Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztővita:Frommer 97/Archív 4

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Szalakóta 8 évvel ezelőtt a(z) Karácsony témában

Műhely

[szerkesztés]

Sajnos az utóbbi időben egyik műhely sem pörög úgy mint régen. Mint látod jó ideje én is el vagyok foglalva az ügyes-bajos dolgaimmal. Én csak örülnék, ha felpörögnél. Ha akarod belekezdhetek egy kis „tehetségkutatásba”, hogy ne kelljen egyedül nyomnod az ipart.Carlos71 vita 2012. augusztus 20., 20:43 (CEST)Válasz

Hidd el nem hülyeség amit írtál a reformról, de itt nincs akarat, szerkesztő és erő hozzá. Anno a kiemelteket szerettem volna „bevédetni” (legalább a kezdők/anonok ne szerkeszthessék), de gyakorlatilag le akartak beszélni róla (írjak esettanulmányt statisztikával lebontva, de még úgysem biztos semmi). Emellett pl: az FC Barcelonát a sok felesleges beleszerkesztés miatt nem tudtam kiemeltre megírni. Egyszerű a konzekvencia. Azóta alig szerkesztek, mert nem látom sok értelmét.Carlos71 vita 2012. augusztus 22., 09:56 (CEST)Válasz

Egyébként a túlzott „demokrácia” mindig anarchiába torkollik, ami lassítja (esetenként megakadályozza) a fejlődést Vigyor.Carlos71 vita 2012. augusztus 22., 12:34 (CEST)Válasz

Ne mérgelődj! Ha nem kiemeltet írsz te is rászólhatsz a személyre, hogy ha nem tetszik neki a rendszer ő is berakhatja a cite-sablonokat (főleg, ha a forrás meg van adva a cikkhez a végén). Fogd fel úgy, hogy magadnak csinálod és a végén „elengeded a cikket”. Akinek nem tetszik javítgassa! VigyorCarlos71 vita 2012. augusztus 23., 11:19 (CEST)Válasz

Mi van veled főnök? Nagyon eltűntél. Lassan aggódni kezdek értedVigyor. Remélem minden rendben van! Időközben reaktiváltam magam. Nem tudom meddig tart a lendület, de megfogadtam, hogy csak azzal foglalkozok ami érdekel (ez most főként a műhelyünk [ez mindig is szívem csücske volt] és másodsorban az egyéb töris-hadtörténeti cikkek a saját kedvem szerint). Így talán itt fogok maradok hosszabb időre. Korábban hibáztam, mert miden felkérést elfogadtam (vagy magam másztam bele) és mindig elment a kedvem/megcsömörlöttem. Most úgy érzem magam mint az első 2-3 évben (topon). A mielőbbi „viszontlátásra”!Carlos71 vita 2012. szeptember 15., 22:05 (CEST)Válasz

1.)Na ma is hazaértem a fogorvostól. Hát inkább megírtam volna egy-két olyan cikket (pl: „Timbuktu gazdasága”), aminek nem is szeretem a tárgyátVigyor. 2.)Helyes. Jelen pillanatban (amikor ráérek) folytatom a német politikusokat (néha egy amerikai, izraeli, afrikai stb. katonát-politikust beszúrok „pihenésnek”). Tűzz ki te is kisebb célokat. Pl: befejeztem az olasz politikusokat, most a németeket fejezem be (van egypár hiányos vagy forráshiányos), utána a többi politikust. Utána jönnek a katonák, csaták, stb. Bele sem gondolok mennyi egyéb cikk hiányzik/hiányos vagy rossz, mert akkor feladnám megint. Így apróra bontva nem tűnik nyomasztónak a feladat (csak 10-15-20 cikk van egy blokkban max; sokat már eddig is megírtam/megírtak, úgyhogy ennyi sem marad) és valami legalább komplett elkészül, ami elégedettebbé tesz. Ha legalább ketten összedolgozunk (megszakadni azért nem kell), akkor van még egy kis extra motíváció.Carlos71 vita 2012. szeptember 19., 20:56 (CEST)Válasz

Én is itt vagyok!!!!!! :) Történelem p Was ist neu? 2012. szeptember 19., 21:00 (CEST)  megjegyzés Ne haragudj, nem akartalak kihagyniVigyor.Carlos71 vita 2012. szeptember 20., 08:19 (CEST)Válasz

VigyorTörténelem p Was ist neu? 2012. szeptember 20., 19:04 (CEST)Válasz

Sziasztok! Én szerettem volna nemrég megírni a trianoni békeszerződést kiemeltre, de sajnos mást kell megcsinálnom. Nem dolgoznátok együtt ezen a cikken, hogy kiemelt lehessen? Felosztanátok a cikket, és akár egy szócikkbokrot lehetne belőle csinálni, és a cél a fő cikk kiemeltté tétele. Mit szóltok hozzá? Szajci pošta 2012. szeptember 20., 20:05 (CEST)Válasz

Köszi. Mint tudod, én lelkes támogatója vagyok annak, hogy új cikkek ne szülessenek, viszont annál több kiemelt. Ez utóbbi miatt írtam. Az én távolabbi terveim között szerepel, hogy az első és második világháború főcikkeket kiemeltté tegyem, de előtte a mostani pályázat miatt meg kell csinálnom jelenlegi projektemet. Üdv Szajci pošta 2012. szeptember 20., 20:18 (CEST)Válasz

Javaslom, hogy vigyuk at a kiemeltet es projktet erinto tarsalgast a muhely otletek-javaslatok rovataba. Carlos71 vita 2012. szeptember 21., 09:51 (CEST)Válasz

Szazonov

[szerkesztés]

Szia! Néha-néha rátudnál nézni a szócikkre, mert nem vagyok mindig biztos, hogy helyes-e az, amit beírok! Előre is köszi!–Történelem p Was ist neu? 2012. szeptember 28., 20:26 (CEST)Válasz

Szia! Nem muszáj már, a levelet még akkor írtam, amikor nem volt magyar forrásom. Ez után jutott eszembe, hogy amikor a Wekerlei Könyvtárat költöztették, akkor adomány fejében (10 FT...) ellehetett vinni kiselejtezett könyveket és Galántai József: Első világháború c. könyve nagy segítséget nyújtott a cikk megírásában.-Történelem pWas ist neu? 2012. szeptember 30., 14:27 (CEST)Válasz

William Jennings Bryan

[szerkesztés]

Micsoda véletlenek vannak! Vagy mégsem? Juleecha vita 2012. szeptember 28., 23:00 (CEST)Válasz

Szívesen megírom emailben. Juleecha vita 2012. szeptember 29., 20:29 (CEST)Válasz

Trianon-projekt

[szerkesztés]

Mivel sok a vita/felvetés a rosszul megírt cikkel kapcsolatban gondoltam, hogy megírhatnák egy csapat keretében (ha jól látom mások is csatlakoznának), úgyis a műhelyhez tartozik. Ezt olvasd el (alsó két szakasz). Ha van kedved örülnék, ha nincs addig folytasd az életrajzokat, csak jelezz vissza légyszíves.Carlos71 vita 2012. október 6., 17:05 (CEST)Válasz

szabvány, szokvány, miegymás

[szerkesztés]

Szép Reggelt!


Csak jelzem, mert már a második szócikkedben (amik amúgy nagyon jók, és a Margenthau szócikked a Nürnbergi per szócikk szempontjából számomra igencsak hasznos volt) látom, hogy keresztet használsz a halálozási évszámhoz. Nemrégen meg lett szavazva ennek a formája és az lett az eredmény, hogy nem használunk keresztet (sem a születéshez csillagot), valamint a születés és elhalálozás elválasztásánál nem kiskötőjelet (-), hanem nagykötőjelet (–) kell használni. Remélem, jelzésemet nem veszed zokon! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. október 14., 08:32 (CEST)Válasz

Trianon

[szerkesztés]

Sajnos nem sok időm van mostanában, meg sokat olvastam, hogy felelevenítsem a témát. A cikket abba akartam hagyni, de ha tényleg segítesz meggondolom magam. Talán az lenne a legértelmesebb hogy a szakaszokat külön cikkben, hosszabban megírnám és kivonatolnám a főcikkben. Hétfőig nem nagyon érek rá, utána folytatom.Carlos71 vita 2012. október 20., 11:15 (CEST)Válasz

Re:Műhely

[szerkesztés]

Szia! Szívesen csatlakozom a műhelyhez, viszont a közeljövőben attól félek nem sok időm lesz szerkeszteni (egyetemi elfoglaltságok miatt). Ennek ellenére természetesen igyekszem segíteni a műhely munkájában a legjobb tudásomhoz és persze szabadidőmhöz mérten. --Szabi237 vita 2012. október 23., 11:30 (CEST)Válasz

