Szerkesztő:Olma4000/Munka

Bocskai István
Kismarjai Bocskai István
Bocskai István
Erdélyi Fejedelemség Erdélyi fejedelem
Uralkodási ideje
Erdélyi fejedelem: 1605. február 21. – 1606. december 29., Magyarország fejedelme 1605. áprilisa, Magyarország királya 1605. novembere
Elődje	Székely Mózes
Utódja	Rákóczi Zsigmond
Életrajzi adatok
Született	1557. január 1. Kolozsvár
Elhunyt	1606. december 29. Kassa
Nyughelye	Gyulafehérvár 1607. február 22.
Édesapja	Bocskai György
Édesanyja	Sulyok Krisztina
Házastársa	Hagymássy Kata (1583)
Sablon • Wikidata • Segítség

Bocskai István szobra (Millenniumi emlékmű)

Kismarjai Bocskai István (Kolozsvár, 1557. január 1. – Kassa, 1606. december 29.) Erdély fejedelme 1605 és 1606 között. Jelentős szerepet játszott a reformációban.

Származása

Középbirtokos nemesi családból származik. Édesapja, bocskói Bocskai György I. Ferdinánd király híve volt. Bihar vármegyei birtokainak területét jelentősen megnövelte előnyös házasságkötésével: lekcsei Sulyok Krisztinát, a királyi főkomornyik lányát vette feleségül.

Sokáig úgy vélték, hogy Bocskai István Kismarján született (ő maga is „szülőföldjének” nevezte a települést), de kiderült, hogy a későbbi erdélyi és magyar fejedelem nem itt, hanem Kolozsvárott látta meg a napvilágot 1557. január 1-jén. Szülei az 1540-ben elhunyt Szapolyai János feleségének, Izabella királynének a fogságában voltak itt.

Izabella 1559-ben meghalt. A Bocskai család szabadulása után Bécsbe ment, ahol az apát Ferdinánd a Magyar Kancellária titkárává nevezte ki, így Bocskai István az udvarban nevelkedett. 1564-ben Ferdinánd meghalt, utódja I. Miksa lett (a német-római császári trónon II. Miksa néven), aki ugyanúgy megbízott Bocskai Györgyben, mint Ferdinánd.

Élete

Ifjúkora

Bocskai István Bécsben és Prágában töltötte gyermekkorának nagy részét, 1567-től Nádasdy Ferenccel együtt nevelkedett. Nem volt szorgalmas tanuló; a nyelvtanulásban sem jeleskedett, de tudott latinul és németül. Nem a humán tárgyak, hanem a katonai és politikai ismeretek érdekelték.

Kb. 11-12 éves korától (1568 k.) apródként szolgálta az uralkodót. Akkoriban apródként megtanultak lovagolni és a különböző lő- és szálfegyverekkel bánni, továbbá megismerkedtek a nemesi erkölcsi normákkal.

Édesapja 1570 körül „átpártolt” János Zsigmondhoz, Miksa ellenlábasához, aki Szapolyai János és Jagelló Izabella fia volt, és még 1540-ben, születésének évében magyar királlyá választották, 1570-től pedig erdélyi fejedelemként uralkodott. Nem tudjuk, hogy György miért fordult Miksa ellen; Nagy László szerint az is lehetséges, hogy „Bocskai György átállása valójában valamilyen titkos megbízást takart.”

Bocskai István ugyanis 17 évesen (1573 végén vagy 1574 elején) bekerült Miksa „nemesi ifjai” (udvari testőrök) közé. Ez az uralkodó bizalmára utal Györggyel szemben, hiszen valószínűtlen, hogy Miksa egy áruló fiát beválasztotta volna a testőrségébe. „Nemesi ifjúként” Bocskai komolyabb katonai, államigazgatási és politikai ismereteket szerzett, s az udvar légköre és az uralkodó személyisége nagy hatással voltak az ifjú személyiségének fejlődésére.

A Báthoryak mellett

Bocskai István 1576-ban hazatért Erdélybe, és nem ment vissza a Habsburgok udvarába. Ittmaradásának egyik oka az volt, hogy az elhunyt Miksát Rudolf (II. Rudolf néven német-római császár) követte a trónon, így Bocskai helyzete az udvarban bizonytalanná vált. Az erdélyi fejedelmet, Báthory Istvánt pedig megválasztották lengyel királlyá; ő székhelyét Krakkóba tette át, és az Erdélyi Fejedelemség irányítását a vajdává kinevezett Báthory Kristófra bízta, aki Bocskai sógora volt (a nővérét, Bocskai Erzsébetet vette feleségül).

