Moldva

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A történelmi Moldva (Románia 1938-as térképén)

Moldva (románul: Moldova [nem összekeverendő a mai Moldovával) egyike Románia történelmi tartományainak, Havasalföld (Olténiával együtt) és a tengerparti Dobrudzsa mellett. Régen Havasalfölddel együtt Oláhország névvel is illették összefoglalóan őket.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jelenleg két részből áll: a romániai Moldva, és a Szovjetunió felbomlása után az 1990-es évek elején függetlenedett Moldova (Moldovai Köztársaság, régi szovjet nevén Moldávia), ez utóbbi Chișinău fővárossal. A két területet a Prut folyó választja el egymástól, amely egyben természetes államhatárt képez Románia és Moldova között.

A történeti Moldva területét nyugaton a Keleti-Kárpátok, keleten a Dnyeszter folyó, délen a Duna-delta és a Milcov (ejtsd: Milkov) folyó határolja.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Moldva területe a 837 körüli időktől 895-ig magyar törzsek szálláshelye volt, majd 900 körül a besenyők Jyla (Gyula) törzse települt ide, később úzok, komán-kunok nyomultak be a területre.

A 11. század végén a fekete és fehér kunok (kománok) és kevés besenyő maradványnépesség lakta Moldvát. Ez időtől kezdve nevezték a Don és a Duna közét latinul Cumania-nak, míg a keleti forrásokban Kipcsak-nak. Ekkoriban Dél-Ukrajna, Moldva és Havasalföld (a későbbi Ó-Románia) térsége kun-komán törzsek lakóterülete volt egészen 1223-ig, miután több menekülő kun törzs Moldvába, az Árpád-kori Magyarországra szorult össze, a magyar király függősége alá kerülve. Részükre alapította II. Endre király és Róbert esztergomi érsek 1227-ben a dél-moldvai Milkó római katolikus püspökséget. A magyar királyság Kárpátokon túli peremterületeire már a 12. század közepétől olyan magyar népelemek is áttelepedhettek, amelyek a szászok Kelet-Erdélybe telepítésekor kiszorultak onnan. E csángó-magyarok lelki gondozását is a milkói kun püspökség láthatta el.

1239-ben, a tatárjárás hírére a moldvai kunok zöme betelepült a magyar Alföldre, de királyuknak a muhi csata előtt Pesten történt megölése miatt átköltöztek Konstantinápoly közelébe, a védettebb Thrácia területére.

A román államalapítás előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Románia történelmi tartományai

A Kárpátok és a Dnyeszter közötti területeken a középkor folyamán szlávok, románok, magyarok, besenyők, kunok, németek, jászok, lengyelek laktak.

A 9. században Moldva területe valószínűleg a magyar honfoglalás előtti Etelköz része volt. Feltehetően a magyar honfoglalás után a területen határőrzőként hagyott magyarok alkották a későbbi moldvai csángók (moldvai magyarok) magját. A 10. század eleje és 1071 között a terület Patzinakia, azaz Besenyőország része, majd 1071 és 1241 között Kunországhoz (Cumania) tartozott. A románokat az első dokumentumok vlachok (volohi) néven említik.

A 13. században és a 14. század elején lassú magyar terjeszkedés kezdődött Kunország felé. A középkori moldvai magyarság legnagyobb részét egy tudatos birodalmi politika keretében II. András és IV. Béla telepítette a térségbe a Magyar Királyság területéről. Ennek egyfelől az volt a célja, hogy Magyarország keleti határait megerősítse, másfelől hogy pápai közbenjárásra az ezen a vidéken élő pogány kunokat keresztény hitre térítse.

A tatárjárás idején a Fekete-tenger északi vidékén fekvő alán állam elpusztult. Lakóinak egy része, a jászok (saját nevükön alánok) a szintén megsemmisült Kunország keleti részére, a mai Moldva és Havasalföld területére vonultak. Nagy létszámukat mutatja, hogy 1283 körül a bizánci császár a birodalma határainak védelmére 10 000 jászt telepített le a Bizánci Birodalom határvidékére. A mai Moldva egész területét Alani névvel jelöli Angelino Dulcert 1330-as években készített térképe. Más 14. századi források a területet mint alán fejedelemségeket írják le. A jászok a kunoktól eltérően tartós településeket hoztak létre és életmódjukban is különböztek tőlük. A délről betelepülő románokkal (vlahokkal) nagyon hosszú ideig éltek együtt ezek a népek. A vlahokkal lassan olvadtak össze török (besenyő, kun, tatár), jász, magyar, szláv és német csoportok, melyekből a moldvai románság született.

Később a magyar királyok a tatárok ellen a Szeret folyó partján újabb magyar telepesekből álló határőrvonalat telepítettek: a mai Szucsávától Bákóig a Szamos völgyéből, délre pedig a Székelyföldről származókat. A magyarokon kívül a magyar királyok jelentős számú németet is telepítettek Moldvába. A kereskedelmi utak mentén számos városi jellegű település alakult ki. A legrégibbek Bákó (Bacau), Jászvásár (Iași), Németvásár (Târgu Neamț), Karácsonkő (Piatra-Neamț), a Duna torkolatánál fekvő Kilia (románul: Chilia) és a Dnyeszter menti Dnyeszterfehérvár (románul: Cetatea Albă) voltak.