Látom a revizió részt nem kezdted el. Hát hagyd is a fenébe. A teljes érdektelenség meg a monumentális lassú cikk elveszi a kedvem a wikitől:-(. Ha van egy suttyom 1/2-1 órám az elég az kisebb cikkekhez, de a trianonosba így bele sem érdemes kezdeni. Ezt legfeljebb a szakaszok külön cikkbe való, egyenkénti megírása után folytatom (kivonatolás), de azt se most kezdem el. Más kérdés, hogy érdemes egy komoly, 4-5 hónapos történelmi tanulmányt írni, úgy hogy egy jöttment teleírhatja baromsággal. Visszatérek a műhelymelóhoz.Carlos71 vita 2012. október 24., 21:42 (CEST)Válasz

Ne haragudj, de félreértettél. Nem rád gondoltam, amikor az érdektelenségről írtamVigyor. Itt van 12-13 millió magyar és csak 100-150 jelentősebb szerkesztő van belőlük. Ebből is csak 1 lett volna hajlandó egy ilyen bonyolult-fájdalmas cikkbe belefogni. Hát ez szomorú! A trianoni vitalapom jeleztem, hogy te vagy az egyetlen, aki ko-ordinált velem/segíteni akart, tehát ne vedd ezt magadra. Néhány nap kiesés amúgy sem jelentős, az iskola/élet fontosabb, de azért jó ez a hobbyVigyor. Ami aggasztott és bosszantott, hogy elképzelhetetlenül nehéz ez a cikk és megtorpantam a szerkesztésben/megtörte a szerkesztési lendületemet (sok olvasás/gondolkodás a szerkezetről, arányokról). Emellett felkavaró olvasni arról a sok ostoba magyargyűlölőről is. Felnézek Sir Bryan Cartledge-re, mert a szolgalelkű Jeszenszkyvel (Seton-Watson ostoba védelme=joga volt a magyar népből kollektív bűnöst csinálni, mert találkozott 1-2 nacionalista magyar politikussal) szemben szó szerint ki meri mondani a magyargyűlölő szót Seton-Watsonról, Steedről, Leeperről, Nicholsonról, akik pedig a honfitársai voltak. Na mindegy ennyit erről. Lehet hogy még egyszer kampányt kezdek a kiemeltek levédéséről. Pl: legalább legyen megerősített szerkesztő, aki belenyúlhat.Carlos71 vita 2012. október 25., 21:54 (CEST)Válasz

Ok.Carlos71 vita 2012. október 26., 11:16 (CEST)Válasz

Kiemeltek

[szerkesztés]

Majd ha ráérsz légyszíves szólj hozzá ehhez.Carlos71 vita 2012. október 26., 13:49 (CEST)Válasz

Köszi! Szerintem ebből most sem lesz semmi. Nem sikk a szabályok betartása. A járőr szerintem eddig sem hagyhatott volna jóvá forrásolatlan írományokat. A wikit hiteltelenné tevő járőrök figyelmeztetése, büntetése nélkül nem lesz itt semmi. 1-2 hónap múlva mindenki elfelejti, amire felhívtam a figyelmet.Carlos71 vita 2012. október 26., 21:42 (CEST)Válasz

Brazil hadihajók az első világháborúból

[szerkesztés]

Szia! Hát...nem hiszem, hogy nagyon időm (és kedvem) lenne hozzájuk, talán majd egyszer!!!!!! -Történelem pWas ist neu?

A Brazil Expedíciós Hadsereg

[szerkesztés]

Szia! Látom, szépen megírtad a szócikket. Evvel nem is lenne gond, de szerintem át kellene nevezni a lapot Brazil Expedíciós Hadsereg (első világháború) címre, mivel a második világháborúban is küldött a brazil kormány expedíciós csapatokat Európába (Olaszországban is ott voltak).-Történelem pWas ist neu? 2012. október 28., 13:57 (CET)Válasz

Carson

[szerkesztés]

Az illetőt Viktor vette fel nem én. Ennek ellenére minden szerkesztés hasznos úgyhogy rendben vanVigyor.Carlos71 vita 2012. október 29., 17:29 (CET)Válasz

Cite web

[szerkesztés]

Hello, rendben van. Különben hány helyen használják ezt.....?-Történelem pWas ist neu?

Búrok

[szerkesztés]

Szia! Szerinted is a mai élő afrikáner hírességek, írók, színészek is beletartoznak a műhely kategóriájába, ugye?–Történelem pWas ist neu? 2012. október 30., 20:46 (CET)Válasz

Sablon:Portál oldalon a használata részt érdemes elolvasni. Szerintem az segíthet. Szajci pošta 2012. december 15., 06:39 (CET)Válasz

első világháború

[szerkesztés]

szia, írtam a műhely vitalapjára, kérlek nézd meg a vázlatomat, és mondd el a véleményed. (Egyébként szoktad figyelni a műhely vitalapját?) Szajci pošta 2012. október 31., 14:16 (CET)Válasz

Rio Grande do Sul

[szerkesztés]

Szia! Nem akarok tolakodni... de biztos, hogy a szócikket nem az angol wikiből másoltad. Biztos van valahol valami forrás a hajóról! :) -Történelem pWas ist neu?

Jó, tudom, néha bizony csak az van, de még is volt más forrás!!!!! :) -Történelem pWas ist neu?

Epitácio Pessoa

[szerkesztés]

Ne haragudj, lehet hogy béna vagyok , de az angol wikiben nem találtam infót az állítólagos antiszemitizmusról. Senki sem vádolhat zsidó-ellenességgel (mindenki tudja, hogy a hazafias zsidó honfitársaimat szeretem: Tellert és magukat magyarnak valló társait testvéreimnek tekintem, a bunkó Kertész, stb. ellenében és ellenzem az általánosítást), de rühellem az észnélküli antiszemitázást is. Hogy miért? Valamelyik p.raszt „mértékadó zsurnaliszta”, még a zsidó származású Jászit, aki bírálni merte a „zsidó-kommunistákat” is leantiszemitázta. Semlegesnek tartom magam és ugyanúgy küzdök a szélsőséges balliberális sz.r ellen, mint a szélsőjobb ellen. Ennek ellenére tartom, hogy ez a ballib sz.r (amely generálja az antiszemitizmust is) a jelenlegi történeleírás legnagyobb ellensége, ugyanis ezek a hazugságok jelennek meg a sajtóban, stb.!!! Ha van rá forrás mutasd meg és ne haragudj, hogy megkérdeztem, ha nincs ki kell húzni. A négeres dologra is kellene valami normális forrás!!! Ne haragudj nem ellened szól a dolog, te vagy Történelem P mellett/előtt a legjobb cimbim. Neked (és neki) köszönhető, hogy visszatértem a wikire, de rühellem a fenti dolgot!!! Ha rasszista volt legyen a cikkben, de ne hurcoljunk meg senkit normális forrás nélkül. Tisztelettel: Carlos71 vita 2012. november 2., 20:30 (CET)Válasz

Nem Pessoa képviselte a brazilokat a béketárgyaláson? Javíts ki, ha nem igaz! Különben én is lehet, hogy csak miattatok vagyok még most is itt. Ti vagytok az igazi Wikibarátaim!!!!!-Történelem pWas ist neu? 2012. november 2., 20:49 (CET)Válasz

Elnézést nem akartam itt „keménykedni”, csak kicsit elegem van a hazug ballib történetírásból. Amúgy Pessoa képviselte a brazilokat a béketárgyaláson. Megvettem a magyar (Karolyi-Bethlen), csehszlovák (Masaryk-Benes), román (Bratinau), jugoszláv (Pasic-Trumbic), David Lloyd George, Wilson és Clemenceau köteteteket a makers of the modern world kiadasban (1.vh. utáni rendezes). Pessoa is a sorozat darabja. Eddig nagyon jonak talalom.Carlos71 vita 2012. november 3., 01:26 (CET)Válasz

Ok. Köszi a választ.Carlos71 vita 2012. november 3., 11:38 (CET)Válasz

Nagy nehezen (portugálul) találtam infót a rasszizmusra és visszatettem a cikkbe forrással.Carlos71 vita 2012. november 3., 11:51 (CET)Válasz

Re: Kitüntetés

[szerkesztés]

1.) A kitüntetést és előléptetést megérdemelted! Lassan valami mokányabb kitüntetést kell kitaláljak, mert lassan eléred a maximum rendfokozatotVigyor. Pedig a tábornokoknál felvittem az előlépési szintet kb. 15-20 cikkre (az addigi 6-10-ről), a sima Leopold meg kb. 10 cikket ér. Persze ötletem már van. Köszönöm a munkádat! 2.) Annyit szerkesztesz, amennyit tudsz. Én is azt teszem (hol többet, hol kevesebbet). A lényeg, hogy mindig visszatérjen az ember.Carlos71 vita 2012. november 8., 17:18 (CET)Válasz