Bocskai eleinte háttérbe szorult a gazdag Báthory család tagjai mögött, később azonban egyre nagyobb szerepet kapott sógora udvarában, 1579-ben még birtokai után (Gyapol, Kaza, Kerekegyháza, Kismarja, Nagykereki) adómentességet is kapott tőle.

1581-ben elhunyt Bocskai Erzsébet és Báthory Kristóf is, és kiskorú fiukat, a 9 éves Báthory Zsigmondot választották vajdává. A kiskorú uralkodó nevelésére és a kormányzásra kinevezett „testamentumos uraknak” Bocskai is a tagja volt, Báthory István azonban 1583-ban mindannyiukat felmentette tisztségük alól, mert Zsigmond neveltetéséről saját maga kívánt gondoskodni az általa kinevezett „Hármas Tanácson” keresztül.

A lengyel király Bocskainak felajánlotta, hogy legyen az ifjú Zsigmond belső komornyikja, ő azonban elutasította az ajánlatot arra hivatkozva, hogy lefoglalják házasságával kapcsolatos teendői. Ugyanis ebben az évben feleségül vette Varkocs Miklós özvegyét, az ifjú Hagymássy Katát, és ezzel jelentősen megnövelte birtokait. Az elkövetkező öt évet birtokainak igazgatásával töltötte, távol a gyulafehérvári udvartól.

1586-ban meghalt Báthory István lengyel király, Báthory Boldizsár és Báthory István váradi kapitány – Zsigmond unokatestvérei – pedig hazatértek Erdélybe. Az ő hatalomátvételüktől tartók 1588-ban nagykorúsíttatták Zsigmondot. Az így teljes jogú fejedelemmé lett uralkodó – Bocskai, Jósika István kancellár és a jezsuita Alfonso Carillo atya biztatására – változtatott az addigi politikán: hátat fordított a törököknek, és a Habsburgokat kezdte támogatni.

Mivel egyik Báthory rokon sem támogatta a fejedelem „irányváltását”, Bocskai viszont igen, jelentős szerepet kapott: Zsigmond a leváltott Báthory István helyére kinevezte őt Nagyvárad főkapitányának 1592. május 1-jén. Kötelessége volt a katonák hadkészültségben tartása, a fejedelem jövedelmeinek behajtása, és Bihar vármegye főispánjaként a törvényesség biztosítása. Bocskai lényegében az egész Partium ura lett, vagyis az ország egyik legfontosabb katonai tisztségét birtokolta. Zsigmond azért választotta éppen őt, mert tudta, hogy nagybátyjára biztosan számíthat az elkövetkező nehéz időkben.

A tizenöt éves háborúban

Az 1591-es horvátországi harcokkal, majd hivatalosan 1593-ban kezdetét vette a tizenöt éves háború, amikor a Habsburgok és az oszmánok harcoltak egymással. Erdélyben a háborúba való belépést illetően megoszlottak a vélemények, két párt állt szemben egymással. A „németes” vagy „háborús párt” a Habsburgok melletti hadba lépést szorgalmazta „keresztény magyar véreik” megsegítésére. Zsigmond fejedelem legfőbb támasza Bocskai volt. A „törökös” vagy „békepárt” a törökök oldalán képzelte el a háborúba lépést, készek voltak akár a magyarországiak ellen is harcolni. Vezetőjük Kendi Sándor volt, de a Báthory rokonok is őt támogatták.

Az 1594. július 1-jei tordai országgyűlésen a „törökösök” kerültek fölénybe, ezért Zsigmond lemondott, átadta a helyét Báthory Boldizsárnak, és Kővárra ment. Bocskai segítségével azonban visszatért a trónra, és az augusztus 17-ei kolozsvári országgyűlésen már a „németeseké” volt a többség. A törökös párt vezetőit augusztus 28-án Kolozsvárott a fejedelem parancsára letartóztatták felségárulás vádjával, birtokaikat elkobozták, és sokukat kivégezték (köztük Zsigmond unokatestvérét, Báthory Boldizsárt is). Az eseményekben Bocskainak jelentős szerepe volt; sőt, Zsigmond egyik levelében azt írta, hogy az egész az ő ötlete volt. Ha ez nem is igaz, az valószínű, hogy ő is egyetértett a „lázadók” kivégzésével.

1595-ben Erdély szövetségre lépett Rudolf császárral, akihez Bocskait küldte követségbe Zsigmond. A szövetség „megerősítéseként” Zsigmond feleségül vette Mária Krisztierna Habsburg hercegnőt, akit Bocskai kísért Erdélybe. A török elleni szövetséghez Havasalföld is csatlakozott Vitéz Mihály, és Moldva pedig Áron fejedelem vezetésével. Az erdélyi sereg fővezére Bocskai István volt, és mellette Báthory Zsigmond és Vitéz Mihály állt. A had létszáma alig volt több 20 000 főnél, ami kevés volt a törökök ellen, ezért Zsigmond hadba szólította a székelyeket, akiknek régi szabadságuk visszaadását ígérte. Az így kb. 40 000 főből álló egyesült hadsereg elindult Havasalföld felé. 1595 októberében visszafoglalták Tergovistyét a törököktől, majd Gyurgyevónál vereséget mértek Szinán nagyvezér seregére. A győzelem után Bocskai István neve egész Európában ismertté vált.