A moldvai román fejedelemség létrejötte[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bogdán-Musat ház.gif

Moldva területén Nagy Lajos magyar király autonóm bánság kialakítását határozta el a tatárok elleni védekezésül. Ennek megszervezésével és irányításával Dragoș máramarosi román kenézt bízta meg 1356-ban. Dragoș Bogdán űzte el, aki 1359-ben önálló fejedelemként (románul voievod, azaz vajda) függetlenítette magát a Magyar Királyságtól. Az új állam, Moldva fővárosa Jászvásár lett. Az ország központosítása Alexandru cel Bun (1400-1432) nevéhez fűződik. A magyar uralom lerázása után azonban a nyomban a lengyelek, majd a litvánok is megpróbálták a területet saját uralmuk alá vonni. Moldvának folyton harcolnia kellett a tatárokkal. Alexandru 1402-ben a lengyel királyt ismerte el hűbérurául és segített neki megnyerni a grünewaldi csatában a német lovagrend ellen.

A jász népnév Bogdán vajda államalapítása után nem fordul elő többé a területre vonatkozó forrásokban, tehát Moldvából eltűntek a jászok, beolvadtak a románokba. Jászvásár városa azonban a mai napig is őrzi nevüket. A középkori magyar és német telepeseknek az utódai a moldvai katolikusok. Egy néhány ezer fős csoportjuk, a Szeret folyó mentén, Románvásár (Roman) közelében élő „északi csángók” még ma is beszélik a magyar nyelv középkori vonásokat mutató, nyelvújítás előtti változatát. Ez ma a magyar nyelv egyetlen önálló regionális dialektusa.

Stefan cel Mare uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mátyás király serege (balról) megütközik Stefan cel Mare hadával a baiai csatában (Thuróczi János krónikájában)

A középkori Moldva fénykora Stefan cel Mare (III. István; 1457-1504) uralma idején volt, akit a kortársak is a „Nagy” melléknévvel illettek.

1467-ben Hunyadi Mátyás magyar király személyesen vezetett hadjáratot Moldvába Stefan cel Mare ellen. Mátyás sikeresen nyomult előre a Szeret folyó völgyében, elfoglalta Bákót, Románvásárt és Karácsonyvásárt, itt azonban Moldvabánya (Baia) a moldovai seregek az éjszaka alatt rátámadtak Mátyás seregére, ám az órákig tartó harcok után végül visszavonultak (egy ideig még maga István is fogságba került). Ebben a csatába maga Mátyás is megsérült, részben emiatt, részben pedig a tél miatti utánpótlási nehézségek miatt a magyar sereg visszavonult. (Később a moldovai uralkodó behódolt Mátyásnak, így béke kötésre került sor.) 1470-ben az Arany Horda hada tört az országra, de István őket megfékezte. 1473-ban a moldvai és a magyar uralkodó barátsági szerződést kötött, amelyben a moldavi és erdélyi kereskedőknek kölcsönös vámmentességet biztosítottak, valamint vállalták egymás fegyveres megsegítését külső katonai támadás esetén. Stefan ezután megerősítette országát és haderejét, majd országa függetlensége védelmében Mátyás király támogatásával (az újbóli vazallus állapot miatt) súlyos harcokat vívott a törökökkel.

1475-ben a török szultán, II. Mohamed megindította hadseregét Radu vajda havasalföldi haderejével és tatár segédhadakkal együtt. (A kb. 60-80 000-es török sereget nem a szultán, hanem a ruméliai beglerbég vezette.) Stefan cel Mare 40 000 katonát állított ki. Mátyás király 5 000 fős, IV. Kázmér lengyel király pedig 2 000 fős segélyhadat küldött. A döntő ütközetre 1475. január 10-én, Vaslui mellett került sor. A moldvai fejedelem kiváló taktikus volt, és egy ügyes csellel (a törökök mögötti dombok között elhelyezett kürtösök és trombitások segítségével) sikerült összezavarnia a török sereget és megsemmisítő győzelmet aratnia felette. A vaslui csata a román történelem egyik legdicsőségesebb eseménye.

A középkori magyar bevándorlók utolsó csoportjai Stefan cel Mare uralkodása idején érkeztek Moldvába. Tamás és Bálint papok vezetésével magyar husziták érkeztek az országba, akik a fejedelemtől letelepedési engedélyt kértek, és megalapították a Prut partján Husz (ma Huși) városát. 1479 és 1493 között, Báthory István erdélyi vajda kegyetlenkedései miatt székelyek is nagy számban menekültek Moldvába.