Trianoni személyek

[szerkesztés]

Mit szólnál, ha én inkább ezeket csinálnám most? Most ez érdekel (a 4. könyvet olvasom, most éppen Karl Rennert). Ha meghagyod nekem, amit kiválasztottam (Lenin, stb.) akkor el lehetne kezdeni a tábornokokat. Persze ez még a jövő zenéje. Addig én ezeket írnám meg Leninéket írnám.Carlos71 vita 2012. november 8., 22:58 (CET)Válasz

Ok. Leninen meg Trockijon kívül talán 1-2 ember „marad” nálam (3-4 cikk). Ez nem sok. Ezek nagyjából meg is vannak írva viszonylag türhetően (hosszra legalábbis). A tábornokoknál figyelj(etek), mert néhány „beragadhatott” a trianoni sablonba, bár nem sok mivel a legfontosabb politikusok, tárgyalók mellett a szakértők és a bizottságok tagjai kerültek bele. Amúgy fel kívánom fejleszteni a meglévő cikkeket, mert aránytalan lesz pl: David Lloyd George, Curzon stb. is. Persze magyar szemmel Trianon a legfontosabb, de be kell látnunk, hogy ez semleges szemmel elenyésző az össztevékenység szempontjából.Carlos71 vita 2012. november 9., 17:46 (CET)Válasz

Balfour

[szerkesztés]

Szia! Jól megírtad a szócikket, gratulálok! Ennek ellenére nekem kicsit hiányérzetem van. szerintem bele kéne írni még legalább némi kis információt a híres Balfour nyilatkozatról. Ez csak tanács, ne vedd utasításnak....:)--Történelem pWas ist neu? 2012. november 12., 21:11 (CET)Válasz

Szívesen, máskor is!!!--Történelem pWas ist neu? 2012. november 13., 21:20 (CET)Válasz

Sablon:Az első világháború keleti frontja

[szerkesztés]

Szia!

Visszaállítottam. Ha hasonló ilyennél a járőrök üzenőfalára írsz azt gyorsabban észreveszik, mintha a szócikk (ez esetben sablon) vitalapjára írsz. Én ezt most csak teljesen véletlenül láttam meg. Másik megoldás, ha kérnél magadnak járőrbitet. Ha csak azokban a szócikkekben alkalmazod is, amikben szerkesztesz már az is nagy haszon lenne mindenkinek. Ha kérnél bitet, erősen támogatnálak. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. november 23., 19:22 (CET)Válasz

Már régóta megerősített szerkesztő vagy. Most járőrbitről volt szó. :-D Átraktam oda. Amúgy szívesen. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. november 23., 19:31 (CET)Válasz

Itt találhatod a megerősített státuszra való jelölésedet: Wikipédia:Bürokraták üzenőfala/Archív5#Frommer 97. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. november 23., 19:38 (CET)Válasz

Járőr

[szerkesztés]

Szia! A járőrjog ezennel a tiéd. A fontos tudnivalókat itt találod: Wikipédia:Járőrök kézikönyve. Egy mini változat:

Ha bármi kérdésed van, a járőrök üzenőfalán felteheted. Jó munkát kívánok! - RepliCarter Hagyj üzenetet 2012. november 23., 20:08 (CET)Válasz

Egy technikai apróság: a br-ek használata szükségtelen, helyette az entert használjuk. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2012. november 23., 20:31 (CET)Válasz

Járőrjog

[szerkesztés]

Hello, gratulálok a járőrjogodhoz. Most már van egy figyelő szem az első világháborús szócikkeken! Különben elkezdtem önszorgalomból egy filmet csinálni Brazília első világháborús szerepléséről.–Történelem pWas ist neu? 2012. november 23., 20:56 (CET)Válasz

Rendben. Azért csináltam sablont, mert általában egyszerűen nincs időm egy rendes cikk elkészítésére, de mégis meg akarom mutatni, hogy még itt vagyok! :) -Történelem pWas ist neu?

Különben nem tudsz valami olyan programot, ahol mp2 formátumba le tudok tölteni videókat a youtube-ról?– Történelem pWas ist neu? 2012. november 24., 15:02 (CET)Válasz

Most néztem, a program nagyon jó és elfogadja a Windows Movie Maker!!!! Köszi!– Történelem pWas ist neu? 2012. november 24., 15:15 (CET)Válasz

A hobbit szereplőinek listája

[szerkesztés]

szia! dolgozol még a cikken? Szajci pošta 2012. november 25., 09:44 (CET)Válasz

ugyanez lenne a kérdésem Karl May kitalált személyeinek listája szócikk esetében. Szajci pošta 2012. november 26., 11:16 (CET)Válasz

Tennivalók

[szerkesztés]

A brit politikusok után? A kevesebb légi győzelmet (5-15) elérő walesi pilótákat szívesen megírom!-Történelem pWas ist neu? 2012. december 2., 17:00 (CET)Válasz

Növényműhely:

[szerkesztés]

Szeretnél-e továbra is a növényműhely aktív tagja lenni? Válaszodat vitalapomon várom! Páfrány (Zsboldi) vita 2012. december 4., 19:33 (CET)Válasz

Re:"Brit" pilóták

[szerkesztés]

Rendben, meg próbálok ezekre figyelni!– Történelem pWas ist neu? 2012. december 8., 08:32 (CET)Válasz

2. vh

[szerkesztés]

szia! kérlek nézz rá a műhely vitalapjára, és segíts. Szajci pošta 2012. december 11., 08:19 (CET)Válasz

Igen, közben segített már Firkász. Köszönöm, hogy válaszoltál, és további jó munkát :) Szajci pošta 2012. december 11., 18:46 (CET)Válasz

Búr műhely

[szerkesztés]

Szia! Nagyon örülök a munkádnak, én csak nézni tudom..... Különben előléptettelek (már régen esedékes kellene, hogy legyen) törzsőrmesterré! :) Történelem pWas ist neu? 2012. december 21., 15:49 (CET)Válasz

Igen, jó lenne néhány embert még bevonni. Majd próbálkozok! :) Történelem pWas ist neu? 2012. december 22., 11:39 (CET)Válasz

Szia! Látom írod a búr cikkeket. 1896-as_elnöki_választások_Oranje_Szabadállamban cikkben vettem észre egy hibádat. A források szakasz alá betettél egy fordítás sablont. A wikipédia nem forrás, és a szócikkek felépítésében is meg van határozva, hogy hová kell tenni a sablont. Kérlek javítsd eképpen, és ha nincs forrása a cikknek, tedd rá kérlek a nincs forrás sablont. Szajci pošta 2012. december 23., 09:23 (CET)Válasz

Köszi. Ha nem beszélnénk az elkövetkezendő napokban, akkor áldott, békés karácsonyt kívánok! Szajci pošta 2012. december 23., 09:49 (CET)Válasz

Köszönöm :) (bár nálunk nem szokás a bejgli) Szajci pošta 2012. december 23., 14:51 (CET)Válasz

Boldog ünnepeket!

[szerkesztés]
Kellemes és boldogságban teljes Karácsonyi ünnepeket és élményekben gazdag újévet kívánok, Harcostárs!-Történelem pWas ist neu? 2012. december 24., 15:03 (CET)Válasz

Köszönöm szépen, és viszont kívánom! Szajci pošta 2012. december 24., 19:23 (CET)Válasz

Köszönöm és viszont kívánok Boldog Karácsonyt! Andrew69. 2012. december 24., 19:44 (CET)Válasz

Köszi viszont! Ne haragudj rám, de a magánéletem (és másodlagosan a karrierem) próbálom rendbe rakni. Sajnos ez nem egyszerű dolog. Hiányoztok és ez a komoly oka a távolmaradásomnak. Nem tudom ez meddig tart, de utána biztos visszatérek.Carlos71 vita 2012. december 25., 01:29 (CET)Válasz

LOL. Mindkettő állítás igaz.Carlos71 vita 2012. december 25., 11:04 (CET)Válasz

Köszönöm szépen! És viszont kívánom! DenesFeri vita 2012. december 25., 11:25 (CET)Válasz

Áldott boldog karácsonyt! Szalakóta vita 2012. december 25., 21:33 (CET)Válasz

EMG-777

[szerkesztés]

Kedves Szerkesztőtárs

Az említett cikk nagyon megérdemelne egy "további forrásmegjelölést igényel" sablont, de azt még nem ismerem. Kérlek lásd el vele, megérdemli (Mosoly)

--Robogos vita 2012. december 28., 11:57 (CET)Válasz

Hálásan köszönöm, és kívánok a következő évre mindent ami szép és jó, vagy mindkettő

Robogos vita 2012. december 28., 13:01 (CET)Válasz

Császári és Királyi Légierő

[szerkesztés]

Szia! Esetleg kell egy kis segítség? -Történelem pWas ist neu? 2012. december 29., 23:30 (CET)Válasz