Zsigmond 1596-ban Prágába utazott Rudolfhoz, s távollétében Bocskait régensi jogkörrel ruházta fel. Ezalatt a székelyek a Zsigmond által ígért szabadságukat követelték, az országgyűlés azonban a fejedelem ígéretét semmisnek nyilvánította. A székelyek emiatt fellázadtak, s a mozgalmuk leverésének feladata a fejedelem helyettesévé kinevezett Bocskai feladata volt. (Az eseményt „véres farsangnak” is nevezik.) Ez Erdélyben Bocskai népszerűségének csökkenéséhez és a sereg meggyengüléséhez vezetett.

A harci sikerek után kudarcok következtek. Zsigmond sikertelenül próbálkozott Temesvár ostromával, majd a keresztény sereg Mezőkeresztesnél vereséget szenvedett. 1598 tavaszán Zsigmond lemondott, és átadta Erdélyt Rudolf biztosainak. Ez Bocskaira nézve nagyon rossz következménnyel járt: elveszítette országos főkapitányi tisztségét és befolyását. Sértődöttségében szembefordult a Habsburgokkal, és visszajuttatta Zsigmondot a trónra, ő maga pedig visszakapta korábbi tisztségét és vezető szerepét az ország életében. Minden vár hűséget esküdött, kivéve Várad – akiket Zsigmond korábban alaposan megsértett, amikor erőszakosan jezsuitákat akart a várba vinni. Várad és az egész Partium Rudolf mellé állt, és ezzel Bocskai partiumi birtokai is veszélybe kerültek.

Ezért amikor Zsigmond 1599-ben követségbe küldte őt Prágába Rudolfhoz, hogy Erdély átadásáért kedvezőbb feltételeket kérjen, Bocskainak az volt a célja, hogy rendezze az uralkodóval megromlott viszonyát partiumi birtokainak megtartása érdekében. Míg Bocskai követségben volt, Zsigmond a tudta nélkül harmadszorra is lemondott, és átadta a trónt Báthory András bíborosnak. A kellemetlen helyzetbe hozott Bocskai be tudta bizonyítani a császárnak, hogy ő unokaöccse szándékairól semmit sem tudott, így Rudolf bizalmát élvezve térhetett vissza partiumi birtokaira.

Báthory lemondott, a fejedelemség területe csatatérré vált és szinte teljesen elpusztult. Amikor 1602-ben Bocskai István tiltakozott Basta tábornok rémuralma ellen, a Habsburgok perbe fogták, Prágába internálták, és csak két év múlva engedték haza. A Habsburg uralomból kiábrándulva bihari birtokaira húzódott vissza. A török területre menekült bujdosók nevében Bethlen Gábor arra biztatta, hogy álljon egy Habsburg-ellenes felkelés élére, s ehhez a török szövetségét helyezte kilátásba. Levelezésük a kassai főkapitány, Belgiojoso kezébe került, aki már régóta leste az alkalmat, hogy lecsapjon Bocskai Istvánra, és birtokait elkobozza. A végső veszélyben Bocskai István megnyerte Németi Balázs és Lippai Balázs hajdú kapitányt, így a hajdúk élén 1604. október 14-ről október 15-ére virradó éjjel Álmosd és Bihardiószeg térségében döntő győzelmet aratott a császári sereg felett.

Szabadságharca

A hajdúk és a hozzájuk csatlakozó jobbágyok élén indította meg Bocskai az idegen uralom elleni szabadságharcot. Hamarosan csatlakozott hozzá az idegen zsoldosok garázdálkodása és az erőszakos ellenreformáció miatt lázongó városi polgárság, köznemesség, sőt a főnemesség jelentős része is. 1605 végére Magyarországnak a töröktől el nem foglalt része és Erdély a fölkelők birtokában volt, miközben Bocskait 1605. április 17-én a szerencsi országgyűlés Magyarország és Erdély fejedelmévé választotta.

