A dák–román daco-română lenne.) Következésképp dák–római folytonosság elméletéről van szó, amely szerint a mai románok, az Erdélyben őslakos dák nép, és a római hódítók közös leszármazottai, mely a római időktől kezdve, folytonosan az ókori Dacia provincia területén él.

Ezen elmélet szerint miután 106-ban a rómaiak meghódították Daciát, elkezdődött az őslakos népek romanizálása ("rómaiasítása"). Ez a következőkből állt: bevezették hivatalosan a latin nyelv használatát, a római ünnepeket és az őslakosokat a római életmód és kultúra átvételére kényszerítették. A teljes romanizáció érdekében a Római Birodalom több provinciájából hoztak ide telepeseket. A dákok asszimilációja viszonylag rövid idő, kevesebb mint 150 év alatt lezajlott, ennek eredményeként kialakult egy latin nyelvű és kultúrájú népcsoport, amit az elmélet hívei dákoromán népnek neveznek.

A román nyelv és a latin, valamint az olasz nyelv kapcsolatát már igen régen felismerték. A humanista történetírás erre alapozva tényként emlegette, hogy a románok Traianus legionáriusainak leszármazottai. Antonio Bonfini már a 15. század végén értekezést írt erről. A kor történettudománya számára a kérdés tudományosan bizonyítottnak minősült. A románok latin eredete a következő három évszázadban gyökeret vert, de kezdetben az elmélet hirdetői tisztán római származásúnak tekintették a románokat. Később ez egészült ki a kialakulás problémakörével, és bekerültek az elméletbe az őslakos dákok is. Így jött létre a dák–római folytonosság elmélete.

A dák–római folytonosság elméletének lényege, hogy a dák királyság lakossága helyben maradva romanizálódott, vagy a betelepülők és a dákok összeolvadtak, és ez a népesség alkotja a románságot. Ez az elmélet már a 18. században létezett és a 19. századra – főleg a nyelvcsaládelméletek és a nyelvi történeti szemlélet terjedése (amely szerint a nyelv története azonos a népével) – szinte kizárólagossá vált. A román történetírás atyjai, Gheorghe Șincai és Petru Maior a 19. század első felében Budán kiadott könyvükben a dákoromán kontinuitás elméletét így írták le:

„Miután Traianus római császár Kr. u. 101 és 106 között meghódította a vitéz dákok birodalmának szívét, elrendelte a megmaradt dákok lemészárlását, illetve deportálását, majd latin nyelvű gyarmatosokat és katonákat telepített az újonnan létesült Dacia nevű gyarmatra. Következésképpen ezek ivadékai, a későbbi románok tisztán római eredetűek, keveretlen fajták. Amikor pedig Aurelianus császár 271-ben elrendelte Dacia kiürítését, az emberek nagy része ott maradt, és ivadékaik földművesekként ugyanazon a területen folytatták életüket.”

Az elmélet szerint a római uralom időszaka után helyben maradt dákoromán népre a későbbiekben a térségen átvonuló népek (különösen a szlávok) jelentős befolyást gyakoroltak. A középkor folyamán további romanizált népek telepedtek a területre, főként délnyugat felől, a mai Albánia és Dél-Szerbia területéről jöttek. A történelem vlachok néven ismeri őket.

Egyéb, angol nyelvű jegyzetek.[27][28][29][30][31][32][33][34][35][36][37][38][39][40][41][42] [43]