Szerintem inkább bővítenék (parancsnokok), ellenőrizném a helyesírást stb. De utána nézek még forrásoknak! :) Történelem pWas ist neu? 2012. december 30., 13:06 (CET)Válasz

Tudom, von Hötzdendorf-hoz is az a honlapot használom [majd egy kicsit lerövidítem a végén... :)]. Történelem pWas ist neu? 2012. december 30., 17:02 (CET)Válasz


Szia! Megírtam a Condrad von Hötzendorf életét taglaló részt, de segíthetnél kicsit lerövidíteni. Hiába próbálkoztam, kicsit hosszú lett.... – Történelem pWas ist neu? 2012. december 30., 19:41 (CET)Válasz

Re:Zöld linkek

[szerkesztés]

Szia! Rendben, de hogyan is kell beállítani, hogy látsszon (már elfelejtettem)? Különben: Boldog újévet! -Történelem pWas ist neu? 2013. január 1., 11:42 (CET)Válasz

Köszi! -Történelem pWas ist neu? 2013. január 1., 12:34 (CET)Válasz

Búr műhely

[szerkesztés]

Szia! Írtam a műhely a búr műhely vitalapjára. Esetleg dél-afrikai vagy búr témájú könyveid. Csak azért, mert valamikor elkezdhetnénk a műhely témakörében egy nagyobb szócikk építésén! -Történelem pWas ist neu? 2013. január 4., 23:20 (CET)Válasz

Köszi! -Történelem pWas ist neu? 2013. január 5., 13:03 (CET)Válasz

Különben Lord Beaverbrook a második világháború idején is fontos tisztségeket töltött be. A SZTE egyetem honlapján leírtakat beletehetnéd a szócikkbe... :) Forrás itt: http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/who/beaverbrook.html --Történelem pWas ist neu? 2013. január 5., 15:15 (CET)Válasz

szócikk felépítése

[szerkesztés]

Szia! Kérlek nézd meg a szócikk felépítését, és javítsd a szócikkeidben. Lásd még nincsen, forrás szakasz helyett pedig források vannak. Jó volna, ha jegyzetekkel is ellátnád a cikkeidet, mert később, ha belenyúlnak, akkor is tudni lehessen, hogy az adott rész honnan származik. Szajci pošta 2013. január 19., 11:10 (CET)Válasz

Szia! Kérlek csináld meg legalább a héten írt szócikkeidnél a jó felépítést! Szajci pošta 2013. január 20., 08:55 (CET)Válasz

Re:Osztrák-magyar tábornokok

[szerkesztés]

Rendben. Franz von Keil szócikkét valamikor megírom, de lehet, hogy Anton Haus tengernagyét nem. Ő az egyik kedvenc tengerészem és nem írnám meg annyira jól, mint amit megérdemel.... :) Történelem pWas ist neu? 2013. január 19., 13:04 (CET)Válasz

Különben az osztrák-magyar tábornokokhoz használhatnád még (ha arról a tisztről van ott cikk) a austro-hungarian-army.co.uk/ angol nyelvű weblapot. Sok jó információ van ott. Emellett pedig a www.weltkriege.at nevű német oldalon is rengeteg osztrák-magyar főtisztnek az életéről van táblázat. – Történelem pWas ist neu? 2013. január 19., 13:09 (CET)Válasz

Charles Nungesser

[szerkesztés]

Szia

Erre a szócikkre "építés alatt" sablont tettél. A sablon szövege szerint, ha nincs időd vagy lehetőséged foglalkozni a szócikkel, legfeljebb néhány napig ajánlott rajta hagyni. Ha nem tervezed rövidesen bővíteni a szócikket, kérlek, távolítsd el a sablont.

Winston vita 2013. január 22., 11:24 (CET)Válasz

Gratulálok!

[szerkesztés]

Gratulálok vezérezredes lettél! Lassan valami újat kell kitalálnom. Megint nagyot ugrottál! LOL. Carlos71 vita 2013. január 30., 11:01 (CET)Válasz

K. U. K. Légierő

[szerkesztés]

Szia! Szívesen segítenék! Vigyor -Történelem pWas ist neu? 2013. február 1., 22:01 (CET)Válasz

Rendben.-Történelem pWas ist neu? 2013. február 1., 23:01 (CET)Válasz

A cikk leellenőrzésében/lektorálásban ahogy tudok segíteni fogok. Nem sok időm van mostanában, de mindent megteszek ez ügyben.Carlos71 vita 2013. február 1., 23:39 (CET)Válasz

Bocs de nem szoltal, hogy elkezdhetem.Carlos71 vita 2013. február 10., 20:04 (CET)Válasz

Azt hiszem jobb, ha szolok. Kerj meg nyugodtan mast mert nem akarlak hatraltatni. Reggel 5-kor kelek es este 8-ig gyakorlatilag soha nem erek ra. Kozvetlen lefekves elott meg relaxalni akarok, ha nem haragszol.Carlos71 vita 2013. február 13., 10:41 (CET)Válasz

Szia, szerintem jó lett a cikk, az egyik táblázatban elcsúszott az egyik szó, a forrásolás rendben. Talán a hadtudományi műhelyesek tudnak segíteni a szakmai részben is. Szajci pošta 2013. február 13., 18:09 (CET)Válasz

Jó kis cikk, pár dolgot javítottam benne. Mást nem tudok ajánlani, mert légierőben otthonlévő szerkesztőt nem nagyon ismerek. Talán Szerkesztő:Salkis, aki vállalt mentorságot is, de ő meg ha jól látom december óta nem szerkeszt valami miatt. A kiemeléshez azért az kell, hogy a fogalmak rendben legyenek a cikkben, emiatt több dolgot javítottam is, hisz pl a rendfokozatokat rendre összekevered. Emil Uzelac nem lehetett őrnagy majd utána hadnagy, ezeket nem tudom honnan veszed. De gratulálok, mert sok munka van benne és már így is nagyon jó a cikk. A sok életrajzi hivatkozás az egész újszerű megközelítés, nekem tetszik, de nem tudom majd a kiemelésben nem fogják-e szóvá tenni? Üdv. Andrew69. 2013. február 16., 09:19 (CET)Válasz

Sok sikert hozzá, de nézd át még egyszer a cikket. A táblázatokat bővíthetnéd, mert pl az első Állomáshely és Létszám oszlopa nem tartalmaz létszámot, de az ott szolgáló egységek számát azt igen. Aztán vannak egész alfejezetek, melyeknek nincs forrásmegjelölésük, pl 1916 három bekezdése és a Repülőszázadok. Ezeket még a kiemelés előtt javítsd ki. Andrew69. 2013. február 16., 13:53 (CET)Válasz

+1 dolog a táblázathoz. A német wiki cikkében vannak sokkal tartalmasabb táblázatok. Pl a Produktions- und Beschäftigungszahlen der Luftfahrtindustrie in Österreich-Ungarn 1914-1918 mutatja, hogy állt a termelés Ausztria és Magyarország közötti bontásban a háborús évek alatt. Andrew69. 2013. február 16., 14:01 (CET)Válasz

Gratulálok! Andrew69. 2013. március 20., 06:06 (CET)Válasz

Harry Potter és a bölcsek köve (filmzene)

[szerkesztés]

Szia, Ha új cikket hozol létre, most már nem interwiki linkeket kell beletenni, hanem a Wikidatára kell felvinni az új cikk címét, hogy meglegyenek a nyelvközi kapcsolatok. – Rlevente üzenet 2013. február 17., 08:41 (CET)Válasz

Ránéznél?

[szerkesztés]

Ránéznél: erre? Üdv. Tambo vita 2013. március 8., 11:28 (CET)Válasz

Zsoldoskatona

[szerkesztés]

Szép Reggelt!

Ha még gyakran szerkesztenél filmes szócikkekben, akkor a port.hu-s linkek behelyezéséhez javasolnám a Sablon:PORT.hu-film (és a társát) sablon használatát. Sokkal kényelmesebb és ezt használjuk a legtöbb filmes szócikkben (és színészekében). Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. március 9., 07:56 (CET)Válasz

Re:Ausztrál pilóták

[szerkesztés]

Szia! Mostanában nem tudok annyira aktív lenni, de beszállok. Írhatunk a búr táborokról kiemelt szócikket, de esetleg Christiaan de Wet cikkét is felfejlesztethetnénk egy kicsit (allapon elkezdtem), ugyanis sikerült megszereznem de Wet A háború három éve című könyvének magyar fordítását....xd Történelem pWas ist neu? 2013. március 15., 10:55 (CET)Válasz

igen, néha (táblázatot mindig) átmásolok valamit abból ebbe, de én nem szeretek sietni egy cikk elkészítéséével. Egy szócikkre mindig legalább 30-45 percet minimum fordítok :-) Történelem pWas ist neu? 2013. március 15., 20:52 (CET)Válasz

Húsvét

[szerkesztés]

Boldog, szeretetteljes húsvétot kívánok! Szalakóta vita 2013. április 1., 17:16 (CEST)Válasz

Cs. és kir. Légierő

[szerkesztés]

Megkésve ugyan, de gratulálok! Büszke vagyok rád!Vigyor Carlos71 vita 2013. április 4., 12:18 (CEST)Válasz

Gratulálok!