Rudolf végül tárgyalásokra kényszerült. Bocskai is békére hajlott, egyrészt azért, mert a szabadságharc eredményeit veszélyeztette a felkelők táborán belül a hajdúk és a nemesek egyre élesedő ellentéte, másrészt pedig azért, mert nem akarta magát a török karjába vetni, ami pedig elkerülhetetlen lett volna, ha szakít a Habsburgokkal. A Porta a segítség ürügyén további területeket akart magának foglalni. Az 1606 végén megkötött bécsi béke biztosította a magyar rendi jogokat és a vallásszabadságot, valamint a hét tiszai vármegyét (Szabolcs, Szatmár, Bereg, Borsod, Abaúj, Zemplén, Ugocsa) Bocskai élete tartamára Erdélyhez csatolta. Az ugyanebben az évben megkötött, Bocskai által közvetített zsitvatoroki béke a tizenöt éves török háborúnak is véget vetett.

Bocskai István sírja Gyulafehérváron.

A szabadságharc győzelmeinek kivívóit, a hajdúk zömét István kiemelte a földesúri fennhatóság alól, és közösségi kiváltságokkal, katonáskodási kötelezettséggel a hajdúvárosokban telepítette le saját birtokán, ahogy a székelységnek is biztosította korábbi kiváltságait.

Végrendeletében a független Erdély fenntartását kötötte utódai lelkére, amelyik kedvezőbb külpolitikai körülmények közt majd megvalósíthatja a szultán és a császár birodalma közt az ország egységét és a nemzeti királyságot.

„	Én Bocskai István, Istennek kegyelmességéből Magyarországnak és Erdélynek fejedelme, székelyeknek ispánja… mint nemzetemnek, hazámnak igaz jóakarója, fordítom elmémet a közönséges állapotnak elrendelésére és abból is az én tanácsomat, tetszésemet, igazán és jó lelkiesmérettel (meghagyom) megírom, szeretettel intvén mind az erdélyieket és magyarországi híveinket az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák ő atyafiainak és ő véreknek, tagjoknak… Valameddig pedig a magyar korona ott fenn, nálunknál erősebb nemzetségnél a németnél lészen, és a magyar királyság is a németeken forog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani, mert nékik javokra, oltalmokra lészen. Ha pedig Isten adná, hogy a magyar korona Magyarországban magyar kézhez kelne egy koronás királyság alá, úgy az erdélyieket is intjük: hogy attól nemhogy elszakadnának, vagy abban ellent tartanának, de sőt segéljék tehetségek szerént és egyenlő értelemből azon korona alá, a régi mód szerént, adják magokat.	”
– Bocskai István politikai végrendelete

Emlékezete

A reformációért a legtöbbet tevő nagy magyar politikusok egyike volt, ezért Genfben a Reformátorok fala egyik szobra az ő alakját őrzi, alatta felirat egyik jelmondatával: „Hitünknek, lelkiismeretünknek és régi törvényeinknek szabadságát minden aranynál feljebb becsüljük.”

Számos közterületet, utcát, teret neveztek el róla. Az ő emlékére a hajdúk fejfedőjét Bocskai-sapkának nevezik.

Jelenleg élő egyetlen leszármazottja Bocskai Virág.

Irodalom

• Benda Kálmán: Bocskai István. 2.kiad. Bp., 1993. Századvéd. [1942, (1952)]
• Nagy László: Bocskai István a hadak élén. Bp., 1981. Zrínyi.
• Nagy László: Egy szablyás magyar úr Genfben. Hajdúböszörmény, 2000.
• Bocskai kíséretében a Rákosmezőn. Emlékiratok és iratok Bocskai István fejedelem és Lalla Mehmed nagyvezír találkozójáról, 1605. november 11. Közread. Csonka Ferenc és Szakály Ferenc. Bp., 1988. Európa.
• Bocskai István testamentomi rendelése. Szerk.: Szigethy Gábor. 2. jav. kiad. Bp., 2001. Holnap [1986]
• Szekeres Lukács Sándor: Székely Mózes Erdély székely fejedelme, Székelyudvarhely, 2007
• Szabó András: "Téged Isten dicsérünk". Bocskai István, Erdély és Magyarország fejedelme. Bp., 2006.

Külső hivatkozások

• Történelmi hősök – Bocskai István
• Bocskai István Szakképző Iskola honlapja – Bocskai István és kora
• Dr. Kreczinger István: A Bocskai korona és jogállása
• Szekeres Lukács Sándor: Székely Mózes Erdély székely fejedelme
• Szekeres Lukács Sándor: Kodáros kincsei, Fejezetek Felsősófalva és a Székely-Sóvidék történelméből/

A Wikimédia Commons tartalmaz Olma4000/Munka témájú médiaállományokat.

A Wikimédia Commons tartalmaz Bocskai István koronája témájú médiaállományokat.

Előző uralkodó: Székely Mózes

Erdély fejedelme 1604–1606

Következő uralkodó: Rákóczi Zsigmond

[[Kategória:Erdélyi fejedelmek]] [[Kategória:Kolozsváriak]]