A török függés kora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A törökök kimeríthetetlen embertartalékokkal rendelkeztek, ezért az ország a török nyomás miatt kénytelen volt a szultán hűbéresévé válni. A hűbéri szerződés még Stefan cel Mare uralkodása alatt jött létre 1489-ben. Mátyás király halála után (1490) Moldva nem számíthatott többé jelentős magyar segítségre. Mátyás halála és a töröknek történt behódolás után I. János lengyel király jó alkalmat látott arra, hogy elfoglalja Moldvát, így megteremtheti déli védvonalát a törökökkel szemben. De István fejedelem még egyszer nagy győzelmet aratott és megsemmisítette a lengyel sereget a halicsi erdők közelében 1497. október 26-ról 29-re vívott háromnapos csatában.

A 17. század elején, Erdély háborús időszakában újabb székely menekültek érkeztek az országba.

Marco Bandini marciánopoliszi katolikus érsek 1646-ban a Szentszék küldötteként érkezik Moldvába, és írja egyházmegye-látogatásáról szóló megbízható, terjedelmes jelentését, melyet Codex Bandinus néven tart számon a tudomány[1], amelyből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy hogy a magyarok – valószínűleg a 13. század második felétől a 15. század végéig – többségben voltak Moldvában. Az 1646. évi Jelentés magyar alapítású (egykor magyar lakosságú) városokról ír, amelyekben a 17. század közepén is sok magyar él. (Tulajdonképpen a régi magyar helységek románosodási folyamatának utolsó előtti szakaszát mutatja be mint elfogulatlan szemtanú.) Ezek közül a legjelentősebbeket: a korabeli fővárost „magyarul Jasvasar, vlachul Ias, latinul Iassium vagy Iassi”, Sucsavia, Bacovia, Hus, Vaslo, Barlad, Takucs, Tatros és Seredvasar, románul Seredest néven említi.[2]

A magyarság számát gyarapította az 1764-es madéfalvi veszedelem (Siculicidium) után Moldvába menekülő csíki és háromszéki lakosság is. Az ő leszármazottaik alkotják a mai magyar nyelvű moldvai csángók többségét.

Moldva északi része 1772-ben, Lengyelország felosztása után, Bukovina (Bukovinai Hercegség) néven a Habsburg Birodalom tartománya lett. Az 1806-12-es orosz-török háborúban pedig a történelmi Moldva egész keleti felét a cári Oroszország kebelezte be. A történelmi Moldvának ezeket a Pruttól keletre fekvő, orosz uralom alá került területeit Besszarábiának nevezték. (A mai Moldovai Köztársaság és a ma Ukrajnához tartozó Fekete-tenger menti Cahul és Ismail megyék.)

Moldva történelme Románia keretében[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Moldva megmaradt területe (a mai Románia északkeleti része) 1859-ben egyesült Havasalfölddel, és Alexandru Ioan Cuza fejedelem uralma alatt létrejött az egységes Románia, a török birodalom autonóm státuszú területeként. Az 1877-78-as orosz-oszmán háborúba Oroszország oldalán Románia is bekapcsolódott és így függetlenné vált az Oszmán Birodalomtól. Állami függetlenségét 1877. május 10-én kiáltotta ki.

Moldva történelme a Szovjetunión belül[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Besszarábia 1918-ban Romániához került, de 1940-ben a Molotov–Ribbentrop-paktum után a Szovjetunió ismét elvette, és létrehozta rajta a Moldáviai SZSZK-t, a déli részét pedig Ukrajna területéhez csatolta. A tengelyhatalmak 1941-es Szovjetunió elleni támadása után Besszarábia rövid időre újból visszakerült Romániához, de a második világháborút lezáró békeszerződés az 1940 őszén fennálló állapotot állította helyre.

A Szovjetunióhoz csatolt terület északi és a déli része, jelentős nem moldovai közösségekkel (ukránok, besszarábiai bolgárok, besszarábiai németek és lipovánok) az Ukrán Szovjet Szövetségi Köztársasághoz kerültek. Az addig létező Moldovai Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot, ahol a lakosság többsége moldován volt, feloszlatták, területének valamivel több mint a felét egyesítették Besszarábiával és megszervezték a Moldovai Szovjet Szocialista Köztársaságot, amely a mai Moldova elődje.

A szovjet uralom kezdeti időszakát a helyiek keletre való deportálása, politikai üldözések és az állami rekvirálások okozta éhínség jellemezte. Az új szovjet köztársaságba tömegesen vándoroltak be oroszok és ukránok, különösen a városokba. A szovjet kormányzat önálló moldovai, a romántól különböző etnikai tudat kiépítésére törekedett. Ennek elméleti alapja a Moldovai Szovjet Szocialista Köztársaság léte volt. Hivatalos szovjet álláspont szerint a moldován nyelv különbözött a romántól. A moldovánt cirill betűkkel írták, míg a románt 1860 óta latin betűkkel. Az 1970-es és az 1980-as években Moldovában a szovjet központi költségvetés jelentős beruházásokat hajtott végre, ipari és tudományos létesítményeket, valamint lakásokat építettek.

Források és irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. [[Csángó irodalom#1. A moldvai csángóság[1] Csángó irodalom szócikk]
  2. Trianoni Szemle IV., 105. o.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Moldva témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]