[szerkesztés]

Gratulálok! A sok cikknek köszönhetően megint előléptél és elérted a legmagasabb rendfokozatot! Az eddigi munkásságodért életmű-díjat kaptál tőlem a szerklapodra (A Császári és Királyi Hadsereg parancsnoka-barnstar)! Emellett a kiemeltre megkaptad a szokásos Mária Terézia Katonai Érdemrendet, szóval taroltál ((D))! Még azért maradt néhány speciális kitüntetés számodra, úgyhogy ne hagyd abba a cikkeket!Carlos71 vita 2013. április 4., 14:28 (CEST)Válasz

Vigyor Carlos71 vita 2013. április 5., 10:14 (CEST)Válasz

Szia! Ogodej szerint 3 tanúsítás szükséges ahhoz, hogy a felülvizsgálat lezáruljon. Ha gondolod, tanúsítsd. Üdv. Tambo vita 2013. április 12., 09:00 (CEST)Válasz

Christiaan de Wet

[szerkesztés]

Szia! Készül a szócikk. Esetleg lenne valami ötleted, javaslatod hozzá? :-) Történelem pWas ist neu? 2013. április 19., 21:25 (CEST)Válasz

Pillanatnyilag nagyjából megvagyok vele én is. A Fiatalkora részt igen, bővíteni kell. Oda fog kerülni a Sotói és a Basutó háború is. Az összes gyerekének a nevét nem tudom, csak néhánynak, azonban A háború három éve c. könyvében több rokona is feltűnik (ebből a könyvből származik a második búr háborúval kapcsolatos dolgok nagy része is, később még beírom a forrásokba). Az infobox képét már én is leakartam cserélni, azt majd megcsinálom! Képek majd még kerülnek bele, de még csak később akarom betenni őket.

Erről jut eszembe. Nem tudom ,hogy gratuláltam e a Császári és Királyi Légierő sikeres kiemeléséért és az előléptetésedért. Ha még nem, akkor most megteszem! :-) – Történelem pWas ist neu? 2013. április 20., 18:46 (CEST)Válasz

Tudom, hogy tele kell majd rakni reffekkel, de azt majd csak a végén akarom teljesen megcsinálni. A nyelvtani hibákat megpróbálom kerülni, de mindig átcsúszik néhány. --Történelem pWas ist neu? 2013. április 21., 18:05 (CEST)Válasz

Első vh nap-verseny

[szerkesztés]

Szia! Én támogatnám az ötletet! -Történelem pWas ist neu? 2013. május 1., 21:59 (CEST)Válasz

Én is. Jó esetben pozitív hatása lesz, rossz esetben semmi. Semmi vesztenivalónk nincs.Carlos71 vita 2013. május 5., 19:33 (CEST)Válasz

Carlos

[szerkesztés]

Nem tudtam róla, ez tényleg szörnyű hír. -Történelem pWas gibt's Neues? 2013. május 18., 12:25 (CEST)Válasz

Szerintem Carlos munkáját megköszönhetnénk azzal, hogy posztumusz tábornaggyá v. fővezérré (mivel ő szerényen soha nem viselt semmilyen rangot a műhelyben) léptetnénk majd elő. :-) Történelem pWas gibt's Neues? 2013. május 18., 22:03 (CEST)Válasz

Várjatok! Nem akartalak sokkolni benneteket ezzel! Sajnálom hogy így lett! Nem adom fel harc nélkül azért vettem vissza a szerklap törlést „csak” visszavonultra! Nehogy a visszahúzó alakok nyerjenek kiutálással. Ha sikerül visszatérek, ha nem is mint fénykoromban amikor napi 4-5 órát is csesztem itt a rezet, de heti 1-2 cikkel akkor is ha nincs sok időm. 1-2 rövid, közepes cikk nem sok 1 hétre akkor sem ha nincs sok időm. Ti vagytok itt a családom, sajnálom hogy nem voltam őszinte, de büszke vagyok rátok és nem akartam elvenni a kedveteket! Ha bele döglök is de végignyomok egy csörtét és megfingatjuk (vannak társak) a negatív/destruktív alakokat. Félreteszem a sértődős énem. Lehet ha nem sikerül akkor is visszatérek. Nagyon hiányoztok! Ahogy látom hatalmas viták lesznek, de nem érdekel. A vitában ti is részt vehettek. Még írok még.Carlos71 vita 2013. május 18., 22:07 (CEST)Válasz

Az ötletet köszönöm! Hehe!Vigyor.

Te megérdemelnéd a műhelyvezető címet. Le a kalappal előtted! Ha nem haragszol egyelőre megtartom.Carlos71 vita 2013. május 18., 22:25 (CEST)Válasz

1.) Ne aggódj semmi rosszat nem tételezek fel rólad. Ha elmennék te lennél az utódom. 2.) Ne szabadkozz. Gyakorlott szerkesztő vagy. Te szerkesztesz a legtöbbet. Annyi cikket írtál, hogy ismered a témakört annyira amennyire kell. A szívedet beleadod. Ha utódot akarnék az te lennél.VigyorCarlos71 vita 2013. május 18., 22:46 (CEST)Válasz

Ja és te vagy a műhely csillaga. Természetesen nem becsülöm le Történelem p-t aki nagyon jó szerkesztő és nagyon becsülöm.Carlos71 vita 2013. május 18., 22:48 (CEST)Válasz

A közeljövőben megpróbálok többet foglalkozni az első világháborúval, de gyúrnom kell a bizonyítványra is és ezek mellett beakarok törni a parlamentbe (a Wikitanács) is. Vigyor Történelem pWas gibt's Neues? 2013. május 18., 22:56 (CEST)Válasz

George Gossip

[szerkesztés]

Szia! Ránéztem pár pilótacikkre, és úgy tűnik, mintha George Gossipnál nem stimmelnének az interwikik. Vagy csak én néztem be valamit. :-) Üdv, Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2013. május 20., 12:49 (CEST)Válasz

Műhelyvezetés

[szerkesztés]

A tisztséget átadom. Ne haragudjatok rám. Itt olyan légkör van ami nem tetszik.Carlos71 vita 2013. május 20., 21:27 (CEST)Válasz

Nem akartam visszanézni, de nem tudtam megállni. Teljesen meghatódtam a rólam való megemlékezésetektől! Nagyon köszönöm Nektek! Visszavonulásom Tőletek, akiket szeretek nagyon fáj, mégha nem is voltam igazán aktív mostanában. A végén legalább elmondtam miért voltam olyan inaktív és így talán érthető a dolog. Talán be kellett volna fognom a számat, de sajnos nem ilyen vagyok. Ha tanács, bátorítás kell nyugodtan keressetek meg az e-mailemen (aktíválva van; ha nem válaszolok, mert nem kapom meg vagy nem nézem meg időben akkor hagyjatok üzenetet a vitalapomon; néha meg fogom nézni miattatok vagy inkább értetek). Kérlek ne adjátok fel! El nem múló tisztelettel!Carlos71 vita 2013. május 24., 22:05 (CEST)Válasz

Bíztatásul kaptál egy barnstart a szeklaodra.Carlos71 vita 2013. május 24., 22:20 (CEST)Válasz

Köszönöm szépen és viszont kívánom! Legalább tudom, hogy méltó emberek viszik tovább az örökséget.VigyorCarlos71 vita 2013. május 25., 19:33 (CEST)Válasz

Vigyor Frommer Fórum 2013. május 26., 19:07 (CEST)Válasz

A nap képe rovat

[szerkesztés]

Szia!

Csak most láttam a kérésedet egy másik szerkesztő lapján, úgyhogy átírtam a feliratot. Egyszerűbb lett volna, ha te magad megcsinálod, nem bonyolult a dolog. De hasonló esetben, akár pár nappal korábban is, szólhatsz nekem. Előre itt lehet kibogarászni, hogy mik lesznek a kezdőlapon (nem egyszerű megtalálni):

Wikipédia:Kezdőlap#Következő napok sablonjai. misibacsi*üzenet 2013. május 25., 20:33 (CEST)Válasz

Plakát

[szerkesztés]

Jó ötlet! Esetleg még kitehetjük a Haditechnikai műhely vitalapjára. Esetleg szavaznál rám a Wikitanács szavazásán. :-) -Történelem pWas gibt's Neues? 2013. május 28., 22:53 (CEST)Válasz

Wikipédia:Javaslat tisztségviselők megválasztására/Wikitanács (2013)--Történelem pWas gibt's Neues? 2013. május 29., 18:36 (CEST)Válasz

Új téma nyitása

[szerkesztés]

Ha úgy kezdesz új szakaszt, hogy megnyitsz egy már meglevőt, és annak a végére írsz be valamit az egyenlőségjelek közé, akkor szerkesztési ütközésbe kerülhetsz azzal, aki tényleg az eredeti szakaszba akar írni. Ez neked sem, neki sem jó.