Jegyzetek

  1. ↑ Stanislaus Hafner. Studien zur altserbischen dynastischen Historiographie, 40-52. o. [1964] 
  2. ↑ Malcolm. Kosovo: A Short History, 25. o. 
  3. ↑ Malcolm. Kosovo: A Short History, 24-26. o. 
  4. ↑ Malcolm. Kosovo: A Short History, 27. o. 
  5. ↑ Stanislaus Hafner. Studien zur altserbischen dynastischen Historiographie, 40-52. o. [1964] 
  6. ↑ Kristó. A korai Erdély, 190-191. o. 
  7. ↑ Malcolm. Kosovo: A Short History, 26. o. 
  8. ↑ Kristó. A korai Erdély, 192. o. 
  9. ↑ Malcolm. Kosovo: A Short History, 22-40. o. 
  10. ↑ Malcolm. Kosovo: A Short History, 26. o. 
  11. ↑ Kristó. A korai Erdély, 190. o. 
  12. ↑ Malcolm. Kosovo: A Short History, 26-27. o. [1998] 
  13. ↑ Stanislaus Hafner. Studien zur altserbischen dynastischen Historiographie, 40-52. o. [1964] 
  14. ↑ Malcolm. Kosovo: A Short History, 26. o. [1998] 
  15. ↑ Vékony. Dákok, rómaiak, románok, 180. o. [1989] 
  16. ↑ Vékony. Dákok, rómaiak, románok, 183-184. o. [1989] 
  17. ↑ http://www.imninalu.net/myths-Vlach.htm
  18. ↑ Malcolm. Kosovo: A Short History, 27. o. (1998) 
  19. ↑ Stanislaus Hafner. Studien zur altserbischen dynastischen Historiographie, 40-52. o. [1964] 
  20. ↑ http://toriblog.blog.hu/2008/02/14/a_romanok_eredete_iii
  21. ↑ Winnifrith. The Vlachs (angol nyelven), 1. o. [1988] 
  22. ↑ Magyar Néprajzi Lexikon - vlachok, vlahok. (Hozzáférés: 2021. április 6.)
  23. ↑ Magyar Katolikus Lexikon - oláhok. (Hozzáférés: 2021. április 7.)
  24. ↑ Skylitzes. Synopsis of Byzantine History, 334-335. o. [2010] 
  25. ↑ Kristó. A korai Erdély, 191. o. [2002] 
  26. ↑ Kristó. A korai Erdély, 191. o. (2002) 
  27. ↑ Mandell Creighton, Justin Winsor, Samuel Rawson Gardiner: The English Historical Review, 615. oldal - "He shows that the Vlachs of the Balkan peninsula throughout the middle ages are nomads of the strictest type, ... that Vlachs began to move north of the Danube to Wallachia and Transylvania "
  28. ↑ Robert William Seton-Watson: A history of the Roumanians: from Roman times to the completion of unity, 12. oldal - "The Roumanians undoubtedly preserved their nomadic habits to a very late date, as is proved by the existence of Vlach colonies in Moravia (the so-called "Little Wallachia" — long since completely Slavised)"
  29. ↑ Joan E. Durrant, Anne B. Smith Global Pathways to Abolishing Physical Punishment: Realizing Children’s Rights, 210. oldal - "Between the 3rd century A.D. and the 14th century A.D., Dacia was invaded successively by nomadic peoples, including the ... Romanians "
  30. ↑ Norman Berdichevsky: Nations, Language and Citizenship, 181. oldal: "The “true Romanians” are held to be interlopers who were nomadic shepherds that migrated into Transylvania from the ... then transferred to “Wallachia,” the traditional core area of the Romanian state located east and south of Transylvania." Other elements in the population of Greece are the Wallachians or Vlachs, the Turks, and the Jews, but they have never ... The Wallachians are a curious nomadic race
  31. ↑ David Bruce Macdonald - 2002 Balkan Holocausts?: Serbian and Croatian Victim Centered , 131. oldal "These hinterland Romans evolved into highland herdsmen, who for centuries led a primitive nomadic life"
  32. ↑ Lampe, John R, Jackson, Marvin R. Balkan Economic History, 1550 - 1950: From Imperial Borderlands to ... 612. oldal, "Vlachs had first acquired their commercial connections in the course of moving their livestock seasonally back and forth between high and low ground. ...
  33. ↑ Alan J.B. Wace and M.S. Thompson, The Nomads of the Balkans (New York, 1914; New York: Books for Libraries Press, 1971)"
  34. ↑ Jane Perry Clark Carey, Andrew Galbraith Carey : The Web of Modern Greek Politics - 73. oldal: "shepherds and nomadic herdsmen, wandering through the Balkans and the north of Greece. On their early migrations they gave the Vlach name to various districts, including the province of Wallachia in present-day Romania"
  35. ↑ Chambers's Encyclopedia - Volume 14. - 339. oldal "The Vlachs are usually mentioned as following nomadic or semi-nomadic lives as shepherds etc. in wild mountain ... nth century was known as 'Great Wallachia' and seems to have contained a relatively dense and settled Vlach population."
  36. ↑ Denys Hay: Europe in the fourteenth and fifteenth centuries: 220. oldal - "In the first half of the fourteenth century there also appeared there the two Romanian principalities of Wallachia and Moldavia. ... or whether the Hungarians are right in their thesis that these Vlachs were recently immigrated nomadic shepherds"
  37. ↑ Frank Moore Colby, Talcott Williams, Herbert Treadwell Wade: The New International Encyclopaedia Voluma 20: 219. oldal "Owing to their nomadic and predatory dispositions these Vlachs, as they are called by the Greek writers, were a ... the autonomous Rumanian principalities of Wallachia and Moldavia, which grew rapidly towards south and east until the former"
  38. ↑ Isaiah Bowman: The New World: Problems in Political Geography: 282. oldal - "or Wallachians The Rumanians, or Wallachs (hence Wallachia), are of mixed race but of distinct speech, the Ruman, ... Home places of the nomadic Vlachs The Vlachs , Rumanian nomadism is seen in its purest form among the detached"
  39. ↑ Norman Angell : Peace Theories And The Balkan War page: 107. oldal - "It had been founded by a conquering caste of non-Slavonic nomads from the trans-Danubian steppes, but these were completely ... This Bulgarian state included a large 'Vlach' element descended from those Latin-speaking provincials whom the Slavs had pushed ... had established itself in the mountains of Transylvania, and was just beginning to push down into the Wallachian and Moldavian plains"
  40. ↑ Tibor Frank, Frank Hadler : Disputed territories and shared pasts: overlapping national histories in modern Europe: 251. oldal - "Reference to Romanians in their preunification (1859) history was linked to the regional designation of Wallachia (today Oltenia and Muntenia) to the south ... This designation relates to the nomadic existence of the Balkan Vlach population."
  41. ↑ Paul Coles : The Ottoman Impact on Europe: 114. oldal - "nomadic pastoralism provided a new lease of life for the Rumanian-speaking Vlachs, migratory herdsmen whose native principalities of Moldavia and Wallachia had fallen under Ottoman dominion during the fifteenth century"
  42. ↑ Wace, Alan J. B. and Maurice S. Thompson. 1914.: "The Nomads of the Balkans: An Account of Life and Custom Among the Vlachs of Northern Pindus."
  43. ↑ Carleton Stevens Coon: The races of Europe, 614. oldal "Vlach colonists are nomads living in black tents like those of ... A greater variation is found in the cephalic index; on the plains of Moldavia and Wallachia, and in the Dobruja" Vlachs were known as late - nomadic people in medieval chronicles. The first romanian vlach (romanian) churches were built only around the turn of the 13th and 14th century. No known archiutecture existed before that period."

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek


A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=A_románok_eredete&oldid=23867049”