Más baj is lehet ezzel. A szerkesztési összefoglalókból képződik a friss változtatások listája, a figyelőlista, a laptörténet. Aki egy kocsmafalat, vitalapot figyel, az a szerkesztői összefoglalóból veszi észre, hogy ahhoz a témához, ami érdekli, hozzászólás érkezett. Ezért vigyázz kérlek, hogy a szerkesztési összefoglalóban a /* és */ közötti rész se legyen megtévesztő.

Ezt úgy éred el a legkönnyebben, ha a lap tetejére mész (többnyire Ctrl-Home), és arra a fülre kattintasz, hogy „új téma nyitása”. Vigyázz viszont, hogy a teljes lap megnyitása a lapteteji szerkesztés füllel nem csak nehézkessé tenné a munkát, de a használata esetén különösen gyakran fordul elő szerkesztési ütközés is.

Ha valamilyen meggondolásból mégis egy másik szakasz vagy a teljes lap megnyitásával készítesz új szakaszt, akkor legalább javítsd ki a szerkesztési összefoglalót. Nagyon irritáló, ha hiába csődíted oda azokat, akik a megtévesztő című szakaszban várnak válaszra.

Előre is köszönöm az együttműködésedet.

Megjegyzés:
Firefox-on a Ctrl Shift + billentyűkombináció is új szakaszt nyit a lap alján. --Karmela posta 2013. május 29., 20:50 (CEST)Válasz

Kitüntetés

[szerkesztés]

Köszönöm szépen a szép kitüntetést, tábornagy úr. Erről jut eszembe. Te Wekerlén laksz, nem? Egyszer találkozhatnánk. -Történelem pWas gibt's Neues? 2013. május 31., 19:41 (CEST)Válasz

Valamikor június közepén vagy július végén. A Kós Károly téren vagy a Templom téren? -Történelem pWas gibt's Neues? 2013. május 31., 22:43 (CEST)Válasz

Rendben, a Kós. A cikket befejezem. -Történelem pWas gibt's Neues? 2013. május 31., 22:55 (CEST)Válasz

Képek

[szerkesztés]

Szia! Nagyon sok repüléssel kapcsolatos képet töltöttem fel a Commonsba. Ha érdekel, megtalálod Itt. Üdv. Tambo vita 2013. június 3., 10:54 (CEST)Válasz

Első vh verseny

[szerkesztés]

Szia! Bocsi, hogy ennyit csúsztam a válasszal, tegnapelőtt ért véget a vizsgaidőszak, és a vége kicsit húzós volt, úgyhogy nem igazán voltam wikin. Az ötlet szerintem nagyon jó, ha van rá kapacitásotok meg terveitek, akkor mindenképp érdemes megcsinálni, mert nagyot dobhat a műhely és persze a Wiki forgalmán. Javaslom, hogy egyeztessetek a Wikimédia Magyarország Egyesülettel is, hátha tudnak nektek pénzt vagy ajándéktárgyakat adni a verseny nyereményeire. – Laci.d vita 2013. június 29., 20:02 (CEST)Válasz

Búr műhely

[szerkesztés]

Szia! Arra gondoltam, hogy fel kéne lendíteni a munkát a műhelyben. Most, hogy végül bevezetésre került a "Jó szócikk" rendszere arra gondoltam, hogy néhány szócikket fel kéne javítani és szavazásra bocsátani. Én most a Spion Kop-i csatán és a Paardebergi csatán dolgozok. Várom a javaslataidat! :-) Történelem pWas gibt's Neues? 2013. augusztus 31., 14:18 (CEST)Válasz

Köszönöm! -Történelem pWas gibt's Neues? 2013. szeptember 1., 10:31 (CEST)Válasz

Rendben. Emellett én vállalom néhány második búr háborús szócikk megírását Christiaan de Wet könyve alapján (is).-Történelem pWas gibt's Neues? 2013. szeptember 3., 14:07 (CEST)Válasz

Egy kicsit nekem is aktivizálnom kell magamat, mert a nyáron sem voltam nagyon aktív.-Történelem pWas gibt's Neues? 2013. szeptember 3., 21:00 (CEST)Válasz

A hobbit szereplőinek listája

[szerkesztés]

Mivel nem találtam benne több infót, mint ami A hobbit cikkben van, ezért javasoltam az összevonást (és mert az Wikipédia:Árva szócikkek lapon találtam, azaz nem hivatkozik rá más cikk). De akár bővítheted is. :-) - Tündi vita 2013. október 19., 11:06 (CEST)Válasz

Sablon:Transvaal Köztársaság

[szerkesztés]

Szia! Majdnem egy évvel ezelőtt rátettél egy törlés sablont a {{Transvaal Köztársaság}} sablonra, de nem vitted végül a közösség elé, allapot sem nyitottál. Mi legyen vele? Mivel nincs használatban, megbeszélés nélkül törölni lehet, főleg mivel te hoztad létre, csak jelöld azonnalira. Egyébként miért vetted ki a Transvaal Köztársaság cikkből annak idején? Biztosan nem jó oda? --Regasterios vita 2013. november 18., 11:14 (CET)Válasz

Máshova nem volt beillesztve, de gondoltam, rákérdezek, mielőtt törölném. Mindjárt sort kerítek rá akkor. --Regasterios vita 2013. november 23., 21:26 (CET)Válasz

Karácsony Szilveszter

[szerkesztés]
Boldog karácsonyt és örömökben gazdag, szerencsés Új Évet és sok-sok szerkesztést kívánok! Szeretettel:Kossuthzsuzsa vita 2013. december 23., 17:42 (CET)Válasz

Szia Frommer 97!

Kellemes ünnepeket: boldog szentestét, boldog karácsonyt, még egyszer boldog karácsonyt, boldog szilvesztert és boldog új évet kívánok neked, (szívesen). --Vakondka vita 2013. december 20., 14:30 (CET)Válasz

Kellemes ünnepeket és élményekben gazdag új évet kívánok!-Történelem pWas gibt's Neues? 2013. december 23., 18:14 (CET)Válasz

Kellemes ünnepeket!Carlos71 vita 2013. december 25., 10:46 (CET)Válasz



Kedves Frommer 97!

Azok közé tartozol, akik 2013-ban gazdagították a Wikipédia cikkanyagát, és ezáltal egy kicsit hozzáférhetőbbé tették a világra vonatkozó ismereteket.

Köszönetet mondunk a munkádért, és bízunk benne, hogy továbbra is kitartasz a közösen szerkesztett enciklopédia mellett.

Viszontlátásra az új évben is!

Wikimédia Magyarország Egyesület

Német Délnyugat-Afrika

[szerkesztés]

Szia! Gratulálok az első (az az a mi) jó szócikkedhez! :-)-Történelem pWas gibt's Neues? 2014. január 24., 20:55 (CET)Válasz

Egyszer belevághatnánk. Én is folytattam kutatásokat. megszereztem Zicherman Istvántól Christiaan de Wet általa lefordított emlékiratait, a Zicherman által írt könyvet (ponyva....de átnézéshez jó). Ezek mellett folytattam egyéb kutatásokat is, és most a Maritz-felkelés cikkét bővítem. Nekem is sokszor elmegy a kedvem a Wikitől, ezért is szerkesztek viszonylag keveset. Anno valamikor legalább hetente egy cikket írtam, most viszont visszazuhant havonta 1-2-re. Azért szerintem nem kell még visszavonulnod.....:-)
U.I.: A Német Délnyugat-Afrikás cikket betettem a búr műhely "kitüntetett" cikkei közé, mert szerintem ahhoz is kapcsolódik. -Történelem pWas gibt's Neues? 2014. január 25., 11:17 (CET)Válasz
Rendben.-Történelem pWas gibt's Neues? 2014. január 26., 19:35 (CET)Válasz

Csiffáry Jenő mint pilóta

[szerkesztés]

Szia, lehet már kérdeztem, tudsz vlmit Csiffáry Jenő első világháborús felderítőtevékenységéről? vagy esetleg hogy hol lehetne ennek utánanézni, elméletileg 1918 márciusában kapott kiképzést. Kösz, üdv. Taz vita 2014. május 2., 00:42 (CEST)Válasz

Köszönöm! Taz vita 2014. május 25., 13:04 (CEST)Válasz

Első világháborús szócikkíró verseny

[szerkesztés]

Szia! A Kocsmafal egyéb szekciójában felvetettem egy ötletet, miszerint a nyár végén indulna egy első világháborús szócikkíró verseny. Ha lenne hozzáfűzni valód, vagy valami ötleted, akkor nyugodtan hozzászólhatsz!

U.I.: Rosszkornyifog szerkesztőtárs szócikke kiemelt lett, így már egy előléptetés és egy Mária Terézia Rend el kéne neki.:-) -Történelem pWas gibt's Neues? 2014. május 15., 21:15 (CEST)Válasz

Szia! A verseny kiírásban javasolnám, hogy ami szükséges, vedd át a korábbi verseny kiírásokból, mert ha bármi kimarad vagy nem egyértelmű és leszabályozott, biztosan lesz, aki szóvá teszi. :-) (lengyel verseny, ázsiai verseny, szépirodalmi)- RepliCarter Hagyj üzenetet 2014. június 21., 14:55 (CEST)Válasz

Szia! Múlt héten ráírtam a hölgyre a Hadimúzeum Alapítványtól, hogy mi a helyzet, de nem jött válasz. Lehet, hogy nagyon nyár van, szabadság, miegymás... Viszont egy hét múlva kezdődne a verseny, úgyhogy én azt javaslom, csináld meg a versenykiírást. Ha díjak, díjátadó rendezvény, stb. kapcsán segítségre, támogatásra van szükség, akkor írj nyugodtan az egyesület elnökségi címére (elnokség[kukac]wikimedia.hu). Üdv. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2014. július 21., 21:16 (CEST)Válasz

Folytatás: ma fölhívott a hölgy, kissé el vannak úszva a szabadságok miatt, de a héten még dolgozunk a dolgon, pontosabban a kategóriákon. A jelenlegi témakörök tetszettek neki, de még szeretnék kiegészíteni. Az biztos, hogy zsűriként a Hadtörténeti Intézet és Múzeum részt vesz az értékelésben, tehát őket már beleírhatod a verseny kiírásba. Ajándékkönyveket biztosan fognak fölajánlani, ezt is beleírhatod. A díjátadó helyszínéről is még egyeztetünk, de ezt később is beleírhatjuk. A díjátadás helye és ideje úgyis később szokott fixálódni. Egyelőre ennyi. Szóval a verseny kiírást ki kéne egészíteni, és akkor júl. 28. előtt egy-két nappal élesíteni. Mi meg hirdetjük blogon, Facebookon, stb. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2014. július 22., 13:20 (CEST)Válasz

Beleírtam, hogy hogyan lehet beszállni, a tanácsok új szerkesztőknek fülön ott van, hogyan kell új szócikket kezdeni, és lehet sablont is gyártani a cikkek tetejére. A választható cikkek listát kellene holnapra kibővíteni. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2014. július 27., 10:46 (CEST)Válasz

Viszont szerintem jobb lenne, ha a feljavítás nem lenne benne, csak új szócikkek, mert nagyon lesz olyan értékelni, amihez valamennyit hozzátettek, vagy esetleg átalakítottak, formáztak, kicsit kibővítettek. Nem beszélve arról, hogy a múzeumtól beszálló értékelő személynek főleg nehéz lenne észlelni, hogy egy cikk milyen állapotról indult és mekkora bővítés lett benne. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2014. július 27., 10:50 (CEST)Válasz

Ha valaki elkezd egy cikket és ment egyet, az már bekékül, és kicsi az esélye, hogy két ember ugyanazt kezdi el mentés nélkül szerintem. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2014. július 27., 10:53 (CEST)Válasz

Hiányzó uralkodó nincs? Láttam, hogy kivetted a szakaszcímet a választható cikkek listából. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2014. július 27., 11:14 (CEST)Válasz

Oké, sok teendő úgysem lesz ezután. Csak kicsit rá kell nézni a megírt cikkekre, hogy rendesen be legyenek linkelve a versenykiírás lapjára, meg rájuk tenni a sablont, ha lemarad. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2014. július 27., 11:28 (CEST)Válasz

Búr koncentrációs táborok

[szerkesztés]

Szia! Jó lenne, megköszönném. Nemsokára (a portugálos szócikk után) elkezdem megírni a háborúban harcoló magyarokról szóló szócikket. -Történelem pWas gibt's Neues? 2014. május 25., 17:15 (CEST)Válasz

Kitüntetés

[szerkesztés]

Tábornagy Úr,

Köszönöm a kitüntetést. :)

Bár mostanában elfoglalt vagyok, nem ez volt az utolsó első világháborús cikkem. Rosszkornyifog vita 2014. június 1., 20:43 (CEST)Válasz

Verseny

[szerkesztés]

Helló!

A szócikkíró versennyel kapcsolatban tudnál nekem mondani (vagy az információkhoz kiírni) szempontokat, amik alapján értékelnek egy cikket? (pl. hossz, tartalom, megfogalmazás stb.)

ТетRоDотохIN ѵIтA 2014. július 29., 00:06 (CEST)Válasz

Tengeri hadműveletek az Adrián

[szerkesztés]

Szia! Az első világháború Adriai-tengeren zajló harci cselekményekről szóló szócikknek szerinted mi lehetne a legjobb cím? Esetleg Adriai front, Adriai-tengeri front?-Történelem pWas gibt's Neues? 2014. augusztus 18., 09:46 (CEST)Válasz

Re: Első vh-s verseny értékelés

[szerkesztés]

Szia! Igen, van egy hölgy, akivel eddig leveleztem, írok neki, hogy mi a helyzet. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2014. augusztus 28., 16:37 (CEST)Válasz

Habsburg Lipót

[szerkesztés]

Szia! A magyar források Habsburg Lipót-rendnek hívják ezt a kitüntetést? A többi wiki, meg a magyar oldalak amit egy gyors guglizással találtam vagy a hivatalos nevén Osztrák császári Lipót-rendnek vagy csak Lipót-rendnek (Ausztria) hívják, de nem mondanám magam nagy expertnek kitüntetésirodalomban. Hollófernyiges vita 2014. szeptember 8., 13:28 (CEST)Válasz

Első világháborús szócikkíró verseny zsűrizése

[szerkesztés]

Szia! Van valami chat-alkalmazás, vagy azonnali üzenetküldő, ahol fel lehet venni veled a kapcsolatot? Nagyban megkönnyítené a cikkek kiértékelésével kapcsolatos megbeszélést. :-) - Oppashi Mesélj csak 2014. október 1., 15:54 (CEST)Válasz

Semmi gond. Skype, Line, KakaoTalk, TeamSpeak. En ezeket hasznalom leginkabb. A Google beepitett uzenojevel nem vagyok kibekulve :( Lehet hogy marad a Facebook. Amugy elkezdtem a pontozast, es mar ugy feluton jarok az osszes cikk tekinteteben, lehet, hogy ugy konnyebben jutnank elore, ha elkuldenem neked az altalam elkeszitett pontlistat excel fajlban, Te pedig atjavitanad a velemenyed szerint. Oppashi Mesélj csak 2014. október 6., 19:30 (CEST)Válasz
Szerdara vegzek vele, es pentekre vagy szombatra - ahogy kenyelmes - kernem vissza kb :) Ez igy megfelelo? Oppashi Mesélj csak 2014. október 6., 21:11 (CEST)Válasz

Szia! Bocsi a zavarásért megint. Nem piszkálásból, de nem kaptam meg az e-mail címed :-( Oppashi Mesélj csak 2014. október 8., 16:11 (CEST)Válasz

Oppashi előléptetése

[szerkesztés]

Szeretnék egy javaslatot tenni Oppashi kolléga előléptetésére az első világháború műhelyben a szócikkíró versenyben végzett szervező munkájáért!-Történelem pWas gibt's Neues? 2014. október 22., 22:11 (CEST)Válasz

Sajnálattal veszem tudomásul, hogy visszavonulsz. Én sem tudok már annyit foglalkozni az itt zajló dolgokkal, mint régen. Szerkesztgetek, de lassan már össze-vissza, és a legtöbb munkám befejezetlenül marad. Köszönöm, hogy sokáig együtt küzdhettünk és azt, hogy gyümölcsözően, viták nélkül tudtunk együttműködni és irányítani a műhelyt Carlos távozta után. Remélem, hogy ez csak egy átmeneti időszak lesz neked, és hamarosan újult erővel térsz vissza. Remélem, hogy eljössz november 15-én a Hadtörténeti Múzeumba és beszélgethetünk egy jót. Baráti üdvözlettel: Történelem pWas gibt's Neues? 2014. november 4., 14:45 (CET)Válasz

Kellemes ünnepeket!

[szerkesztés]

Áldott karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kívánok, barátom!-Történelem pWas gibt's Neues? 2014. december 24., 22:54 (CET)Válasz

Hogy vagy?

[szerkesztés]

Szia! Hogy vagy? Sajnálattal látom, hogy visszavonultál. Sokat gondolkoztam és 2 év után visszatértem. Bárcsak te is visszajönnél. Jó kis csapat voltVigyor!Carlos71 vita 2015. július 5., 22:37 (CEST)Válasz

Köszi hogy válaszoltál!:) Én is csak úgy tértem vissza, hogy nem érdekelnek az itteni folyamatok meg a cikkek sorsa (hosszú távon soha nem lesz megbízható, csak tájékoztató jellegű), csak a saját dolgomat végzem és mivel nem enwikit fordítok csak a tudásom növelem. Igazából ami visszavonzott az az, hogy nem akarok elfelejteni (viszonylag helyesen) magyarul írni (meg gondolkozni; mondjuk könyveim vannak, de azok többsége is angol; meg online is lehet olvasni de ez mind passzív tevékenység). Itt Angliában nem sok magyar impulzus ér, egykori ismerőseim szétszéledtek és van aki haza is költözött. Na meg persze visszavonzott az az néhány ember akit itt nagyon tisztelek.

A leveledet nem kaptam meg. A régi vacak freemailemen mindig „kommunikációs hiba” van és a spamek miatt nem használom már. Itt javítottam a linket, ha a jövőben írsz azt meg fogom kapni. Én is individualista vagyok inkább. A magyarok átka. Hehe. Persze a magánélet sokszor korlátozza a tevékenységet. Annak örülök, hogy pozitívabb irányba mozdult el a gondolkodásod. Idő? Valóban probléma. Ha visszatértem volna a nyelvi projektemhez (sajnos leálltam vele egyelőre, akkor semmi időm nem lenne a wikire; a magánélet plusz egy kis hobbi elvisz minden időt a munka mellett). Kritikámat most is fenntartom és véleményem megegyezik a Tieddel. Úgy vélem mi és egy tucat kollégánk üde színfolt vagyunk ebben a monokróm valóságban... Ezzel megmosolyogtattál.Vigyor Köszi mindent és minden jót kívánok neked!Carlos71 vita 2015. július 12., 21:32 (CEST)Válasz

UI: Arról nem sok tudomásom van, hogy a magyar wiki mekkora olvasottsággal rendelkezik.Carlos71 vita 2015. július 12., 21:37 (CEST)Válasz

Hát igen. Örülök, hogy találtál valamit, ami különösen érdekel.Vigyor Szegről-végről olvasgattam róla anno. Itt népszerű téma a Brit Birodalom miatt. Most olvastam a Wiki Magazinban, hogy a wikiseket megmosolyogják az utcán a wiki-polóval. Az itt szerkesztőket meg sokan egy rakás szerencsétlenségnek tartják. Ez eléggé szemétség. Ciki. A Horthy-vitát kiszedtem egyelőre. Belefáradtam. Úgy látom itt éppúgy nincs rá igény mint magában a társadalomban. Itt nem foglalkozok vele, csak annyira, hogy „egyensúlyban” legyen a cikk. Szerintem több oka van a vitáknak. A Kádár-rendszer erkölcsi válságának fel nem dolgozása, az ezen alapuló hiteltelen értelmiség/politikusok [akikhez képest még Kádár is egy Churchill volt] és az aktuálpolitikai érdekek. Régóta külföldön élve már nagyon idegennek hat a mostani „magyar” gondolkodásmód. Zsidózás versus nácizás. Holokauszt versus Trianon vagy vica versa. Nagyon betegnek tartom. Gyáni írása nagyon ballib, de ez telitalálat: „Két hideg [érzelmeken alapuló/gyűlölködő] kollektív emlékezeti gyakorlat áll ezáltal szemben egymással, a Trianon-szindróma és a holokauszt által keltett kollektív (kulturális) trauma. Abban közösek, hogy az emlékező közösségek itt is, ott is önmaguknak tartják fenn az egyedüli áldozat szerepét, nemegyszer épp a másik oldal áldozatának tüntetve fel magukat. Mely feltevés olykor a tényeken, máskor ellenben csupán fantazmagóriákon alapul.”

Amíg ezt fel nem számolják addig nem lesz itt semmi változás. Nemcsak Horthyt érintve, hanem társadalmilag/gazdaságilag.Carlos71 vita 2015. július 12., 22:18 (CEST)Válasz

Romsics és Ungváry Krisztián munkáit alapvetően nagyon jónak tartom a korszakról és csak néhány dolgot vitatok (az is inkább „emberünkhöz” kötődik). A témakörön kívül pedig 100%. Előbbi trianonos, utóbbi Budapest ostroma könyve csodálatos.Carlos71 vita 2015. július 13., 08:55 (CEST)Válasz

Hát a tegnapi beszélgetésünk után elgondolkoztam és (néhány cikkbe való belenézés után) megint úgy látom, hogy nem sok értelme itt maradni. Ha véletlenül keresel megtalálsz. Az e-mail címemet frissítettem.Carlos71 vita 2015. július 13., 18:26 (CEST)Válasz

Re: Hogy vagy?

[szerkesztés]

Szia, jól vagyok! Mostanában főleg a régebbi cikkeim fejlesztésével foglalkozok (pl. Portugália az első világháborúban :-)), emellett a búr témában is igyekszek néha-néha szakirodalom után nézni. Nem tudom, hogy mondtam-e, hogy Zichermantól sikerült megszereznem de Wet tábornok könyvének magyar fordítását, de kijelenthetem, hogy elég érdekes könyv (ha akarod, átküldöm neked). AZ utóbbi időben én is kevesebb időt tudok szentelni a wikinek, emellett sikeres projektmunkkát végeztem és előadást tartottam Oroszország első világháborús szerepléséről a sulimban, úgy hogy munkálkodok. Veled mi a helyzet?-Történelem pWas gibt's Neues? 2015. július 14., 18:35 (CEST)Válasz

Zicherman könyve nekem is megvan, és igen, vészesen sok dolog nekem sem volt új (talán a külföldi önkéntesekkel és a fegyverekkel foglalkozó rész volt érdekesebb). Ha komolyabban beleakarunk kezdeni, akkor mindenképp a második búr háború cikkét kellene felhoznunk. Nagy munka lenne, de ketten képesek vagyunk arra, hogy megcsináljuk. Ha majd meglennénk vele, akkor a Búr háborúk összefoglaló cikkét majd én már egyedül is rendbe tudom majd tenni.

Augusztus vége felé összefuthatnánk valahol, addig is elküldöm de Wet könyvét és az én kis szösszenetemet! Vigyor-Történelem pWas gibt's Neues? 2015. július 16., 08:43 (CEST)Válasz

Találkozó

[szerkesztés]

Szia! Lassan sajnos itt a nyár vége, ennek ellenére ha gondolod, és időd engedi, akkor jövő héten valamikor összefuthatnánk a Kós Károly téren, megbeszélni az Első világháború-és a Búr műhely aktuális dolgait. Üdvözlettel: Történelem pWas gibt's Neues? 2015. augusztus 21., 13:36 (CEST)Válasz

Búrok

[szerkesztés]

Szia! Én egy kicsit másképp képzelem, de a nagy része megegyezik (amit átírtam v. betoldottam az vastagon):

- előzmények
- Szemben álló felek
- a háború menete
- következmények
- előzmények
- Szemben álló felek
- Búr államok
- Nagy-Britannia
- Külföldi önkéntesek
- Önkéntesek a búrok oldalán
- Nemzetközösségi önkéntesek
- a háború menete
- Atrocitások a civil-és benszülött lakossággal szemben" (ebben nem vagyok biztos, lehet a koncentrációs táborok is elég lesz)
- a háború következményei
- Közvetlen
- Közvetett

Üdvözlettel, -Történelem pWas gibt's Neues?

OK.–Történelem pWas gibt's Neues? 2015. szeptember 4., 21:32 (CEST)Válasz

Nem igazán tudom, a legtöbb külföldi Wikipédia a "búr háború" formát használja inkább.– Történelem pWas gibt's Neues? 2015. szeptember 5., 07:44 (CEST)Válasz

A görög Honvédelmi Kormány hadüzenete (1916)

[szerkesztés]

Üdv! Mi indokolja itt a nagy kezdőbetűk használatát (a szócikkben amúgy vegyesen fordul elő nagy- és kisbetűkkel)? Szerintem elég a honvédelmi kormány. Köszönöm, – Vépi vita 2015. október 2., 09:42 (CEST)Válasz

Karácsony

[szerkesztés]

Szia! Áldott, békés karácsonyt és boldogságban gazdag újévet kívánok Neked!–Történelem pWas gibt's Neues? 2015. december 25., 21:49 (CET)Válasz

Boldog karácsonyt! Szalakóta vita 2015. december 25., 22:32 (CET)Válasz